magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VII. ÉVFOLYAM - 2002. 2. (24.) SZÁM - ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS ROMÁNIÁBAN
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Dr. Willer József

A kisebbségi jog az utódállamok alkotmányaiban*

A világháborút "befejezô" békekötések után az most a helyzet, hogy Európában huszonötmillió ember él, mint népkisebbség, más fajú, más nyelvû, más mûveltségû népek államában. Huszonötmillió ember kénytelen nap-nap után érezni teljes súlyát a másod-, illetve harmadosztályú állampolgárság egészen ifjú intézményének, amely ilyen krudélis fogalmazásban persze sehol sem olvasható, de amellyel a mindennapi élet százféle keserûségén átszûrôdött gyakorlat lassan-lassan immár szokásjog erejével csinál rendet a védetlen minoritások portáján. Ilyen körülmények között elgondolható fontosságot kell tulajdonítanunk azoknak az intézkedéseknek, amelyeket az egyes államok többségi népe jónak lát a kisebbségek védelmére a maga alkotmányába fölvenni. Mert bizony békekötés ide, kisebbségi egyezmény oda, világközvélemény ide, népliga oda: semmiféle tényleges hatalom nem áll a minoritások háta mögött, s így minden állam uralkodó népe úgy bánik el a maga minoritásaival, ahogy kedve tartja. Helyesebben: úgy bánik el, amint azt saját belátása diktálja. És nagyon sajnos, de olyan valóság, amellyel számot kell vetnünk, az, hogy jóformán még egyetlen állam sem ismeri el (ha már kezdi is belátni), minô kiszámíthatatlanul súlyos következményei lehetnek a kisebbségi kérdés elhanyagolásának, s a belátásnak ez a kétségbeejtô hiánya élénken visszatükrözôdik az újdonsült alkotmányok kisebbségi intézkedésein. Már tudniillik azokén, amelyek egyáltalán hajlandók tudomásul venni a minoritásokat. A román alkotmánytervezet például, amelynek rendelkezései elvégre mégis csak legközelebbrôl érintenek bennünket, annyira nem létezônek tekint bennünket, hogy a tervezet elkészítôjének épp oly furcsa, mint érthetetlen indoklása szerint fölösleges hátrány is származnék a kisebbségekre a "minoritás" irreális fogalmának bekapcsolásával; szerinte t. i. azáltal, hogy kizárólag csak románok élnek e hazában s a más fajtabeliek, még ha bele is pukkadnak is, akkor se lehetnek mások, mint románok: elérhetô az, hogy bármely úgynevezett minoritás egy csapással majoritássá lehet, csak ahhoz a vérbeli román táborhoz kell csatlakoznia, amely akár önmagában is, akár pedig e csatlakozás folytán a többséget alkotja. Ilyen szenilis trükkök bosszantják az embert ott, ahol komoly, felelôsségérzettôl áthatott, alapvetô munka áldást hozó intézkedéseit várhatná!

Nagy általánosságban beszélve: tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy a kisebbségi jognak, mint a nemzetközi jog egy ágának kiépítésére ma még Európa-szerte igen kevés hajlandóság mutatkozik, s hogy azok az emelkedett gondolkodók, akik e kérdés megindításának valóban sziszifuszi munkáját vállalták, nem is számítanak egyelôre a hatalmi tényezôk komoly figyelmet érdemlô "megtérésére". Mint azt legutóbbi számunkban is kifejtettük: olyan súlyos, kényes problémával állunk itt szemben, amelynek alapos rendezéséhez tengersok elôítéletet, emberi mivoltunkban gyökerezô rosszindulatot, kicsinyességet, hatalmi féltékenységet kell leküzdeni, s ki tudja, hogy nem csak a saját káruk fogja-e az erôssé, izmossá tett államalakulatokat is a napnál világosabb Igazság ügyének meghódítani.

Nagyjából tehát azok az aspirációk, melyek a kisebbség lelkületében élnek, s amelyek kielégülése nélkül nem is válhatnak sehol sem szerves részeivé az állami organizációnak: ma még egyetlen állam törvényhozásában sem tudtak érvényesülni. Mégis, ha összehasonlítjuk az egyes utódállamok alkotmányait, hihetetlen eltérésekre fogunk találni épp a kisebbségi jogok kezelése körül; ami arra vall, hogy egyes utódállamok közvéleménye már érzi a kérdés rendkívüli horderejét, míg mások még mindig a régi, valamikor általuk is leszólt elveket akarják továbbra is erôltetni. Legliberálisabbak az északiak: Csehszlovákia és Lengyelország. A jugoszláv alkotmány már egészen szûkkeblû, de még mindig fölötte áll a román tervezetnek.

Nagyrománia alkotmánytervezetét Dissescu szenátor, a bukaresti egyetem kitûnô közjogásza készítette el. A hetvenes éveit gázoló tudós professzornak egyetlen hibája az, hogy túlságosan fiatal. Ha két-három évtizeddel elôbb született volna: úgy ô alkothatta volna meg az 1866. évi alkotmányt, s a hatvan év elôtti idôk szelleméhez nagyszerûen hozzáillett volna az ô gondolkodása. Ma persze már nem is konzervatív, nem is reakcionárius, hanem egyenesen retrográd felfogás gyanánt hat a tervezetnek úgyszólván minden mondata. Vagy mit szóljunk ahhoz a köntörfalazáshoz, amely még az "állampolgár" kifejezést is mellôzi, nehogy az istenért holmi szabadelvûbb magyarázatra nyíljék alkalma annak a minoritásos csôcseléknek. Ehelyett mindenütt csak románokról beszél a tervezet. Az 5. §-ban: "A románok, népfaji különbségre (origine etnica) való tekintet nélkül lelkiismereti, oktatási, sajtó, gyülekezési, egyesülési szabadságot és minden egyéb, törvényben biztosított jogot élveznek".

Az összes rendelkezésen végigvonul ez a naiv idegenkedés a színvallástól.

Ezzel szemben már a jugoszláv alkotmány is haladást mutat, mert nemcsak hogy általánosságban "citoyen"1 fogalmat használ a teljesen jogtalan szerb vagy jugoszláv kifejezés helyett, hanem a 16. §. már a minoritás kifejezést is elfogadja:

"Les minorités d'autres races et langues auront leur enseignement primaire dans leur langue maternelle ..." (A más fajú és nyelvû kisebbségek elemi oktatása anyanyelvükön történjék.)

A lengyel alkotmány mindenütt citoyens polonais (lengyel állampolgár) vagy ressortissants polonais (lengyel államkötelékbe tartozók) kifejezést használ. A 109. §-t hiába keresnôk a román tervezetben:

"Tout citoyen a le droit de garder sa nationalité et de cultiver sa langue et ses coutumes nationales. Des spéciales de l'État garantissent aux minorités, dans l'État Polonais, le plein et libre développement de leurs coutumes nationales, avec l'assistance des fédérations autonomes des minorités, ayant un caractère de droit public, dans les limites des fédérations de l'autonomie générale. L'État auras vis-à-vis de leur activité le droit de contrôler et en cas de besoin l'obligation de compléter leurs ressources financières." (Minden polgárnak joga van megôrizni és mívelni nyelvét, és nemzeti szokásait. A lengyel állam külön törvényei biztosítják a kisebbségek számára nemzeti hagyományaik szabad kifejlesztését, a kisebbségek autonóm szövetségeinek támogatása mellett, közjogi jellegük lévén azoknak; az általános autonómia federációinak határain belül. Az államnak ezek mûködésével szemben ellenôrzési joga van, de viszont kötelessége, hogy a szükséghez képest pénzügyi forrásaikat kiegészítse.)

Igen, másutt az ellenôrzés jogához az anyagi támogatás kötelessége erkölcsi szükségszerûségképpen párosul. Nálunk a tanintézetek ellenôrzés szempontjából a legmesszebb menô határig alá vannak rendelve az állami szerveknek, de anyagi szempontból - függetlenek!

De hallgassuk a lengyel alkotmány 110. §-át:

"Les ressortissants polonais qui appartiennent aux minorités nationales de religion ou de language: ont le droit, à l'égal des autres citoyens de former, contrôler et administrer àleurs frais les institutions de bienfaisance, religieuses et sociales, écoles et autres institutions d'éducation, ainsi que d'y faire librement usage de leur language et d'observer les préceptes de leur religion." (A lengyel alattvalók, akik nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbséghez tartoznak, jogosultak saját költségükön emberbaráti intézményeket - vallásiakat és társadalmiakat -, valamint iskolákat és egyéb nevelôintézeteket létesíteni, vezetni és azokat ellenôrizni, mint ahogy joguk van azokban nyelvüket szabadon gyakorolni és vallási szabályaikat betartani.)

Beláthatja minden elfogulatlan román polgártársunk, hogy csak keserû irigységet támaszthat bennünk, ha ilyen liberális intézkedést - csak más állam alkotmányában olvashatunk.

Hogy a csehszlovák alkotmány a legliberálisabb, legeurópaibb intézkedéseket tartalmazza a kisebbségi jogok védelme tekintetében is, az nem lephet meg senkit, mert hiszen az utódállamok közül általában a csehszlovák államban észlelhetô a legôszintébb törekvés és a legérettebb hivatottság a nyugati civilizáció befogadására.

Ugyan a cseh alkotmány is az elavult egységes nemzet terminológiájával dolgozik, a 4. §. t. i. így szól:

"Il n'existe qu'une seule et unique nationalité pour les citoyens de la République Tchécoslovaque." (A csehszlovák köztársaság állampolgárai számára csak egyetlen és egységes nemzetiség létezik);

ámde a késôbb következô határozmányok már világosan éreztetik, hogy a csehszlovák állam sorsintézô hatalmai számot vetettek a kisebbségi kérdés komoly létezésével, s hogy ezzel a kérdéssel komolyan is óhajtanak foglalkozni. Az alkotmány egész külön, hét hosszú szakaszból álló fejezetet szentel e problémának, amely fejezetnek (VII.) címe: "Protection des minorités de nationalités, de religions et de races" - "a nemzeti, vallási és faji kisebbségek védelme." A törvényszakaszok pedig teljes jogegyenlôséget, hivatalviselési képességet stb. biztosítanak a kisebbségek számára, s intézkednek arról is, hogy az esetben, ha olyan városokban vagy kerületekben, amelyekben nyelvi, faji vagy vallási kisebbséghez tartozó alattvalók tekintélyesebb számban élnek, közpénzek igényeltetnének nevelési, vallási, vagy emberbaráti intézmények céljaira: ez összegeket az állami költségvetés terhére meg is kell adni (132).

Különös megszívlelésül pedig ismertetnünk kell a 134. §-t, amely szerint

"tout mode quelconque de dénationalisation forcée est interdit. L'atteinte à ce principe peut être déclarée par la loi acte criminal,"

magyarul: Tilos minden elképzelhetô módja az erôltetett elnemzetietlenítésnek. Ennek az elvnek a megsértését a törvény büntetendô cselekménynek minôsítheti!

Az alkotmány függelékét pedig az 1920. évi február 29-iki törvény képezi, amely - annak címe szerint - a köztársaság területén a nyelvhasználat jogát hivatott szabályozni, az alkotmány 129. §-ának rendelete folytán. Ez toronymagasságra emeli a csehszlovák alkotmányt a többi utódállamé fölé. Elsôsorban a bíróságokról beszélvén, olyan körzetekben, ahol legalább 20%-a a lakosságnak valamely kisebbséghez tartozik: a legszélesebb körû nyelvhasználatot biztosítja e kisebbség számára; még az ügyész is ezen a nyelven köteles a vádiratot megszerkeszteni, majd - a szakasz utolsó rendelkezése értelmében - ezen a nyelven fogalmazandók meg a bíróságok, közigazgatási és tanügyi hatóságok összes értesítései.

A 3. szakasz pedig elrendeli, hogy:

"az autonóm szervek, a képviselôbizottságok és köztestületek kötelesek elfogadni és elintézni a kisebbségi nyelven megfogalmazott ügyiratokat, úgyszintén kötelesek tûrni e nyelvet a gyûlésekben és egyesületekben." (...les administrations autonomes, comitées représentatif et corporations publiques sont tenues d'accepter et d'exécuter les pièces rédigées dans une autre langue que la langue tchécoslovaque, ainsi que de tolerer une autre langue dans leurs assemblés et réunions.)

A törvény liberalizmusa olyan tiszteletreméltó határig is elmegy, hogy külön rendeletet követel ama károk megakadályozására, melyek a feleket a hivatalos nyelv nem ismerése folytán az igazságszolgáltatási, közigazgatási vagy bármely egyéb téren érhetnék (8. §. 2. bek.)

Egyenesen leverô az ilyen haladott világnézetre valló törvényes intézkedésekkel szemben az a sötét csökönyösség, mellyel a liberálisok alkotmánytervezete egyszerûen el akarja sikkasztani az állam ötmillió lelket számláló kisebbségeit. Agyonhallgatással akarja elintézni azt a problémát, amelynek megoldatlansága miatt dübörög a föld a szenvedéseibe belesatnyult Európa alatt! Hát igazán csak ennyi tellett ki a nagy közjogász tudományától és a "Bratianu testvérek" öntelten basáskodó cégétôl? Nincs kedvünk paradoxonokban utazni, de bizony szinte fokozott optimizmusra késztet bennünket ez a teljes politikai elvakultság, olyannyira nyilvánvalónak tartjuk, hogy a Bratianu-rezsim kisebbségi garázdálkodását, amely a botrányos cinizmussal végrehajtott választásokkal kezdôdött s ebben a - Romániát ország-világ elôtt kompromittáló - alkotmánytervezetben érte el tetôpontját: igen hamar el fogja söpörni a kisebbségek együttes akarata és a tisztábban látó román politikusok jövôbe látása.

E teoretikus fejtegetéseknél teljesen el kell mellôzni azt a netáni ellenvetést, hogy a kisebbségekhez tartozó egyéneknek mindennapi, mondhatni vegetatív élete mégis csak elviselhetôbb Romániában, mint az olyannyira szabadelvû törvényeket gyártó Csehszlovák országban. Ha ez az ellenvetés igaz is, annak csak átmenetileg van némi jelentôsége. Mert hisz azt senki kétségbe nem vonhatja, hogy román testvérei nk aránytalanul derûsebb kedélyû, higgadtabb, jobb természetû emberek a cseheknél, s nem igen telik ki tôlük az a türelmetlen, szenvedelmes brutalitás, amely a közmondásosan ellenszenves cseheket még a testvérfajjal, a szlovákokkal is egy-kettôre, végérvényesen meggyûlöltette. De amilyen kellemetlen a napi érintkezésben, olyan számító és céltudatos, olyan ügyes és okos a cseh akkor, amikor jövendô sorsáról van szó. Ez épp oly letagadhatatlan erénye, mint ahogy soha kétségbe nem vonták vasszorgalmát, kitartását és tehetségeit sem. És ha a cseh ébredôk, cseh fascisták, cseh akarnokok izgága kellemetlenkedése nap-nap után provokálja is még a csöppet sem épületes jeleneteket: a cseh intelligencia, cseh okosság mégis csak rákényszeríti a közéletet, hogy arra az útra térjen, amelyet az alkotmány kijelöl számára. Rákényszeríti, mert tudván-tudja, hogy igen nagy bajok lennének abból, ha a basáskodási viszketeget a törvény ereje, az ellenszenves természetet a józan belátás hamarosan le nem gyûrné.

És mi a mai rezsimtôl éppen azért szeretnôk megváltva látni az országot, mert sehol nyomát sem látjuk annak a körültekintô, józan belátásnak, amely útját kívánja egyengetni a haza minden fajtájú polgára békés, boldog együttélésének. Már pedig ennek a békés együttélésnek elsô feltétele, hogy a kisebbségek lelkületét marcangoló fájó sebek begyógyulhassanak.

Tudjuk, hogy a kisebbségeket még egyetlen állam sem akarja önálló jogi személyeknek elismerni. De azt már mégis csak be kell látnia minden államnak, Romániának is, hogy e kisebbségek értelmileg, érzelmileg, hagyományilag elkülönített embercsoportokat képviselnek az állam kötelékén belül, kiknek közös az öröme, közös a szenvedése, közös az akarata; és ahogy közös volt e kisebbségi csoportok múltja, úgy közös a jelene és közös lesz minden mesterkedés ellenére jövôje is. Amíg tehát az államhatalom a kisebbségeket a maguk közösségében csak elnyomni, agyonhallgatni, megfojtani törekszik: addig egyes emberek netáni könnyebb, zavartalanabb élete számba se jöhet; a jövôt a közösség sorsa dönti el és nem az egyes emberé. A közösség pedig, ha mindjárt csak kisebbség is, eldöntheti az államnak is a jövendô sorsát. És ez az a nagy igazság, amelynek föl nem ismerésével szégyenletesen levizsgázott a Bratianuék alkotmánytervezete.

* Forrás: Magyar Kisebbség, 1923. 207-213.

Jegyzet

1 Fejtegetésünkben mindenütt a hivatalos francia kiadvány szövegéhez fogunk alkalmazkodni.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék