magyar kisebbség
összes lapszám»

Szerzőink

Andreescu, Gabriel: fizikus — 1952, Buzău. 1976-ban végzett a Bukaresti Egyetem fizika szakán. PHD dolgozatát 2003-ban védte meg a nemzeti kisebbségvédelem témakörében. 1990—1992 között a Társadalmi Dialógus Csoport tudományos kutatója, 1990—1996 között a Román Helsinki Bizottság társelnöke. 1993-tól az Emberi Jogokért Központ elnöke. 1996tól a Soros Alapítvány egy Nyitott Társadalomért szakértői bizottságának tagja. 1999-től ugyanitt az Európai Integrációs Munkacsoport tagja. Több folyóirat és napilap szerkesztője, szerkesztőbizottsági tagja vagy állandó munkatársa. Több kötet és tanulmány szerzője.

Bakk Miklós: politológus — 1952, Székelyhíd (Bihar megye). Temesvárott szerzett számítógép-mérnöki diplomát. 1990-ig rendszerelemzőként dolgozott, 1991-től 1999-ig A Hét szerkesztője, 1999 őszétől a Krónika főmunkatársa, majd — másfél éven át — megbízott főszerkesztője. A Provincia szerkesztőbizottságának tagja, a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi Karának adjunktusa. Tanulmányai a Magyar Kisebbség, Regio című szaklapokban, valamint magyar és román nyelvű szakválogatásokban jelennek meg. Publicisztikát A Hét, a Provincia, a Korunk, valamint a magyarországi HVG és Heti Válasz című lapokban közöl.

Benkő Levente: történész, politológus — 1976, Budapest. 2000-ben végzett az ELTE történelem, angol és politológia szakjain. 1999 és 2002 között külügyi szakértő a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kül- és Biztonságpolitikai Államtitkárságán. 2002 óta külügyi sajtótitkár a Fidesz — Magyar Polgári Szövetség országgyűlési frakciójánál. Szintén 2002 óta az Ufi című közéleti magazin külpolitikai rovatvezetője. Szakterülete a nemzetiségietnikai konfliktusok történelmi összefüggései képezik, különös tekintettel Délkelet-Európára. Ösztöndíjak: XX. Század Intézet (2001—2002), Robert Schuman Alapítvány, Európai Néppárt (2003). Tanulmányai a Pro Minoritate és az Oost-Europa Verkenningen c. folyóiratokban jelentek meg.

Berényi Dénes: fizikus, kutató — 1928, Debrecen. 1953-ban végzett a Kossuth Lajos Tudományegyetem fizika szakán. 1959-ben doktorált ugyanitt, majd 1969-ben megszerezte a Magyar Tudományos Akadémián a fizikai tudományok doktora címet. 1973-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1985-től rendes tag. 1992-től az Academia Europaea tagja. Több mint kétszáz tanulmánya jelent meg nemzetközi tudományos folyóiratokban. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémián a határon túli magyar tudományosság kérdéseinek felelőse.

Bjola, Corneliu: politológus — 1999-ben fejezi be a Leuveni Katolikus Egyetem keretén belül működő Európai Tanulmányok magiszteri programot, majd 2002-ben a budapesti Közép-Európa Egyetem Nemzetközi kapcsolatok magiszteri programját. Jelenleg a Torontói Egyetemen nemzetközi kapcsolatok témakörben PhD tanulmányokat folytat. Kutatási területei: a nemzetközi kapcsolatok konstruktivista és poszt-strukturalista elméletei, etika és nemzetközi kapcsolatok, az európai integráció, nemzetközi szervezetek. Kutatásai során elért eredményeiért többször részesült hazai, illetve nemzetközi díjban. Tanulmányai hazai és nemzetközi folyóiratokban jelentek meg. Több folyóirat szerkesztőségének tagja.

Bottoni, Stefano: történész, a Bolognai Egyetem PhD hallgatója — 1977, Bologna. 2001-ben végzett a Bolognai Egyetem Bölcsészkarának történelem szakán. 2002 januárjától a Legújabbkori Történelem Tanszéken működő „Európa története” PhD program hallgatója. Kutatási területe a második világháború utáni Románia társadalomtörténete, különös tekintettel a kommunista rendszer felépítésére és működésére a Magyar Autonóm Tartományban. Magyarországon és Romániában végzett kutatómunkája mellett oktatóként is dolgozik a Bolognai Egyetemen.

Csutak István: mérnök — 1956, Petrozsény. 1981-ben végzett a Temesvári Műegyetem Villamosmérnöki Karának híradástechnika és távközlés szakán. Jelenleg a Középrégió Regionális Fejlesztési Ügynökségének munkatársa.

Demkó Attila: történész—politológus — 1976. Jelenleg doktori tanulmányokat folytat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, kutatási területe a nemzeti kisebbségi kérdés, különös tekintettel annak biztonságpolitikai vonatkozásaira. Számos cikk és tanulmány szerzője Délkelet-Európáról, elsősorban a délszláv háborúk témaköréből.

Egyed Albert: szociológus, kisebbségi szakértő — 1945, Szombathely. 1970-ben végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szociológiaközművelődés szakán. 1987 óta foglalkozik kisebbségi kérdésekkel, 1990—2001 között különféle kormányzati beosztásokban dolgozik (MeH, MKM, OM). Jelenleg a Magyar Művelődési Intézet Nemzetiségi Főosztályának vezetője.

Gordos Árpád István: köztisztviselő — 1948, Nyírmada. 1971-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem közgazdasági szakán. 1974-ben egyetemi doktori minősítést nyert, majd a genfi General Agreement on Tariffs and Trade (GATT) posztgraduális kutatója. Jelenleg a Külügyminisztérium Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság EU Intézményi főosztályának vezetője. Számos könyv, cikk szerzője, társszerzője EU integráció témakörében: egységes belső piac, alkotmányos szerződés. Rendszeresen oktat, konferenciák gyakori előadója.

Herédi Zsolt: szociológus, publicista, közösségszervező — 1971, Kolozsvár. 2002-ben végezett a BBTE szociológia szakán. 2004-ben a BBTE újságírói szakán meghirdetett magiszteri programot végezte el. Számos kutatásban vett részt, publicisztikái, esszéi, tanulmányai a kolozsvári Szabadság, a Krónika (Szempont oldalak), a Korunk oldalain jelentek meg.

Jakab Attila: vallástörténész — 1966, Csíkszereda. Franciaországi tanulmányai után a Genfi Egyetem Protestáns Teológia Karán dolgozott kutató tanársegédként (1998—2002). Főbb kutatási területei az ókeresztény társadalom- és intézménytörténet, a vallásgeopolitika, illetve az egyházak és vallási közösségek társadalmi szerepe a kisebbségek életében. A genfi székhelyű Nemzetközi Geopolitikai Központ rendszeres előadója. 2003 óta az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány tudományos munkatársa.

Kéri Nagy Zsolt: közgazdász — 1968, Pécs. 1991-ben közgazdasági képesítést szerez a berlini Humboldt Universität gazdaságtudományi karának pénzügyi gazdaságtan tanszékén. 2001-től a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem PHD-hallgatója. Kutatási témája: „A magyar biztonságpolitika új típusú, nem katonai jellegű kihívásai és az azokra adandó válaszok”. 1998—2000 között a Miniszterelnöki Hivatal fejezeti felügyeleti főosztályának vezetője, ezt követően 2002-ig ugyanott személyügyi és funkcionális főigazgató, majd a Humánpolitikai Helyettes Államtitkárság Igazgatási és Intéz-mény-felügyeleti Főosztályának vezetője. Jelenleg a MeH Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Fejezeti Beszerzési Főosztályának vezetője. 2000—2003 között a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem gazdálkodástudományi tanszékén óraadó. 2000-től: Magyar Atlanti Tanács tagja.

Kulcsár Szabó Ernőné (Várnay Enikő) — 1951. Budapest. 1973-ban végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, angol—orosz szakon. Középiskolai tanárként és fordítóként dolgozott, 1993-tól a Művelődési és Közoktatási (később Oktatási) Minisztérium munkatársaként foglalkozik a határon túli magyarok oktatási és kutatási támogatásával kapcsolatos kérdésekkel.

Makkai Béla: történész — 1985-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-pedagógia szakon. 1985-től az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1988-tól 1997-ig a Hungarika Információ c. kiadvány/adatbázis egyik szerkesztője. Ezzel egy időben speciálkollégiumot vezetett a Kárpát-medence XX. századi interetnikus viszonyairól az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumában. Kandidátusi értekezését 1994-ben védte meg A „Slavoniai actio” és a horvátországi magyarság (1904—1920) címmel. 1998-tól a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója. Jelenleg, mint az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíjasa, az ó-romániai magyar szórványról szóló monográfián dolgozik. Több kötet szerzője és szerkesztője, tanulmányai magyarországi és külföldi folyóiratokban és tanulmánykötetekben jelentek meg.

Marko, Joseph: jogász — 1955. Angol nyelv és jogi tanulmányokat folytatott a Grazi Egyetemen, majd 1978—1979-ben részt vett a Müncheni Egyetem politikatudományi, szociológiai és nemzetközi jogi posztgraduális képzésein. 1994-ben habilitált, tanulmányának címe: „Államelmélet, osztrák és összehasonlító alkotmányjog, illetve politikatudomány” („Theory of State, Austrian and Comparative Constitutional Law, and Political Science”). A Grazi Egyetem Jogi Fakultásának keretén belül működő Osztrák, Európai és Összehasonlító Jogi Intézet társult oktatója, az „Európai Integráció és Regionalizmus” magiszteri program tudományos igazgatója. 1998-tól a Bolzanói Európai Akadémián működő „Regionális autonómiák és nemzeti kisebbségek” kutatócsoport társelnöke.

Niculescu Tóni: vegyészmérnök, politikus — 1964, Marosvásárhely. Mérnöki diplomáját 1991-ben a bukaresti Műszaki Egyetemen szerezte. 2001ben végzett a The Open University Business School professzionális menedzsment szakán. 2004-ben fejezte be a Bukaresti Egyetem Euro-At-lanti Tanulmányok Központja által meghirdetett nemzetközi kapcsolatok magiszteri programot. 1993—1997 között az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának kabinetfőnöke, politikai tanácsosa, 1997 júliusa és 1998 májusa között kormányfőtitkár-helyettes. Ezt követően az Európai Integrációs Hivatal államtitkára 1999 februárjáig. 2001 június — 2002. december között a Soros Alapítvány egy Nyitott Társadalomért Európai Integrációs Programjának igazgatója, 2003 júliusától az RMDSZ EU-integrációs főosztályának ügyvezető alelnöke. 2002—2003-ban az Európai Konvent román küldöttségének szakértője.

Ódor Bálint: közgazdász, diplomata — 1975, Budapest. Svájci középiskolai és egyetemi tanulmányait követően 2000-től 2004-ig a Külügyminisztériumban dolgozott. Két évig a Stratégiai és Tervezési Főosztályon, azt követően az Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságon tevékenykedett, ahol 2002 szeptemberétől kapcsolódott be a Konvent folyamatába, és a Kormányközi Konferencia 2004. június 13-i befejezéséig foglalkozott az Alkotmányos Szerződéssel. 2004 nyarától az Országgyűlés Külügyi Hivatal EU Főosztályának osztályvezetője.

Törzsök Erika: gazdaságszociológus — 1942, Kassa. A hetvenes években empirikus kutató szociológusként a szegények és a cigányok helyzetét tanulmányozta. Emberjogi aktivista, aminek következtében összetűzésbe kerül a hatóságokkal. A Szövetkezeti Kutatóintézetben, majd a Magyar Közvéleménykutató Intézetben dolgozik. 1990-ben Kardos Gáborral a SZDSZ kisebbségitörvény-tervezetének kidolgozója, majd 1991 és 1994 között kisebbségpolitikai titkára. 1994-től 1998-ig a HTMH elnökhelyettese, illetve elnöke. 1998 óta az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány elnöke.

Veress Emőd: jogász — 1978, Székelyudvarhely. 1998—2002 között a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem kolozsvári Jogi Karának a hallgatója. 2002-ben államvizsgázott a Bukaresti Tudományegyetemen. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának a doktorandusa (2002-től). Társult oktató a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán, Közgazdaságtudományi Karán és a Politikai és Közigazgatási Tudományok Karon. A Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny szerkesztőbizottságának tagja. Szakterülete: alkotmányjog, közigazgatási jog, gazdasági közjog.