magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 4. (26.) SZÁM - NÉPSZÁMLÁLÁS ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Sebôk László

Hozzászólás Varga E. Árpád vitaindító írásához

Elöljáróban szeretném megköszönni a Magyar Kisebbség szerkesztôgárdájának annak lehetôségét, hogy az elsôk között olvashattam el Varga E. Árpád barátom írását, s azon melegében reagálhattam is az abban foglaltakra.

*

Úgy vélem - többedmagammal együtt - köszönettel tartozom Varga Árpádnak tanulmánya bevezetô részének tudománytörténeti ismertetéséért is, s mint érintett azonnal szeretném kiegészíteni néhány megjegyzéssel az abban foglaltakat - ezek egy része már közvetlenül kapcsolódik tanulmányának egészéhez.

Teljes mértékben egyetértek a szerzôvel Nyárády R. Károly nemzetiségstatisztikai kutatásainak kiemelésével, különösen azért, mert ô volt az egyetlen a nyolcvanas években, aki mélységében, demográfusi és statisztikusi megközelítéssel nyúlt - elsôsorban - az 1977-es romániai népszámlálás etnikai adatsorainak kritikai elemzéséhez. Hozzá kell tennem, Nyárády még szinte kizárólag a számsorok szigorú elemzésére hagyatkozott, mi, követôi pedig már arra a kérdésre is megpróbáltunk valamilyen választ adni, hogy a romániai (ill. az erdélyi) magyarok száma valójában mennyi lehet? Nyárády vizsgálatai még szilárd alapokra épültek, a mi trendszámításaink, becsléseink alapjául azonban már gyakran csak feltételezések vagy bizonytalan adatok szolgáltak. Eredményeink ismertek: a kilencvenes évek elején szinte nem volt kisebbségkutató, aki a romániai magyarok számát kétmilliónál kevesebbre becsülte volna, sôt a sajtóban és közéletben a két és fél milliós számérték volt a domináns. (Dávid Zoltán 1980: 2 millió, Kocsis Károly 1989: 2 millió, Handbuch Europäischer Volksgruppen 1970-es évek közepe: 2,4 millió, Erdélyi Világszövetség 1977: 2,8 millió, Sebôk László 1990: 2,1-2,2 millió.1) A Románia Külügyminisztériuma által összeállított Fehér Könyvben 1972-ben 1988-ra 1,75 millió magyart kalkuláltak - az 1977-es adatokból kiindulva. A kilencvenes években nyilvánosságra hozott (és sokszor a régebbi idôszakokra is vonatkozó népmozgalmi és migrációs) adatok alapján ma már azt bizonyosan tudjuk, hogy az elôzetes kétmilliós romániai magyarságértékekkel kapcsolatos várakozások irreálisak voltak, a valóság bizonyosan a becsülteknél jóval közelebb lehetett az 1992-es publikált értékekhez. Más kérdés, hogy a valós értéket - általában magunk között és inkább csak beszélgetésekben - mintegy 80-100 ezer fôvel többre becsültük a hivatalosan összeírtnál - még a csángók nélkül is. (Az 1992. évi népszámlálással kapcsolatos kritikai észrevételeket, sajtóbeli és tudományos vitákat - elsôsorban helyhiány miatt - nem kívánom itt most felidézni.)

Az akkori publikációkkal kapcsolatban a jelenben is érvényes egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy ingoványos alapokra támaszkodva nem lehet alapos elemzéseket végezni, szilárd és jól védhetô következtetéseket levonni.

*

A Korunk 2002. februári számában megjelent Veres Valér által készített tanulmány szakmailag kifogástalan, korrekt munka - benne szinte az összes hozzáférhetô és felhasználható információt feldolgozta a szerzô. Elôször megállapította, hogy az 1977-1992 közötti idôszakban a romániai magyarság száma 1712 ezerrôl 1625 ezerre fogyott, miközben a természetes szaporulata pozitív, becslése szerint kb. 85 ezer fôs volt. Az "elveszett" 173 ezer fôbôl a külsô migrációs veszteség (kivándorlás) szerinte 112 ezer fô volt, s mintegy 62 ezer fô volt az, akiknek nagyobb része asszimilálódott. (A többi Nyugatra vándorolt, s regisztrálatlan maradt.) Számításai további részében végül mintegy 100 ezer fôs csökkenést prognosztizált a romániai magyarság számára vonatkozóan 2002-re az 1992-es népszámlálás adataihoz viszonyítva, a fogyást nagyjából fele-fele arányban a negatív természetes szaporulatnak, illetve a kivándorlásnak betudva. Elemzésében az igazán érdekes az, hogy az 1992-2002 közötti idôszakra már asszimilációs veszteségrôl nem tett említést.

Elôzetes (még egyszer hangsúlyozom: elôzetes) becsléseihez képest a 2002-es elôzetes népszámlálási adatok csaknem kétszer ekkora fogyást regisztráltak.

