magyar kisebbség
összes lapszám»
Borbély Imre
Külhoni állampolgárság vagy státustörvény? 
Az elszakított nemzetrészek magyarországi 
jogállásának rendezési lehetôségei

Elôszó

A fôcímben szereplô kérdés szándékosan félrevezetô - mesterséges szembeállítást tartalmaz. Hiszen az a törvény, amely a külhoni állampolgárság intézményét életre hívná, státustörvény lenne. Viszont a Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága (VET), az EBESZ októberi bécsi értekezletén a Külhoni Állampolgárság intézményét ajánlotta az európai interetnikus feszültségek enyhítésére, a földrész stabilitásának növelésére. A Magyar Állandó Értekezlet pedig záródokumentumának harmadik cikkelye azt mondja ki, hogy "a résztvevôk, (...) felkérik a Magyar Köztársaság kormányát, hogy (...) vizsgálja meg a határon túli magyarok magyarországi jogállása törvényi szabályozásának megteremtését"

A magyar nemzeteszme honi ellenfelei mindkét ötletet elvetik és máris a tulajdonképpen konvergens elképzelések szembehelyezésén fáradoznak. Ennek a ténynek a felismerése motiválta jelen írásomat és annak címét. A MÁÉRT-en vitatott felvetés jelzi, hogy immáron a politikum számára is nyilvánvalóvá vált: megoldást kell találni azokra a problémákra, melyek belátható idôn belül abból erednek majd, hogy Magyarország teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak, szomszédai - ahol a magyar nemzet számottevô része él - nem. Ezek a problémák hozzáadódnak a trianoni békediktátum egyéb, már eddig is ható, negatív folyományaihoz.

A Magyarok Világszövetsége, az 1997-ben közzétett indítványában, a megoldást a teljes körű magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztésében látta (és látja azóta is) az egész nemzetre, tehát a földön élô minden magyarra. Ebbôl az indítványból bontakozott ki a "kettôs állampolgárság" vitája, amely hosszú hónapokig tartott, és a határon túli magyar társadalom minden rétegéhez eljutott. A VET idei ajánlása az elôzô vita eredményének tekinthetô. 

Bevezetô

A vitából kitűnt: a "nemzetben gondolkodó" szemlélet szerint a központi probléma az, hogy Trianon megbontotta a nemzet politikai egységét, hogy azóta a nemzet egyharmada kívül esik a magyar állam kulturális, gazdasági és politikai védôernyôjén, és nem rendelkezik e védôernyôt részben pótló részleges szuverenitással - autonómiával. Ezt a logikát követve, a schengeni határ kérdésébôl eredô gondok mindössze e fô problémának egyik konkrét, új megjelenési formáját jelentik. A nemzeti tábor megoldási elképzeléseinek közös jellemzôje az, hogy azok a határon túli magyarok számára magyarországi közjogi státust hoznának létre. Attól függôen, hogy milyen szintű törvény rögzítené e jogállást, az elképzelt megoldások három kategóriára bonthatók:

  • Az egyszerű törvény által létrehozott, bizonyos konkrét jogviszony alapjának szánt "célstátus".
  • Sarkalatos törvénnyel létrehozandó átfogóbb külön státus. Ide sorolható pl. a "Külhoni Állampolgárság" státusa.
  • Alkotmánymódosítással minden magyarra kiterjesztett teljes körű magyar állampolgárság alanyi joga.
A társadalmi vita tanúsága szerint a teljes körű magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztését az egész nemzetre a mai magyar politikai kultúra nem teszi lehetôvé. Az elkövetkezendôkben röviden ennek okát járom körül, majd rátérek a különstátus-megoldások komparatív felvázolására. Konklúzióm szerint a Külhoni Magyar Állampolgárság intézményét olyan tartalommal (jogosultságokkal, jogviszonnyal) lehetne feltölteni, amely a határon túli magyarok problémáinak megoldásában és közösségeik erôsítése szempontjából a ma belpolitikailag elérhetô pragmatikus maximumot képezné. 1. A teljes körű magyar állampolgárság kiterjesztésének 
jogossága, eurokonformitása, várható haszna és belpolitikai támadhatósága
Az állampolgárság kiterjesztésének jogossága több forrásból is fakad: 

Elôször, a földön élô minden magyar tagja a magyar nemzetnek. Ez nemzetté válásunk óta így él a kollektív tudatban és így érzi ezt magára vonatkoztatva minden magyar. Minden nemzet definitorikus igénye, akarata az együvétartozás, a közös ország és szuverén állam, politikum (1, 2). Ezen közösséghez való tartozás jogi formája, jogalapja és a jogalaphoz kötött jogviszony az állampolgárság. A non-diszkrimináció elvébôl következôen a közösséghez való tartozás jogi formája a közösséghez tartozó minden tagot megillet. 

Másodszor, alanyi jogon az állampolgárság általában az államterületen való születés és örökletesség vagy vérség révén szerezhetô. A csángókat leszámítva, a ma élô magyarok elsöprô többsége vagy az államterületen született, vagy pedig adatolhatóan magyar állampolgároktól származik - amibôl viszont az állampolgársághoz való alanyi jog következik. A vérség jogi vonalán például Izrael az állampolgárságát alanyi jogon minden zsidó anyától született (és csak zsidó anyától született) embernek odaítéli. E példát követve is a teljes körű magyar állampolgárság alanyi joga lehetne minden magyarnak. Németország a határon túli németeknek vérség, kultúra, szellemiség és vállalás alapján ítéli oda az állampolgárság alanyi jogát.

Harmadszor, a modern magyar nemzet, valamint annak történelmi elôzményeként a magyar nép a törzsszövetségig visszamenôen szervesen fejlôdô sorsközösséget alkotott. A nemzet ma élô generációinak ôsei egyformán járultak hozzá mai létükhöz, azonos a puszta fennmaradásért nemegyszer szükségesnek bizonyult véráldozat, azonos a hozzájárulás a közösnek érzékelt kultúrához, a tudástôkéhez. A méltányosság elve szerint azonos hozzájárulást azonos haszon kell hogy kövessen. Az így felfogott történelmi jognak csak részét képezné az állampolgárság alanyi joga. 

Negyedszer, a Kárpát-medencében élô külhoni magyarság akarata ellenére szakadt ki az országból és önszántából soha nem mondott le a magyar állampolgárságról. Rá vonatkozóan a jogfolytonosság elve kellene hogy érvényesüljön. 

Az elmúlt két év társadalmi vitájában az állampolgárság kiterjesztésének ellenzôi visszatérô motívumként felhozták a magyarság meghatározásának elvi és gyakorlati "lehetetlenségét". Erre cáfol rá a Német Szövetségi Köztársaság törvényes rendezése. A német Alaptörvény 116. (az állampolgárságról szóló) cikkelyének kiegészítô törvénye, a BVFG/1961.10.23. törvényes definíciója szerint a népi németség (deutsche Volkszugehörigkeit) feltételezi a német származást, nyelvet, neveltetést, kultúrát, valamint azt, hogy az illetô minden körülmények között, tehát a (nem német) szülôföldjén is vállalja és vállalta németségét. Jobb híján a magyar rendezés ebbôl a demokratikus és több millió esetben alkalmazott, kiforrott példán is elindulhatna. A kiterjesztésnek tehát nincs elvi és technikai akadálya.

A magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztése minden magyarra eurokonform döntés lenne. Ez következik az Európa Tanács 166/1997.09.06., az állampolgárságról szóló egyezményébôl. Annak harmadik paragrafusa leszögezi, hogy az állampolgárság jogköre (továbbra is) az állami szuverenitás kizárólagos körébe tartozik, valamint azt, hogy az egyes államok által a saját állampolgárságra vonatkozó szabályzást a többi állam el kell hogy ismerje, amennyiben az nem sérti a nemzetközi konvenciókat, nemzetközi szokásjogot. Németország, amely az Európai Unió vitathatatlanul legnagyobb gazdasági hatalma és a lakosság számarányát tekintve is annak vezetô tagállama, az állampolgárságát a szövetségi állam megszületése óta kiterjesztette minden németre (Grundgesetz, art. 116). Ezt eddig még senki sem sérelmezte. Elfogadást nyert Izrael, Horvátország, Bulgária, Spanyolország és újabban Olaszország hasonló rendezése. Úgy tűnik, hogy a határok légiesítése egyformán kedvez az Unió tagországai egymás közti integrációjának és az egyes szétszórt kultúrnemzetek belsô, nemzeti integrációjának. Ez hovatovább jól kitapintható európai trend.

A teljes körű magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztése az egész nemzetre sok eleddig függôben levô problémára valóban gyökeres megoldás lenne, erôs szimbolikus kisugárzással a nemzet és annak szűkebb vagy tágabb környezete felé. Az eurokonform (kultúr)nemzeti integráció alapját képezné, hatása az élet megannyi területén érezhetôvé válna. Nem pusztán a leszakított nemzetrészek látnák hasznát az állampolgárság kiterjesztésének, hanem az anyaország lakossága is. Az ország gazdasági jelenléte a szomszédos országokban megerôsödhetne. Ez annál jelentôsebb, mennél jobban konszolidálódik az ország gazdasága. Közhely, hogy a jövôben a prosperitás, de az érdekérvényesítés hatalmi alapját mindinkább a tudás-elitek alkotják majd. A magyar tudás-elit képzése, az állampolgárság kiterjesztésével, mindenfajta jogi gáttól felszabadultan, az egész nemzet fiatal generációiból meríthetne - elsôsorban az anyaország közvetlen hasznára. Miközben a magyar állampolgárság kifutást, perspektívát jelenthetne az esetleg létrejövô határon túli magyar autonómiák számára, hatását azok híján is kifejtené. Az autonómiáktól eltérôen a megvalósítás nem függene az utódállamok politikai akaratától. 

Mindazonáltal a teljes körű magyar állampolgárság kiterjesztése politikailag támadható.

A teljes körű állampolgárság megszüntetné az áttelepülés minden jogi gátját, ezért alkalmasint az áttelepülés serkentô hatásúnak bizonyulhatna. Ez ellentétes például a MÁÉRT zárónyilatkozatában megfogalmazott politikai céllal, mely szerint a határon túli magyarok anyaországi státusának "elsôleges célja a szülôföldön maradás esélyeinek és lehetôségeinek erôsítése". Ez azonban a jövôben még módosulhat. A demográfiai tendenciákat kivetítve, könnyen kiszámítható, hogy (ha nem áll be drasztikus változás a magyar népesség szaporulatában) egy pár évtized alatt az anyaország (magyar etnikumú) lakosságának csökkenése kiegyenlíti a határon túli magyarok számát. Másrészt Magyarország népsűrűsége (pl. Németországéhoz képest) csekély, ráadásul domborzati adottságai miatt könnyen betelepíthetô - ezért valószínűsíthetô, hogy az EU-tagság elnyerése után sok nem magyar számára is célországgá válik. Ez a tendencia az ország életszínvonalával arányosan nôni fog. A svájci és osztrák választások mutatják, hogy a legrégibb demokráciában és a sokak számára modellt jelentô nyugati szomszéd országban egyaránt masszív tömegek ragaszkodnak országuk etnikai-kulturális megôrzéséhez - így magyarázható az idegeneket el- vagy kiutasító szlogenek sikere. Elképzelhetô, hogy a mi esetünkben sem elenyészô azok száma, akik bármikor szívesebben látják a magyarok betelepülését Magyarországra, mint pl. az indiai szubkontinensrôl vagy Afrikából érkezett gazdasági menekültekét. Mindennek tetejében, a határon túli magyarság teljes áttelepítése az anyaországba jelentôsen csökkentené a régió etnokulturális feszültségszintjét: a Trianon óta fennálló magyar problémára lenne ez egy non-konfrontatív, szomszédbarát és kooperatív feloldási módozat. A fejtegetés sajnos nem realitásidegen. Európának eme vihar- és nyomorsarkában a drámai politikai fordulatoktól az egyes utódállamok csôdjéig minden elképzelhetô. Nem mindegy, hogy az ilyen fordulatok a magyarságot milyen jogi és társadalomlélektani felkészültségben érnék.

De létezik az állampolgárság kiterjesztése várható demográfiai hatásának a fentihez képest homlokegyenest ellentétes feltételezése is. Eszerint az állampolgárság kiterjesztése erôsítô és megkötô hatású lenne. Erre enged következtetni pl. a dél-bánáti horvát népcsoport viselkedési mintája. A kilencvenes évek elejéig a teljes elrománosodás felé tartó Krassó völgyi közösség életébe az új horvát alkotmány értelmében nekik (a már meglévô román állampolgárság mellé) odaítélt horvát állampolgárság drámai változást hozott. A hét faluban élô krasovének körében teljes a disszimiláció, miközben elenyészô a kitelepedések száma. 

Személy szerint úgy gondolom, hogy a tömeges elvándorlás vagy maradás több hatás összesített eredménye. A legfontosabbnak tűnnek: az anyaországhoz viszonyított gazdasági helyzet, a többségi környezet által nagymértékben determinált lelki hatások, a tanügyi-kulturális lehetôségek (a szellemi életminôség), és talán leginkább a jövô perspektívája, a jövô generációkra kivetített kilátások. Mindezen objektív hatások és nagyon is szubjektív érzületek küszöbértékeinek eléggé megfoghatatlan együtthatójától függ, hogy melyik társadalomlélektani hatás válik dominánssá: a bizakodás vagy csüggedés, a konszolidáció vagy a migráció. Ez szinte mérhetetlen, elôre fel nem becsülhetô hatás. A romániai németek exodusa mindenesetre arra tanít, hogy ha egy népesség menni akar, akkor még a totális diktatúra sem tud hatékony gátat képezni. 

Függetlenül attól, hogy végeredményben milyen hatása is lenne az állampolgárság kiterjesztésének, tény, hogy a fenti érvelés egy részét politikailag ki lehet használni ezen alanyi jog megadása ellen. A másik ilyen érvrendszer az anyaország lakosságának adófizetôi minôségébôl eredeztethetô. Eszerint az adófizetésbôl szerzett jogként a választójog kizárólagossága következik. A teljes körű állampolgárt viszont megilletik a politikai jogok is, tekintet nélkül az adófizetésre. Ez az érv szembefordítható pl. a határon túli magyarság (fent már körülírt) örökletes történelmi jogával. A döntés végsô soron értékfüggô. Az elmúlt tíz év tapasztalatából leszűrhetô, hogy az esetleges politikai vita valószínűleg patthelyzethez vezetne.

Összegezve leszögezhetô, hogy a teljes körű magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztése minden magyarra legitim, eurokonform, technikailag kivitelezhetô, a nemzeti integráció fontos lépése lenne, de a mai anyaországi politikai kultúra és hatalmi viszonyok közepette egyelôre nem látszik keresztülvihetônek.

2. Külhoni Állampolgárság és Státustörvény - 
fogalomtisztázás
A teljes körű magyar állampolgárság kiterjesztésének belpolitikai esélytelenségével szemben, a határon túli magyarok magyarországi státusának törvényes rendezése keresztülvihetôbbnek mutatkozik. A teljes körű állampolgárság tartalma, a megfogalmazott jogviszony adott (zárt) lenne. A döntéselôkészítésben fellépô bizonytalanság ez esetben az ellentmondásos hatásjóslások és a belpolitikailag determinált realizálhatóság körül jelentkezne. A státustörvény viszont "tartalmi" szempontból (a státushoz kötött jogviszony, jogosultságok szempontjából) teljesen nyitott. Így hatásában is. Célszerűnek tartom a kérdésfelvetést pontosítani, az itt használt fogalmakat tisztázni, majd a státustörvény és a külhoni állampolgárság intézményét, szélsô eseteit, majd az elnevezésbôl eredô, "józan ész diktálta tartalmak" belátható hatásait összevetni.

A Külhoni Állampolgárság intézményének és a külhoni magyarok magyarországi jogi helyzetét rendezô Státustörvénynek több a közös vonása, mint a különbözôsége. Az állampolgárság a modern jogelmélet szerint státus és jogviszony. A státusnak önmagában csak lélektani hatása van. Az egyéb hatások a státushoz (jogalaphoz) csatolt jogosultságokból és jogviszonyból erednek. Tehát a Külhoni Állampolgárság intézménye, éppen úgy, mint a MÁÉRT által kérelmezett, eddig még névtelen "státust rendezô törvény", kiinduló (születô) állapotában, nem több annál a törvénybe foglalt kijelentésnél, hogy egy megnevezett csoport (a külhoni magyarság) a magyar törvényes rendezés alanyaivá vált és (külön) jogállásnak örvend. Ez a jogállás egyben jogalap is jövendô jogosultságokra, valamint a jogviszony kiépítésére a magyar állammal, illetve annak szuverenitása alá tartozó jogi személyekkel.

Mindkét esetben (a külhoni állampolgárság és a névtelen státustörvény esetében) a törvénykezési folyamat itt megállhat és a törvényhozó átutalhatja a konkrét jogosítványok, jogviszonyok kiépítését (az immáron létrehozott jogalapokra) az ügy szempontjából kedvezôbbnek remélt jövôre. Ha így történne, akkor a két hipotetikus törvény eredményeként létrejött státusok közötti különbség annyi lenne, hogy az egyik törvény szerint már nem beszélnénk határon túli magyarokról, hanem külhoni magyar állampolgárokról. A különbség mind a társadalomlélektani hatás, mind pedig a magyar diplomácia megnövekedett lehetôségei szempontjából jelentôsnek tűnô.

A két státus (az egyelôre névtelen és külhoni állampolgár) maximalista kiépítése jogosultságokkal a nemzeten belüli non-diszkrimináció elvének maradéktalan keresztülvitele esetén, tartalmi szempontból egyenértékű lenne a teljes körű magyar állampolgárság kiterjesztésével minden magyarra. Azzal a különbséggel, hogy az egyik esetben arról beszélhetnénk, hogy a határon túli magyarok jogai és kötelezettségei egyenértékűek a magyar állampolgárokéval, a másik esetben pedig arról, hogy a külhoni magyar állampolgárok jogai és kötelességei megegyeznek a honiakéival. Ez sem mindegy.

Az ábrázolt szélsô esetekben kedvezôbben ítélhetô a külhoni állampolgárság a neve nincs státusnál. Léteznek viszont az egyes elnevezésekhez kötött tartalmi elvárások és fordítva. Emiatt elképzelhetô, hogy egy bizonyos célra teremtett státus, annak a célnak a nevét fogja kapni. Ha nem a törvényhozótól, akkor folklórszerűen a néptôl, pl. "örökvízum státus" (amely eléggé szegényes kisugárzású), vagy pedig "nemzettagsági státus" (erôteljesen nemzeti radikális sugallatú). Az elképzelhetô nevek egyike sem éri el az "állampolgárság"-hoz kötôdô, az emberi jogokat, demokráciát és jogállamiságot asszociáló, szimbolikus, legitimációs dimenziókat. Az interpolált közti esetekben, azonos tartalom mellett, a "külhoni állampolgárság" szimbolikus erejénél fogva, társadalomlélektani és politikai elônyben lesz. A felsorolt nevekhez, az "örökvízum státus"-hoz, a "nemzettagsági státus"-hoz, valamint a "külhoni állampolgárság"-hoz kötôdô tartalmi elvárásokat végiggondolva, a külhoni állampolgárság opció elônyösebbnek mutatkozik a többinél.

3. A minimális státus törvénye, célstátus, "örökvízum státus"Eltekintve a deklaráció szintű státustörvénytôl, a névtelen, minimális státustörvényt "a józan ész" a következô dimenziókhoz kötné: az érintettek (a magyarság) törvényerejű meghatározása, a nemzeti kataszter alapján kiadott "örökvízum". Létrejönne tehát, járulékos haszonként, a nemzeti kataszter intézménye, ami például a világban ugyancsak szétszórt zsidók esetében már évtizedek óta működik.

Magyarnak minôsülhetne, pl. - német minta szerint - aki legalább 25%-ban magyar eredetű, beszéli a magyar nyelvet és vállalja a magyarságát, s kötôdik a magyar kultúrához (ami esetleg a magyar szellemiségű utódnevelésben ragadható meg).

4. A státus törvény "nemzettagsági státus" formájaAz elképzelés lényege a magyar nemzettagsághoz kötött külön státus. Ez is feltételezne egy nemzeti katasztert, valamint a nemzeti hovatartozás kézzelfogható és felmutatható jeleként esetleg egy nemzettagsági igazolványt. Az örökvízummal egyenértékű igazolvány további jogosultságok életbe léptetésének konkrét lebonyolítását is lehetôvé tenné.

Elvi hiányossága az elképzelésnek a szimbolikus térben mutatkozik. Kemény nemzeti kisugárzása sokkal több (és hiábavaló) magyarázatba kerülne, mint a külhoni állampolgárságé. A nemzeti integráció szempontjából, mivel ugyanazok a jogviszonyok és jogosultságok építhetôk rá, a nemzettag státus a külhoni állampolgárság státussal egyenértékűnek tekinthetô.

Kimondottan káros és többrétűen veszélyesnek bizonyulna, ha a nemzettagsági igazolványt a határon túli nemzeti közösségek egy-egy "legitim" szervezet tagsági igazolványával azonosulna, vagy ha eme szervezeteket ruházná fel a magyar törvényhozó az igazolványok kiállításával. Ez abból a jóindulatú, de naiv meggondolásból is történhetne, hogy ezáltal úgymond az önrendelkezés politikája társadalomlélektanilag megerôsödjék. Ez látszólag logikus érv. De végiggondolva e megoldás következményeit, világossá válik, hogy a fegyver nagy valószínűséggel visszafele sülne el, éppen ellentétes hatást idézne elô. A "vízumhatalom" behozhatatlan politikai elônyhöz juttatná a kiválasztott szervezetet, bármilyen létezô vagy potenciálisan létrejövô más szervezethez képest. Ez önmagában is feszültségkeltô: az ekként kiszorítottakat kilátástalanságba, esetleg éppenséggel a militáns radikalizmus felé terelhetné. Eddigelé ezt a veszélyt a magyar nemzeti közösségeknek sikerült elkerülni. A belsô békéhez elengedhetetlenül szükséges a politikai életben résztvevôk által érzékelt esélyesség, a minimális méltányosság. Elvileg ez a rendezési forma csak abban az esetben lenne elképzelhetô, ha a vízumhatalommal felruházott szervezet valódi önkormányzati (állam)struktúraként működne. Az eltelt tíz év gyakorlata viszont másról szólt, mint a nemzeti önkormányzati struktúrák (ön)tudatos és elhivatott kiépítésérôl. A határon túli magyar szervezetek közül csak az RMDSZ-nek van ezen igényt megközelítô alapszabályzata. Viszont a 1996-os kormányba lépés óta a Szövetség nemcsak kifelé, a román parlamentben s a kormányban, hanem (a legutóbbi kongresszusi és SZKT-határozatok által is bizonyítottan) "befelé", a saját közösség felé is, mindinkább egy szűk hatalmi elit kizárólagos akaratát megtestesítô, központosított pártként szervezôdik és működik. A pártszerű működéssel párhuzamban gôzerôvel folyik a mai hivatalos RMDSZ-politika ellenzôinek a döntésbefolyásoló pozíciókból történô eltávolítása (a politikai Gleichschaltung). Történik mindez annak dacára, hogy a szervezet alapszabályzata és programja megfelel a nemzeti önkormányzat megvalósításának. A többi határon túli szervezet eleve pártstruktúrákban szervezôdött. De amennyiben létezne is "neutrális" államszerű határon túli szervezet, még akkor is fennállna a magyar állam által felelôsségre nem vonható és utol nem érhetô visszaélések lehetôsége. Mindezeket tekintetbe véve, reális megoldásnak csak a magyar állam által külön e célra létrehozott, azzal szerzôdéses munkaviszonyban álló, (esetleg felesküdött) személyzetbôl alkotott "regisztratúra" (anyakönyvvezetô testület) tekinthetô. Ez az intézmény rendszeres magyarországi ellenôrzés alatt működne (esetleg a kulcspozíciók betöltésének rotációs rendszerével).

5. A státustörvény "Külhoni Állampolgárság" formája. 
Az intézmény "józan ész" diktálta formája és annak várható hatásai
Mint már említettem, a magyar állampolgárság alanyi jogon történô kiterjesztését minden magyarra a mai magyar politikai kultúra szinte lehetetlenné teszi. A politikai keresztülvihetôség szempontjából mellékes, hogy mennyire objektívek az ellenzôk által felidézett veszélyek. Nem sokat vet a latba, hogy tudományosan mennyire értékelhetôek a fenntartások, és még kevesebbet az, hogy a Kasszandrák mennyire ôszinték. Releváns az, hogy az anyaország lakosságát mennyire képesek a felhozott ellenérvek megmozgatni. Még egy felszínes sajtótükör, vagy a határon túli magyarok (egy tetszôleges anyaországi közvélemény-kutatás eredményein mért) szimpátia-indexe bárkit gyorsan meggyôzhet arról, hogy a teljes körű magyar állampolgárság jogosultságának kiterjesztési törekvése az ellenzôk által könnyűszerrel patt helyzetbe hozható. A komolyan vehetô ellenvélemények két kérdés körül sűrűsödtek: 1. Van-e joguk a határon túliaknak az anyaország belpolitikájába szavazatukkal részt venni?; 2. Nem következhet-e az állampolgárság kiterjesztésébôl tömeges áttelepülés? 

A határon túli magyarok státusát rendezô törvény azon formája, amely a Külhoni Állampolgárság intézményéhez vezet, elegáns módon a fenti ellenvetéseknek elejét veheti, miközben az érintetteknek a jelen optimumát nyújtva, a jövôbeli kiteljesedés lehetôségét is megteremti. 

Az elképzelés szerint a törvény létre kellene hogy hozza a Külhoni Magyar Állampolgár státust, amelyre jogosult lenne minden magyar (nem honi állampolgár). A törvény továbbá tartalmazná a státussal járó alapvetô jogosultságokat. Kiegészítô törvényekkel és apparátus felállításával létrejönne a Külhoni Állampolgárság intézménye. Ez messzemenôen beilleszthetô az állampolgárság modern elméletébe. A mai nyugat-európai szakirodalom új irányzatai az állampolgárságot, önálló közjogi jellegének elismerése mellett, olyan státusnak (jogi helyzetnek) tekinti, amely egyidejűleg jogi kapcsolatot is indukál az egyén és az állam között. (4-86). A modern státuselmélet szerint tehát az állam és személy viszonyában az állampolgárság intézménye bipoláris kontinuumként fogható fel, amelynek egyik pólusa a jogi helyzet, jogállás, jogalap a státus, a másik pólus pedig a jogviszony. Az elképzelt külhoni magyar állampolgárság elméleti szempontból a bipoláris kontinuum "státus"-pólusa közelében helyezkedne el, míg a teljes körű állampolgárok a "jogviszony" környékén.

A külhoni állampolgárság intézménye, azáltal hogy "állampolgárság", a nemzeti integráció mindazon dimenzióját megnyitja, amelyet a teljes körű is. Ez utóbbival (a teljes körű állampolgársággal) szemben, a "külhoni" viszont rendelkezik azzal a taktikai elônnyel, hogy nem hozza be "csatolt áruként" a teljes körűvel járó egész jogviszonyt, hanem külön, "helyzetre szabott" jogviszony építhetô ki körülötte. Ez lehetôvé teszi a társadalmilag kívánatos és a politikailag lehetséges között a pillanatnyilag legmegfelelôbb rendezés létrehozását, nyitva hagyva a késôbbi optimizálás lehetôségét is. A törvényhozó kezébe olyan eszköz kerül, amely a valódi veszélyeket kikerülhetôvé teszi, az álaggodalmaskodással álcázott nemzetellenes kerékkötést pedig leleplezhetôvé.

A várható hatások attól függnek, hogy milyen jogviszonyt épít ki a törvényhozó erre a jogalapra.

Az alábbiakban a Külhoni Magyar Állampolgárság státussal kapcsolatban személyes véleményként felvázolok olyan jogosultságokat, amelyeket a mai helyzetben és a belátható jövôben optimálisnak tartok:

Elképzelésem szerint a külhoni magyar állampolgár jogosult lehetne: 

  • Magyar útlevélre. A magyar útlevél jelentheti azt a minimumot, amit a "józan ész" ehhez az állampolgársághoz kötne. A fentebb említett hipotetikus nemzettagsági igazolvánnyal szemben, az útlevélnek pozitív nemzetközi és hazai konnotációja (lélektani társítása) van, továbbá nem feltételezi az Európai Unió tagországainak a külön elismerését. A külhoniság nem jelenne meg ezen az iraton, mely a honi állampolgárokéval megegyezô lenne. 
  • A külhoniságot tartalmazó magyar személyi igazolványra, amely az egyéb jogosultságok életbeléptetéséhez szükséges bizonyító okirat lenne.
  • A külhoni magyar jogosult lenne munkavállalásra Magyarországon (korlátozható és ellenôrizhetô körülmények között). Elképzelhetônek tartom, hogy a külhoniak a nem-állampolgárokkal szemben preferenciális módon jutnának munkához.
  • A magyar felsôoktatásban tanulni. Több szempont és többféle érdek ütközik a külhoniak felsôoktatásának rendezése körül. A méltányosság szempontjából nem elfogadható, hogy a külhoni magyar fiatalokat negatívan diszkriminálják - a kétféle magyar állampolgárságú tanulni vágyók egyforma eséllyel kellene részt vegyenek az anyaországi felsôoktatásban. A határon túli magyar egyetemek magyar állami támogatása lehetôvé tenné az összmagyar egyetemi hálózatnak kölcsönösen kiegészítô működését. A nemzeti utilitarizmus szempontjából elsôdleges szempont a nemzet tudás-elit mennél szélesebb alapokra helyezése, a rekrutációnak az egész nemzetre való kiszélesítése. A kimagasló tehetségek ingyenes képzését a magyar állampolgárság milyenségétôl függetlenül kéne szavatolni. 
  • A magyar betegbiztosítási rendszerben részesülni - fizetéses alapon.
  • Megválasztani politikai vagy önkormányzati funkciókba. A magyar választópolgár legyen abban a helyzetben, hogy - ha úgy akarja - akkor külhoni magyar állampolgárt is megválaszthasson.1 Ez a jogosultság kiteljesítené a nemzeti szuverenitást és segítené a nemzeti integrációt. 
Elképzelésem szerint a külhoni magyar állampolgár nem lenne jogosult a magyarországi politikai életben választani. Mivel a külhoni állampolgár nem magyarországi adófizetô, ne legyen lehetôsége arra, hogy döntsön az adófizetôk sorsalakítása felett.2 Nyitva marad a külhoniak számára a politikai integráció szubszidiáris formája.3 Ugyancsak nem lenne jogosult a külhoni magyar állampolgár "minden további nélkül" véglegesen letelepedni az anyaországban. Ez elejét venné azon félelmeknek, amelyek (ôszintén vagy nem) a külhoni állampolgárságot a tömeges áttelepülés megkönnyítése miatt elleneznék. A honosítás, (mint eddig is) a magyar állam érdeke szerint vagy (újdonságként) az adott kisközösség veszélyeztetettségének függvényében történnék.4 6. A külhoni állampolgárság bevezetésébôl nyerhetô haszonA külhoni állampolgárság intézménye hozzájárulhatna a történelmi dimenziójú politikai hibákból eredô feszültségek csökkentéséhez, a határon túli magyarok érzékenységét immáron nyolc évtizede folyamatosan sértô méltánytalanságok részbeni megszüntetése által. A szerzett anyaországi jogállás a szimbolikus térben, a vázolt járulékos jogosultságok a kulturális, gazdasági és politikai térben kompenzációt nyújtanának a kisebbségi létbôl fakadó és e terekben megnyilvánuló frusztrációval szemben, ezáltal feszültségenyhítô hatásuk lenne. Az új intézmény a magyar-magyar újraszervesedés, a nemzeti integráció eddigelé nem létezô társadalomlélektani, gazdasági, kulturális, politikai távlatait nyitná meg. Új minôséget képezne. Jótékony hatása mind a leszakított nemzetrészekre, mind pedig az anyaországi részre rövid és hosszú távon is feltételezhetô. Ez nemcsak addig érvényes, amíg az egyes magyar nemzetrészek közt az euroatlanti integráció lépéskülönbsége fennáll, hanem azon túl is.

A további várható hatásai is pozitívnak tekinthetôk: megerôsítené a határon túli magyar településeket és az általuk lakott régiókat a gazdasági integráció elôtt megnyíló új lehetôségek által. Nem okoz gazdasági, kulturális vagy politikai kárt a többségi nemzeteknek. Ebbôl eredôen a többségi államok nem fogalmazhatnak meg racionális ellenérveket, annál is inkább, hogy saját határon túli nemzettársaik felé hasonlóan járnak el.5 A külhoni magyar állampolgárság megerôsítené ezen nemzetrészek híd-szerepét, amely az eddigi szimbolikus és kulturális dimenzión túl, a gazdasági térben hatványozottan, valamint a nemzetközi jogi térben is betölthetôvé válik. Az új státus és jogviszony nem lenne ellentétes a szóban forgó nemzeti közösségek autonómia-törekvésével, sôt támogatná azt. Ugyanakkor nem feltételezi az autonómiát. Az autonómia messzemenôen függ a többségi politikai akarattól. Megvalósítása annak függvénye, hogy az önállósodni akaró közösség belsô erejének, a külföldi politikai nyomásnak és a belföldi hatalmi konjunktúrának az eredôje eléri-e a szükséges küszöbértéket vagy nem. Mivel a külhoni állampolgárság jótékony hatása nem függ az érintettek autonómiájától, megvalósíthatósága még közvetve sem függ az utódállamok akaratától. Az új intézmény eurokonform lenne, mint egyébként a teljes körű állampolgárság jogosultságának kiterjesztése is az lenne - így hát a Külhoni Magyar Állampolgárság megvalósítása pusztán magyar politikai akarat függvénye.

7. A Kárpát-medence nem magyar népeinek lehetséges 
Magyarországi státusa
A külhoni magyar állampolgárság részben rendezné a határon túli magyarok Trianon óta létezô problémáit, és kielégítôen azokat, amelyek a Schengeni sorompó leeresztésével lépne majd fel. Politikailag üdvös lenne, ha a magyar állam, a magyarsággal együtt élô, a természetes életterét, a Kárpát-medencét vele több évszázada megosztó, nem magyarok felé is tenne eme második (schengeni) kérdéskörben segítô gesztusokat.

Az utódállamok többségi nemzeteivel a kooperatív, szimbiotikus kapcsolatokat szolgálná az a kiegészítô, külön törvény, amely elképzelésem szerint a történelmi Magyarország területén élô nem magyar lakosság magyarországi státusával foglalkozna. Ez kimondhatná, hogy (Horvátországot leszámítva) a kiegyezés (1867) utáni magyar határokon belül született és ott is élô nem magyar lakosság Magyarországon külön státust élvez, a földkerekség egyéb népeivel szemben. A külön státus ez esetben célstátus lenne: a schengeni vízum gyorsított (és alanyi jogon történô) megszerzését szavatolná. 

Vélhetôen például, az erdélyi románok ily módon a magyarokban inkább láthatnának szövetségest, mint (kivételezett) vetélytársat. Ez a külön státus vélhetôen megnövelné a magyarsághoz fűzôdô gyenge kötôdések, "gyenge kötések" számát. Csizmadia Ervin (6), a gyenge kötések tárgykörének hazai szakértôje, a FIDESZ gyôzelmét is felhozza példának arra, hogy eme sokszor alábecsült kohéziós erôk jelentôségére felhívja a figyelmet. Szerinte a politikai izolációból való kijutáshoz az erôs, szerzôdéses, baráti vagy elhivatottsági kötések nem elegendôk. Szükség van az érdekeltségre vagy a személyes haszon kilátására, reményére alapozó, gyenge kötések sokaságára is. Feltételezhetô, hogy pl. Erdélyben az ottani románok magyarországi (vízumügyben) kivételezett státusa jelentôsen megnöveli a magyar és román közösség között a gyenge kötések számát. Ugyancsak elképzelhetô e törvény jótékony hatása az érintett lakosság devolúciós hajlandóságára. 

Összefoglaló

Úgy tűnik, hogy a határok légiesítése egyaránt kedvez az Unió tagországai egymás közti integrációjának, s azon kultúrnemzetek belsô újraszervesedésének, nemzeti integrációjának is, melyek eddig a szétszóratás állapotában voltak. Izrael, Horvátország, Bulgária, Spanyolország, Románia és újabban Olaszország hasonló rendezései az állampolgárságuk jogosultságát kiterjeszti az egész etnikai kulturális nemzetre. E sajátos esetek minden jele szerint egy általános európai trendbe illeszkednek.

A magyarság körében, hasonló helyzeténél fogva, hasonló megoldások körül bontakozik ki a politikai diskurzus. A megoldási elképzelések közös jellemzôje, hogy a határon túli magyarok számára magyarországi közjogi státust hoznának létre. Attól függôen, hogy milyen szintű törvény rögzítené e jogállást, az elképzelt megoldások három kategóriára bonthatók:

  • Az egyszerű törvény által létrehozott, bizonyos konkrét jogviszony alapjának szánt "célstátus".
  • Sarkalatos törvénnyel létrehozandó átfogóbb külön státus. Ide sorolható pl. a "Külhoni Állampolgárság" státusa.
  • Alkotmánymódosítással minden magyarra kiterjesztett teljes körű magyar állampolgárság alanyi joga.
Leszögezhetô, hogy a teljes körű magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztése minden magyarra legitim, eurokonform, technikailag kivitelezhetô, nemzetileg sok szempontból hasznos, de a mai magyar politikai kultúra és hatalmi spektrum feltételei között, inherens politikai támadhatósága miatt, egyelôre nem látszik keresztülvihetônek.

A teljes körű magyar állampolgárság kiterjesztésének esélytelenségével szemben, a határon túli magyarok magyarországi státusának törvényes rendezése keresztülvihetôbbnek mutatkozik. A teljes körű állampolgárság tartalma (a benne megfogalmazott jogviszony) adott (zárt) lenne. A döntéselôkészítésben fellépô bizonytalanság ez esetben az ellentmondásos hatásprognózisok, illetve a belpolitikailag determinált realizálhatóság körül jelentkezne. A státustörvény viszont "tartalmi" szempontból (a státushoz kötött jogviszony, jogosultságok szempontjából) teljesen nyitott. Így hatásában is az.

A bizonyos partikuláris probléma megoldására, bizonyos célra létrehozott "célstátus" ( pl. a schengeni vízum alanyi jogon való megadására létrehozható "vízumstátus") a magyar nemzet szétszakítottságából adódó problémakomplexumnak értelemszerűen csak egy bizonyos hányadát lenne képes orvosolni. A rendszerváltozás óta fennálló lehetôségekhez, valamint a valós szükségletekhez képest indokolatlanul szegényes megoldást jelentene.

A MÁÉRT felkérte a kormányt a külhoni magyarok honi státusának törvényi rendezésére. Az MVSZ Erdélyi Társasága az EBESZ-nek azt ajánlotta, hogy az interetnikai feszültségek csökkentésére tanulmányozza a Külhoni Állampolgárság intézménye által megnyíló lehetôségeket. A két indítvány konvergens. 

A Külhoni Állampolgárság intézményének és a külhoni magyarok magyarországi jogalapját rendezô Státustörvénynek több a közös vonása, mint a különbözôsége. Az állampolgárság a modern jogelmélet szerint státus és jogviszony. A státusnak önmagában csak lélektani hatása van. Az egyéb hatások a státushoz (jogalaphoz) csatolt jogosultságokból és jogviszonyból erednek. Tehát a Külhoni Állampolgárság intézménye éppen úgy, mint a MÁÉRT által kérelmezett "státust rendezô törvény" kiinduló (születô) állapotában, nem több annál a törvénybe foglalt kijelentésnél, hogy egy megnevezett csoport (a külhoni magyarok) a magyar törvényes rendezés alanyaivá váltak és (a földön élô többi személyhez képest) külön jogállásnak örvendenek. Ez a jogállás egyben jogalap is jövendô jogosultságokra, valamint a jogviszony kiépítésére a magyar állammal, illetve annak szuverenitása alá tartozó jogi személyekkel.

Mindkét esetben (a külhoni állampolgárság és az eddig még névtelen státustörvény esetében) a törvénykezési folyamat itt megállhat, és a törvényhozó átutalhatja a konkrét jogosítványok, jogviszonyok kiépítését (az immáron létrehozott jogalapokra) az ügy szempontjából kedvezôbbnek remélt jövôre. Ha így történne, akkor a két hipotetikus törvény eredményeként létrejött státus közötti különbség annyi lenne, hogy az egyik törvény szerint a határon túli magyarokként emlegetett nemzettagokat a továbbiakban a külhoni magyar állampolgár megnevezés illetné meg. A különbség mind a társadalomlélektani hatás, mind pedig a magyar diplomácia megnövekedett lehetôségei szempontjából jelentôsnek tűnô.

Léteznek viszont az egyes elnevezésekhez kötött tartalmi elvárások és fordítva. Emiatt elképzelhetô, hogy egy bizonyos célra teremtett státus annak a célnak a nevét fogja kapni. Az elvben elképzelhetô s példálózás szintjén már említett nevek egyikének kisugárzása sem éri el az "állampolgárság"-hoz fűzôdô pozitív asszociációs tartalmakat. Az emberi jogok, a demokráciát, a jogállamiságot, melyek mind fogalmilag, mind a laikus közgondolkodás szintjén az állampolgárság kategóriájához kapcsolódnak, a szimbolikus és legitimációs térben minden egyéb megnevezés fölé emelik a külhoni állampolgárságot. Véleményem szerint a Külhoni Magyar Állampolgárság intézménye az eurokonform magyar-magyar integráció (újraszervesedés) eddigelé ilyenformán nem létezô gazdasági, kulturális, politikai és társadalomlélektani távlataival kecsegtet. Új minôséget képezne. Jótékony hatása mind a leszakított nemzetrészek, mind pedig az anyaország lakosságára nem csak addig lenne érvényes, amíg az egyes magyar nemzetrészek közt az euro-atlanti integráció lépéskülönbsége fennáll, hanem a magyar újraszervesedés, a magyar reintegráció évszázadokra kiható közjogi kerete lenne. A határon túli magyarságot attól függetlenül erôsítené, hogy az a többségi állammal szembeni szuverenitás-átvállalás (autonómiafolyamat) megvalósításában hol tart. Ezzel szemben, a megvalósíthatóság szintjén, a Külhoni Állampolgárság intézménye azzal a hatalmas elônnyel rendelkezik, hogy kizárólag magyar politikai akarattól függ.

A külhoni állampolgárság intézménye, azáltal hogy "állampolgárság", a nemzeti integráció mindazon dimenzióját megnyitja, amelyet a teljes körű is. Ez utóbbival (a teljes körű állampolgársággal) szemben, a "külhoni" viszont rendelkezik azzal a taktikai elônnyel, hogy nem hozza be "kötött áruként" a teljes körűvel járó egész jogviszonyt, hanem külön, "helyzetre szabott" jogviszony építhetô ki körülötte. Ez lehetôvé teszi a társadalmilag kívánatos és a politikailag lehetséges közötti egyensúly megteremtését, s nyitva hagyja a késôbbi optimizálás lehetôségét is. A törvényhozó kezébe olyan eszköz kerül, amely a valódi veszélyeket kikerülhetôvé, a mondvacsinált indokokra hivatkozó akadékoskodást pedig leleplezhetôvé teszi.

Irodalom

  1. Borbély Imre: Pro vagy kontra. A magyar állampolgárság alanyi jogának kiterjesztése minden magyarra. Magyar Kisebbség, 1999. 2-3 (16-17.) sz.
  2. Max Weber: The Nation, In.: John Hutchinson-Anthony D. Smith: Nationalism. Oxford University Press, Oxford, NY. 1994. 21. 
  3. Yael Tamir: Liberal Nationalism. Princeton University Press, Prinseton New Jersey 1995. 66.
  4. Kukorelli istván: Alkotmánytan. Századvég Kiadó, Bp 1992.
  5. Borbély Zsolt és Péntek Imre (szerk.): Magyar Jövôkép - Egy minôségi magyar paradigma. Az Interconfessio Társaság. SMIKK és Vörösmarty Társaság Tanácskozásai 1994-1995. Kiadja az MVSZ és Vörösmarty Társaság, 1996, 1997.
  6. Csizmadia Ervin: Pártok és agytrösztök - Think tank szervezetek Nyugat -Európában és Magyarországon. Politikatudományi Szemle, 1998. 4 sz. 5-29.
-------------

1Írország egy északír személyt választott elnökéül. Hasonlóan Magyarország is elnökéül választhatná pl. Tôkés Lászlót vagy Duray Miklóst.

2Értékelésem szerint a külhoni magyarság történelmi joga (évezredes sorsközösség, hozzájárulás a közös kultúrához, tudáskincshez, továbbá a puszta megmaradáshoz nemegyszer szükséges véráldozat vállalása) sokkal "erôsebb" jogalap az adófizetésnél. Viszont az anyaország lakossága, mai lelkiállapotában és gazdasági helyzetében, könnyen félrevezethetô a nemzetellenes demagógok által az adófizetés ürügyén. Ezért taktikai meggondolásból a fenti megoldást tartom helyesnek.

3A határon túli nemzetrészek, ha eljutnak a politikai önérzet, kultúra és önszervedés azon fokára, általános, titkos és közvetlen ("bel") választásokkal létrehozhatják Diétáikat ("belsô parlamentjeiket"), amelyek küldötteket delegálnának a Magyar Parlamentbe (5).

4Az identitásában (pl. csángók) veszélyeztetett közösségeket átgondolt nemzeti program keretében, a netán fizikai létében veszélyeztetett közösségek tagjait viszont sürgôsséggel kellene betelepíteni.

5Románia a határon túli románoknak a "tiszteletbeli állampolgárságot" ajánlja. Ezzel vette elejét annak, hogy a moldáviai vagy ukrajnai hatalom a saját állampolgárait, akik ugyanakkor (teljes jogú) román állampolgárok (kettôs állampolgárok), az egyik vagy másik állampolgárság választására kényszeríthesse. Az új helyzetben az eredeti (ukrán, moldáviai) állampolgárság megvonása az érintetteket kvázi-hontalanná tenné, mivel a szerzett állampolgárság mindössze tiszteletbeli. Hontalanná pedig nem tehetô senki akarata ellenére.