magyar kisebbség
összes lapszám»

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kormánykoalíciós Cselekvési Prioritásai*

Részletek

Kisebbségpolitika

Az RMDSZ a kisebbségi kérdés megoldását továbbra is a szubszidiaritás elvének következetes alkalmazásában látja, amely a kisebbségvédelmi jog- és intézményrendszer kiépítését feltételezi.

Ennek érdekében jogalkotási prioritásaink a következôk:

– a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálása és alkalmazása;

– a közösségi és egyházi javak visszaszolgáltatásának törvényi szabályozása;

– a helyi autonómiát megerôsítô törvények kisebbségvédelmi vonatkozásainak kidolgozása, a nemzetközi egyezmények elôírásainak jóhiszemű értelmezésével és a hazai jogszabályokba való foglalásával;

– az erôszakos beolvasztás és a kisebbséglakta övezetek demográfiai összetételének módosítását tiltó rendelkezések felügyelete; elvárjuk a kormánytól, hogy betartsa a programjában ezzel kapcsolatosan tett ígéreteit;

– a közalapítványokról szóló törvény kidolgozása;

– a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatáshoz szükséges intézményrendszer működésének biztosítása;

– a kisebbségvédelmi kerettörvény elfogadása.

Oktatás

– Az oktatási rendszer decentralizációjának és reformjának folytatása; az oktatás szerkezetének a következô évtizedek szakemberigényéhez igazodó átalakítása, azoknak a távlatos célkitűzéseknek a jegyében, amelyeket az RMDSZ önálló oktatási törvénytervezete tartalmaz;

– az oktatási törvényt módosító sürgôsségi kormányrendelet parlamenti megerôsítése;

– az anyanyelvű oktatást korlátozó intézkedések megszüntetése;

– minden szükséges profilt magában foglaló magyar nyelvű oktatási rendszer kiépítése a közoktatásban;

– az anyanyelvű felsôoktatás szükségletek szerinti kiszélesítése, a kolozsvári központú, önálló, államilag támogatott magyar tudományegyetem visszaállítása, székelyföldi és partiumi felsôoktatási intézmények létrehozása és támogatása;

– a szórványoktatás sajátos gondjainak kezelése, a csángó-magyar oktatás helyi igényeinek érvényesítése, beleértve a csángóság történetének oktatását is.

Kultúra

– Nemzetiségi Kulturális Statútum kidolgozásának kezdeményezése;

– a következô jogszabályok megalkotása: Kulturális tárgyi örökség törvénye, Műemlékvédelmi törvény, Közkönyvtárak törvénye, Színházi törvény, Múzeumok törvénye;

– pályázati rendszer bevezetése a Nemzetiségi Fôigazgatóság pénzalapjának hatékonyabb, értékorientált felhasználása érdekében;

– kormányhatározat kezdeményezése a Humán Tudományok Kutatóintézetének létrehozására;

– a Nemzeti Levéltárak közszolgálati intézményekké való alakítása az 1996/16-os Törvény módosításával.

Egyházak

– Az Egyházügyi törvény mielôbbi elfogadása;

– az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása;

– minden szintű és profilú felekezeti oktatási intézmény létrehozása és ezek állami támogatása;

– azon egyházpolitikai intézkedések támogatása, amelyek a moldvai csángó hitközségek érdekében a magyar nyelvű egyházi szolgálat – misecelebrálás – visszaállítását célozzák.

Elfogadta az RMDSZ V. Kongresszusa, Marosvásárhely, 1997. október 3–4.

———————————————

* Forrás: RMDSZ-dokumentumok 5. Kiadja az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége. Kolozsvár 1997.