magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» II. ÉVFOLYAM - 1996. 1-2. (3-4.) SZÁM - Politikai helyzet Romániában
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Magyar Kisebbseg

Dr. Tabajdi Csaba

A részelemeiben mûködô modelltól a teljes körû mûködésig - és tovább
(Helyzetkép és közös teendôink számbavétele
fél évvel az önkormányzati választások után)

Közel fél év telt el a magyarországi önkormányzati választások óta. Úgy vélem, ennyi idô már elegendô ahhoz, hogy megkíséreljük felmérni: miként és miben változott a szórványban élô magyarországi kisebbségek helyzete; milyen mértékben vált mûködôvé az az autonómiamodell, amelynek kereteit a kisebbségi szervezetekkel közösen alkottuk meg, s amelynek alakításán együtt munkálkodunk. Írásomban fôként a további tennivalókat igyekszem számba venni. Indokolja ezt, hogy bár kétségkívül igen nagy, eléggé nem is hangsúlyozható a jelentôsége annak, hogy elôször a magyar történelemben az itteni kisebbségeknek olyan legitim, egyszersmind reprezentatív szervezetei jöttek létre, amelyek méltó partnerei mind a települési önkormányzatoknak, mind pedig a kormánynak, ám maga a kisebbségi önkormányzati modell még csak a kialakulás, a mûködés kezdeti fázisában van, ami természetszerûleg számos nehézséggel, problémával jár együtt.

A születés gyötrelmei és eredményei

A kisebbségi önkormányzatok mûködése a szülés fájdalmai és a születés gyötrelmei közepette is megindult. Létrejött 688 helyi kisebbségi önkormányzat, s ebbôl 679 ma is mûködik. Azóta pedig 186 településen további 200 helyi kezdeményezést jelentettek be, ami azt jelenti, hogy újabb 150-200 helyi kisebbségi önkormányzat megjelenése várható.

Megkezdôdött egy tanulási folyamat, amelynek keretében a helyi kisebbségi önkormányzatok megismerték a települési önkormányzatok apparátusát, felvették a kapcsolatot a jegyzôvel, képviselôiket sok helyütt a bizottságba is beválasztották, kezdik megismerni a közigazgatás felépítését. Ez rendkívül fontos, hiszen sok településen - és ez teljességgel érthetô - olyan személyek kerültek be a helyi kisebbségi önkormányzatokba, akiknek alapvetô jogi, államigazgatási ismeretek elsajátításával kellett és kell megbirkózniuk. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal igen komoly erôfeszítéseket tett az elmúlt hónapokban annak érdekében, hogy szakmai továbbképzéseken segítse a kisebbségi önkormányzatokat a jogi, közigazgatási ismeretek megszerzésében, s ezt a célt igyekszik szolgálni a tárgyhoz kapcsolódó kiadványok megküldésével is. A hivatalnak ezt a szolgáltató jellegét a jövôben tovább kívánjuk erôsíteni, hiszen az új helyzetben, a kisebbségi önkormányzatok létrejöttével az államigazgatás és a kormány feladatai is módosultak.

A mûködés tehát megindult, a modell egésze azonban még nem mûködik.

Mindenekelôtt tisztázatlan ma még az említett, újonnan létrejövô 150-200 helyi kisebbségi önkormányzat illeszkedése, szerves kapcsolódása a meglévô - ám még nem teljes mértékben kialakult - struktúrához. E mechanizmust közösen s nagyrészt szinte teljes egyetértésben dolgozta ki a kormányzat és a kisebbségi szervezetek képviseletében a Kisebbségi Kerekasztal. Ezért - úgy vélem - nincs is mit egymás szemére hánynunk. Tény, hogy nem gondoltuk át kellôen - bár néhányan figyelmeztettek rá -, hogy a kisebbségi törvény által az országos kisebbségi önkormányzatok lehetséges taglétszámára megállapított 53 fôs keretet nem célszerû azonnal teljes mértékben kitölteni, hiszen így problémát jelent az újonnan jövôk beilleszkedésének biztosítása. A helyzet azonban valójában ennél is bonyolultabb: ha nem töltötték volna ki az említett 53 fôs keretet, az elektori gyûlés jogi státusának rendezetlensége miatt még mindig fennmarad egy joghézag.

Miközben tehát az említett 200 új helyi kezdeményezés mindenképpen kedvezô fejleménynek tekinthetô, azt a kevésbé kedvezô lehetôséget is magában hordozza, hogy egyfajta rivalizáláshoz vezet a már megválasztottak és az újonnan megválasztandók között - éppen a jelzett joghézag miatt. Ezt pedig jó lenne elkerülni. Ennek kapcsán szeretnék emlékeztetni arra, hogy több sajtótudósító is "megkongatta a vészharangot", amikor néhány cigány önkormányzat feloszlott. Meggyôzôdésem, hogy az értelmes szelekcióra ezen a területen is szükség lesz. Ezért nem tekintem kudarcnak önmagában azt a tényt, hogy 688 önkormányzatból 9 megszûnt, mint ahogyan azt sem tartanám a mechanizmus hibájának egy plurális társadalomban, ha a közel ezer kisebbségi önkormányzat közül esetleg - bár ennek nincsenek jelei - 80 vagy 100 megszûnne.

A modell teljes körû mûködését hátráltatta a kisebbségi közalapítvány bírósági nyilvántartásba vételének elhúzódása is, ami azzal járt, hogy a mûködésre biztosított elsô részösszegeken túl a kisebbségeknek eddig nem nyílt lehetôségük a pályázatokra. Ebbôl fakadóan megjelent a pénzügyi ellehetetlenülés hangulata a kisebbségi közösségekben, s ez mielôbb ésszerû kezelést igényel. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, a 200 új helyi kezdeményezés nem éppen a nagyfokú elbizonytalanodás jeleként értékelhetô.

Nem mûködhet még bejáratott módon a modell azért sem, mert a mûködési feltételekhez biztosítandó költségvetési támogatás közel feléhez - 80 M Ft után a további 70 M Ft-hoz - a kisebbségi önkormányzatok egyelôre nem jutottak hozzá. Késett a kisebbségi törvényhez kapcsolódó pénzügyi kormányrendelet, aminek okaira itt nincs hely kitérnem. Az is komoly nehézségek forrása, hogy a kisebbségek körében sajnos súlyos hiányosságok mutatkoznak a pénzkezelési technikák ismeretében. Nyilvánvaló azonban, hogy e téren (is) egy tanulási folyamatról van szó, ezért idôre van szükség ahhoz, hogy a pénzkezelés technikáit helyi szinten a kisebbségi önkormányzatok el tudják sajátítani.

A tapasztalatok arra utalnak, hogy a költségvetést nagyrészt ott tudták elkészíteni a kisebbségi önkormányzatok, ahol ebbôl a települési és a kisebbségi önkormányzatok kölcsönösen "nem csináltak" kabinetkérdést, ahol a jegyzô segítôkész volt, vagy ahol a kisebbségek nem átallották, hogy a jegyzôhöz forduljanak. Mindez szorosan összefügg a települési és a kisebbségi önkormányzatok viszonyrendszerével, amire a késôbbiekben még részletesebben visszatérek.

A modell teljes körû mûködéséhez rövid távon megoldandó feladataink

Ahhoz, hogy a ma még csak részelemeiben mûködô modell teljes körûen - rendszeregészként - mûködhessék, bizonyos feladatokat már rövid távon, néhány hónapos, de legfeljebb féléves idôtávon meg kell oldanunk. Az elôzôekben már érintettem az újonnan létrejövô helyi kisebbségi önkormányzatok "rendszerkonform" beillesztésének problémakörét. További, már rövid távon megoldást igénylô feladat a települési és a helyi önkormányzatok viszonyának tisztázása. Ez szerves alkotóeleme a múlt év nyarán felgyorsult jogharmonizációs folyamatnak. E folyamatban vannak nyilvánvalóan már rövid távon teljesíthetô és teljesítendô feladataink. Ide tartozik például a kisebbségi önkormányzatok tiszteletdíjával, a helyi kisebbségi önkormányzat elnökének a települési önkormányzat zárt ülésén való részvételével, a kisebbségi önkormányzati tagoknak a települési önkormányzat, a bizottságok munkájába történô bevonásával kapcsolatos kérdések tisztázása, s a sor korántsem teljes. A települési kisebbségi önkormányzatok tiszteletdíját az országos önkormányzatokkal együtt kell rendezni. E téren mindenekelôtt azt kell eldönteni, hogy a pénzügyi rendszer keretében milyen kategóriába nyerjenek besorolást az országos önkormányzatok. Jelenleg ugyanis az egyesületi szabály érvényes rájuk, holott közjogi jogosítványokkal rendelkezô testületekrôl van szó. Ez az ellentmondás már a vonatkozó pénzügyi kormányrendelet megalkotásakor is ismert volt. Nem bizonyos, hogy célszerû, ha egy költségvetési szerv rendkívül kemény elszámoltatási szabályait kíséreljük meg a kisebbségek országos önkormányzatai esetében érvényesíteni, ugyanakkor az is tény, hogy nincs megfelelés a kisebbségi önkormányzatok közjogi jogosítványa és az egyesületi elven való finanszírozásuk között.

A települési és a kisebbségi önkormányzatok viszonyában problémát okoz az egyetértési jog tisztázatlansága. Igaz ugyan, hogy a törvény szerint a kisebbségi intézmények tekintetében a kisebbségi önkormányzat értési joggal rendelkezik, csak éppen a kisebbségi intézmény - mint olyan - definiálatlan. Ezért jelenleg az egyik legfontosabb feladat a kisebbségi intézmény fogalmának a kibontása. Anélkül, hogy elébe kívánnék vágni e folyamatnak, úgy vélem, hogy a kört tágra kell vonni, többek között amiatt is, hogy Magyarországon a kisebbségi oktatásban sajnos alacsony az óraszám. A megoldást helyi szinten, a konkrét viszonyok figyelembevételével kell megvizsgálni, s a kört úgy bôvíteni, hogy lehetôség szerint minél több kisebbségi nyelvet oktató intézmény kisebbségi intézménynek minôsüljön. Mindez szorosan összefügg a kisebbségi intézményrendszernek az önkormányzatiság felôl a közszolgáltatás irányába történô elmozdulása kérdéskörével, amelyet - mint stratégiai fontosságú feladatot - a késôbbiekben külön is érinteni kívánok. Egyértelmûen fontos feladatként kell kezelni a települési önkormányzatok és a helyi kisebbségi önkormányzatok konfliktusainak oldása szempontjából a jegyzôkönyvek magyar nyelvre fordítását. A települési és a helyi kisebbségi önkormányzatok viszonyának további fontos összetevôje az elhelyezés kérdése. Az országos kisebbségi önkormányzatok esetében ennek rendezése folyamatban van. 4-5 országos önkormányzat már megoldást is talált, míg más országos önkormányzatok még keresik a számukra megfelelô székházat. A települési kisebbségi önkormányzatok nagyon kevés helyütt jutottak önálló helyiséghez, rendszerint a polgármesteri hivatalban nyertek elhelyezést, és - anélkül, hogy általánosítani kívánnék, hiszen igazságtalan lenne megbántani a kisebbségi önkormányzatok mûködését segítô jegyzôk, polgármesterek, települési önkormányzati testületek nagy többségét - a települési önkormányzatok egy része körében érzékelhetô egyfajta lenézés a kisebbségi önkormányzatokkal szemben. Helyi szinten persze a presztízst fôként a tényleges tevékenység biztosíthatja, különösen az olyan kis településeken, ahol "egymás fazekába látnak" az emberek. Ezért is döntô fontosságú momentum, hogy miként alakul a továbbiakban a kisebbségi önszervezôdés, miben áll magának a kisebbségi bázisnak a tevékenysége. Rendkívül fontos, hogy akadnak-e olyan emberek, akik megteremtik a maguk "autonómiaszigeteit.

A kisebbségi közalapítványnak - amely a bírósági nyilvántartásba vétellel most kezdi meg tevékenységét - ki kell alakítania a játékszabályokat, az országos és helyi kisebbségi önkormányzatoknak pedig meg kell ismerniük a pályázási technikákat. Igencsak nehéz feladat annak meghatározása, hogy milyen elvek alapulvételével lehetséges 13 kisebbség igényeit kielégíteni. Ezt is csak közös gondolkodással tudjuk megoldani. Bizonyosan nem lesz könnyû olyan mechanizmust találni, amely a kis létszámú kisebbségek mûködéséhez, tevékenységéhez is biztosítja az elemi feltételeket, ugyanakkor kellôképpen differenciált. Hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet azonosítani egy 300 vagy 500 ezer fôs kisebbség kulturális igényeit egy 2000 lelket számláló kisebbségével. Ezért több szempont egyidejû érvényesítésére lesz szükség, ami persze nem egyszerû. Szerencsére hasznosíthatók ezen a téren az 1990 márciusában, még a Németh-kormány által létrehozott elôzô nemzeti és etnikai kisebbségi alapítvány tapasztalatai, amelynek végül is anélkül sikerült elfogadható modus vivendit találnia, hogy mereven behatárolták volna egy-egy kisebbség kvótáját.

A modell teljes körû mûködésének tapasztalatai alapján végrehajtandó korrekciók

Az elôttünk álló feladatok egy része megközelítôleg egyéves idôtávlatban, a már teljeskörûen mûködô autonómiamodell tapasztalatainak alapulvételével oldható meg. E korrekciós intézkedések közé sorolhatók a jogharmonizációhoz kapcsolódó teendôk további elemei. A már rövid távon teljesíthetô feladatok mellett úgy tûnik ugyanis, hogy az 1995. év végére a módosítás lehetôségének megvizsgálására magunk elé tûzött határidô a kisebbségi törvény, de még a vonatkozó pénzügyi kormányrendelet esetében is túlságosan korai. A lényegi pontokon meggyôzôdésem szerint e vizsgálathoz a már teljeskörûen mûködô modell tapasztalatainak összegzésére van szükség.

Ez vonatkozik a magyarországi kisebbségi intézményrendszer adekvát finanszírozási rendszerének kiépítésére is. A jelenlegi, átmeneti helyzetben, amikor a megkezdôdött reform lényegi eleme a mûködés- és a tevékenységfinanszírozás szétválasztása, úgy tûnik, hogy a két finanszírozási forma aránya nem igazán kiegyensúlyozott. A jelek arra utalnak, hogy a mûködésfinanszírozás körét kissé szûkebbre vontuk a szükségesnél. E téren aligha várhatjuk nagy ívû koncepcióktól a megoldást. Sokkal inkább arra van szükség, hogy a modell mûködése során kitapasztaljuk: a mûködéshez juttatott források mellett mennyiben tudnak pénzeszközökhöz jutni a kisebbségi szervezetek a közalapítvány révén, hogyan alakul pályázási kedvük, milyen szintet ér el ez irányú aktivitásuk.

Az arányok célszerû alakítása mellett azt is végig kell gondolni, hogy el tudunk-e mozdulni a normativitás irányába. Erre a magam részérôl akkor látok esélyt, ha a kisebbségi intézmények mûködtetése magukhoz a kisebbségi önkormányzatokhoz - országosakhoz vagy helyiekhez - tartozik. A kisebbségi intézményrendszer és a kisebbségi önkormányzatok viszonyára mint stratégiai jelentôségû kérdéskomplexumra a késôbbiekben még kitérek. A finanszírozás összefüggésében arra szeretnék utalni, hogy a normativitást megítélésem szerint csak érdemi funkciókhoz lehet hozzárendelni, tehát nem pusztán pénzügyi, költségvetési kérdésrôl van szó. Nem vitatom, hogy a pénzhiány erre a területre is jellemzô, azt azonban mégis méltánytalan lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar költségvetésben éppen e tétel reálértéke nem csupán nem csökkent, de - ha nem is elégséges mértékben - valamelyest nôtt is.

A már teljeskörûen mûködô modell tapasztalatainak sorában megkerülhetetlennek tûnik a megyei kisebbségi önkormányzatok közbeiktatása indokoltságának alapos vizsgálata is. Az ezzel összefüggésben máris kibontakozott államigazgatási vitát egyelôre elsietettnek érzem, mivel érdemi eszmecserékre e tárgykörben még nem került sor. A fôvárosi szint létrejöttének analógiája egyfajta jelzésként értékelhetô a megyei kisebbségi önkormányzatok létjogosultságára, ám fontosabbnak tartom azt a tapasztalati tényt, hogy eddig számos intézményt a megyei közigazgatás mûködtetett. Másrészt viszont az is gondos mérlegelést igényel, hogy a megyei szint közbeiktatásával elegendô mûködési tere maradna-e az országos önkormányzatoknak. Nem túlzottan sok olyan kisebbségi intézmény létezik ugyanis, amely egy háromszintû mechanizmusban az országos kisebbségi önkormányzat közvetlen irányítását igényelné. Ebben az esetben is a már teljességében mûködô modell tapasztalatai lehetnek mérvadók, ezek - s nem pusztán a jelenleg erre kétségkívül jelentkezô igények vagy a régi reflexek - alapján lehet majd megalapozottan megítélni, szükség van-e a helyi és az országos között a közvetítô középszint közbeiktatására.

A modell továbbfejlesztésének középtávú feladatai: önkormányzatiság és közszolgálatiság

A magyarországi kisebbségekkel összefüggô feladatkomplexum talán leglényegesebb összetevôjéhez, a kisebbségi oktatás helyzetéhez kapcsolódik az az alapvetô kérdés, hogy miként lehetséges továbblépni a minél több tantárgyat anyanyelven tanító iskolatípus irányába. Ez semmiképpen sem rövid-, hanem középtávon elérhetô cél. 4-5 év távlatában viszont feltétlenül reális az az elvárás, hogy a kisebbségi intézmények kerüljenek ténylegesen a kisebbségi önkormányzatok kezelésébe, tulajdonába. Ez kulcsfontosságú, hiszen ahhoz, hogy a kisebbségi önkormányzati rendszer ne üresedjék ki, tényleges tartalma legyen, a megfelelô pénzügyi, financiális háttér mellett a kisebbségi önkormányzatoknak valóságos jogosítványokkal kell rendelkezniük, a mindennapi élethez szervesen kapcsolódó feladatokat kell ellátniuk. Alapvetôen ezáltal tehetnek szert presztízsre mind a többségi társadalomban, mind pedig a kisebbségi bázisban. A megvalósítás mikéntje persze ezúttal sem egyszerû kérdés, s erre ismét csak együttesen kell válaszokat találnunk.

A kisebbségi nyelvhasználat gyakorlati hasznossága
mint a fordulat feltétele

A kisebbségi oktatás kérdésköre olyan területre vezet át, amely kardinális jelentôségû a magyarországi kisebbségek életében elérni kívánt fordulat szempontjából. Meggyôzôdésem, hogy e radikális fordulathoz mindenekelôtt arra van szükség, hogy maga a kisebbségi bázis tekintse fontosnak anyanyelve használatát, s a kisebbségi családban élô gyermek egzisztenciális boldogulása szempontjából ez a nyelv egyben a mobilitás nyelve is legyen. E téren jelenleg igen kedvezôtlen a helyzet, és Magyarország, valamint az érintett kisebbség-együttes, a lehetôségek határait súroló vagy elérô erôfeszítése sem elegendô a gyökeres változáshoz. Ezért a szomszédos országokkal való kapcsolataink normalizálása legalább annyira érdekében áll a magyarországi kisebbségeknek, mint a határon túli magyaroknak. A kisebbségi nyelv hasznossága a gyakorlatban akkor juthat érvényre, ha Magyarország és az itteni kisebbségek anyaországainak kapcsolatrendszere élô, intenzív.

A magyar állam változatlanul, sôt egyre inkább igényli az anyaországok szerepvállalását, törôdését a velünk élô kisebbségekkel. Természetesen sem a kormány, sem pedig a települési önkormányzatok nem háríthatják el a reájuk jutó feladatokat és a kisebbségek önszervezôdése, tevékeny részvétele nélkül sem juthatunk eredményre. Bizonyos módszertani feladatokat azonban a legjobb szándék ellenére, együttesen sem tudunk teljesíteni. Ezért, valamint pszichológiai szempontból is rendkívül fontos az anyaország jelzése, hogy figyelemmel kíséri az érintett, Magyarországon élô kisebbség sorsának alakulását. Németország törôdését érzékeljük az itteni németség iránt, s a fentiek miatt - tehát korántsem csupán az anyagiakról van szó -, nagyon fontos lenne, hogy más anyaországok részérôl is érkezzenek ilyen jelzések. Ez ugyanis meghatározó szerepet játszhat abban, hogy valamely kisebbség vállalja-e a maga identitását, vagy sem.

Válságkezelô intézkedéscsomag a cigányság helyzetének enyhítésére

A magyarországi kisebbségek sorában külön is szólni kell - bár terjedelmi okokból ehelyütt erre csak jelzésszerûen van mód - a cigányság helyzetérôl. Igen elôrehaladott fázisban van a válságkezelô intézkedéseket megfogalmazó kormány-elôterjesztés. Fô célja a félmilliós népcsoport helyzetének enyhítését lehetôvé tévô kitörési pontok megjelölése, az ehhez szükséges intézményi háttér felvázolása és a válságkezelés adekvát - a többi kisebbségétôl eltérô - eszközeinek meghatározása. Az itt jelentkezô szociális és foglalkoztatási problémák kezelése egészen más, sajátos technikákat igényel: Az állami koordináció javítása mellett egyik lehetséges eszközként említeném a létrehozandó cigány közalapítványt.

Kisebbségbarát környezetet!

A feladatok sorában ugyancsak külön szeretném megemlíteni a kisebbségbarát környezet megteremtését, az intolerancia, a rasszizmus, a megjelenô elôítéletek elleni küzdelmet, a meglévô konfliktusok kezelését, illetôleg lehetôség szerinti megelôzését. E téren - a konfliktusok feltárásával - igen jelentôs munkát végeztek mind a civil szervezetek, mind pedig a kisebbségi hivatal. Úgy gondolom, itt olyan mechanizmus kialakítása lehet a célunk, amely anélkül segíti a jogvédô szervezetek között a koordinációt, hogy az állam rátelepedne a civil szférára, s ezzel korlátozná azt. Ugyanakkor a különbözô jogvédô szervezetek összjátékát mindenképpen célszerû erôsíteni. Meggyôzôdésem, hogy az állami és civil szférának nem a "konkurenciát" kell egymásban látnia, hanem azoknak a csatlakozási pontoknak a megtalálására célszerû törekednie, amelyekkel nem sérül a civil szervezetek autonómiája. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalban kialakított monitoring-rendszert megítélésem szerint a jövôben is célszerû fenntartani, mert az államigazgatás sem mondhat le a jogsértések figyelemmel kísérésérôl.

A türelmetlenség nem segít

Sokan hangoztatják, hogy a kisebbségi bázisban a türelmetlenség jelei mutatkoznak. Megértem az érintettek türelmetlenségét - így pl. a kisebbségi közalapítvány bejegyzésének elhúzódása miatt -, hiszen magam is gyakran szembesülök ezzel az érzéssel, tapasztalván, hogy autonómiamodellünk még csak részelemeiben, s nem a maga teljességében mûködik. Mégis úgy vélem, hogy a kormány, az országos önkormányzat, a fôvárosi és települési területi és kisebbségi önkormányzatok viszonyrendszerében kölcsönösen több türelem tanúsítására lenne szükség egymás iránt. Hiszen a vázolt modell nem csupán a magyar történelemben, de egész Európában is precedens nélküli. A nagyobb türelem és megértés, a kölcsönös bizalom hathatós segítséget nyújthat ahhoz, hogy valóban teljeskörûen mûködtetni tudjuk azt a modellt, amelynek kialakítása során a magyarországi kisebbségek eddig kontinensünkön sem ismert mértékben kapcsolódtak be a jogalkotási folyamatba, s amely ezért közös "gyermekünk".


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék