magyar kisebbség
v betű: 23 szerző Valentin Constantin a temesvári Nyugati Tudományegyetem Jogi Karán nemzetközi közjog és az emberi jogok nemzetközi védelme tárgyakat adja elő, a BBTE társult oktatója, valamint a Montpellier I és az Újvidéki Egyetem meghívott tanára. Több kötet szerzője és szerkesztője.
Valentin Constantin Románia alkotmánya a joguralom (rule of law) nézőpontjából
Vallasek Magdolna Márta jogász — 1977, Kolozsvár. 2001-ben végzett a BBTE Jogi Karán, majd ugyanitt magiszteri fokozatot szerzett államigazgatási jogból. 2003-tól a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának doktorandusa, valamint a BBTE óraadó tanára.
Vallasek Magdolna Márta A 118/1990 számú törvényerejű rendelet értelmezése és alkalmazása közti eltérések néhány erdélyi megyében, különös tekintettel Kolozs megyére
Vallasek Magdolna Márta Az 1918. évi egyesülést követő jogegyesítési folyamat kérdése Romániában
Várady Tibor jogászprofesszor - 1939, Zrenjanin. Tanulmányait a Belgrádi Egyetem Jogi Karán, majd a Harvardon végezte. 1963 és 1992 között ügyvédként dolgozik, közben vendégprofesszor a Floridai, az Atlantai Emory, a Kaliforniai, majd a Cornell egyetemeken. 1992 júliusa és 1993 márciusa között Jugoszlávia igazságügyminisztere. 1993 júliusától a budapesti Közép-Európai Egyetem Jogi Karának igazgatója. A Szerb Tudományos Akadémia levelező, valamint több nemzetközi szakmai testület választott tagja. A vajdasági Létünk című politikatudományi folyóirat főszerkesztője.
Várady Tibor A kollektív jogok kérdéséről
Varga Andrea szabadúszó filmrendező - 1969, Csongrád. Jelenleg a bukaresti Filmművészeti Főiskola hallgatója.
Varga Andrea - Vincze Gábor Kállai Gyula nemhivatalos látogatása Bukarestben 1959 nyarán
Varga Attila jogász — 1963, Szatmárnémeti. Jogi tanulmányait 1986-ban a kolozsvári BBTE Jogi Karán végezte. 1990-ig jogtanácsosként dolgozott, 1990—től folyamatosan az RMDSZ parlamenti frakciójának tagja, jelenleg a képviselőházi frakció helyettes vezetője. Doktorandusz alkotmányjogból, a BBTE adjunktusaként alkotmányjogot tanít a Közigazgatási és Politikatudományi Karon.
Varga Attila Nemzeti kisebbségek az emberi jogok és a belső önrendelkezés között
Varga Attila A kisebbségi törvények helye és szerepe a nemzetiségi kérdés rendezésében
Varga Attila Néhány észrevétel a kettős állampolgárság vitájához
Varga Attila Állam és egyház viszonyrendszerének elemzése
Varga Attila A román Alkotmány módosításának időszerűsége (elvi szempontok, javaslatok, észrevételek)
Varga Attila Autonómia — mint politikai beszédtéma, mint társadalmi igény, mint közjogi állapot
Varga Attila Vallás, társadalom és állam viszonya a 21. század elején — háttér-vázlat egy lehetséges jogi szabályozás margójára
Varga Attila Közösségi célok, törvényhozási eszközök és politikai tétek kisebbségi törvénytervezet kapcsán
Varga Attila “Kisebbségi jogok rendszere és a kulturális autonómia a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetben
Varga Attila Egy elfeledett és félretett Jelentés
Varga E. Árpád könyvtáros - 1952, Budapest. 1985 óta foglalkozik a hivatalos nemzetiségi statisztikák történetével, az etnodemográfiai viszonyok változásával és a magyarság népesedésének néhány kérdésével a jelenkori Erdély területén.
Varga E. Árpád Erdély magyar népessége 1870-1995 között
Varga E. Árpád A romániai magyarság népességcsökkenésének okairól
Varga György külügyi szakértő - 1959, Oroszlány. Egyetemi tanulmányait a budapesti Nemzetvédelmi Egyetemen végezte, melynek 1998-tól doktorandusa, politikaelmélet - a nemzetközi viszonyok elmélete témakörben. Szakterülete a szovjet utódállamok problémaköre. 1992 és 1996 között diplomáciai szolgálatot teljesített Kijevben, 1997-1998-ban a Határon Túli Magyarok Hivatalának területi (ukrajnai magyarság) főosztályvezetője. 1998-tól a Külügyminisztérium Stratégiai Tervezési Főosztályának munkatársa.
Varga György Az orosz nyelv Ukrajnában
Varga–Kuna Bálint Történész, az ELTE Atelier Francia–Magyar Társadalomtudományi Központjának PhD hallgatója. E–mail: balintvarga@gmail.com
Vass Csaba szociológus, filozófus, 1948 - Kisvárda. Filozófiai tanulmányait 1978-ban, a szociológiát 1981-ben végezte az ELTE-n. A filozófiai és szociológiai tudományok kandidátusa. 1984-től a Bibó István Társadalomtudományi Műhely vezetője. Az identitásválasztás szabadságának kérdéskörével a Hazafias Népfront társadalompolitikai osztályvezetőjeként 1983-tól hivatásszerűen foglalkozott. A Duna TV kutatási igazgatója, valamint a TV Média Szakértők Társaságának elnöke. Publikációi szakfolyóiratokban Magyarországon és külföldön, könyve Magyarországon jelent meg.
Vass Csaba Az egyéni- és közösségi identitáshoz való jogról és az identitásválasztás egyéni és közösségi szabadságjogáról
Vass Csaba Identitásválasztás és xenológia. A magyarországi Román Kisebbségi Önkormányzat választási kudarcának tanulságai
Végel László író - 1941, Szenttamás. A vajdasági magyar irodalom és közélet vezető egyénisége. Az Új sympozionnak és a Magyar Szó Kilátó című mellékletének volt szerkesztője. 1980 óta az Újvidéki Televízió dramaturgja. Belgrádi és Zágrábi lapok munkatársa.
Végel László Modernitás és kisebbség
Venczel József
Venczel József Metamorphosys Transylvaniae
Venczel József Falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom
Veres Valér
Veres Valér A romániai magyarok 2002. évi lélekszámáról
Veress Emőd jogász — 1978, Székelyudvarhely. 1998—2002 között a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem kolozsvári Jogi Karának a hallgatója. 2002-ben államvizsgázott a Bukaresti Tudományegyetemen. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának a doktorandusa (2002-től). Társult oktató a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán, Közgazdaságtudományi Karán és a Politikai és Közigazgatási Tudományok Karon. A Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny szerkesztőbizottságának tagja. Szakterülete: alkotmányjog, közigazgatási jog, gazdasági közjog. Jelenleg az RMDSZ Önkormányzati Főosztályának ügyvezető alelnöke.
Veress Károly filozófus - 1953, Szováta. Tanulmányait a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán végezte 1976-ban. 1992-ig középiskolai tanár, majd a BBTE adjunktusa, a szemiotika, ismeretelmélet és vallásfilozófia előadó tanára. Több tanulmánykötet szerzője.
Vetési László lelkipásztor, vallástanár - 1953, Székelyudvarhely. 1976-ban végez a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1976-1983 között Bürkösön, majd a kolozsvári Pata utcai gyülekezetben teljesít lelkipásztori szolgálatot. 1983-1990 között az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának kiadói szerkesztője. 1991-től vallástanár a kolozsvári Református Kollégiumban és az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója. Több tanulmánykötet szerzője. 1990-től a Korunk szerkesztőtanácsának tagja. 1990-1992 között a Felebarát c. szórványlap szerkesztője. 1996-tól szerkeszti az Üzenet Levél c. szórvány lapmellékletét. Jenei Tamással együtt a Czedler Márton és Földes Károly Szórványdíj alapítója. Munkatársaival a romániai szórványmagyarság statisztikai felmérésének, a művelődés- és oktatástervezésnek, a nyelvi, etikai és vallási rehabilitációs program stratégiai tervének a kidolgozója. A Diaszpóra Alapítvány elnöke. 2009-től a Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fórumának keretén belül működő Szórvány Munkacsoport elnöke. Tevékenységéért a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány 2009-ben neki ítéli a Kemény Zsigmond díjat.
Vetési László Szórványstratégia - nemzetstratégia
Vetési László Jegyzetek az átmeneti identitású nyelvi peremközösségek regisztrációs kérdéseihez
Vincze Gábor tudományos kutató - 1962, Békés. 1991-ben végzett a szegedi JATE történelem szakán. Jelenleg a JATE Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjteményének szakreferense, a romániai magyar kisebbség 1945-1953 közötti periódusának kutatója. Lapunk külső munkatársa.
Vincze Gábor A kisebbségpolitikus Márton Áron
Vincze Gábor Román belpolitika - magyar szemmel
Vincze Gábor Gazdaságpolitika vagy kisebbségpolitika
Vincze Gábor Javaslatok, tervek, dokumentumok az erdélyi kérdés rendezésére (1945-1946)
Vincze Gábor A romániai magyar kisebbség oktatásügye 1944-1948 között
Vincze Gábor A romániai magyar kisebbség oktatásügye 1944 és 1989 között. II. rész: 1948-1965.
Vincze Gábor A Groza-kormányt támogató Magyar Népi Szövetség
Varga Andrea - Vincze Gábor Kállai Gyula nemhivatalos látogatása Bukarestben 1959 nyarán
Vincze Gábor Állampolgárság és kisebbségpolitika Romániában a II. világháborút követő években
Vincze Gábor A Magyar Népi Szövetség válsága
Vincze Gábor Magyar vagyon román kézen. A második világháború utáni magyar-román vagyonjogi vita, különös tekintettel a romániai magyar vállalatok, pénzintézetek kérdésére.
Vincze Gábor A romániai magyar kisebbség oktatásügye 1944 és 1989 között
Vincze Gábor Lăncrănjantól Lăncrănjanig - Fejezet a magyar-román kapcsolatok nyolcvanas évekbeli történetéből
Vincze Gábor Mellékletek Vincze Gábor: Lăncrănjantól Lăncrănjanig - Fejezet a magyar-román kapcsolatok nyolcvanas évekbeli történetéből c. tanulmányához
Vincze László doktorandus — 1972, Zalaegerszeg. 2005 —t —l a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Újságíróként dolgozik. Kutatási területei: kisebbségi média, nyelvpolitika kétnyelv « környezetben, a kisebbségi nyelv az egészségügyi intézményekben.
Vincze László Kisebbségi felsőoktatás és identitás
Vincze László A médiahasználat és a nyelvi identitás kapcsolata egy kétnyelvű európai régióban. Egy dél-tiroli középiskolások körében végzett empirikus kutatás eredményei
Vincze Mária
Vincze Mária Sötétben tapogatózunk?
Virág György-Lajos mérnök, a Maros Megyei Tanács elnöke — 1944, Kolozsvár. 1968-ban végzett a temesvári Műegyetemen erősáramú villamosmérnöki szakán. Ezt követően különböző marosvásárhelyi vállalatoknál dolgozott. Az 1990. január 3-án megalakult Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front Bürójának tagjaként a gazdasági problémák követése volt a feladata. Erről a tisztségéről 1990. március 21-én mondott le. 1990. március 23-án a Kormánybizottság kinevezte Maros megye alelnökévé. 1990. április 24-én megválasztották a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetségének a kisebbségi ügyekért felelős tiszteletbeli alelnökévé. 1992-ben az RMDSZ jelöltjeként megválasztják a Maros Megyei Önkormányzat tanácsosának, majd a Maros Megyei Tanács alelnökének. Az 1996-os helyhatósági választásokat követően újra a Maros Megyei Tanács alelnöke lesz, majd a 2000-es helyhatósági választások után a Maros Megyei Tanács elnöke. 1995—2001 között a Szövetségi Képviselők Tanácsa Állandó Bizottságának titkára. Politikai szerepvállalásától kezdődően folyamatosan tagja az Országos Önkormányzati Tanácsnak, 1994-től a Maros Megyei Önkormányzati Tanács elnöke és az RMDSZ Maros Megyei Operatív Tanácsának tagjaként részt vállal a megyei szervezet döntéshozatalában.
Virág György Székelyföld
Vita Sándor
Vita Sándor Tallózás az 1930. évi román népszámlálás köteteiben
Vizi Balázs jogász — 1974, Kaposvár. Jogász diplomáját 1999-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. 1999—2003 a Leuveni Katolikus Egyetemen (KUL) ösztöndíjas, 2001-től a KUL Európai Politikai Intézetében PhD hallgató. 2002-től az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa. Kutatási területe az európai integráció és a nemzetközi jogi kisebbségvédelem. Több tanulmánya jelent meg az Európai Unió és a kisebbségek viszonyáról.
Vizi Balázs Autonómia és európai integráció — Gondolatok az erdélyi magyar autonómia esélyeiről
Vizi Balázs A nemzetpolitika feltételrendszere az uniós tagság körülményei között
Vofkori László tanár, földrajzi szakíró - 1944, Brassó. 1966-ban végzett a kolozsvári BBTE Biológia-Földrajz Karán, a földrajz-biológia szakon. 1970-től a bukaresti Tudományegyetem földrajz szakának doktorandusa. 1979-től a földrajztudományok doktora. 1972-től a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző földrajz szakos tanára. 1999-től a Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája címzetes főiskolai tanára. Tanulmányai a hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg.
Vofkori László Hozzászólás az Erdélyi Magyar Magánegyetem ügyéhez
Vogel Sándor történész - 1940, Apáca (Brassó megye) . 1963-ban végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. Brassóban történelemtanár, majd 1989-től az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségének, 1991-től pedig a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Kutatási területe a román-magyar kapcsolatok és a kisebbségi kérdés. Georg Kraus: Erdélyi krónika 1606-1665 kritikai kiadásának gondozója.
Vogel Sándor Az euroatlanti integráció és a román Közép-Európa-felfogás