*

Varga E. Árpád ebben a tanulmányában természetesen egészen más utat követett, hiszen ô már ismerte a 2002-es népszámlálás elôzetes eredményeit. Arra a következtetésre jutott, hogy Romániában 1992-2002 között a negatív természetes szaporulat következtében mintegy 300 ezer fôs, a külsô migrációs veszteségek következtében pedig további mintegy 120 ezer fôs, összességében mintegy 420 ezer fôs népességfogyás volt várható. (A magyarság részesedése a migrációs veszteségbôl 1992-2000 között 17 ezer fô volt - a hivatalos adatok szerint.)

A népszámlálások közötti regisztrált fogyás azonban 1111 ezer fô volt. A csaknem 700 ezer fôs regisztrációs veszteségbôl számításai szerint a magyarság részesedése - véleménye szerint - hasonló arányú lehetett, mint a regisztrált migrációs veszteségnél. Egyéb további számítások figyelembevételével a romániai magyarság két népszámlálás közötti migrációs veszteségét mintegy 80-120 ezer fôre tette.

A magyarság természetes fogyását (negatív természetes szaporulatát) erre az idôszakra Veres Valérnél nagyobbra, mintegy 80 ezer fô körülire kalkulálta - jelentôs mértékben Vasile Ghetau2 gondolatmenetére támaszkodva.

A magyarság asszimilációs veszteségét 1977-1992 között 50 ezer fô körülire becsülte - csaknem pontosan ugyanannyira, mint Veres Valér. Az akkori asszimiláció mintegy harmada azonban szerinte a németek és cigányok felé irányult. Az 1992-2002 közötti idôszakban ez már nem így történt, így az asszimilációs veszteség mintegy 20-30 ezer fô körüli lehetett.

A tanulmány végén - összegezve az elemzéseket, s vitaindítónak szánva - a romániai magyarság közel 200 ezer fôs fogyását a három fô tényezô között hozzávetôlegesen 50-40-10% arányban osztja meg, számszerûsítve: migrációs veszteség kb. 90 ezer fô, természetes fogyás kb. 80 ezer fô, asszimiláció kb. 20 ezer fô, összesen kb. 190 ezer fô. Jómagam hasonló nagyságrendû fogyást - az utolsó években átlagosan 20-25 ezer fôt - prognosztizáltam még 1991-ben, s 1990-re a romániai magyarok számát 1500 ezer körülire becsültem.3

*

Varga E. Árpád tanulmánya - a tôle megszokott módon - könnyen követhetôen és közérthetôen, igen precízen, szinte minden tényezôt figyelembe véve íródott. Egyetlen egy említésre érdemes hiányérzetem van, ez pedig a következô: a 2002-es népszámlálás kapcsán közel 700 ezer fôrôl mint "számbavételi hiányról" beszél. Teljesen igaza van, nyilvánvaló, hogy a népszámlálásnál számos regisztrációs pontatlanságot követtek el. (Számba vettek ténylegesen már nem Romániában élôket, és fordítva: kihagytak ideiglenesen nem otthon tartózkodókat.) A 2002-es romániai népszámlálás számos adatsora valószínûleg csak a "valóság torzított mása", annak közelítô visszatükrözése. Ugyanez az eset Magyarország (és még számos más ország) esetében is megtapasztalható - a 2001-es magyarországi népszámlálásnál szûken 10 millió fô körüli lakosságszámot prognosztizáltak, de az eredmény 10 197 ezer lett, mintegy 200 ezerrel több a vártnál. A különbség oka ugyanaz, mint Romániánál - csak fordított elôjellel: a Kárpát-medencében több százezer embert nem a bejelentett állandó lakóhelyén regisztráltak a népszámlálások alkalmával, illetve számosan kétszer is "meg lettek számolva" - az eltérô nyilvántartási szemléletek és rendszerek miatt. A mai, globalizációs világban minden eddiginél jobban összekeveredik a bejelentett és tényleges lakóhely, az állampolgárság és a tartós "máshol tartózkodás", a térségben több százezer ember mobil, a hagyományos kategóriákba néha csak nehezen vagy egyáltalán nem besorolható. Horváth István a Korunk már említett számában leszögezi: "a magyarországi intézmények által nyilvánosságra hozott statisztikák jóval nagyobb számú Romániából érkezett bevándorlót regisztráltak".

Ez a problémának csak az egyik része, de egy másik vonatkozása mind Veres Valér, mind Varga E. Árpád, mind pedig mindannyiunk elemzéseinek egy részét kérdésessé teheti, pedig Varga Árpád utal is rá: nemcsak a 2002-es népszámlálásnál lehetett - nem is kis mértékben a jelek szerint - pontatlan a regisztráció, hanem már 1992-ben is. Akkor pedig... a Teleki László Intézet 2002. évi demográfiai konferenciáján az említett problémák igen élénk vitát eredményeztek, s Kiss Tamás4 véleményét osztva egyetértettünk abban, hogy az 1992-es népszámlálás lakosságadatai csaknem bizonyosan túlreprezentáltak. Ezt a gondolatot valójában már Magyari Nándor László felvetette: "Az adatrögzítés során 1992-ben, akárcsak most, azokat is nyilvántartásba vették, akik idôszakosan külföldön tartózkodtak. Változás abban volt, hogy ezúttal az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem vették számításba a végsô népességszám kalkulációjában."5

Mennyire lehetünk bizonyosak benne ezek után, hogy az 1992-es népszámlálás magyarságadatai nem túlreprezentáltak-e, valóban 1625 ezer összeírt magyar "élt" akkor Romániában? A kérdés nem csak teoretikus, mert egy esetleges kisebb nagyságú fogyás esetén azon belül a népmozgalmi és asszimilációs veszteség aránya nagyobb lehet, ez pedig már más túlélési stratégiák kialakítását eredményezheti. Alapjában véve a kutatók csak a meglévô ismert számsorokból tudnak következtetéseket levonni, márpedig csak ezek vannak - a kör tehát bezárul. Azon azonban érdemes elgondolkodnunk, hogy a már bevezetôben említett ingoványos talaj talán kevésbé lett szilárd mára, mint gondoltuk.

*

Az asszimiláció kérdéséhez egy szempontból még szeretnék hozzászólni: az 1992-2002 közötti idôszakra vonatkozó 30 ezres Varga E. Árpád becslés önmagában akár reális is lehet, bár én ezt inkább kiindulási alapnak tekintem. Véleményem szerint nem zárhatjuk ki, hogy a valós érték ennél jóval nagyobb, s ez már csak azért is elképzelhetô, mert a magyaroknál "a városiak minden megyében nagyobb arányban fogynak függetlenül a megye más jellemzôitôl"6. Az erdélyi városok mindegyikében tapasztalható jelentôs - számos esetben 10-20 ezer fôs - magyar népességfogyás csupán migrációs okokkal aligha magyarázható, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a gyakran szórványkörülmények között élô falusi magyarság jóval kisebb mértékben fogyott. (Az 1992-ben 705 ezer fôs falusi magyarság fogyása 34 ezer fô volt, a városiak 899 ezerrôl 153 ezer fôvel fogytak meg 2002-re.)

Ehhez kapcsolódóan szeretném elmondani, hogy a szlovákiai magyarság körében a szakmabeliek legfeljebb 10-15 ezer fôs fogyást prognosztizáltak az 1991-2001 közötti idôszakra, elsôsorban azért, mert a természetes népességfogyás és a migrációs veszteség ott összesen alig néhány ezer fôre volt tehetô. A valóságban a csaknem egészében összefüggô sávban, s falvakban élô szlovákiai magyarok száma 567 ezerrôl 520 ezerre fogyott, s a veszteség túlnyomó többségét az asszimiláció okozta, amint ezt Gyurgyík László kimutatta.7 Vizsgálatai szerint a szlovák-magyar vegyesházasságokban született gyermekek 80-85%-a szlovák identitásúvá válik. Hasonló arányokat ismertetett Göncz László is a muravidéki (szlovéniai) magyarok vonatkozásában az említett novemberi konferencián. Ezért is fogadtam szomorkás örömmel Markó Béla idevágó nyilatkozatait, amelyekben az erdélyi magyarok fogyásával kapcsolatban a kivándorlás mellett az asszimiláció problematikáját emelte ki.8

Varga E. Árpád kitûnô írása kapcsán ezek a kicsit fésületlen gondolatok jutottak eszembe, s bár egyes megjegyzéseim esetleg kicsit eltúlzottnak vagy tévesnek bizonyulhatnak, már azzal is elégedett leszek, ha a vitához bármilyen vonatkozásban is érdemben vagy gondolatébresztôen tudtam hozzájárulni.

 

Jegyzetek

1 Dávid Zoltán: A magyar nemzetiségi statisztika múltja és jelene, Valóság. 1980. 8.; Kocsis Károly: A magyarság határainkon túl. Erdély, Élet és Tudomány. 1989. 15.; Documented Facts and Figures on Transylvania. Astor Park [Florida]. 1977.; Sebôk László: A romániai magyarság a népszámlálások tükrében, Századok. 1992. 3-4.

2 Ghetau, Vasile: O proiectare conditionala a populatiei României pe principalele nationalitati (1992-2025) Revista de cercetari sociale. 1996. Nr. 1.

3 Sebôk László: A határokon túli magyarság néhány népességszerkezeti jellemzôje és perspektívái. Elôadás az MTA Kisebbségkutató Intézet 2001. május 30-31-i konferenciáján. Kisebbségkutatás. 2002. 2. sz.

4 Kiss Tamás: A romániai magyarság az 1992-es és 2002-es népszámlálások tükrében. Elôadás a Teleki László Intézet 2002. november 7-i konferenciáján.

5 Magyari Nándor László: Megfogyatkozásunk diszkrét bája és egyéb tehetetlenségeink. Aradi Jelen. 2000. aug. 8.

6 Kiss Tamás: i. m.

7 Gyurgyík László: Asszimilációs fogyás a szlovákiai magyarság körében. PhD-dolgozat, Budapest, 2001.

8 Mi lesz a kárpát-medencei magyarság fogyatkozásával? Markó Béla nyilatkozata a MÁÉRT elôtt. Szabadság. Kolozsvár. 2002. július 17.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék