magyar kisebbség
összes lapszám»

Románia Parlamentje
Szenátus

Jogi, fegyelmi, mentelmi és validáló bizottság
XVII/842/2005.

Emberi jogi, vallásügyi éskisebbségi bizottság
XXIV/56/2005.

Közös jelentés A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetről*

A 2002/2005-ös jegyzőkönyv alapján a Jogi, fegyelmi, mentelmi és validáló bizottságot, valamint az Emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottságot megbízták a kormány által megküldött, A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezettel kapcsolatosan egy Közös jelentés megvitatásával és összeállításával.

A bizottságok több ülés során vitatták meg a törvénytervezetet a folyó év június 27-től 2005. július 7-ig tartó időszakban. Mivel a két bizottság külön vitatta meg a törvénytervezetet, és eltérő véleménye volt az egyes bizottságokon belül elfogadott, illetve elutasított módosításokról, döntés született egy közös ülés megtartásáról egy közös jelentés összeállítása érdekében.

A 2005. szeptember 21-én megtartott ülés során a bizottságok többségi szavazattal (7 „igen” és 5 „nem” szavazattal — szenátorok: Antonie Iorgovan, Viorica Moisuc, Doru Ioan Tărăcilă, Liviu Doru Bindea és Radu Georgescu) döntést hoztak egy jóváhagyó jelentés összeállításáról, az 1. mellékletbe foglalt módosításokkal, amely jelen jelentés szerves részét képezi.

A törvénytervezet célja a romániai nemzeti kisebbségek jogállásának rendezése, valamint egy megfelelő jogi keret kialakítása a nemzeti kisebbségek intézményrendszerének a megszervezése és működése számára, Románia Kormányprogramjának és Alkotmányának megfelelően.

Az I. fejezet a nemzeti kisebbségek és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek meghatározását tartalmazza. Ugyanakkor meghatározásra kerülnek az egyenlőség és az egyenlő bánásmód elvei, a nemzeti kisebbséghez való tartozás kifejezési szabadságának az elve és más jelentős alapelvek. A II. fejezet a nemzeti identitás megőrzésével, kifejezésével és alakításával kapcsolatos elveket fogalmazza meg. A III. és IV. fejezet a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok szervezeteinek a létesítése és működése jogi keretét határozza meg. Bemutatásra kerül a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának szerkezete és hatásköre, amely közhasznú, jogi személyiséggel rendelkező, a parlamentben képviselt nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgároknak a szervezeteiből álló testület. A kulturális autonómia fogalmát az V. fejezet tartalmazza. Ez hatáskört biztosít a nemzeti kisebbségek számára, hogy döntéseket hozhassanak az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásukat érintő kérdésekben az azok által megválasztott, az állami hatóságok által elismert testületeken keresztül.

A bizottságok vitáin részt vettek a kormány képviselői, akik támogatták a törvénytervezetet, és egyetértettek a javasolt módosításokkal.

A bizottságok elé több mint 220 módosítási javaslatot terjesztettek elő jóváhagyásra a bizottságok, illetve a szenátorok. A módosítások elfogadásakor a következő nemzetközi dokumentumokat vették tekintetbe:

- A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (Európai Tanács, Strasbourg, 1992. november 5.);
- 1201. számú ajánlás (Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése, 1993);
- Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről (Európai Tanács, Strasbourg, 1995. február 1.);
- az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ajánlásai;
- egyéb releváns nemzetközi dokumentumok.

A viták során bizonyos módosításokat elutasítottak, ezeket a 2. számú, a jelentés szerves részét képező melléklet tartalmazza.

Következésképpen a Szenátus Plénuma elé terjesztjük megvitatásra és elfogadásra a Jóváhagyási jelentést és a módosításokat, a törvénytervezettel együtt.

A jogszabályozási célnak megfelelően és Románia Alkotmánya újraközölt 73. cikkelye, 3. bekezdése, r) pontja alapján a törvénytervezet a sarkalatos törvények kategóriájába tartozik, és Románia Alkotmánya újraközölt 76. cikkelye, 1. bekezdése alapján kerülhet elfogadásra. Románia Alkotmánya 75. cikkelye, 1. bekezdése, valamint a 381. cikkely 2. pontja, h) alpontja értelmében, ahogy azt a Szenátus 20/2003-as Határozata módosítja és kiegészíti, a Szenátus, mint első fokon megszólított kamara megvitatja ezt a törvénytervezetet.

 

   
Elnök Elnök
Eckstein Kovács Péter szenátor
Frunda György szenátor
[Aláírás] [Aláírás]
Titkár, Titkár
Liviu-Doru Bindea szenátor Gavrilă Vasilescu
[Aláírás] [Aláírás]
Bukarest, 2005. szeptember 21.           
           Fordította: Incze Éva

Mellékletek a jelentéshez: letölthető .pdf-ben.

* Forrás: Raport comun la Proiectul de lege privind statutul minorităţilor naţionale. Nr. XVII/842/2005.