magyar kisebbség
összes lapszám»

Frunda György,
az RMDSZ államelnökjelöltjének
Választási Programja*

Részletek

Emberi jogok

Hiszek az elpusztíthatatlan, az örök erkölcsi és természeti törvények által kormányzott emberi méltóságban... A Teremtô ezen ajándékai az elidegeníthetetlen emberi jogok. (D. Eisenhower)

Az emberi jogok az a terület, mely 1989 után is a meghatározó tényezô Románia megítélésében, a Romániáról alakított kép formálásában.

Az emberi jogok megsértésének fôbb okai az egyén jogai és méltósága iránti tisztelet hiánya, a hivatali és hivatalnoki rendszer mûködésének fogyatékosságai, a bürokratikus kaszt öncélú érdekei, illetve a mindezeket eltûrô, esetenként kiváltó vagy éppen kezdeményezô, áttekinthetetlen, kiszámíthatatlan politikai gyakorlat.

1989 után Románia vállalta törvénykezésének módosítását, a nemzetközi dokumentumok elôírásaival és szellemével való megfeleltetését, különösen az emberi jogok vonatkozásában.

Az új alkotmány tartalmaz is néhány jelentôs elôírást e tekintetben. A késôbbi törvényhozás azonban több olyan törvényt fogadott el, illetve tervezetet tárgyal, amely szövegében és szellemében ellentétbe kerül mind az Alkotmány tételes elôírásaival, mind a nemzetközi dokumentumok, különösen az Emberi Jogok Európai Egyezményének rendelkezéseivel. Említeni lehet a Büntetô törvénykönyv és a Büntetôeljárási törvénykönyv módosítását, a szólásszabadság, az egyesülési jog elleni esetenkénti kormányintézkedéseket vagy törvénycikkelyeket, a kisebbségi jogok, a nyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás, a kulturális jogok megsértését, a lelkiismereti szabadság és a felekezeti autonómia korlátozását.

Az egyházak, a felekezetek vonatkozásában az alkotmányos elôírások biztosítják ugyan a lelkiismereti szabadságot, a szabad vallásgyakorlást, a felekezeti autonómiát, de mindezek nehezen érvényesíthetôk mindaddig, amíg nincs a felekezetek jogállását, mûködését szabályozó törvény, az államosított egyházi javak visszaadásáról szóló jogszabály. Van ellenben nyílt diszkrimináció, megkülönböztetés a felekezetek között, melyet legfôképpen a kormány gyakorol. A kormány számos határozatban juttatott anyagi-pénzügyi támogatást az ortodox egyháznak, anélkül hogy hasonlóan és arányosan járt volna el a többi egyház esetében. Ingatlanokat adott bérbe vagy éppen tulajdonba hasonló módon.

A diszkrimináció alapja politikai, vallási és etnikai természetû.

Az emberi jogok tisztelete alapfeltétele a jogállami társadalomnak. Napjainkban e kérdés szoros összefüggésbe került a béke, a nemzetközi biztonság követelményével. Az emberi jogok tiszteletben tartása, érvényesítése és biztosítása szerves része azoknak a követelményeknek, melyeket az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet, az Európa Tanács és az Európai Unió fogalmazott meg. Az emberi és kisebbségi jogok érvényesítésének igénye, határozott követelése az állampolgári lojalitás alapfeltétele.

A társadalmi sokszínûség mint érték
(A nemzeti kisebbségek jogairól)

A román társadalom sokszínûsége valóság, de egyben megfellebbezhetetlen érték is.

A sokszínûség, a multikulturalitás olyan emberi, szellemi, anyagi értékeket hordoz, amelyeket elismerni, védeni, támogatni és megôrizni kell.

Bármilyen természetû kizárólagosság társadalmi, politikai feszültséget eredményez.

A nemzeti kisebbségekre vonatkozó politika az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásán, cselekvô érvényesítésén, a nemzetközi jogi normákon, illetve azon országok tapasztalatain kell hogy alapuljon, melyek a kérdést többség és kisebbség közös megelégedésére oldották meg.

Az Alkotmány tartalmaz ugyan kisebbségvédelmi elôírásokat is, de a törvényhozás, a kormány és egyéb végrehajtó testületek adósak maradtak ezek életbeléptetésével, mi több, általános kisebbségellenes, nacionalista politikai gyakorlat tapasztalható.

Az alapvetô kérdés, hogy miként valósítható meg a nemzeti, etnikai, nyelvi és vallási identitás megôrzése, kifejezése és fejlesztése. Az egyik lehetséges (de nem a nemzeti kisebbségek igénye és jogai szerinti) válasz: hogy kizárólag az alapvetô egyéni emberi jogok tiszteletben tartása alapján. A másik lehetséges (a nemzeti kisebbségek jogai és elvárásai szerinti) válasz, hogy az egyéni, emberi jogok nemzetközi rendszere, valamint bizonyos kollektív jogok és funkcionális, illetve intézményi autonómiaformák keretében.

Az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelmével foglalkozó szakértôi bizottsága a következô fontosabb, tételes kollektív jogokat nevesítette meg:

– a kisebbségi nyelvek elismerése;

– kulturális és oktatási intézmények létrehozásának joga;

– a kisebbségi nyelvû feliratokhoz való jog;

– a közszolgálati sajtóhoz való hozzáférhetôség joga;

– saját tömegtájékoztatási eszközök fenntartásának joga;

– állami és helyi szervekben való politikai képviselet joga.

Úgy vélem, a kérdést meg lehet közelíteni a nemzetközi jogi szabályozások jóhiszemû értelmezése alapján, ezek megfelelô, belsô jogszabályokkal történô átvételével, felhasználva mindazon országok pozitív tapasztalatát, melyek olyan modelleket teremtettek, amelyek biztosították a nemzeti kisebbségek identitásának megôrzését, kifejezését, fejlesztését, mint például a dél-tiroli, a finnországi, a spanyolországi, a belgiumi modellek.

Valamennyi sikeres modell közös jellemzôje, hogy nem elsôsorban és kizárólag az emberi jogok nemzetközi rendszerén alapulnak, hanem olyan belsô politikai, jogi, törvényhozási megoldásokon, melyek túlmutattak az emberi jogok körén.

Az életképes megoldások a kisebbség és többség közötti politikai megegyezésre épültek, és természetesen megfelelô jogszabályokban és jogalkalmazásban öltöttek testet. Mindehhez azonban egyfelôl a kisebbség igényes, következetes, kitartó politizálása, másfelôl a többség bölcsessége és toleranciája kell. Így – és csak így – biztosítható a társadalmi béke.

Az autonómiáról

Jogállamban a demokrácia hatékonyan akkor mûködik, ha a szubszidiarítás elvén mûködik. Ez pedig szerkezetileg és funkcionálisan autonóm intézményekben, szervezetekben, testületekben intézményesül. Az autonómia egy adott csoport, közösség azon joga, lehetôsége, hatalma, hogy dönthessen mindazon problémákban, kérdésekben, amelyek identitásához, azonosságához kötôdnek.

A jogelmélet és jogi szakirodalom kétfajta autonómiát ismer: a személyi elvû kulturális autonómiát és a területi autonómiát.

Elôbbi döntési és végrehajtási jogkörök gyakorlását jelenti – önálló kisebbségi intézmények, testületek által az adott nemzeti közösség etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megôrzése, kifejezése és fejlesztése érdekében. A különleges státusú vagy regionális jellegû területi autonómia igazgatási és önkormányzati hatáskörök gyakorlását jelenti az adott területi közigazgatási egység sajátosságainak megôrzése, fejlesztése és megélhetése érdekében. Ez utóbbi esetben a helyi autonómia elvét és a decentralizációt messzemenôen érvényesítô helyi – nem etnikai alapú – önkormányzati autonómiáról van szó. Az etnikai jelleg fogalmilag is kizárt, hiszen az említett autonómiaformák igazgatási, önkormányzati hatáskörökre vonatkoznak.

Az autonómiaformák nem mondanak ellent a demokráciának vagy a jogállamiságnak, ellenkezôleg, mivel az autonómia eszköz és nem cél vagy öncél, úgy tekinthetjük, mint a demokrácia új és hatékony technikáit.

A román társadalom számára elfogadhatóvá a jogegyenlôség követelménye teszi, hiszen nem lehet többség és kisebbség közötti jogegyenlôségrôl, illetve esélyegyenlôségrôl beszélni mindaddig, amíg a kisebbségek meg vannak fosztva saját intézményeiktôl, s ezáltal arra vannak kényszerítve, hogy lemondjanak legalapvetôbb, identitásukat érintô jogaik érvényesítési kereteirôl, lehetôségeirôl.

Az autonómiaformák éppen a valós és tényleges jogegyenlôséget és esélyegyenlôséget biztosíthatják.

Reformközpontú oktatáspolitika

A megelôzô kormányprogramok legjobb esetben is csak halvány utalásokat tartalmaztak az oktatás jövôjére vonatkozóan. Ezért nélkülözhetetlen egy olyan új oktatáspolitika kidolgozása, melynek homlokterében az oktatási rendszer reformjának elve kell hogy álljon.

Meggyôzôdésem, hogy oktatáspolitikánk tengelyében az oktatási rendszer demokratizálódása, az oktatás minôségének javítása és a nevelés társadalmi szerepének növelése kell hogy legyen.

A demokratizálás eredményeként nyitott, rugalmas és a túlközpontosított döntéshozatali mechanizmusoktól mentes oktatási rendszerhez érhetünk el. Az Oktatásügyi Minisztérium a rendszer egészére vonatkozó döntések, utasítások megfogalmazójából, a rendszer irányítójából és ellenôrébôl olyan intézménnyé kellene hogy váljon, melynek legfontosabb feladata az oktatáspolitikai stratégia kidolgozása legyen.

Oktatásunknak meg kell felelnie annak az elemi igénynek, hogy az állam polgárai anyanyelvükön tanulhassanak óvodától egyetemig.

Az oktatás minôségi megújhodása véleményem szerint elképzelhetetlen mindaddig, amíg még mûködik a kommunista rendszerbôl örökölt szemlélet, amely az oktatásban az állami költségvetési forrás elszívóját, valamiféle nemzetgazdasági fogyasztót lát. Változtatnunk kell az oktatási költségvetés politikáján. Az oktatásra fordított össztermék a költségvetés mindössze 3,6%-át teszi ki Romániában. Ez világviszonylatban a legutolsó helyek egyikét jelenti.

Az oktatás társadalmi megújhodása érdekében nemcsak új tantervekre és alternatív tankönyvekre, a szakemberképzés és -továbbképzés új minôségére, a kor követelményének megfelelô vezetési és értékelési rendszerek kidolgozására van szükség, de mindenekelôtt arra, hogy felismerjük: minden oktatásra költött lej – beruházás a jövôbe.

A reform sikere érdekében szükség van a tanszemélyzet jogállását szabályozó törvényre, olyan törvényre, amely tevékenységük fontosságával arányosan biztosítja a tanítók és tanárok számára az ôket megilletô társadalmi megbecsülést.

Elfogadta az RMDSZ Országos Kampányelnöksége 1996. szeptember 26-i marosvásárhelyi ülésén.

——————————————

* Forrás: Frunda György államelnökjelölt – Választási Program. Marosvásárhely, 1996. szeptember 6.