magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» IV. ÉVFOLYAM - 1998. 1. (11.) SZÁM - Az erdélyi kérdés
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Szilágyi Zsolt

Megkapaszkodni egy elképzelt
Közép-Európában

1. Az integrációs kihívás

A kommunista uralom alól kiszabadult közép és kelet-európai államoknak a legnagyobb kihívást az integráció jelenti. Mind az anyagi jólét, mind pedig a tartós biztonságpolitikai garanciák megszerzésére irányuló törekvések tulajdonképpen valamilyen típusú integrációra vonatkoznak. A Közép-Európa történelmi határaitól nyugatra esô államok esetében ez már létezô és jól mûködô nemzetközi intézményekhez való csatlakozást jelent, míg ettôl keletre (a volt Szovjetunió tagországainak) újonnan létrehozandó gazdasági és biztonságpolitikai közösségek megszervezését. Ez a kihívás lényegében teljes önértékelésre készteti ezeket a társadalmakat, valós önkép nélkül elképzelhetetlen a sikeres együttmûködés más államokkal. Ez azt jelenti, hogy a társadalom teljes átvilágítására és ennek következményeként átalakítására lenne szükség.

Egy ország számára az integráció egy magasabb komplexitás sikeres integrációját jelenti. Az elit által megtervezett modernizáció csak akkor lehet sikeres, ha a modernizációs alternatíva összhangban áll a társadalom történelmi hagyományaival, ugyanakkor azonban sikeres választ kínál azokra a kérdésekre, amelyek a folyamat kapcsán óhatatlanul jelentkeznek.

Az ország államiságának és szuverenitásának a teljes újraértelmezésére van/volna tehát szükség, és egy olyan belsô átalakulási folyamatra, amely összeférhetôvé teszi az állam gazdasági és politikai intézményeit az integráció állandó megújulásigényével.

A régióban lévô államok esélyei a nagyhatalmak által képzett politikai-gazdasági erôtér által viszonylag behatároltak. Az esély tulajdonképpen abban áll, hogy milyen hatékonysággal élnek egyes államok vezetôi és intézményei – adott mozgástéren belül – a lehetôségekkel.

Az integráció sikeressége tehát a belsô megújulásképesség kifejlesztésének a sikereként is felfogható. A közép és kelet-európai társadalmak innovációképessége tehát, úgy hiszem, sokkal pontosabb fokmérôje lehet az integrációs folyamat esetleges sikerének, mintsem az állam alapvetô intézményeinek a pillanatszerû átvilágítással kapott képe.

A történelmi és nagyhatalmi determináció határainak esetleges kibôvítése csak az innovációképesség kifejlesztésével és tartós megtartásával képzelhetô el.

A visegrádi országok példája jól bizonyítja azt, hogy néhány év alatt hogyan lehet a társadalom alkotó energiáinak nagy részét erre a célra felhasználni. A madridi NATO-döntés ugyanakkor igazolja azt, hogy a nagyhatalmi érdek akkor válik hasznosíthatóvá egy régióbeli állam számára, ha az elit idejekorán felismeri ezt és ennek tudatában megfogalmazza azokat az elvárásokat és követelményeket, amelyeket az illetô társadalomnak teljesítenie kell. Ezen országok politikai rendszerváltásának összehasonlítása után pedig az a következtetés is leszûrhetô, hogy sokkal inkább sikeres az integráció akkor, ha az elmúlt rendszerben szocializálódott vezetôk és az ezek által képviselt modellek nincsenek domináns helyzetben az ország közéletében.

Az integrációhoz ugyanis nem elegendô az adaptáció. Ez ugyanis alkalmazkodást jelent már kialakított és létezô szabályokhoz, keretekhez, és nem elegendô a megújuláshoz és a megújulási képesség kialakításához. Az állam mint rendszer integrációja tehát nem egyszerûen az állami intézmények simulékony hozzáalakítását jelenti a nemzetközi intézményhez, hanem az illetô intézmény életében való aktív részvétel kialakítását is.

Az integráció célja tulajdonképpen az, hogy a lakosság számára tartós jólétet biztosítson a rendszer, ez pedig nemigen képzelhetô el csak békés viszonyok között.

2. Az erdélyi kérdés integrációs kérdés

Az erdélyi kérdés tulajdonképpen egy történelmi régió sikeres integrálásának a kérdése. Mind az ország, mind pedig az integrációs intézmények számára régiókérdés tehát, annak minden sajátos jellemzôjével.

A kérdésre adott válasz sikere vagy sikertelensége pedig attól függ, hogy az Erdélyben meglévô alkotó energiákat miképpen lehet felhasználni Románia sikeres integrációja érdekében. Erdély minden alkotóeleme és dimenziója befolyásolhatja pozitív vagy negatív irányban ezt a folyamatot, ez csak attól függ, hogy azokat a sajátosságokat, regionális adottságokból fakadó energiákat, amelyek itt megvannak, Bukarestbôl milyen irányba terelik.

Az elmúlt évtizedek történelme azt bizonyítja, hogy nemcsak Erdélynek, de Románia más történelmi egységeinek sem volt semmi esélye a regionális érdek megfogalmazására és érvényesítésére. Jó példa erre a jászvárosi polgármester esete. Ô a Polgári Szövetség Pártjából kilépve a tavalyi év utolsó heteiben bejelentette, hogy létre akarja hozni a "Moldvaiak Pártját". Elégedetlen azzal, ahogy a megye és a moldvai politikusok a helyi és a regionális érdekeket képviselik, pontosabban elégedetlen azzal, hogy ezeket az érdekeket egyáltalán nem képviselik. Éppen ezért az ô pártja a hangsúlyozottan moldvai érdekek képviseletét látja majd el; biztos abban, hogy igen nagy támogatottságra fog találni a választók körében. A jelenlegi kormánykoalíció vezetô politikusai hisztérikus idegességgel válaszoltak a hírre. A legtöbb reakció azzal vádolta Simirad polgármestert, hogy külföldi ügynök, nem ismeri és nem tartja tiszteletben az alkotmányt és az ország egységes jellegét, föderalizálni akarja az országot, politikailag nem normális.

A nemzetállami modell alapján létrejött európai államok, amennyiben lépést akartak tartani a más elven szervezôdött országok gazdasági és politikai teljesítményével, újra kellett hogy értelmezzék a helyi önkormányzatok és a központi fôhatalom viszonyát, illetve a nemzet meghatározását. A legjobb példát erre Franciaország szolgáltatja, ahol a közigazgatási reform után arra a parlamenti vitára is sor került, amely azt vizsgálta, hogy a korzikai lakosság hozzátartozik vagy sem a francia nemzethez.

Az országon belüli magasabb komplexitás integrálása elképzelhetetlen magának az országnak egy felsôbb szintre való integrálása nélkül. A nemzetközi viszonyok területén ez hatalmi kérdésként is felfogható. Amennyiben ugyanis egy ország tagja egy mûködô és hatékony gazdasági vagy biztonságpolitikai intézménynek (jelen esetben az EU és a NATO), akkor természetesen léteznek azok a garanciák, amelyek krízishelyzet esetén az illetô államnak gazdasági vagy katonai, biztonságpolitikai segítséget nyújtanak. Ebben az esetben elmondható, hogy az ország nemzetközi viszonylatban hatalmát megerôsítette, ugyanis az anyagi jólét és a biztonságpolitikai erô birtokosaként léphet a nemzetközi porondra, ami persze sokkal sikeresebbé teheti érdekérvényesítési törekvéseit.

Alvin Toffler a XX. század végére a hatalom három megjelenési formáját írja le: pénz (anyagi erôforrások), fizikai erôszak (erôszakszervezetek, hadsereg) és információ (emberi vagy gépi szürkeállomány). Az integráció tehát hatalmi szemszögbôl nézve ezen három megjelenési formának a minél magasabb szintû birtoklására irányul. Fontos ugyanakkor elmondani, hogy a sikeres állam a három forma gyors és hatékony konverzióját is meg tudja valósítani, enélkül ugyanis az állami rendszer mind belülrôl, mind pedig kívülrôl sérülékennyé, sebezhetôvé válik. A kérdés tehát az, hogy kit kap fel és kit temet maga alá a "harmadik hullám".

Az információ a hatalom megjelenésének az a formája, amellyel a "kelet-európai nyomorult kisállamok" sikerrel beszállhatnak a versenybe. Egyrészt a saját állami kereteiken vagy régióikon belül elôteremthetô információhalmaz vagy emberi szürkeállomány által, másrészt azon nemzetközi kapcsolathálókon keresztül, amelyekhez egyre nagyobb hozzáférése van nemcsak állami intézményeknek, de magánszemélyeknek is. A régiót és az állami keretet itt nem csak territoriális-földrajzi értelemben használtam.

Az információnak viszont az egyik fô jellegzetessége, hogy csak akkor lendül mozgásba, ha létezik bizonyos mértékû bizalom, ami biztosítja az információt kibocsátó számára azt, hogy az nem fordul ellene. Vezetô társadalomtudósok empirikus módon is bizonyított tétele az, hogy azok a régiók, országok és rendszerek, amelyekben a bizalom légkörét sikerül meghonosítani, gazdaságilag szinte garantált jólétre számíthatnak, ugyanis a bizalomnak nemcsak a gazdaságban, de az élet más dimenzióiban is szinergetikus (öngerjesztô) hatása van.

Erdély esetében ez a bizalom hiányzik, a bizalmatlanság továbbélése pedig jelen körülmények között teljességgel biztosított. Mind a központ–régió viszonyban, mind pedig a régión belül kialakult egy olyan helyzet, amely a bizalmatlanságra és a gyanakvásra épül, ennek következményeként a régió által produkált és tárolt információ mennyisége alacsony, minôsége pedig hatalmi szemszögbôl nézve alacsony.

Ennek oka, hogy idôben és térben a román nemzeti érdek eddigi hatalmi elit által megfogalmazott definícióiból eredô következmények a jelenlegi kategóriákkal integrációellenesnek minôsíthetôk. Az országon belüli rekrutációs viszonyokra értelmezve ezt és elfogadva azt a kicsit egyszerûsítô tételt, hogy egy közösség társadalmi integrációja egyik lényeges feltételének tekinthetô az, hogy milyen mértékben és milyen minôséggel vesz részt a társadalom anyagi és szellemi javainak elosztásában (vagyis milyen hatalmi pozíciók birtokosa), azt mondhatjuk, hogy az erdélyi elit nincs integrálva a román társadalomba, a nemzeti, vallási kisebbségekhez hasonlóan. Ennek megszüntetése nem egy-két hét kérdése és elkerülhetetlen ahhoz, hogy Románia az Európai Unió vagy az Észak-atlanti Szövetség által kért teljesítményt nyújtani tudja.

3. A kulcs a jelenlegi hatalmi elitnél van

Az Erdélyben létezô alkotó energiák az esetek nagy részében nem nyernek felismerést Bukarestben, sôt. Ezek ellensúlyozására eszméletlenül sok erô és munka ment kárba mind ez idáig.

Ennek eredménye persze meglátszik:

– a polgárok nagy többsége gyanakvó és bizalmatlan a mássággal szemben, a nyelvi, vallási különbözôség gátolja az egyéni érdekérvényesítést;

– aki nem román nemzetiségû és nem ortodox vallású, rendszeridegennek minôsül;

– a regionális kötôdés nem jelent értéket az általánosan elfogadott politikai kultúrában;

– a homogenizációs és kizárólag egységes nemzeti terminusokban gondolkodó többség számára veszélyként jelenik meg az országon belül óhatatlanul a közélet színterén is bemutatott különbözôség;

– az ennek megszüntetésére irányuló törekvés nemzeti érdekként van tételezve.

Egyetlen kormánynak sem sikerült még ez idáig az erdélyi sajátos helyzetet az ország érdekében hatékonyan kihasználni. Az etnikai pluralizmus, a vallási felekezetek történelmi együttélése egyáltalán nem jelentett megôrzendô értéket a politika eddigi irányítóinak, sôt.

A változáshoz az volna szükséges, hogy a jelenlegi hatalmi elit az integráció szellemével összhangban programszerûen felvállalja a román nemzeti paradigma megváltoztatását és ennek következményeként végrehajtsa az ennek megfelelô intézményi és jogi változtatásokat. Ennek következtében nagyban megnônének az esélyei annak, hogy az ország integrációja az alkotóelemek mobilitása nyomán felgyorsuljon.

Ez persze azt is jelenti, hogy a "nemzeti hatalom" újraértelmezése után az alkotmánymódosítás következményeként hatalmi devolúció induljon be. Az elsô és viszonylag gyorsan megmutatkozó eredmény minden bizonnyal a gazdasági életben jelentkezne. A szubszidiaritás elvének alkalmazása tehát nem csak etnikai indokoltsággal bír, sôt. Megkockáztatnám azt kijelenteni, hogy elviekben elképzelhetô egy olyan, egyébként erôsen centralizált Románia, amelyben a nemzeti, etnikai, vallási és egyéb kisebbségek jogai viszonylag liberális módon vannak rendezve.

Az ország gazdaságának teljesítôképességét növelni akaró jelenlegi szándék igyekszik úgy megvalósítani a decentralizációt, hogy közben kivonja a helyi közösségek kezébôl a területi adottságokból fakadó gazdasági döntések jogát. Jó példa erre az a januári kormányrendelet, amely nem enged érdemi beleszólást a megyei tanácsok számára azon nagyvállalatok privatizációs folyamatába, amelyek az illetô önigazgatási testület hatásköre alá esô területen fekszenek.

Bár az RMDSZ kormányra kerülésével egy elôzmények nélküli esély látszott megvalósulni, egy évvel a kormány megalakulása után elmondható, hogy igazi áttörés nem következett be a romániai magyarság megítélésének vonatkozásában. A hatalmi politikai elit szintjén minimális bizalom létezik a magyar politikusok következetességét és "hûségét" illetôen, ez azonban nem egységes és nemigen van hatásos kisugárzása a lakosság felé. A kormánykoalíción belüli bizalom fokát pedig jól jellemzi az, hogy a nemzetbiztonság és a külügy területén sehol nem jutott hely az RMDSZ számára, ez az a két terület, ahol legmagasabb fokon csapódik le minden olyan fontos információ, amely az ország számára igazán lényeges, és amelyek alapján az igazán fontos döntések megszületnek.

Az új kormány megalakulása után tehát nem kezdôdött el annak a toleráns légkörnek a kialakítása, amely a többségtôl való különbözôséget nem lehetséges veszélyforrásnak, hanem megôrzendô gazdagságnak, értéknek tartja.

A román külpolitika is ugyanabban a fô mederben maradt, mint amiben eddig is volt, valós belsô eredmények nélkül ugyanis még mindig elhitetni akarja és nem bizonyítani, hogy az ország integrációképes.

Nyugat-európai kormányszakértôk és politikusok tehát jól érzékelik azt a kétesélyes alternatívát, amely jelenleg az állam vezetôi elôtt áll: megkapaszkodni egy elképzelt Közép-Európában vagy visszasüllyedni a Balkánra.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék