magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» II. ÉVFOLYAM - 1996. 1-2. (3-4.) SZÁM - Politikai helyzet Romániában
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Magyar Kisebbseg

Dr. Tóth Zoltán József

A magyarok alkotmányos jogállásáról és
Szlovákia közigazgatási és területi átszervezésérôl
Komáromban 1994. január 8-án elfogadott
dokumentumok elemzése

ad. I.

1. bek.

"Ebbô1 fakadóan a szlovákiai magyarság nemzeti közösségként határozza meg magát, eltökélten küzd a mindenkit megilletô egyéni jogokon túlmenôen közösségi jogaiért és közösségi státuszának alkotmányos rögzítéséért."

2. bek.

"Az ENSZ közgyûlésének abból a határozatából indulnak ki, hogy az identitáshoz való jog alapvetô emberi jog, amely megillet egyéneket és közösségeket. Ezen alapszik az a meggyôzôdésük, hogy a szlovákiai magyar nemzeti közösségnek alapvetô joga a politikai és kulturális önmeghatározás, valamint az állam keretei közötti önrendelkezés."

Ezeket alátámasztja a kisebbségek jogait is tartalmazó, a tagállamok csatlakozásával a belsô jog részévé váló két legfontosabb ENSZ-egyezmény: A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya (Covenant on Civil and Political Rights) és A gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya (Covenant on Economic, Social and Cultural Rights) (mindkettôt 1966 decemberében fogadta el és nyitotta meg aláírásra a Közgyûlés).

Mindkét egyezmény 1. cikke azonos szövegû, "kollektívként" (megjegyzés: a kollektív jogok, mint jogelv nincs általában elfogadva) értelmezhetô jogokat tartalmaz:

I. rész 1. cikk:

"1. Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlôdésüket.

2. Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös elônyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttmûködésbôl és a nemzetközi jogból eredô kötelezettségeinek tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erôforrásaival. Semmilyen körülmények között nem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitôl.

3. Az Egyezségokmányban részes államok, ideértve azokat is, amelyek önkormányzat nélküli, illetôleg gyámsági területek igazgatásáért felelôsek, elômozdítják a népek önrendelkezési jogának megvalósítását, s ezt a jogot az Egyesült Nemzetek Alapokmányának rendelkezéseivel összhangban tiszteletben tartják."

3. bek.

A nagygyûlés résztvevôi leszögezik:

l.a.

"a szlovákiai magyar nemzeti közösség fejlôdéséhez nélkülözhetetlen, hogy

- mindenütt, ahol számaránya eléri a lakosság 10%-át, használhassa anyanyelvét szóban és írásban a közigazgatási és állami szervekkel való kapcsolatban, illetve a közéletben, és igényli a köztéri feliratok és információk magyar nyelvû feltüntetését...

- ahol a magyarság többségben él, a magyar nyelv a szlovák nyelvvel együtt legyen hivatalos nyelv..."

Mind a három bekezdést alátámasztja (de leginkább az utóbbit) szintén az ENSZ-dokumentum, amit 1965-ben fogadott el az ENSZ Közgyûlés, A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöbölésérôl szóló nemzetközi egyezmény (International Convention on the Elimination of All Forms of Racial Discrimination).

Az 1. cikk szerint ezen egyezmény szövegében a "faji megkülönböztetés" kifejezés minden olyan különbségtételt, kizárást, megszorítást vagy elônyben részesítést jelent, amelynek alapja a faj, a szín, a leszármazás, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális téren az emberi jogok és alapvetô szabadságjogok elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy gyakorlásának megsemmisítése vagy csorbítása. A 2. cikk taglalja az államok vállalásait a megkülönböztetés kiküszöbölésére irányuló intézkedésekrôl, ideértve az is, hogy "ha a körülmények indokolják, a társadalmi, gazdasági, kulturális és egyéb területeken a hozzájuk tartozó egyes faji csoportok, illetve egyének megfelelô fejlôdésének és védelmének biztosítására különleges és konkrét intézkedéseket hoznak abból a célból, hogy számukra az emberi jogok és alapvetô szabadságjogok teljes és egyenlô élvezetét biztosítsák". A 4. cikkben az aláírók kötelezik magukat, hogy törvény által büntetendô cselekedetnek nyilvánítják a faji megkülönböztetést hirdetô eszmék terjesztését, más csoportok elleni izgatást, ezek szervezett formáját, az ilyen tárgyú propagandát. Az egyezmény felállít egy Bizottságot is, mely tevékenységét a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányában szereplô szervhez hasonlóan fejti ki.

A harmadik bekezdés további alátámasztásaként:

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) közgyûlése 1960 decemberében fogadta el Az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemrôl szóló egyezményt (Convention against Discrimination in Education).

Az egyezmény 1. cikkében értelmezi az egyezményre vonatkozóan a "megkülönböztetés" fogalmát, melynek következtében megvalósul:

a) valamely személy vagy csoport kizárása az oktatás bármely fajtájában vagy fokozatában való részvételbôl;

b) valamely személynek vagy csoportnak alacsonyabb színvonalú oktatásra való korlátozása;

c) bizonyos személyek vagy csoportok részére külön oktatási rendszerek vagy intézetek létesítése vagy fenntartása (a 2. cikk szerint nem minôsül megkülönböztetésnek a nemek szerinti, vallási vagy nyelvi okokból történô, illetve a magán külön tanintézetek felállítása);

d) valamely személynek vagy csoportnak az emberi méltósággal össze nem egyeztethetô helyzetbe való juttatása.

Az egyezmény 5. cikkének 1/c pontja kimondja, hogy "el kell ismerni a nemzeti kisebbségek tagjainak jogát saját oktatási tevékenység folytatására, beleértve iskolák fenntartását is, valamint - az illetô állam oktatási politikájától függôen - saját nyelvük használatát vagy oktatását".

Továbbá, az ENSZ Közgyûlése 1992. decemberi ülésén fogadta el A nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló Nyilatkozatot (Declaration on the rights of Persons Belonging to National or Ethnic, Religious and Linguistic Minorities). Ez az elsô olyan ENSZ-dokumentum, melynek kizárólag a kisebbségekhez tartozó személyek képezik tárgyát. A 2-3. cikk ezen személyek jogait, a 4-7. cikk az államok kötelezettségeit foglalja magába. Bár ennek a nyilatkozatnak sincs jogi értelemben vett kötelezô ereje, a szöveg rendkívül fontos hivatkozási alap lehet nemzetközi dokumentumokban.

Az EBESZ-dokumentumok (Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet) elsôsorban a kormányok politikai és morális kötelezettségvállalásait rögzítik, s így ezek politikai akaratától függ átültetése nemzeti szintre.

Ezek közül az "I" dokumentum három bekezdése megerôsíti:

a) Az 1975. évi Helsinki Záróokmány (Helsinki Final Act) I. részében (Nyilatkozat a részt vevô államok kölcsönös kapcsolatait vezérlô elvekrôl) a VII. cikk. 4. bekezdése foglalkozik a kisebbségekkel: "A részt vevô államok, melyeknek területén nemzeti kisebbségek vannak, tiszteletben tartják az ilyen kisebbségekhez tartozó személyek jogát a törvény elôtti egyenlôségre, maradéktalanul biztosítják számukra azt a lehetôséget, hogy ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvetô szabadságjogokkal, és ily módon védelmezik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit ezen a téren." Megjegyzendô, hogy ettôl kezdve az EBESZ-dokumentumok kizárólag a nemzeti kisebbségek jogaival foglalkoznak.

A Bécsi Záróokmámy (1986) (Concluding Document of the Vienna Meeting) pontja szerint a részt vevô államok "Védelmezik a területükön élô nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitását, és megteremtik a feltételeket annak elômozdításához."

A Párizsi Charta (1990) (Charter of Paris for a New Europe) Emberi jogok, demokrácia és jogállamiság c. fejezete szerint: (a részt vevô államok nevében) Megerôsítjük azt, hogy a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitása védelmet fog élvezni és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van szabadon kifejezni, megôrizni és fejleszteni ezen identitást megkülönböztetéstôl mentesen és a törvény elôtti teljes egyenlôség alapján."

b) A Koppenhágai Emberi Dimenziós Találkozó dokumentuma (1990) teljes fejezetet szentel a nemzeti kisebbségeknek (IV. fejezet; 30-40.)

A dokumentum 32. pontja leszögezi, hogy egy nemzeti kisebbséghez való tartozás az egyén szabad választása, s ennek gyakorlásából nem származhat hátránya. A nemzeti kisebbségeknek joguk van szabadon kifejezni, megôrizni és fejleszteni etnikai, kulturális, nyelvi vagy vallási identitásukat, valamint megôrizni és fejleszteni kultúrájukat minden szempontból, szabadon minden akaratuk ellen történô asszimilációs törekvéstôl. Különösképpen joguk van:

"- anyanyelvük szabad használatára a magán- és a közéletben;

- saját oktatási, kulturális és vallási intézmények, szövetségek és szervezetek alapításához és fenntartásához...;

- vallásuk gyakorlásához, beleértve vallásos anyagok készítését, birtoklását és használatát, valamint vallási tárgyú oktatásban részesülhetnek anyanyelven;

- kapcsolatokat létrehozni és fenntartani egymás között az országon belül, s hasonlóképpen a határokon keresztül olyan más államok polgáraival, kikkel közös etnikai vagy nemzeti eredetük, kulturális örökségük vagy vallásos hitük;

- terjeszteni, elôállítani és kicserélni információkat anyanyelvükön;

- alapítani és fenntartani szervezeteket vagy szövetségeket az országon belül és részt venni a nemzetközi nem-kormányzati szervezetekben;

A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek gyakorolhatják ezen jogokat individuálisan, valamint csoportjuk más tagjaival közösen."

Ez megerôsíti az "I" dokumentum vonatkozó részeit, többek között:

"- a magyar nemzetiségû személyek közösségük számaránya szerint legyenek képviselve az állami hivatalokban és közintézményekben;

- számarányainak megfelelôen részesüljön az állami és önkormányzati költségvetésbôl.

A nagygyûlés résztvevôi kimondják, hogy a magyarság

- a polgári jogegyenlôség elvébôl kiindulva a Szlovák Köztársaságot a szlovák nemzettel egyenrangú közösségként kívánja építeni;

- politikai alanyiságát demokratikus választás útján létrehozott saját képviseleti testületei révén a magyar koalíció képviselôi által megfogalmazott alkotmánytörvény-tervezet szerint kívánja kifejezni;

- identitása védelmének érdekében az általa jelentôs számban lakott régióknak különleges jogállást igényel".

valamint a "II" dokumentum idézeteit:

2/a. "1) a szlovákiai önkormányzatok többségének nem felel meg a kormány tervezete. A magyar közösség számára az általános kifogásokon túl azért sem fogadható el ez a tervezet, mert a magyar közösség lakóterületét öt nagy közigazgatási egység - régió - között osztaná fel, ez a magyarság teljes marginalizálódásához és a saját ügyeinek intézésétôl való elzárásához vezetne. Ez a szervezett asszimilációt segítené elô."

"5) A közigazgatási és területi átszervezés tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség alapvetô érdekeit:

- lakóterülete ne legyen szétdarabolva olyan közigazgatási egységek között, ahol hangsúlyozottan kisebbségbe kerülne, nem nyílna lehetôsége érdekeinek érvényesítésére, és nem volna beleszólása saját ügyeinek intézésébe;

- olyan közigazgatási, területi szervezés elfogadható számára, ahol a szlovákiai magyar közösség nem kerül számbeli kisebbségbe azokon a területeken, ahol jelentôs számban él."

A koppenhágai dokumentum 35. pontjában - rendkívül körülményesen és megszorításokkal - megfogalmazódik a nemzeti kisebbségek területi autonómiához való joga: (2. bekezdés) "A részt vevô államok tudomásul veszik azokat az erôfeszítéseket, melyeket különbözô nemzeti kisebbségek az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás megôrzése feltételeinek támogatására és megteremtésére tesznek, mint lehetséges eszközeit ezen célok megvalósításának, alkalmas helyi és területi autonóm közigazgatásokkal megfelelve bizonyos kisebbségek különleges történelmi és territoriális körülményeinek és az érintett államok politikájának."

Több pont foglalkozik az államok kötelezettségvállalásaival, melyek szerint:

"- megfelelô lehetôséget biztosítanak az anyanyelv oktatásának és az anyanyelven való oktatásnak, illetve ahol lehetséges és szükséges, a belsô törvénykezéssel összhangban, az anyanyelv használatára a közhatalmi szervek elôtt (34.);

- tiszteletben tartják a kisebbségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy hatékonyan részt vegyenek a közéletben, beleértve azokat az ügyeket, melyek ezen kisebbségek identitásának védelmével és megôrzésével kapcsolatosak (35.1.);

- különös jelentôséget tulajdonítanak a nemzeti kisebbségi kérdésekkel kapcsolatos konstruktív együttmûködésnek (36.)."

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Párizsi Chartában megfogalmazott döntés értelmében 1991. július 1-19. között Genfben szakértôi találkozóra került sor a nemzeti kisebbségekrôl. Az EBESZ Szakértôi Találkozó Jelentése a Nemzeti Kisebbségekrôl (Report of the CSCE Genf Meeting of Experts on National Minorities) mindmáig a kisebbségek jogaival foglalkozó legrészletesebb dokumentum az EBESZ-en belül.

A dokumentum újból megerôsíti, hogy a nemzeti kisebbségeket érintô kérdések, valamint a kisebbségekhez tartozó személyek jogait érintô nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítése legitim nemzetközi figyelem tárgya és következésképpen nem alkotja kizárólagos belügyét az érintett országoknak (II.4.) Az ôket érintô kérdésekben részvételüket biztosítani kell a döntéshozatal során, és megfelelô képviseletük a döntéshozó és konzultatív szervekben a leghatékonyabb módja részvételüknek (III.1.). Hasonlóan a koppenhágai dokumentumhoz, itt is a legfontosabb alapelv a nemzeti kisebbségek identitásának megôrzése, illetve az államok részérôl olyan intézkedések megtétele, melyek biztosítják azt. A Jelentés számba veszi azokat az alkotmányos és törvényi lehetôségeket, melyek ezen identitás védelmét és megôrzését szolgálhatják, különösen olyan körülmények között, ahol csak most épül ki a jogállam és a kisebbségi kérdés különleges fontosságú:

- tanácsadó és döntéshozó testületek, melyekben a kisebbségek képviseltetik magukat, különös tekintettel az oktatásra, kultúrára és vallásra;

- kisebbségi ügyekkel foglalkozó választott testületek;

- helyi és autonóm közigazgatás, valamint területi elvû autonómia, beleértve a szabadon és periodikusan választott konzultatív, törvényhozó és végrehajtó testületeket;

- a nemzeti kisebbség önkormányzása az identitásukat érintô területeken olyan esetekben, ahol a területi elvû autonómia nem alkalmazható;

- a kormányzás decentralizált vagy helyi formái;

- két- és többoldalú egyezmények és más megállapodások a kisebbségekrôl;

- a kisebbséghez tartozó személyek részére megfelelô típusú és szintû anyanyelvû oktatás biztosítása, tekintettel számarányukra, földrajzi elhelyezkedésük jellemzôire és történelmi tradícióikra;

- financiális és technikai segítség biztosítása olyan kisebbséghez tartozó személyek részére, melyek élni kívánnak azon jogukkal, hogy saját oktatási, kulturális és vallási intézményeket, szervezeteket és szövetségeket alapítsanak és tartsanak fenn.

Ezenkívül a szöveg fölsorol számos olyan, elsôsorban gyakorlati intézkedési lehetôséget - pedagógusképzés, anyaországi diploma megszerzése és elismerése, közösségi kapcsolatok elômozdítása, államközi és regionális vegyes bizottságok felállítása -, melyek szintén a fenti célt szolgálják.

M. Kovác elnök vádjaira, miszerint a magyar összejövetel törvénytelen, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ha így gondolja, szemben áll a legalapvetôbb ET-dokumentumokkal. Ugyanis az európai emberi jogi rendszer mindmáig legalapvetôbb dokumentuma az ET-tagállamok által 1950-ben Rómában aláírt okmány, az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) (European Convention on Human Rights). Az Egyezmény lényegében az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata által deklarált jogok elismerése és megerôsítése az európai államok által. Az EJEE ratifikálása lényegében mára elôfeltételévé vált az ET-tagságnak.

Az Egyezmény csak áttételesen - és némileg erôltetve - tartalmaz olyan cikkeket, amelyeket - egyes felfogások szerint - a kisebbségek is felhasználhatnak. Ennek tekinthetô a 9. (jog a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához), a 10. (jog a szabad véleménynyilvánításhoz), a 11. (jog a szabad gyülekezéshez és egyesüléshez).

Az "I" dokumentum tartalmazza a következô kitételt:

"- a Szlovák Köztársaság aláírja és ratifikálja az Európa Tanács Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Chartáját."

A kisebbségi jogokat illetôen a kodifikációs folyamat eredményeképp a Miniszteri Bizottság 1992. június 24-én elfogadta és október 2-tól megnyitotta aláírásra a tagállamok és nem-tagállamok részére a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját (European Charter for Regional or Minority Languages). A charta nem magukra a kisebbségekre, hanem az ún. "nyelvi identitásra" koncentrál. A dokumentum voltaképpen keretszöveg, egyfajta menüt szolgáltat az aláírónak, melybôl összeállíthatja a számára elfogadható kötelezettségvállalásokat (a minimálisan vállalandó mennyiséget a 2. cikk rögzíti). A IV. szakasz intézkedik a vállalások végrehajtásának ellenôrzésérôl:

- a Chartát ratifikáló ország elôször egy év múltán, majd háromévenként jelentést készít kötelezettségvállalásai teljesítésérôl, mely nyilvános;

- a jelentést egy szakértôkbôl álló bizottság fogadja;

- jogszerûen alapított testületek és szervezetek felhívhatják a bizottság figyelmét az adott országban a vállalások helyzetével kapcsolatban;

- a bizottság a Miniszteri Bizottság elé terjeszti jelentését;

- a Fôtitkár kétévenként számol be a Közgyûlésnek a Charta végrehajtásával kapcsolatban.

Az ET-ben folyó, kisebbségekkel kapcsolatos kodifikációs munka következô állomása egy, az EEJE-hez csatolandó kisebbségi kiegészítô jegyzôkönyv lett volna, továbbá egy kisebbségi keretegyezmény kidolgozása is napirenden szerepelt. Eltérô érdekeltségek miatt mindkettô sorsa bizonytalan.

A "II" dokumentum hivatkozik az 1201-es ajánlásra (ETPK):

"- az ország közigazgatási és területi átszervezése során legyen betartva az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése 1201-es ajánlásának 11. cikkelye, amely kimondja:

Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelô és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges jogállással rendelkezzenek."

Az 1201. (1993) számú ajánlás lényegében szövegjavaslat az EEJE-hez csatolandó kiegészítô jegyzôkönyvhöz. Különösen annak harmadik szakasza (Section 3: Substantive rights) tartalmaz lényeges, hivatkozási alapul szolgáló pontokat:

6. cikk: "Minden nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van saját szervezet alakításához, beleértve a politikai pártokat."

7. cikk:

"l. Minden nemzeti kisebbséghez tartozó személy szabadon használhatja anyanyelvét a magán- és a közéletben, beszélt és írott formában egyaránt [...].

2. Minden nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van ahhoz, hogy anyanyelvén használja vezeték- és keresztnevét, és hogy hivatalosan elismerjék vezeték- és keresztnevét.

3. Azokban a régiókban, ahol jelentôs számú nemzeti kisebbség él, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van anyanyelvüket használni a közigazgatási hatóságok felé, a bíróságokon és joghatóságok elôtt.

4. Azokban a régiókban, ahol jelentôs számú nemzeti kisebbség él, az ahhoz a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van megjeleníteni saját nyelvükön helyneveket, jelzéseket, feliratokat és más hasonló információkat nyilvános helyen. Ez nem fosztja meg a helyi hatóságokat azon joguktól, hogy megjelenítsék a fent említett információkat a hivatalos nyelven vagy az állam nyelvén.

11. cikk: "Azokban a régiókban, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, joguk van rendelkezni megfelelô helyi vagy autonóm hatalommal vagy speciális státussal, illeszkedve a speciális történelmi és territoriális helyzethez és összhangban a nemzeti törvénykezési gyakorlattal."

Az ET kisebbségekkel kapcsolatos tevékenysége körébôl meg kell említeni azt az ajánlásokból, irányelvekbôl és jelentésekbôl álló anyagot, mely elsôsorban a Parlamenti Közgyûlés keretében született. Ezek jószerivel csak addig támaszthatók feltételként az államok elé, amíg meg nem történik felvételük. Konkrét és ellenôrzött elôfeltételeket csak akkor szabott a Tanács a jelentkezôknek, amikor azok alkalmatlansága - fôként kisebbségekkel kapcsolatos politikája terén - már tûrhetetlen mértéket öltött.

Tudni kell, hogy a "kisebbségek" fogalomnak nincs még általánosan elfogadott értelmezése.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék