magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 3. (25.) SZÁM - CIVIL SZERVEZŐDÉSEK ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Szász Alpár Zoltán

A demokrácia modelljei Romániában:
a valóság számokban kifejezve
*

A Románia esetében adekvát demokráciamodell kérdését elôször Alina Mungiu-Pippidi vetette fel a magyar kisebbség követeléseinek a megfelelô szinten történô kielégítésérôl és a román demokráciának az ezzel egyidejû megszilárdításáról szóló soraiban. 1 Tekintettel arra, hogy romániai berkekben igencsak újszerû volt a problémafelvetés, korántsem meglepô, hogy a magyar és román értelmiségiek egy csoportja párbeszédének otthont adó, s emellett az innovatív - sôt olykor tabuként kezelt - politikatudományi kérdések napirendre tûzését vállaló Provincia hasábjain került sor az elsô, a témát taglaló komoly vitára. A folyóirat programcikke 2 csak megismételte a fenti szerzô ajánlását azáltal, hogy célként fogalmazta meg: Erdély számára a társadalmi-politikai építkezés alternatívája a régióban történelmi hagyományokra is visszatekintô, s Európában (normatív) modellként kezelt 3 "konszociatív" megoldásokban keresendô. Késôbb azonban igen érdekes és elméleti szempontból is megalapozott vita bontakozott ki, miután a 6. számban megjelent Molnár Gusztávnak a Románia, vagy szûkebb körben az említett történelmi-földrajzi térség, számára alkalmas demokráciamodellt vázolni szándékozó elôadása 4 . A vita részeként megjelent írásomat most átdolgozott formában teszem közzé: bizonyos gondolatmeneteket részletesebben végigvezetek, figyelembe veszem az idôközi fejleményeket, aktualizálom az adatokat, illetve megpróbálok reflektálni az elmúlt másfél esztendôben publikált néhány idevágó írásra.

A dolgozat elsô részében újratárgyalom az Arend Lijphart holland politikatudós által kidolgozott demokráciamodelleket. Célom ezek minél pontosabb körülírása, meghatározó sajátságaik kidomborítása, valamint a konszociációs demokrácia esetében a hatékony meg akadálytalan mûködést biztosító társadalmi keretfeltételek bemutatása. Ezután újratárgyalom azt a kérdést, hogy létezik-e konszenzusos vagy konszociációs demokrácia hazánkban, mérlegelve a modellek kiteljesítésének vagy megvalósításának esélyeit is. Nem hagyom figyelmen kívül azt sem, hogy a politikai rendszer sokat emlegetett s lassan-lassan körvonalazódó reformja milyen hatással lenne ezekre az esélyekre. Végezetül pedig néhány következtetést fogalmazok meg, és visszatérek a lezajlott vitában elhangzott álláspontomra.

Rokon modellek

Gabriel Andreescu tanulmányának 5 elsô jegyzete két kérdést vet fel. Az elsô a problematika anyanyelvi szakterminológiájának a kérdése, a második pedig a nemzetközi szakirodalomban meghonosodott fogalmaké. Nem véletlenül írtam anyanyelvit az elôbbi mondatban, hiszen az angol nyelvû politikatudományi kifejezések átvétele és fordítása gondot jelenthet mind a román, mind a magyar anyanyelvû szakírók számára, amit a nem közvetlenül angolból történô fordítás csak fokoz. A konszociációs (társulásos) demokrácia és a demokrácia konszenzusos (vagy konszenzusorientált) modellje 6 esetében viszont nem egymással felcserélhetô rokon értelmû szavakról van szó, hanem rokon fogalmakról. A konszociációs demokrácia kifejezést Lijphart vezeti be egy 1968-ban írt tanulmányában 7 , majd a társulásos demokráciáról szóló munkáiból és a többségi demokrácia meg a konszenzusos demokrácia kifejezéseket kitaláló Robert G. Dixonnak egy 1968-ban megjelent könyvébôl ihletôdve fejleszti ki e két utóbbi modellt 1984-ben 8 .

(1) A társulásos (konszociációs) demokrácia modelljét a holland politikatudós a Gabriel A. Almond által definiált homogén politikai kultúrájú és angol-amerikainak nevezett stabil demokratikus rendszerek alternatívájaként értelmezte. Almond ugyanis a demokráciák két poláris típusát különböztette meg. Szociológiai modellje azt feltételezte, hogy a homogén politikai kultúrákból kiépülô angol-amerikai demokráciák stabilak, ellentétben a fragmentált (heterogén) kultúrájú kontinentális európai demokráciákkal (a francia, a német és az olasz politikai rendszer), amelyek hajlamosak az instabilitásra. A jeles amerikai politikatudós tanulmányában Európa kis demokráciái is említésre kerültek (a skandináv államok és Németalföld), ám kimaradtak az elemzésbôl. Lijphart viszont jobbára ezekre - vagyis a kevésbé heterogén, szegmentált politikai kultúrájú demokráciákra - összpontosított, s megpróbálta bebizonyítani, hogy stabil politikai rendszerek. 9 Ebben a kontextusban a társulásos demokráciát elitkartell általi kormányzásra épülô rendszerként határozta meg, amelynek az a célja, hogy stabil demokráciává alakítson egy szegmentált politikai kultúrájú demokráciát. 10 E demokráciamodell meghatározó elemeinek a társadalom minden szegmensét felölelô nagykoalíciót, a szegmensek autonómiáját, az arányosságot mint a választási rendszer mûködésének, a közalkalmazottak toborzásának és a közpénzek elosztásának alapelvét, valamint a kölcsönös vagy kisebbségi vétójogot tekintette. 11

Mindezekbôl kitûnik, hogy a modell a sajátos, plurális társadalmi szerkezetû országok tapasztalatát tükrözi. Az ilyen társadalmak, amelyek ideális lehetôségként kínálkoznak a konszociációs demokrácia gyakorlatba ültetésére, az ún. pilléresedett vagy oszloposodott társadalmak. Megkülönböztetô jegyük az egymástól elszigetelt pillérekbe (zuilen) szervezôdô, ideológiai különbségeket megjelenítô politikai szubkultúrák. Ezen vertikális struktúrák vagy résztársadalmak meghatározó sajátossága "a korporatív csatornán belül mûködô törésvonal-specifikus szervezetek és a szavazókat mobilizálni igyekvô pártok összefonódása", ami az adott politikai szubkultúra hierarchikus szervezôdéséhez és intézményesüléséhez vezet. 12

A konszociációs demokrácia kiépítését és zökkenômentes mûködését elsôsorban a szubkultúrák közötti - az elitek, illetve a követôk szintjén kialakult - viszonyok, valamint az egyes szubkultúrákon belül az elit és a követôk közötti kapcsolatok befolyásolják. Az elitek szintjén a kartellszerû együttmûködés akkor jön létre, ha ôk képesek a pillérek érdekeit és követeléseit egyeztetni, s emellett legfôbb céljuk a politikai rendszer stabilitásának a biztosítása. Ez a viselkedésminta vagy elitstratégia nagymértékben egybeesik azzal, amit a Provinciában lezajlott vita résztvevôi a konszenzusteremtés politikai kultúrájaként emlegetnek. Továbbá - érvel Lijphart - a plurális társadalmak konflituspotenciálja kisebb, ha a szegmensek tagjai társadalmi életüket a többi szegmens tagjaitól a homogenizáció fokával fordított arányban álló elszigeteltségben élik. 13 Végül pedig a szegmenseken belül biztosítani kell a követôknek a vezetôk iránti lojalitását, az érdekek megfelelô tagolását és az elitkartell általi kormányzás elve iránti elkötelezettséget. 14 A pilléresedés biztosítja a kellô izolációt és a szubkultúrákon belül az érdekképviselet megfelelô mintáinak a kialakulását. Ellenben az, hogy a választópolgárok mennyire hajlandók az eliteknek engedelmeskedni és betartani az általuk kötött egyezségeket, illetve milyen mértékben támogatják a döntéshozatal e sajátos formáját, országonként különbözik.

A zökkenômentes mûködés, ami elsôsorban az elitek kooperációján alapszik, kilenc háttérfeltétel függvénye. A következôkben ezeket a két legfontosabbal kezdve sorolom fel:

(i) a hatalom megosztásában nem érdekelt, hanem a többségi modell bevezetését szorgalmazó, szilárd többség hiánya;

(ii) a szubkulturális csoportok (hozzávetôlegesen) azonos gazdasági-társadalmi státusa;

(iii) a szegmensek kis száma és

(iv) erôegyensúlya;

(v) az ország alacsony népessége;

(vi) valamely külsô fenyegetettség vagy veszély jelenléte, (amely összefogásra ösztönöz);

(vii) a partikularisztikus, szegmentális lojalitásokon felülkerekedni képes átfogó lojalitás jelenléte;

(viii) a csoportoknak a föderalizmus bevezetését elôsegítô földrajzi koncentráltsága, valamint

(ix) az egyeztetések múltbeli hagyományának megléte, amihez kompromisszumkészség is társul. 15

Mielôtt rátérnék a rokon modell ismertetésére, leszögezném, hogy a konszociációs demokrácia modellje elsôsorban normatív jellegû. Éppen ezért tág fogalmakat használ, hiszen célja inkább a megoldások keresése és a javaslattétel, mint a demokratikus rendszerek összehasonlító elemzése.

(2) Ezzel szemben a konszezusos vagy konszenzusorientált demokrácia modellje az empirikus demokráciaelmélet eleme. Éppen ezért pontos és operacionalizálható fogalmakat, azaz társadalomkutatói módszerekkel "mérhetô mennyiségeket" használ. Bár jellemvonásai között felismerhetôek a konszociációt definiáló elemek, az elsôsorban normatív, valamint empirikus jellegen túlmutatóan két szempontból nem azonos a konszociációs modellel. Elôször is: társadalmi síkon a konszenzusos modell nem feltételezi a pillérek jelenlétét. Sôt, a társadalmi keretfeltételek teljességgel háttérbe szorulnak, hogy az empirikus demokráciaelmélet nyújtotta gyakorlati ismeretek az alkotmányos tervezés (constitutional engineering) eszközévé válhassanak. 16 Másodsorban: míg a konszociációs modell az empirikus vizsgálat szempontjából ideáltípusként értelmezendô, s így jobbára csak az mondható el egy rendszerrôl, hogy konszociációs-e vagy sem, addig a Westminster-, illetve a konszenzusos modellt definiáló két dimenzióban - hatalommegosztás (és pártok), valamint (egységes versus szövetségi) államszerkezet - pontosan lemérhetô, hogy mennyire konszenzusorientált valamely demokratikus rendszer. Következésképpen ezeket pontok segítségével ábrázolhatjuk is "Lijphart fogalmi térképén". 17

A többségi, valamint a konszenzusos demokráciamodellek ismérvei két ötös csoportba sorolhatók, amelyek az említett két dimenziót alkotják. (Lásd 1. táblázat.)

 

1. táblázat

Konszenzusos vs többségi kormányzati rendszerek

 

A Westminster modell

A konszenzusos modell

Kabinet (a végrehajtó hatalom koncentrációja vagy megosztottsága)

Egypárti többségi kabinet vagy minimális többségû koalíció (minimal winning coalition)

A végrehajtó hatalom megosztása (túlméretezett vagy nagykoalíció)

A végrehajtó és a törvényhozó hatalom viszonya

A két hatalmi ág fúziója és a kabinet dominanciája

A hatalmi ágak szétválasztása és egyensúlya

Pártrendszer

Kétpártrendszer

Többpártrendszer

Érdekcsoportrendszer

Pluralista (versengô)

Korporatista

Választási rendszer

Hangsúlyozottan aránytalan mandátumeloszlást eredményezô – rendszerint egyszerû többségi – választási rendszer

Arányos

Államszerkezet

Egységes és központosított

Szövetségi és decentralizált

A törvényhozó hatalom szerkezete

Egykamarás vagy aszimmetrikus kétkamarás.

Szimmetrikus kétkamarás, s biztosított a kisebbségek képviselete.

Alkotmány

„ Íratlan” és/vagy könnyen módosítható.

Írott és merev, azaz csak speciális elôírások szerint kialakított többséggel módosítható.

Alkotmányos ellenôrzés

Nincs, azaz a parlamenti szuverenitás érvényesül.

Erôs alkotmánybíróság (vagy legfelsôbb bíróság) gyakorol alkotmányossági felügyeletet.

Központi bank

A kormány ellenôrzése alatt áll.

Független és erôs.

 

Forrás: Arend Lijphart Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. /Stiinte politice - Opus./ 26-27., 35.; uô: Democracies. Patterns of Majoritarian and Consensus Government in Twenty-One Countries. New Haven-CT, 1984, Yale University Press. 6., 8. és uô: From the Politics of Accomodation to Adversarial Politics in the Netherlands. A Reassessment. West European Politics, vol. 12 (1989) no. 1, 143-144. 19

Miután kimerítôen bemutattam a különbözô demokráciamodellek közötti eltéréseket - és mindenekelôtt a dolgozatom témáját képezô két demokráciamodell (a konszociációs és a konszenzusos modell) sajátosságait -, rátérnék a közöttük felfedezhetô rokonság érzékeltetésére. Amint a modellek kidolgozója is megjegyzi, a konszociációs demokrácia jegyei fellelhetôk a konszenzusos demokrácia ismérvei között. Valóban, a nagykoalíciók jelenléte meg az arányos választási rendszer egyformán elemei mindkettônek. Továbbá a szegmensek autonómiájának a korporatista berendezkedés, míg a kölcsönös vagy kisebbségi vétójognak az alkotmánymódosításhoz szükséges speciális vagy "szupertöbbségek" felelnek meg. 20

Románia politikai rendszerének elemzése
a demokráciamodellek szemszögébôl

Legelôször a szigorúbb, normatív feltételek teljesülésével kezdem, és azt vizsgálom: van-e konszociációs demokrácia Romániában. A Lijphart körvonalazta kereteket valamelyest átértelmezve a konszociációs demokrácia megvalósításának feltételeit három kategóriába sorolnám, s megkülönböztetném a strukturális, a kulturális és az intézményi feltételeket - nem feledkezve meg természetesen a strukturális és kulturális feltételekkel részben párhuzamba állítható társadalmi háttérfeltételekrôl sem. 21

Strukturális szinten a társulás (konszociáció) alapfeltétele a pillérek vagy ideológiai szekértáborok kialakulása, illetve léte. Megjegyezném, hogy a társulásosként számon tartott európai demokráciákban a rendszert stabilizáló pillérek kivétel nélkül világnézeti különbségek szerint szervezôdtek. Ez a megállapítás nemcsak a Romániánál etnikai szempontból homogénebb Hollandia és Ausztria esetében érvényes, hanem az etnikailag fragmentált Belgiumra és Svájcra is vonatkozik. Az utóbbi két ország esetében a nyelvi-etnikai elem inkább a föderalizmus, mint a konszociáció fundamentumaként értelmezhetô. A nyelvi közösségeknek azok a jogai, amelyek a politikai rendszer egyes intézményi elemeire vonatkoznak (például a kormányalakítással kapcsolatos sajátos elôírások vagy az alkotmánymódosításhoz szükséges speciális többségek 22 ), tulajdonképpen a szóban forgó országok etnikai alapokon nyugvó szövetségi államszerkezetének a politikai rendszer más elemeire gyakorolt "fertôzô" hatását 23 jelentik. Végsô soron ez a hatás teszi lehetôvé a föderalizmusnak a társulásos elemekkel történô "vegyítését". 24

Az elôzô bekezdésben megfogalmazott észrevételek Románia tekintetében arra engednek következtetni, hogy a társulásos demokráciát hazánkban nem értelmezhetjük sem "transzetnikus demokráciaként" 25 , sem a romániai magyarság politikai érdekeinek képviselôjeként számon tartott szervezet folytonos kormányzati részvételeként, sem pedig a román többség meg a magyar kisebbség által megkötött - és némelykor sajátos intézmények felállításában is megtestesült - politikai kompromisszumok sorozataként. Ezek a megközelítések elsôsorban nem azért redukcionisták, mert a társulásos demokrácia négy elemébôl rendre csak egyet vesznek tekintetbe, hanem azért, mert megfeledkeznek arról, mi a strukturális-kulturális alapfeltétele a többetnikumú társadalmak hosszútávú politikai stabilitásának. Amennyiben a kérdés Romániában a politikai gyakorlat, s nemcsak az elméleti fejtegetések szintjén is megfogalmazódna, ki kellene építenünk - vagy legalábbis meg kellene erôsítenünk - az ideológiai pilléreket meg egy etnikai pillért. 26 Nos, a szociáldemokrata, a kereszténydemokrata és a liberális pártok jelenléte dacára az ideológiai pillérek kialakulása még várat magára. Ez az állapot a civil társadalom és a pártok erôtlenségén kívül annak is tulajdonítható, hogy a politikai elit zömmel, a lakosság pedig majdnem teljes egészében irtózik a szegmentálódáson alapuló szervezôdéstôl, hiszen valamiféle szegregacionizmust lát benne. Ekként ítéli meg az ország magyarságának törekvéseit is, jóllehet a szubkulturális szegmentálódás folyamatát e nemzeti kisebbség esetében az ország demokratizálódását elôsegítô pozitív jelenségnek kellene tekintenie. Következésképpen az, hogy még nem alakultak ki a román ideológiai pillérek, nemcsak a társulásos demokrácia kiépítésének, de a politikai rendszer stabilizálásának a szempontjából is hátrányos. Sajnos, pillanatnyilag igen merész dolog lenne valamilyen sejtést vagy hipotézist egyáltalán megfogalmazni arra vonatkozóan, hogy idôvel a többségi lakosság ideológiai-vallási jelleget öltô politikai szubkultúrákba szervezôdik.

A romániai elit politikai kultúrájának éretlenségére a Provinciában közlô szerzôk közül már többen rámutattak vagy utaltak. 27 Azzal, hogy hiányzik a kompromisszumok és az egyezségek betartásának politikai kultúrája, és hogy ezt valami úton-módon meg kellene teremteni, teljességgel egyetértek. A korábban tárgyalt strukturális, illetve kulturális tényezôk szerepével ellentétben, az intézményieké elkerülte a legtöbb elemzô figyelmét. Itt csak ezeket hangsúlyoznám. Elôször is nagykoalíció vagy nemzeti egységkormány Romániában csupán 1990 januárjától az elsô választásokig létezett, s akkor is inkább csak névleg. Az alkotmányozásban és a törvényhozásban a szervezeti törvények elfogadására vonatkozó kisebbségi vétójog - pontosabban a kétharmados minôsített többség kitétele - nem a csoportokra vagy a pillérekre vonatkozik, hanem diffúz jelleget ölt. Az arányosság elve pedig csupán a választási rendszerben jut érvényre, a közpénzek és a közalkalmazotti státusok elosztásában nem. S végül, a szegmentális autonómiát is egyelôre csak követeli a magyar kisebbség, a románok többsége viszont hallani sem akar róla.

A társadalmi háttérfeltételeket az alábbiakban nem az ideológiai, hanem a román-magyar társulásra való törekvés szempontjából értékelem. Elôször hadd vegyük szemre az egyértelmûen kedvezôtlen tényezôket. (i) és (iv) Igen valószínûtlen, hogy egy majdnem 90%-os etnikai többségnek érdeke lenne a megegyezéses politizálás, hiszen mivel nincs erôegyensúly, a többségi elv alkalmazásával minden célkitûzését akadálytalanul elérheti. (vi) A külsô veszély vagy fenyegetettség többnyire csak szlogen, amivel a szélsôséges politikusok manipulálnak, nem olyan tényezô, ami az eliteket kooperációra kényszerítené. (Hogy Románia politikai rendszere nem teljességgel szilárd, annak okai inkább a határokon belül keresendôk.) (ix) Az ország egészét tekintve a két etnikum esetében nem fedezhetô fel a kompromisszumkészség és az egyeztetések hagyománya.

A konszociációs demokrácia megvalósításának szempontjából kétségtelenül elônyös, hogy (ii) a románok meg a magyarok között nem érezhetôek olyan számottevô gazdasági-társadalmi státusbeli különbségek, amelyek ezt eleve kizárnák; (iii) csak két szegmensünk van, tehát az egyeztetés mechanizmusa a lehetô legegyszerûbb és (vii) a magyarság - bár ezt egyes politikai szereplôk idônként megkérdôjelezik - lojális Románia iránt. (Ennek egyértelmû bizonyítéka az RMDSZ pártként való mûködése és a magyar szavazók részvétele a politikai folyamatban, ugyanis pontosan ezáltal ismerik el a politikai közösség legitimitását.) Végül van két tényezô, amely nem hátrányos, de nem is elônyös: (v) Románia lakossága nagyobb a legtöbb társulásos demokrácia népességénél, s minden olyan európai ország lakosságánál, amelynek konszociációs a politikai rendszere. Ám igaz: hazánk lakossága a sûrûn lakott Hollandiáénál mintegy másfélszer nagyobb csupán; Malaysia, valamint a Dél-Afrikai Köztársaság lakossága pedig valamivel meghaladja a Romániáét, sôt, Kolumbia kétszer népesebb hazánknál. Végül pedig Indiát - az országot, amelyrôl Lijphart azt állítja, hogy az egyes térségeiben lokalizált problémák és feszültségek alááshatták volna demokratikus berendezkedését, ha nem választották volna a társulásos megoldást 28 - több mint egymilliárd ember lakja. (viii) Bár a magyarok többsége Erdélyben él, ott is nehezen valósítható meg a területi föderalizmus, viszont nem elképzelhetetlen.

Kántor Zoltán hasonló, a társulásos demokrácia keretfeltételeinek romániai teljesülését vizsgáló elemzést végzett még mielôtt az RMDSZ 1996-2000 között részt vett volna a kormánykoalícióban. Megállapította, hogy tekintettel a magyar kisebbség politikai képviselete és a kormánypárt(ok) közötti intézményesült egyeztetések hiányára, a konszociációs alternatíva csak hosszú távon jelenthet megoldást. 29 Viszont idôközben az RMDSZ meg a végrehajtó hatalmat birtokló párt(ok) közötti egyeztetések és kompromisszumok megszokott gyakorlattá váltak, mi több, a román politikai elit újabban megértôbbnek tûnik a magyarság követeléseivel szemben. De a megállapodások politikája elégedetlenséget is szított, és bírálatok célpontjává lett mindkét etnikumon belül. Emiatt aligha jelenthetjük ki fenntartások nélkül, hogy az elitek a követôk és szimpatizánsok feltétlen támogatását élvezik. 30 A leglényegesebb társadalmi keretfeltételek tekintetében a két elemzés hasonlóan értékel: a magyarok gazdasági-társadalmi státusa átlagban megegyezik a románokéval (kedvezô állapot), de a románság túlnyomó számbeli többséget képvisel, s így számára a konszociáció rövid távon semmilyen kézzelfogható elônyt nem jelent (kedvezôtlen állapot). 31 A további, másodlagos fontosságú hét feltételt illetôen a kollégám elemzése meg a sajátom közötti "ellentétes elôjelû" eltérések kioltják egymást, és ennélfogva általános értékeléseink egybehangzóak. Az utóbbi hat év változásait is figyelembe véve - amelyek, amint korábban rámutattam erre, bár teljességükben nem, de többnyire mégis pozitívak - azt gondolom, hogy noha nem beszélhetünk a társulásos demokrácia elemeinek meglétérôl Romániában, bizonyos konszociációs technikák alkalmazására van példa.

Gabriel Andreescu kivételével a Provincia hasábjain közlô szerzôk inkább Erdélyre szeretnének kitalálni valamiféle társulásos berendezkedést, s nem Románia egészére. Többek között ezért fogom a továbbiakban azt vizsgálni, hogy milyen mértékben teljesül az általam vázolt feltételrendszer Erdélyben. A regionális konszociációnak két-két román, illetve magyar pillére lenne Molnár Gusztáv szerint: az erôs regionális azonosságtudattal rendelkezô transzszilvanista románok, az antitranszszilvanista vagy másszóval unitarista románok, a transzszilvanista magyarok - az RMDSZ domináns vonulata és jelenlegi vezetése -, akik politikai megoldásokat keresnek a románsággal való együttélés kérdésére, és az antitranszszilvanista magyarok, akik (vélt vagy valós) kisemmizettségüket és marginalizáltságukat a Magyarországgal fenntartott kulturális és gazdasági kapcsolatok erôsítésével szeretnék ellensúlyozni. 32 A konstrukció szerinte akkor mûködne, ha az antitranszszilvanista román és magyar szegmensek közötti ellentét mindig nagyobb lenne az etnikumokon belüli transzszilvanista-antitranszszilvanista ellentéteknél. Mi több, a magyar politológus szerint ez a feltétel könnyen teljesül, amennyiben artikulálódik, s "képes lesz politikai értelemben is megszervezôdni" a román transzszilvanista szegmens. 33 Molnár Gusztáv gondolatmenete két hallgatólagos feltételezésre épül:

(1) Romániában, és ebbôl kifolyólag Erdélyben is, a nyelvi-etnikai törésvonal a domináns, s egy bizonyos ideig ez az állapot nem is fog megváltozni;

(2) ám, ha az erdélyiség gondolatával meg az azt képviselô értékrendszerrel szembeni attitûdök (a centrum-periféria törésvonal) relevanciája növekedne a román politikában - és a romániai pártrendszeren belül -, a helyzet jelentôset javulna, ugyanis a transzszilvanista románok meg magyarok a pártverseny fôtengelyének egyazon oldalára kerülnének.

Borbély Zsolt Attila bírálja ezt, az Erdély számára javasolt társulásos berendezkedés pilléreire vonatkozó felfogást. 34 Ô elsôsorban az etnikai-nyelvi törésvonal domináns voltát kérdôjelezi meg, s egyszersmind utal is arra, hogy valójában melyik a Közép-Kelet-Európa országaiban megfigyelhetô legfontosabb politikai ellentét. Az idézett dolgozatnál általánosabb megfogalmazásban a "hármas átmenettel" kapcsolatos attitûdökrôl és politikai állásfoglalásokról van szó. Ezeket a politikai verseny olyan kétdimenziós mezejében szemléltethetjük, amelyet a liberalizmus-univerzalizmus vs autoritarizmus-partikularizmus (politikai) tengely és az állami újraelosztás vs szabadpiaci mechanizmusok (gazdasági) tengely határoznak meg. 35 A fiatal magyar politológus másodsorban azt szögezi le, hogy a magyar és a román lakosságnak egyfelôl az etnokulturális nemzethez meg az államhoz, másfelôl pedig az Erdélyhez való viszonyulása kérdésében nem észlelhetô szimmetria. 36 Egyértelmû, hogy a román antitranszszilvanisták az ország regionalizációját elutasító centralista-etatista ideológia hívei. Az a mód, ahogy Románia utóbbi kormányai kezelik ezt a problematikát - annak ellenére, hogy egyes tárcákat erdélyiek birtokoltak/nak - az elôbbi állítást igazolja. Úgy tûnik, az 1998/151. sz. törvény elhamarkodott, s kizárólag az Európai Unió gyakorolta nyomás eredménye. Véleményem szerint ezzel magyarázható, hogy a jogszabályban vázolt intézményi keret alkalmatlan tulajdonképpeni szerepét ellátni, vagyis kialakítani azt a környezetet, amely elôsegíthetné a helyi - "alulról jövô" - kezdeményezésekre építô fenntartható fejlôdést. Mi több, a jelenlegi miniszterelnök azon javaslata, miszerint a törvény által létrehozott nyolc fejlesztési régiót át kellene alakítani a megyéket kiváltó területi-közigazgatási egységekké, a társadalom szigorú ellenôrzéséhez szokott adminisztratív-etatista gondolkodásmód iskolapéldája. Hiszen nehezen elképzelhetô, hogy a megyék felszámolását követôen a régiók átvegyék a központi kormányzat bizonyos hatásköreit. Emiatt állítható, hogy a kezdeményezés nem adekvát válasz a nemrégiben megjelent és a regionalizáció irányában mutató igényekre. Joggal gondolja Borbély, hogy a román antitranszszilvanistákkal ellentétben magyar párjaik nem utasítják el, hanem éppenséggel felkarolják az erdélyiség gondolatát. Bírálata harmadsorban egy újszerû, lényeges elemet is tartalmaz. Molnárral szöges ellentétben definiálja a magyar pilléreket. Értelmezésében azok a magyar transzszilvanisták, akik minél szorosabb kulturális és gazdasági kapcsolatokat szeretnének fenntartani Magyarországgal, mert ebben látják etnokulturális önazonosságuk - s ez magában foglalja az erdélyiséget is - megôrzésének egyik garanciáját. Továbbá pont az RMDSZ domináns vonulatát tekinti antitranszszilvanistának, mert az azt képviselô politikusok inkább a hatalom gyakorlásában való részvételt tekintik célnak, mintsem a párt politikai preferenciáinak és elfogadott programjának közpolitikává történô alakítását. 37

Lévén, hogy kezdenek megjelenni a régióval való azonosulásnak a politikai formái is, de ezek még nem fejezôdnek ki hatásos közpolitikákban, két feltételezés fogalmazható meg a Molnár-Borbély vita lényegét illetôen:

(1) Az egyre gyakoribb pro és kontra nyilatkozatok ellenére a regionalizmus egyelôre nem politikai prioritás Romániában, sôt egyenesen periferikus kérdés. (Ebben az esetben aligha lehet eldönteni, ki az "igazi" transzszilvanista román, illetve magyar.)

(2) A válasz megfogalmazójának elképzelése közelebb áll a valósághoz a pillérek azonosításának kérdésében, s következésképpen Molnár forgatókönyve csak akkor valósulhat meg, ha a centrum-periféria (regionális) törésvonal relevanciája meghaladja a nyelvi-etnikai törésvonalét.

Bár elismerem, hogy a Provincia felelôs szerkesztôje helyesen mutat rá az RMDSZ-t megosztó legrelevánsabb ellentétre, s azt is, hogy a két világháború közötti idôszakban a (klasszikus értelemben vett) transzszilvanizmus az erdélyi magyarság "ideológiája" volt, szeretném hangsúlyozni, hogy a kérdéses történelmi régió esetében is inkább a Románia esetében már vázolt pillérekben gondolkodom. De strukturalista-kulturalista szemszögbôl ez a pontosítás sem teszi lehetôvé azt, hogy biztató következtetéseket vonjak le az Erdélyben kialakítandó társulásos demokráciát illetôen.

Ami az egymás sajátságainak és speciális érdekeinek, követeléseinek a figyelembe vételén alapuló párbeszéd kultúrájának a kialakulását illeti az erdélyi román és magyar elit között, én is derülátó vagyok. Ahhoz ellenben, hogy a konszociáció intézményi keretei is megteremtôdjenek - például a dél-tiroli modellhez hasonlóan -, az állam területi szerkezetének meg kell változnia.

Végül hadd vizsgáljuk meg, hogy az országrészben egyáltalán adottak-e a társadalmi háttérfeltételek. Csak azokra a feltételekre térek ki, amelyek Románia esetében semlegesek vagy kedvezôtlenek, hiszen a kedvezôek Erdélyben méginkább teljesülnek, mint Romániában. (viii) A területi-regionális hatalommegosztásra, amint már említettem, több esélyt látok Erdélyben, mint Romániában. (v) Az országrész lakosságának száma Európa két legkisebb konszociációs demokráciája - Svájc és Ausztria - lakosságának száma közé esik. Ez kétségtelenül kedvezô körülmény. (i) és (iv) Bár Erdély lakosságának mindössze egynegyede magyar, nem kizárt, hogy a román többség belemenne a társulásos konstrukcióba. (ix) A kompromisszumkészség és az egyeztetések hagyományára akkor építhetnénk, ha újjáéledne az, amit Bakk Miklós in vitro erdélyiségnek 38 nevez. (vi) A veszély vagy fenyegetettség szubjektív érzése ebben az esetben nagyobb lehet, hiszen a föderalizálásban egyesek Erdély leszakadásának az elsô lépését vélhetik fölfedezni. Ám tekintettel arra, hogy a vélt veszélyt éppenséggel az egyik szegmens idézi elô, ez az állapot nem elônyös, hanem igencsak hátrányos. A háttérfeltételeket illetôen láthatjuk, kedvezô a kép: az országrész egy kivétellel minden tényezô esetében jobb minôsítést kap, mint Románia egésze. Ennek ellenére a strukturális, kulturális és fôképpen az intézményi tényezôk együttes konfigurációja miatt a regionális konszociáció is csak távlati lehetôség.

Nem marad más hátra, mint az ország politikai rendszerének Lijphart kétdimenziós fogalmi térképén való elhelyezése, és azon hipotézisek vagy sejtések megfogalmazása, amelyek a jövôbeni esetleges változásokra vonatkoznak. Éppen ezért az alábbiakban a végrehajtó hatalom-pártok dimenziót alkotó empirikus mutatók kiszámítása során kapott eredményeket mutatom be, s ismertetem, miként kódoltam az egységes vs szövetségi államszerkezet dimenzió indexeit. 39

A kormányok többségi-konszenzusos jellegének mérése a különbözô típusú kabineteknek egy kontinuum (egyenes) mentén történô korrekt elhelyezésének a problémáját veti fel. Noha a holland politikatudós nem szögezi le egyértelmûen az 1. ábrán látható sorrendre gondol.

1. ábra

Többségi
kormányzás

Konszenzusos
kormányzás

*

*

*

*

*

egypárti
többségi
kabinet

minimális
többségû
koalíció

egypárti
kisebbségi
kabinet

túlméretezett
koalíció

kisebbségi
koalíció

A különbözô típusú kabineteknek a többségi-konszenzusorientált
kontinuum mentén történô elhelyezése

Forrás: Arend Lijphart: Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. /Stiinte politice - Opus./ 98-99., 109-110. nyomán

Következésképpen a kabinetek (többségi) jellegét úgy fogom mérni, hogy az 1990. június 28. (az elsô szabad választások nyomán megalakult kormány mandátumának kezdete) és a 2002. október 1-je közötti idôszakhoz viszonyítva kiszámítom az egypárti többségi kormányok meg a minimális többségû koalíciók által hivatalban töltött idô összesített százalékarányát. 40 Továbbá a végrehajtó és a törvényhozó hatalom viszonyát a végrehajtó szerv dominanciája (executive dominance) nevet viselô változó segítségével operacionalizálom, amelynek mérésére empirikus mutatóként a kabinetek átlagos élettartama szolgál. 41 (Ezt a mutatót is az elôbb említett idôintervallumra vonatkozóan számítom ki.)

A pártrendszer formátumának pontos mennyiségi jellemzésére a pártok tényleges számának (effective number of parties) nevezett változó - a közgazdaságtanban alkalmazott Hirschman-Herfindahl piaci koncentrációs index fordított értéke - használatos. 42 A választási rendszer tulajdonságait a legszintetikusabban ötvözô mutató pedig Michael Gallagher négyzetes aránytalansági indexe. 43

A 2. táblázatban összesített, az elsô dimenzióra vonatkozó, eredmények tükrében Románia konszenzusos jelleget mutat, bár, ami a változás irányát illeti, inkább az mondható, hogy fokozatos távolodás figyelhetô meg ettôl a pólustól.

2. táblázat

A hatalommegosztás-pártok dimenzió: empirikus mutatók

 

1990-1992

1992-1996

1996-2000

2000 után

ÁTLAG (Románia)

Az országos átlagok
szélsôértékei a)

Aránytalansági index (LSIG) b)

1,00

7,12

6,19

9,17

5,87

1,30

21,08

A pártok tényleges száma c)

2,20

4,42

3,94

3,18

3,44

1,99

5,24

Minimális többségû koalíciók (%)

54,35

0

100

0

48,32

8,2

100,0

Egypárti többségi kormányok (%)

54,35

0

0

0

11,70

0

100,0

A többségi jelleg mutatója (%)

54,35

0

50

0

27,32

4,1

100,0

A kormány
élettartamának mutatója I (év)

1,20

1,33

4,04

1,75

1,74

1,28

10,09

A kormány

élettartamának

mutatója II (év)

1,20

1,33

1,35

1,75

1,35

0,99

4,32

A kabinet dominanciájának mutatója (év)

1,20

1,33

2,69

1,75

1,54

1,14

7,21

a) Lijphartnak az európai demokráciákra vonatkozó adatai.

b) Csak azokat a pártokat vettem tekintetbe, amelyek szereztek képviselôházi mandátumokat és - az elsô választások kivételével - nem számoltam a pozitív diszkrimináció eredményeképpen képviseletet szerzett nemzeti kisebbségekkel.

c) A mandátumok százalékarányának és a pártok tényleges számának meghatározásakor sem vettem tekintetbe az említett kisebbségeket, hiszen így reálisabb képet kapunk, mintha azt feltételeznénk, hogy a pártokhoz hasonlóan a kisebbségek is egységes szereplôként vesznek részt a politikai versenyben. (Az, hogy külön parlamenti frakciót alkotnak, ebbôl a szempontból irreleváns.)

Forrás: Saját számítások Stan Stoica: Mic dictionar al partidelor politice din România (1989-2000). Bucuresti, 2000, Editura Meronia. 103-118.; uô Dictionarul partidelor politice din România (1989-2001). Ed. a II-a. Bucuresti, 2001, Editura Meronia. 164., 166., 168., 177-189. és Alegeri parlamentare si prezidentiale (26 noiembrie si 10 decembrie 2000). Alegerea Camerei Deputatilor - 26-Nov-2000 - Mandate pe partide si pe judete. [http://domino.kappa.ro/election/election2000.nsf/All/Electorale], 2000. december. Összehasonlító adatok Arend Lijphart: Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. / Stiinte politice - Opus./ 79.

Ami az egységes versus szövetségi dimenziót illeti, az állam az Alkotmány értelmében egységes szerkezetû. Ha Lijphart korábbi javaslata szerint kiszámítanánk, hogy a teljes adóbevétel hány százaléka folyik be a központi költségvetésbe, az eredmény minden bizonnyal hûen tükrözné az államszerkezetet. 44 Az új monográfia azonban egyszerûbben közelíti meg a kérdést, s ennek szellemében Romániához mint egységes és centralizált államhoz az 1,0 értéket kell rendelnünk. 45 A román parlament konfigurációja - mivel a nemzeti kisebbségek nem jutnak hivatalból felsôházi képviselethez, hanem a magyar kivételével csak alsóházi mandátumokat képesek megszerezni - átmenetet képez az inkongruens szimmetrikus, valamint a kongruens szimmetrikus bikameralizmus között. Vagyis az erôs és a közepes bikameralizmus hibridjét jelenti, ami a 3,5-es pontszámmal kódolható. 46 Az alkotmánymódosításhoz csak minôsített (2/3-os) többség szükséges, ennél nagyobb ún. szupertöbbség nem kell. Tehát az alkotmány merevségének indexe 3,0. 47 Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság nem túlzottan aktív - igen kevés jogszabály ellen emel kifogást - országunkban az alkotmányossági felügyelet gyenge (pontszám 2,0). 48 Mivel a második dimenzióban Romániát egy egyértelmûen többségi vonáson (az állam egységes és központosított szerkezetén), valamint egy egyértelmûen konszenzusoson (a szimmetrikus bikameralizmuson) kívül a két ellentétes pólus irányában mutató tendenciák jellemzik, megállapíthatjuk, hogy e tekintetben vegyülnek a konszenzusorientált és a többségi elemek.

Összegzésül elmondható, hogy összehasonlító politikatudományi szempontból a román politikai rendszer talán közelebb áll a konszenzusos modellhez, mint a többségihez. Az általam kiszámított nyolc pontszám arra az érdekes megfigyelésre vezet, miszerint Románia a leginkább Portugáliára hasonlít, amely ugyancsak fiatal demokrácia, és Lijphart fogalmi térképén a végrehajtó hatalom-pártok dimenzióban konszenzusosként, az államszerkezet dimenzióban viszont többségiként jelentkezik. (Tény, hogy a második dimenzió esetében létezik egy szembetûnô különbség is: Portugália parlamentje egykamarás.) 49 Tekintettel országunk politikai rendszerének kilátásba helyezett reformjára, amely várhatóan aszimmetrikus bikameralizmushoz és kompenzációs vegyes választási rendszerhez 50 vezet majd, elmondható, hogy a többségi jelleg némileg erôsödni fog a konszenzusos kárára.

Következtetések

A múlt esztendô tavaszán lezajlott vita szellemében a jelen tanulmány célja az volt, hogy újból felmérje a pillanatnyi helyzetet, hiszen csupán ez jelentheti bármely politikai program vagy intézkedés kiindulópontját. Elemzésemben kimutattam, hogy sem Romániában, sem Erdélyben nincs konszociációs demokrácia. Ellenben megismételtem korábbi kijelentésemet, miszerint a régióban elképzelhetô ennek a megvalósítása, de minden bizonnyal csak hosszú távon. Hiszen a konszociációs vagy a konszenzusos modell adekvát jellegének kimutatására irányuló törekvések hiábavalónak bizonyultak, mert a politikai elit s bizonyos nem-kormányzati szervezetek pontosan ellenkezô irányú rendszerreformot szorgalmaznak.

A következtetésemben tetten ért állapot nem készteti derûlátásra a politológust. Reméltem ugyanis, hogy újólag, ha pozitívabb dolgokat nem is fogok tudni mondani, de legalább sikerül megismételnem korábbi, többnyire semleges konklúzióimat. Viszont a dolgozat logikáját tekintve a Gabriel Andreescu tematikus naplójában 51 megfogalmazott gondolatokkal rokon, pesszimista zárszó kívánkozik ide. Mégis megpróbálom kezelni ezt az "érzelmi válságot" azáltal, hogy az erdélyi magyar politikatudományról mondok valami biztatót. Mert remélem, hogy a bemutatott - empirikus adatok feldolgozásán és értelmezésén alapuló - technikai jellegû elemzés segítségével sikerült illusztrálnom azt, hogy leküzdhetôk azok a gyermekbetegségek, amelyekrôl munkatársaimmal beszélünk. Az erdélyi magyar politikatudomány képes lehet arra, hogy problémafelvetésében és témakezelésében kapcsolódjék a nyugati szakirodalomhoz és legalább önmagunk számára érdekessé váljék. 52

* Forrás: A tanulmány korábbi változata a Provincia folyóirat hasábjain jelent meg. Lásd A demokrácia modelljei Romániában – esélyek és realitások. Provincia, [http://www.provincia.ro] II. évf. [2001. március] 3. sz. 4–5.

 

Jegyzetek

1 Alina Mungiu-Pippidi Transilvania subiectiva. Bucuresti, 1999, Humanitas. 232-237.

2 Mit akarunk. Provincia, [http://www.provincia.ro] I. évf. (2000. április) 1. sz. 1.

3 Az Európai Unió egy lehetséges elméleti megközelítés szerint konszociációs demokrácia. Ld. Simon Hix: The Study of the European Community. The Challenge to Comparative Politics. West European Politics, vol. 17 no. 1 (1994) 19-22.

4 Molnár Gusztáv: A konszociációs demokrácia esélyei Erdélyben. Provincia, [http://www.provincia.ro] I. évf. (2000. október) 6. sz. 1-2.

5 Gabriel Andreescu: Az RMDSZ kormányon maradása jelentené a román konszenzuális demokrácia elsô szakaszát? Provincia, [http://www.provincia.ro] I. évf. (2000. november) 7. sz. 2.

6 Arend Lijphart empirikus demokráciaelméleti mûveinek fordítása, valamint az általa bevezetett fogalmak átvétele egyaránt próbára tette a román és a magyar anyanyelvû politológusokat. Az alapmûvek - Democracies: Patterns of Majoritarian and Consensus Government in Twenty-One Countries. New Haven-CT, 1984, Yale University Press és Patterns of Democracy: Government Forms and Performance in Thirty-Six Countries. New Haven-CT, 1999, Yale University Press - román nyelvû változatai rendre a majoritar-consensual, illetve a majoritarist-consensualist szópárokat használják. (Lásd Democratiile. Modele de guvernare majoritara si consensuala în douazeci si una de tari. Budapesta-Chisinau, 1999, CEU Press-Sigma IG, valamint Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. /Stiinte politice - Opus./) Az utóbbi kötet elôszavának terminológiai-nyelvészeti jellegû fejtegetései meg indoklásai alkalmatlanok arra, hogy elejét vegyék a szóhasználatra vonatkozó vitának, hiszen inkább generálják azt. (Lásd Lucian-Dumitru Dîrdala: Prefata la editia în limba româna. Arend Lijphart si arhitectura majoritatilor democratice. In Arend Lijphart op. cit. 15-17.) A magyar politikatudomány a consociational democracy fogalmat elsôsorban a 'társulásos' (Enyedi Zsolt-Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Budapest, 2001, Osiris Kiadó. /Osiris tankönyvek./ 41.), a 'konszociációs' (uo.; Enyedi Zsolt: Az elkülönülés politikája. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1997. 50.; uô: Politika a kereszt jegyében. Budapest, 1998, Osiris Kiadó. /Osiris könyvtár - Politológia./ 46. és Molnár Gusztáv i. m.), a 'konszenzusos' (Enyedi Zsolt i. m. 46. és Fricz Tamás: A politikai tagoltság problémái Magyarországon. Valóság, XXXVIII. évf. (1995. szeptember) 9. sz. 29.), a 'konszociatív' (Molnár Gusztáv i. m.), illetve a 'konszocionális' (Enyedi Zsolt: Pillér és szubkultúra. A politikai-kulturális tagolódás egy lehetséges fogalmi kerete. Politikatudományi Szemle, II. évf. (1993) 4. sz.) jelzôk segítségével próbálta átvenni, bár a 'közmegegyezéses demokrácia' (Enyedi Zsolt: Az elkülönülés politikája. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1997. 50.; uô: Politika a kereszt jegyében. Budapest, 1998, Osiris Kiadó. /Osiris könyvtár - Politológia./ 46.) vagy a 'cölöpdemokrácia' kifejezés (Fricz Tamás i. m. 21.) és az erôltetett 'consociational-demokrácia' szókapcsolat (Fricz Tamás: A magyarországi pártrendszer. Budapest, 1996, Cserépfalvi Kiadó. /Scientia Hungariae./ 187.). használatára is van példa. A consensus democracy ('konszenzusos modell' - Enyedi Zsolt-Körösényi András i. m. 45.) vagy 'konszenzusorientált demokrácia' (Székely István: Egy lehetséges alternatíva - a konszenzusorientált demokrácia. In Bakk Miklós-Székely István-Toró T. Tibor (szerk.): Útközben. Pillanatképek az erdélyi magyar politika reformjáról. Csíkszereda, 1999, Pro-Print. /Magyar Kisebbség Könyvtára./ 11-18.) magyarításának tekintetében viszont nem küzdünk a bôség zavarával. Tanulmányomban a fôszövegben megadott kifejezések fognak szerepelni, hiszen azok tûnnek számomra a legtalálóbbaknak meg a legsikerültebbeknek. A második modell esetében elônyben fogom részesíteni a rövidebb ('konszenzusos') jelzôt, míg az elsô esetében mindkét jelzô használatát egyformán indokoltnak tekintem. (Vö. Enyedi Zsolt-Körösényi András i. m. 42. és Johannes Althusius: A tartomány. Provincia, [http://www.provincia.ro] III. évf. (2002. február) 2. sz. 14.)

7 Arend Lijphart: Typologies of Democratic Systems. Comparative Political Studies, vol. 1 (1968), 3-44.

8 Lásd uô: Democracies. Patterns of Majoritarian and Consensus Government in Twenty-One Countries. New Haven-CT, 1984, Yale University Press. xiii-xiv.

9 Vö. Gabriel A. Almond: Comparative Political Systems. Journal of Politics, vol. XVIII (August 1956) 391-409. és Arend Lijphart: Consociational Democracy. World Politics, vol. 31 (1969) no. 2, 207-208.

10 Vö. uo. 216.

11 Uô: From the Politics of Accommodation to Adversarial Politics in the Netherlands. A Reassesment. West European Politics, vol. 12 (1989) no. 1, 139-153. Vö. Molnár Gusztáv i. m. 2.

12 Stein Rokkan: Towards a Generalized Concept of Verzuiling. In Peter Mair (ed.): The West European Party System. Oxford, 1990, Oxford University Press. /Oxford Readings in Government and Politics./ 142. Ld. még Enyedi Zsolt i. m. 43. és Val Lorwin: Segmented Pluralism: Ideological Cleavages and Political Cohesion in the Smaller European Democracies. In Comparative Politics, vol. 3 (1971) no. 2, 141. idézi Giovanni Sartori: A Typology of Party Systems.In Peter Mair i. m. 338-339.

13 Arend Lijphart: Consociational Democracy. 219-221.

14 Uo. 221-222.

15 Arend Lijphart: The Puzzle of Indian Democracy. A Consociational Interpretation. American Political Science Review, vol. 90 (1996), 262-263.

16 Vö. Dan Pavel: Teoria democratiei este o cunoastere cu caracter practic - interviu cu Arend Lijphart. Sfera Politicii, Anul V (1997) nr. 51, 22.

17 Vö. Arend Lijphart: Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. /Stiinte politice - Opus./ 227-236.

18 A nagykoalíciót (grand coalition) a politikai publicisztika s a politikai diskurzus "nemzeti egységkormánynak" nevezi, ám ez a szókapcsolat ritkábban fordul elô a szakirodalomban.

19 Lijphart korábbi monográfiájához képest (Democracies: Patterns of Majoritarian and Consensus Government in Twenty-One Countries. New Haven-CT, 1984, Yale University Press.) lényegesen átstrukturálta a két dimenziót. A legszembetûnôbb különbséget két új változó - az érdekcsoportrendszer, és a központi bank - bevezetése, valamint egy változónak - a pártrendszer dimenziói, azaz a pártrendszert alakító törésvonalak, számának - a háttérbe szorítása jelenti.

20 Vö. uô: Democracies: Patterns of Majoritarian and Consensus Government in Twenty-One Countries. New Haven-CT, 1984, Yale University Press. xiv.

21 Kántor Zoltán a strukturális és kulturális feltételeket a modell szociológiai részének, az intézményi feltételeket pedig a modell politológiai részének tekinti. Ld. Kántor Zoltán: A konszociáció Erdélyben. Folyamatok és modellek. Provincia, [http://www.provincia.ro] II. évf. (2001. április) 4. sz. 7.

22 Arend Lijphart: Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. /Stiinte politice - Opus./ 51-52., 56.

23 A "fertôzô" hatás (contagion effect) metaforát Duverger klasszikus munkájából kölcsönzöm. Vö. Maurice Duverger: Political Parties. Their Organisation and Activity in the Modern State. London, 1964, Methuen. xxvii.

24 Myron Weiner hasonló módon értelmezi India példáját. L. Myron Weiner: The Indian Paradox. Essays in Indian Politics. New Delhi, 1989, Sage Publications. 35-36. Idézi Arend Lijphart: The Puzzle of Indian Democracy. A Consociational Interpretation. American Political Science Review, vol. 90, no. 2 (June 1996), 263.

25 A kifejezés a társulásos demokrácia kiépítésének kérdését elsôként felvetô szerzô egy korábbi javaslatára utal. Ld. Alina Mungiu-Pippidi: Problema democratiei transetnice. Sfera Politicii, Anul IV (1996) no. 36-37. (A transzetnikus megközelítésekkel kapcsolatban - mint látható - osztom Kántor Zoltán véleményét. Vö. Kántor Zoltán i. m.)

26 Tekintettel arra, hogy a pillér intézményesült politikai szubkultúra, jelen pillanatban csupán egyetlen (éspedig a magyar) kisebbségi zuil kialakulására gondolhatunk. A roma (cigány) etnikum társadalmi-politikai szervezettségét tekintve messze áll egy ilyen jellegû politikai szubkultúra létrehozásától.

27 Lásd elsôsorban Gabriel Andreescu i. m. 2-3. és Bakk Miklós: Az eredettôl a kezdetig. Provincia, [http://www.provincia.ro] I. évf. (2000. november) 7. sz. 4.

28 Arend Lijphart i. m. 263.

29 Kántor Zoltán: National Minorities, Democracy and Consociationalism. The Case of Hungarians in Romania. MA Thesis (Central European University). Budapest, June 1996. 61-65.

30 Vö. i. m. 63-65.

31 Vö. i. m. 61-62.

32 Értelmezésem, amellyel a szerzô valószínûleg egyetértene, Alina Mungiu-Pippidi gondolataiból merítve egészíti ki és pontosítja az általa vázolt sémát. Vö. Molnár Gusztáv i. m. 2. és Alina Mungiu-Pippidi Transilvania subiectiva. Bucuresti, 1999, Humanitas. 236-237.

33 Molnár Gusztáv: i. m. 2. (Megjegyzendô, hogy a szerzô által elképzelt forgatókönyv körvonalazódni látszik.)

34 Borbély Zsolt Attila: Összmagyarság és erdélyiség. Provincia, [http://www.provincia.ro] I. évf. (2000. december) 8. sz. 8.

35 Lásd Herbert Kitschelt: The Formation of Party Systems in East Central Europe. Politics and Society, vol. 20, no. 1 (March 1992) 11., 17. és 46., valamint Claus Offe: Capitalism by Democratic Design? Democratic Theory Facing the Triple Transition in East Central Europe. Social Research, vol. 58, no. 4 (Winter 1991) 869., 872-873.

36 Borbély Zsolt Attila i. m. 8.

37 Uo.

38 Bakk Miklós i. m.

39 A számítások bonyolultsága és az adatok pillanatnyi hiánya miatt lemondtam a korporatizmus-pluralizmus, valamint a jegybank függetlensége mértékének a megbecsülésérôl. Ám ilyen körülmények között is megállapítható, hogy az érdekcsoportrendszer Romániában - a konszenzusorientált rendszerekhez hasonlóan - (neo)korporatista jelleget mutat, mert a kormány, illetve a tôkét meg a munkaerôt képviselô csúcsszervezetek részvételével tartott hárompárti egyeztetések eléggé gyakoriak. (A kiszámítható mutatók esetében a képlet bemutatásán kívül, szükség esetén, elmagyarázom azt is, miért választottam a leírt értékelési módot.)

40 Vö. Arend Lijphart: Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. /Stiinte politice - Opus./ 114.

41 Vö. uo. 129-133.

42 A formátum Sartori értelmezésében nem más, mint a rendszert alkotó pártok - aritmetikai értelemben vett - száma. (Lásd Sartori i. m. 327.) A hozzárendelt empirikus mutató tulajdonképpen a hatalom koncentrációját méri a pártrendszeren belül. Értéke az alábbi képlet segítségével számítható ki:

,

 

ahol

N a rendszert alkotó pártok aritmetikai értelemben vett száma,

pi az i párt által megszerzett parlamenti mandátumok (vagy elnyert szavazatok) százalékaránya.

Lásd Rein Taagepera-Matthew Soberg Shugart: Seats and Votes. The Effects and Determinants of Electoral Systems. New Haven-CT, 1989, Yale University Press. 79. és Arend Lijphart i. m. 79.

43 Az index az alábbi képlet segítségével számítható ki:

,

 

ahol

N a rendszert alkotó pártok aritmetikai értelemben vett száma,

vi az i párt által elnyert szavazatok százalékaránya,

si az i párt által megszerzett parlamenti mandátumok százalékaránya.

Lásd Arend Lijphart i. m. 153-154.

44 Democracies: Patterns of Majoritarian and Consensus Government in Twenty-One Countries. New Haven-CT, 1984, Yale University Press. 176-178.

45 Vö. Arend Lijphart: Modele ale democratiei. Forme de guvernare si functionare în treizeci si sase de tari. Iasi, 2000, Polirom. /Stiinte politice - Opus./ 179.

46 Vö. uo. 192-194., 197-198.

47 Vö. uo. 204-205.

48 Vö. uo. 209-210.

49 Lásd elsôsorban uo. 118., 198.

50 A javasolt rendszert Blais és Massicotte tipológiája szerint határoztam meg. Lásd André Blais-Louis Massicotte: Electoral Systems. In Lawrence LeDuc-Richard Niemi-Pippa Norris (eds.): Comparing Democracies. Elections and Voting in a Global Perspective. London, 1996, Sage Publications. 65-66. Ld. még Proiect de lege privind Codul electoral. Monitorul Oficial al României. Partea I. Anul XIII, no. 733 (19 noiembrie 2001) 1-48. (A választási rendszer típusa a 126. cikkben leírt, s az eredmények meghatározására vonatkozó eljárásból vezethetô le.)

51 Gabriel Andreescu Ruleta. Români si maghiari, 1990-2000. Jurnal tematic. Iasi, 2001, Polirom. /Colectia Ego./ 338-340.

52 Vö. Bakk Miklós-Bodó Barna-D. Lôrincz József-Kántor Zoltán-Salat Levente-Szász Alpár Zoltán: Az erdélyi magyar politikatudomány a második évezred utolsó évtizedében. In Tánczos Vilmos-Tôkés Gyöngyvér (szerk.): Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990-2001 közötti eredményeirôl. I. kötet. Kolozsvár, 2002, Scientia Kiadó. /Sapientia könyvek./ 441-442., 446.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék