magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 3. (21.) SZÁM - Szórványstratégia - nemzetstratégia
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Süket Levente

Pro Universitate Siculorum

Elôszó

Tonk Sándor vitaindító írása kapcsán az elsô gondolat, amely felötlött bennem az volt, hogy valóban ebben a formában, azaz nyilvánosan és írásban kell megvitatnunk közösségünk sarkalatos kérdéseit. Szükségünk van a vitára, a véleménycserére. Csak ezt követheti a konszenzus, az összehangolt cselekvés, legyen az akár (a végtelenben találkozó) párhuzamos, egymás mellett haladó, de egy célba tartó, következésképpen egymást kiegészítô, konvergens cselekvés.

Nyilvánvaló számomra, nem kell és nem szabad a merev és görcsös egységre törekednünk, sem a véleményekben, sem pedig a cselekvésben. Meg kell találnunk a kisebbségi létünkben is a helyét a pluralizmusnak, a közösségi létünk minden szférájában, kezdve a romániai magyarság egészét átfogó érdekvédelmi szervezettôl, az RMDSZ-tôl ("pártplatform" rendszerétôl), annak belsô területi és szervezeti felépítésétôl, egészen a létesítendô felsôoktatási intézményhálózat kialakításáig. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb kihívás, amellyel meg kell birkózzon közösségünk az elkövetkezendô évtizedben. Az elsô lépést viszont már most meg kell tenni.

Az erdélyi magyar állami egyetem ügye a tíz év vajúdás után semmit nem haladt elôre, a látszateredmények pedig csak a kérdés megoldásának az elodázását szolgálják.

Személyes meggyôzôdésem, hogy az erdélyi magyar magánegyetemet ezelôtt tíz évvel éppen azok kellett volna létrehozzák, akik ma is inkább a tétlen aggodalmaskodást választanák a cselekvés helyett.

Itt engedtessék meg, hogy dr. György Antalt, a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány elnökét, Tóni bácsit idézzem: "Csak az nem téved, aki nem tesz semmit, de úgy vélem önmagában ez a legnagyobb tévedés. (Szent-Györgyi Albert)." Nem véletlen, hogy aki méltán lehet büszke arra, hogy tízéves fáradhatatlan munkája eredményeképpen több mint 1000 székelyföldi fiatal egyetemi diplomához jutott, hogy ezek közül a fiatalok közül egyik sem munkanélküli, hogy most a rendelkezésre áll Csíkszeredában egy olyan épület, amelyben azonnal indulhat az egyetemi képzés, ilyen jelszót választott magának. Ha hihetünk Szent-Györgyi Albertnek, akkor visszatekintve az elmúlt tíz évi felsôoktatási fejlesztésre, egyetemépítésre, megállapíthatjuk, hogy nem követtünk el sok tévedést, csupán egyet, a legnagyobbat, azt, hogy nem tettünk semmit. A magyar tannyelvû (román állami költségvetésbôl finanszírozott) erdélyi egyetem visszaállításáért vagy létrehozásáért folytatott "küzdelem", "harc", bár idônként nagyon látványos volt, mégis zsákutcának, s mint ilyen pótcselekvésnek bizonyult.

Az ökumenikus egyházi tulajdonú, magyar állami költségvetési támogatásból kiépítendô erdélyi magyar magánegyetemi hálózat terve éppen ezért korszakalkotó jelentôségû.

Nincs tökéletes tanulmány, amely minden egyes kérdésre megadná a választ, amellyel mindenkinek egyet kellene érteni, és természetesen a Tonk Sándor vitaindítója sem az, és nem is kell az legyen. Természetes az is, hogy ez a vitaindító nem tartalmaz nagyon sok újdonságot, hiszen ez a téma nem ezzel a vitaindítóval került a terítékre. Értéke nem az újdonságban, hanem az aktualitásában van, illetve abban, hogy az így elindított vita tárgya nem a parttalan és tét nélküli tervezgetés, hanem a gyakorlati megvalósítás elôkészítése, szakmai-elméleti megalapozása, az, hogy adott esetben bármelyik leírt gondolatnak, szónak nagyon komoly gyakorlati következményei lehetnek.

A vitaindítóhoz csatolt felhívásban is az áll, hogy a kuratórium a létesítendô erdélyi magyar magánegyetem létrehozásának stratégiai tervét a vitaindító, és ennek nyomán beérkezett vélemények felhasználásával fogja elkészíteni.

A jelen tanulmányom megírására nem ez a vitaindító késztetett, hanem egy párhuzamos kezdeményezés terméke, egy olyan kezdeményezésé, amely 1996-ig nyúlik vissza, és amely a Hargita Megyei Önkormányzathoz, annak azóta leköszönt elnökének, Kolumbán Gábornak a nevéhez kötôdik. Ennek a kezdeményezésnek rövid beszámolóját mellékelem. Amint azt a székelyföldi egyetem mielôbbi megalapításának szükségessége mellett érvelô tanulmányomban kifejtettem, a létesítendô székelyföldi egyetem szintén önálló, magyar tannyelvû, alapítványi egyetem lett volna, az alapítványt viszont, az akkori tényállás szerint, a székelyföldi - megyei és helyi - önkormányzatok konzorciuma tartotta volna fenn.

Ennek a tanulmánynak gyakorlatilag ugyanaz volt a központi kérdése, mint a Tonk Sándor1 vitaindítójának (így nem kell újrafogalmaznom, már csak azért sem, mert dokumentum):

1. a szükségesség kérdése: milyen legyen az erdélyi magyar felsôoktatás, egyáltalán szükség van-e magánegyetemre, hány egyetem legyen, egy vagy több?

2. a megvalósíthatóság kérdése: Adottak-e a szükséges feltételek Erdélyben, illetve a Székelyföldön, megvalósítható-e a megfogalmazott és megindokolt egyetem gondolata? (Ez szorosan kapcsolódik, úgy logikai, mint pedig megszövegezés tekintetében, mindkét tanulmányban, ez elsô kérdéshez.)

Javaslat a hálózatszerûen telepítendô Székelyföldi Egyetem egységes koncepciójának kialakítására és kiépítésének
elkezd
ésére vonatkozóan

I.

Mottó: Hagyjuk a számokat beszélni!?

A Hargita Megyei Önkormányzat jelenlegi2 elnöke, a lakosság részérôl megnyilvánuló határozott igénnyel, valamint a megye gazdasági, társadalmi és kulturális fejlôdésének követelményeivel összhangban, az 1996-os választásokon egy olyan megyefejlesztési programmal nyerte meg a választásokat, amely elsôrendû prioritásai között jelölte meg egy hálózatszerûen telepítendô, oktatást és kutatást lehetôvé tevô egyetem kiépítésének az elkezdését.

Kezdetben a megyei önkormányzat csupán a létezô, helyi (csíkszeredai, székelyudvarhelyi, és gyergyószentmiklósi) kezdeményezések támogatására szorítkozott. Szükségessé vált viszont ennek a támogatói szerepkörnek a kezdeményezôi szerepkörre való fokozatos felcserélése.

Ennek következménye a Megyei Tanács közgyûlésének az a határozata, amely kimondja: el kell kezdeni a hálózatszerûen telepítendô Hargita megyei felsôoktatási intézmény alapításának, illetve akkreditáltatásának a folyamatát.

A Hargita megyei felsôoktatás fejlesztésének kérdését nem lehet a régió felsôoktatási problémáitól elkülönítve értelmezni. Lehet ugyan városi és megyei könyvtárról beszélni, de nem lehet megyei fôiskoláról, és még kevésbé városi fôiskoláról vagy egyetemrôl beszélni. Természetes és mindenki számára nyilvánvaló tény az, hogy egy csíkszeredai fôiskolára nem csak Csíkszereda és a szomszédos falvak fiataljai fognak jelentkezni. Ugyanúgy, ahogy a sepsiszentgyörgyi közigazgatási fôiskolára sem csupán a Kovászna megyei fiatalok jelentkeztek, hanem a Hargita megyeiek is.

A felsôoktatási intézmények vonzáskörzetüknél fogva a régióhoz tartoznak. A Hargita megyei felsôoktatás kérdése kizárólag a székelyföldi felsôoktatás részekén értelmezhetô. A felsôoktatás-szervezésben megkerülhetetlen regionalizmus-mentes mindenféle ideologikus töltettôl. Szigorú szakmai érvek, a nyilvánvaló tények indokolják.

A megyei önkormányzat sajátos helyzeténél és rendeltetésénél fogva eleve egy hálózatszerûen telepítendô felsôoktatási intézményben3 kellett gondolkodjon, egy olyan koncepció kidolgozásán, amely összeegyezteti a helyi (csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi) felsôoktatási intézmény alapítási kezdeményezéseket, és megfelelô intézményes keretet biztosít ezek érvényesítése számára.

Egy ilyen jellegû koncepció, amely úgy épült fel, hogy a megyén belüli helyi érdekeket integrálja és összeegyeztesse, szerkezetileg alkalmas arra, hogy a szomszédos székelyföldi megyékben levô helyi (sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi stb.) érdekeket is összehangolja és magába foglalja.

Az elsô kérdés, amire válaszolni kell a koncepció kialakítása során az egyetem (minden egyetemi kart magába foglaló, hálózatszerûen telepítendô, fôiskolai tagozattal is rendelkezô, posztgraduális, mesteri és doktori képzést is biztosító intézmény) és a régió viszonyára vonatkozik. Ez a kérdés két részre bontható:

1. milyen mértékben felel meg az egyetem a régiónak (Adegvatio Universitatae ad Terra Siculorum)? Milyen mértékben tudja az egyetem a régió érdekeit szolgálni, van-e egyáltalán szükség rá (ennek az elsô kérdésnek a része az a kérdés is, hogy vajon a romániai magyarságnak szüksége van-e, ha szüksége van, igényt tarthat-e arra, hogy ne csak egyetlen egy egyeteme legyen, hogy földrajzi tagolódásának megfelelôen, regionális egyetemeket létesítsen)?;

2. milyen mértékben felel meg a régió az egyetemnek (Adegvatio Terra Siculorum ad Universitatae)? Milyen mértékben tudja a régió biztosítani azokat a feltételeket amelyekre egy egyetemnek szüksége van ahhoz, hogy mûködni tudjon (megfelelô számú diák, tanár, épületek, könyvtárak stb.)?

Fontosabb Európai Uniós tények és tendenciák
a felsôoktatásban

Az európai oktatáspolitikai tendenciák ismeretének óriási jelentôsége van a létesítendô Hargita megyei (székelyföldi) felsôoktatási intézmény és általában a regionális oktatáspolitika kialakítása szempontjából, mert kelet-közép-európai régióként Európa azon részén található, amely több évtizeden keresztül el volt zárva Nyugat-Európától, a jelenlegi Európai Unió országaitól. Több évtizedeses lemaradást kell bepótolni.

Különös jelentôsége van most, amikor a Hargita megyei (székelyföldi) felsôoktatási intézmény szerkezetét és mûködését kell megtervezni, illetve nagyon fontos stratégiai döntéseket hozni.

Az egyik alapvetô oktatáspolitikai tendenciát megjelenítô tény az, hogy maga az egyetem utáni képzés is többlépcsôssé vált. A posztgraduális képzés, a magiszteri (MA) és a doktori (PhD.) képzés, mint az egyetem utáni képzés egy-egy lépcsôje, nagyon határozottan körvonalazódott. Ezek a képzési formák nem csak a fejlett Európában léteznek, hanem a kelet-közép-európai, így romániai intézményeinek, és egészen konkrétan a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemnek is már néhány éve szerves részét képezik.

Nem egyszerûen arról van szó tehát, hogy az egyetem nem végsô célpont (50 évvel ezelôtt sem volt az), ezzel nem mondunk semmi újat. A doktori fokozattal kapcsolatban sem fogalmazhatunk úgy, hogy ezt "továbbtanulási forma követhet ", ugyanis nem egy meghatározatlan lehetôségrôl van szó, hanem szükségszerûségrôl.

A terminus technicus, amely eléggé jól érzékelteti azt, hogy mi is lenne európai oktatáspolitikai trend, az a lifelong learning, vagyis a folyamatos, egész életen át tartó tanulás (nem pedig a post secondary képzés). Ez a fogalom egy olyan oktatáspolitikai stratégiai célkitûzést jelöl, amelynek súlyát és jelentôségét már az a tény is jelzi, hogy az 1996-os Európai Év központi témája volt. Az egész életre kiterjedô tanulásnak mint rendszernek gyakorlatba ültetése, a legmagasabb szintû és színvonalú ismeretek az állampolgárokhoz való eljuttatásának támogatása és szorgalmazása, a társadalomnak az a kötelessége, hogy biztosítsa a széles körû hozzáférhetôséget az oktatáshoz és az ismeretek folyamatos felfrissítéséhez, mint elsôrendû politikai célkitûzés bele van foglalva magába az Amszterdami Szerzôdésbe is. (Amint köztudott, ez az Európai Unió új szerzôdése, amelyet a 15 tagország államfôje 1997-ben írt alá Amszterdamban.)

Az általános képzés irányába való elmozdulást nem csupán a középiskolákat érinti, hanem az egyetemeket is.

Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy milyen óriási veszélyt rejt magában a nagyméretû szakosodás. Akkor, amikor a gazdaság és a társadalom nagyon gyors ütemben átalakul, nagyon nagy a valószínûsége annak, hogy az a képzettség, amivel egy egyetemet végzett fiatal rendelkezik és az, amire valóban szükség van a munkaerôpiacon, ne fedje egymást. Éppen ezért a felsôoktatási intézmények arra törekednek, hogy rugalmasabb oktatási rendszert alakítsanak ki. Mindez abból a meggyôzôdésbôl indul el, hogy a szélesebb körû tanulmányi tapasztalat nagyobb fokú rugalmasságot és alkalmazkodóképességet biztosít olyan változásokkal szemben, amelyek egyben elkerülhetetlenek és elôreláthatatlanok. Az információs technológiák mélységesen megváltoztatják az ismeretekhez és információkhoz való hozzáférés szerkezetét, tartalmát és eszközeit. Nagyon sok ember számára különösen elônyös lesz az új típusú munkaerôpiacon a széles körû általános mûveltség. Ilyenképpen a nagyon magas szakosodást biztosító képzésnek is tartalmaznia kell olyan elemeket, amit eddig a humán jellegû képzettséggel társítottuk, mint például az idegennyelv-ismeret, a kommunikációképesség, történelmi-kulturális ismeretek stb. Ezekhez még olyan készségek és ismeretek is kell társuljanak, mint például a számítógépek és más információs technológiai eszközök kezelése, menedzsment és marketing ismeretek, és mindenekfölött az a készség, hogy megtalálja azt az információt, amelyre éppen szükség van a napirenden levô probléma megoldása szempontjából. Az, amire a munkaerôpiacnak elsôsorban szüksége van, az a magas fokú általános képzettséggel rendelkezô szakember (high level generalist).

A felsôoktatási intézmények, képzési formák átjárhatók, rugalmasak és egymáshoz illeszkedôk kell legyenek, hogy ez az elv nem csak egyes országokon belül, hanem országhatárokon át is érvényesül, hogy a tananyagok és képzési normatívák egyetemessé vállnak, hogy egyre elterjedtebbé válik a tanárok és diákok cseréje stb. - mindez nagyon fontos tendencia.

Az Európai Unión belül, valamint a hozzá csatlakozni kívánó európai országok és régiók általános (gazdasági, politikai stb.) integrációjának részeként, a felsôoktatási intézmények integrációja elsôrendû politikai célkitûzés. Ennek az integrációs követelménynek föltétlenül be kell épülnie a tervezett Hargita megyei (székelyföldi) felsôoktatási intézmény koncepciójába.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kialakítandó székelyföldi felsôoktatási intézmény európai színvonalú kell legyen, és hogy ez reális, megvalósítható igény. J. Santert, az Európai Bizottság elnökét idézve, az Európai Unió nem egy exkluzív, hanem egy inkluzív közössége kíván lenni az európai államoknak. Ez minden bizonnyal és elsôsorban a felsôoktatásra is érvényes.

A felsôfokú képzés egyre nagyobb mértékben tömegessé válik. A felsôoktatás eltömegesedése nem véletlen, vagy egészségtelen fejlôdés, hanem egy természetes és szigorú társadalmi-történelmi törvényszerûség eredménye.

Az intézményesedés - az, hogy az oktatásban az autodidakta módon történô képzés milyen mértékben és milyen szinten adja át a helyét az intézményes kereteknek - és az eltömegesedés - az, hogy a társadalomnak hány százaléka részesül egyáltalán oktatásban, és hogy milyen szinten részesül ebben az oktatásban - az oktatás és egyben a társadalom fejlôdésének a két legfontosabb mutatója.

A Magna Charta Universitatum Europeanum 1988-ban az európai egyetem 800 éves múltjára visszatekintve így fogalmaz: "...Az Egyetem az az autonóm intézmény, amely termeli és közvetíti a kultúrát, a kutatás és oktatás által."

A felsôoktatás fejlôdésében mindenképpen egy új korszak kezdetét jelentette az a tény, hogy a doktorandusképzés is intézményes keretek között folyik (a doktorandusoknak az egyetemi hallgatókhoz hasonló státusuk, jogaik és kötelességeik vannak, az elôadások, szemináriumok, vizsgák tekintetében, hogy nappali tagozaton folyik ez a képzés, hogy a doktorandusok úgymond fôállásban tanulnak, akárcsak az egyetemi hallgatók stb.), hogy egyre többen vesznek részt doktori képzésen.

Egy másik fejlôdési korszakot képvisel az a tény, hogy a PhD. utáni tanulás és általában a folyamatos tanulás (a lifelong learning) intézményes feltételei is kialakulóban vannak.

Ezek magukban hordozzák a legfrissebb, a legmagasabb színvonalú ismeretekhez való hozzáférés lehetôséget azok számára is, akik már dolgoznak, és nem engedhetik meg maguknak azt, hogy fôállásban tanuljanak.

Konkrét számok, adatok

Nagyon fontos viszont az általános összefüggések és törvényszerûségek rövid bemutatása mellett az is, hogy ne csak általánosságokban beszéljünk errôl a tendenciáról. Ha egy dolgozatnak valóban az a szerepe, hogy konkrét politikai döntések számára szolgáltasson érveket, támaszpontokat, ezt mindenképpen a konkrét számokra hivatkozva teheti meg.

A konkrét számok tükrében el lehet dönteni, hogy európai mércével mérve a Székelyföld igényt tarthat-e arra, hogy saját egyeteme legyen.

Egészen pontosan ki lehet és ki kell számítani, hogy hány egyetemi hallgatója kellene legyen Székelyföldnek és ezen belül Hargita megyének, ha fel akar zárkózni Európához.

Az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat 1998. február 12-én közzétett adatai szerint az utóbbi 20 év alatt az EU országaiban megduplázódott az egyetemi hallgatók száma. Ez az információ Az Európai Unió oktatására vonatkozó fontosabb adatok (Key data on education in the European Union) címû kiadványban jelent meg. A legmagasabb növekedési arány Portugáliában (3,4-szeres) és Spanyolországban (2,8 -szoros) volt.

Az 1994/1995-ös tanévben 11,7 millió egyetemi hallgató volt az EU-ban. Ugyanebben az évben EU-nak 346,1 millió lakosa volt. Ennek alapján nagyon könnyen kiszámíthatjuk, hogy 1000 lakosra 33,80 egyetemi hallgató jut az EU-ban.

Másképpen számolva: 346,1 millió : 11,7 millió = 29,58 lakos/1 egyetemi hallgató EU-ban.

Ha ezzel a számmal elosztjuk Székelyföld magyar lakosainak számát, akkor megtudjuk, hogy régiónknak hány egyetemi hallgatója kellene legyen, ha az EU-átlagot vesszük alapul, és hogy ez indokolttá teszi-e egy önálló egyetem létesítését. 900 000 : 29,58 = 30 425,9 székelyföldi magyar anyanyelvû egyetemi hallgató.

33,80 ´ 900 = 30 420 székelyföldi magyar anyanyelvû
egyetemi hallgató

Ugyancsak európai számítások szerint egy hatékony és ugyanakkor gazdaságos körülmények között fenntartható teljes struktúrájú egyetemnek átlagban 6-8000 hallgatója van.

Ez azt jelenti, hogy Székelyföldnek Európai Uniós mércével mérve akár négy egyeteme is lehetne.

Ez a szám igazolható konkrétan a finnországi adatokkal is: Finnországban összesen 20 egyetem van. Ha elosztjuk a finnországi egyetemi hallgatók összlétszámát (133 359) az egyetemek számával, akkor megkapjuk azt, hogy átlagban hány egyetemi hallgatója van egy egyetemnek. Finnország esetében ez a szám 6668, ugyanis a Finn Statisztikai Hivatal adatai szerint, 1995-ben például, összesen 133 359 egyetemi hallgató volt. (Ez Székelyföld esetében egészen pontosan 30 425 : 6668 = 4,56 egyetem.)

A finnországi svédek egyébként 1995-ben a lakosság 5,8%-át tették ki (közel 300 000 fô), ugyanebben az évben 9 564 egyetemi hallgatóval büszkélkedhettek (ami a finnországi egyetemi hallgatók összlétszámának 7,2%-a). Ez azt jelenti, hogy a finnországi svédek nem csupán a kisebbségi helyzetük által indokolt pozitív diszkrimináció folytán kaphatták meg azt a jogot, hogy saját egyetemük legyen, hanem létszámuknál fogva. Az adott közösséget, kisebbségi helyzetüktôl teljesen függetlenül, megillette egy egyetem. A finn államnak (a fejkvóta elvet alkalmazva) a turkui svéd egyetem fenntartása nem kerül semmivel sem többe, mint bármelyik másik finnországi egyetemnek a fenntartása.

Ha nem a finnországi svédek, hanem általában a finn állampolgárok számát arányítjuk az egyetemi hallgatók létszámához (azaz, ha nem a kisebbségi helyzetben levô népcsoportok sajátos helyzetébôl indulunk ki), az a szám, mely kifejezi konkrétan, hogy hány lakosra jut egy egyetemi hallgató:

(5 000 000 : 133 359 = 37,49 fô/egy egyetemi hallgató

300 000 : 37,49 = 8002 svéd egyetemi hallgató)

133 359 : 5000 = 26,671 egyetemista/1000 lakos

26,671/1000 ´ 300 = 8001,3 svéd egyetemi hallgató

 

A finn modell

A finnországi felsôoktatás helyzete két, mostanig nem eléggé világosan elhatárolt, vonatkozásban is modellértékû számunkra. Mi romániai magyarok általában csupán az elsô vonatkozást vesszük figyelemben, pedig az elsôsorban nem is nekünk, hanem a román államnak szól.

1. A finn állam magatartása a finnországi svédekkel szemben

a felsôoktatás kérdésében

A példa értékû tény, amire nagyon gyakran hivatkozunk, az, hogy a finn állam finanszírozza, tartja fenn a turkui svéd tannyelvû egyetemet, az Abo Akademit. Kevésbé ismert viszont az, hogy a Helsinki Egyetem is kétnyelvû. Figyelemre méltó továbbá az a tény is, hogy a finn állam olyan feltételeket biztosít svéd kisebbségének, hogy az a számarányát meghaladó mértékben részesülhet a felsôoktatásban. Ez azért is fontos, mert egy kisebbségnek mindig többet kell teljesítsen, mint a többség, ahhoz, hogy fennmaradjon.

Ennek a vonatkozásnak számunkra egyetlen gyakorlati jelentôsége van, éspedig az, hogy követeljük a román államtól, amelynek fizetô állampolgárai vagyunk, a hasonló bánásmódot.

(Érdekes történelmi párhuzamra ad alkalmat az a tény is, hogy Finnország függetlenségét 1917-ben nyerte el, és hogy évszázadokon keresztül svéd fennhatóság alatt volt.)

2. A finnországi svédek viszonyulása a saját egyetem alapításához

Az Abo Akademit a finnországi svéd közösség önerôbôl hozta létre még 1917-ben és tartották fenn évtizedeken keresztül. A közelmúlt eseménye az, hogy a finn állam átvállalta az egyetem finanszírozását. Errôl a második vonatkozásról, úgy tûnik, nem tud senki, vagy aki tud róla nem hangoztatja, pedig ez az a vetület, amely nekünk, a romániai magyaroknak szól.

Ennek a második vonatkozásnak a tanulsága az, hogy ha valóban szükség van a romániai magyar egyetemre, akkor ezt az egyetemet haladéktalanul létre kell hozni, ott és abban a formában, ami a lehetô legjobban megfelel a romániai magyarságnak, hogy az elsô és legfontosabb kérdés, amelyet tisztázni kell: valóban létfontosságú-e az önálló magyar egyetem, úgy, ahogy azt már nagyon sokszor leírtuk és elmondtuk, és valóban olyan intézményrôl van-e szó, amelyet egyszerûen nem tudunk nélkülözni. Csak másodlagos kérdés lehet, hogy ez az egyetem állami vagy magánegyetemként indul, amit a közösség tart fenn.

Megalázó és reménytelen a román politikai elittel folytatott alkudozás. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszum alakulhat ki csupán, ami legjobb esetben is egy egészségtelen szerkezetû és földrajzi telepítésû intézmény létrejöttéhez fog vezetni.

Most már talán eléggé világossá vált mindenki számára, hogy az egyetlen járható út, amit a finnországi svédek választottak már nyolcvan évvel ezelôtt: létrehozni az intézményt, majd kiharcolni azt, hogy az állam finanszírozza ezt az egyetemet, a fejkvóta elv alapján.

Székelyföld és a többi európai régió

Kialakulásának természetes és törvényszerû jellegére utal az is, hogy hasonló régiót még nagyon sokat találhatunk az EU-ban. Ha a kivételes eseteket leszámítjuk (vannak az átlagtól lényegesen nagyobb régiók, mint például Katalónia vagy a német landok, országnyi területtel, lakossággal és gazdasági potenciállal, és vannak az átlagostól lényegesen kisebb régiók is, mint például Jura Kanton és Köztársaság a maga 837 km2-es területével és 68 323 lakosával), akkor megállapíthatjuk, hogy a Székelyföld mind területét, mind lakosságát számítva, az átlagos nagyságú régiókhoz tartozik.

Székelyföld a maga 13 200, illetve 16 500 km2-ével (az elsô szám a történelmi Székelyföld területét jelenti, a második pedig a jelenlegi székelyföldi megyék, Hargita, Kovászna és Maros megye területét) területi szempontból összehasonlítható a következô régiókkal:

- nagyobb mint Baszkföld (7300 km2), Elzász (8280), vagy a nagy-britanniai Grampian régió (8704 km2) stb.

- kisebb mint a nagy-britanniai Wales (20 764 km2), a finn Turku (20 720 km2) és Hame (22 246 km2) régió stb.

- ugyanakkora mint a belgiumi Flamand (13 512 km2) és Vallon (16 844 km2) tartomány, vagy a francia Franche-Comté (16 202 km2), vagy a norvég Hordaland (15 634 km2) régió stb.

A lakosság szempontjából Székelyföld a maga 726 000 magyar nemzetiségû lakosával (amihez még hozzá lehet számítani a vonzáskörzetéhez tartozó, hozzávetôleg 100 000 magyar ajkú moldvai csángót és a 65 000 Brassó megyei magyart) nagyobb/ugyanakkora mint pl.:

- a norvég Hordaland (425 250 fô) régió: van saját egyeteme és különbözô felsôoktatási intézménye;

- a finn Turku (702 179 fô) régió: több egyetem és felsôoktatási intézmény, az egyik - amelyre sokat hivatkozunk - a svéd nyelvû egyetem, az Abo Akademi;

- a finn Hame (730 472 fô) régió: - a Tamperei Egyetem, a Tamperei Mûszaki Egyetem, kutatóintézetek és más felsô és szakoktatási intézetek;

- a nagy-britanniai Grampian (528 000 fô) régió: 2 egyetem és egy nemzetközi hírnevû kutatóintézet stb.

Milyen társadalom lesz a posztindusztriális társadalom?

Az európai felsôoktatást meghatározó trendek legfôbb jellemzôje az, hogy gyökeres változást jeleznek elôre. Nem csupán olyan, esetleg nagyon fontos, de részlet- vagy árnyalatnyi változásokról van szó, amelyek jelentôségét csupán a szakértôk észlelik-értik.

Azt, hogy milyen tendenciák uralkodnak jelen pillanatban az európai felsôoktatásban, nemcsak az európai szakértôk tudják. Ebben az értelemben a szakértôi fázis meghaladott. Gyakorlatilag már mindenki számára nyilvánvaló tényekrôl van szó.

A különbség köztünk és az EU között nem az, hogy mi még nem ismerjük ezeket a tendenciákat (az eltelt nyolc év alkalmas volt arra, hogy e téren az információk eljussanak hozzánk, hogy ezek a tendenciák már nálunk is megnyilvánuljanak, tapasztalhatók legyenek), hanem az, hogy az EU ezekkel a tendenciákkal összhangban levô konkrét cselekvési programokkal rendelkezik.

Nem lehet oktatáspolitikai tendenciákról beszélni anélkül, hogy figyelembe vennénk azokat a változásokat, amelyeken jelenleg maga a társadalom megy át.

Az európai felsôoktatás tendenciáinak legfôbb jellemzôje éppen az, hogy a társadalomban végbemenô gyökeres és gyors változásokkal szorosan össze vannak fonódva.

A gazdaság globalizálódása az információs társadalomban, a tudományos és technológiai haladás, valamint ezeknek a hatása, szemmel látható nap mint nap. Ezek a változások nem véletlenszerûek, hanem a holnap társadalmának az elôrejelzôi.

Volt egy idôszak, 20-30 évvel ezelôtt, amikor már világossá vált, hogy az ipari társadalmat le fogja váltani egy másik társadalom, de még nem volt eléggé világos, hogy az milyen társadalomban lesz. Ezért kezdetben ezt a társadalmat nemes egyszerûséggel posztindusztriálisnak ("ipari társadalom utáni"-nak) nevezték.

A fejlett nyugat-európai országokban már a kilencvenes évek elsô felére a gazdaság szerkezete (gyakorlatilag 20 év alatt) gyökeresen megváltozott. (L'État du monde - Annuaire économique et géopolitique mondial, edition 1993.). Egészen konkrétan arról van szó, hogy például a nemzeti össztermék (a PIB) megvalósításában az anyagi javak termelése, és elsôsorban az ipar szerepe 35% alá csökkent, a mezôgazdaságé pedig 2-5% között mozog. A hátramaradt több mint 60%-os részt a szolgáltatás valósítja meg.

"...az EU-ban a statisztikai prognózisoknak megfelelôen a mai fiatalok mintegy 20%-a elvégezve tanulmányait, olyan munkahelyen fog dolgozni, melynek ma még nem léteznek, megnevezni sem tudnánk. Ez a folyamat pedig gyorsul, az új foglalkozástípusok aránya folyamatosan nô." (Kvantum Kutatócsoport 1998).

Peter Bonfield, a British Telecom igazgatója szerint az elkövetkezô 10 évben a jelenleg használt technológiák 80%-át új technológiák fogják felváltani. Ezt a véleményét 1998. február 16-án Brüsszelben fogalmazta meg egy konferencia alkalmából, amelynek témája éppen az információs társadalom és a munkahelyek kérdése volt. Fel kell viszont jegyezni azt is, amit az Európai Bizottság Szociális és Munkaügyi kérdésekért felelôs tagja, Padraig Flynn mondott: A modern információs és távközlési technológiák nem megszüntetni, hanem létrehozni fogják a munkahelyeket. Az elkövetkezô tíz évben elôreláthatóan több mint 1 millió új, a multimédiához kapcsolódó munkahely fog létrejönni az EU-ban. Az európai software-piac, amely évente 10%-kal növekedik, a maga során évente 50 000 új munkahelyet hoz létre. Hangsúlyozta viszont azt is, hogy jelenleg nincs összhang a képzés és az ipar új követelményei között. A képzett munkaerô hiánya óriási problémává nôtte ki magát. Európában a kisebb cégek 41%-át a képzett munkaerô hiánya fojtja meg. Nagyon határozott körvonalat nyert az a növekvô probléma, hogy komoly nehézséget fog jelenteni a közeljövôben a megfelelô szakképzettséggel rendelkezô munkaerô biztosítása, kiképzése, mivel a munkahelyi feltételek, követelmények folyamatosan változnak, részben az új technológiák bevezetésének hatására.

Abban a társadalomban, amely maga is állandó változásban van, az az érv miszerint a kutatás által kellene oktatni, és amelyet már nagyon rég megfogalmazott Wilhelm von Humboldt, ma széles körû visszhangra talált. A kutatásból származó ismereteknek és technikáknak az átadása az egyetemi hallgatók felé, valóban a tudásátadás legfontosabb formája lehet. A 21. századhoz közeledve, minden feltétele megvan annak, és ezt még a közelmúltban nem lehetett elmondani, hogy a lehetô legjobban integrálódjon a kutatás és a kutatóképzés az egyetemi oktatással.

Olyan elôrejelzések is vannak, miszerint a "posztindusztriális társadalomban" kulcsfontosságú szerepet betöltô kutatás és kutatásokon alapuló képzés iránt olyan nagy lesz az igény, hogy az egyetemek vagy még felismerhetôen egyetemi szerkezetû intézmények nem fogják tudni kielégíteni ezt az igényt.

Bizonyos kulcsfontosságú területeken, amelyekhez technológiai fejlôdés társul, találkozhatunk kutatáson alapuló cégekkel és olyan cégekkel, amelyek saját maguk képezik ki a cég kutatóit.

A legfontosabb tényezô, amely meghatározza
az európai oktatáspolitikát

A legfontosabb tényezô, amely meghatározza az európai oktatáspolitikát az, hogy a posztindusztriális társadalom, az a társadalom, amely az ipari társadalmat le fogja váltani, éppen a "tudásközpontú társadalom" (knowledge society) lesz.

Az EU végrehajtó testülete ("kormánya"), az Európai Bizottság oktatáspolitikai stratégiáját megfogalmazó dokumentumok konkrét cselekvési tervet tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy hogyan kell az EU felkészüljön a kialakulóban levô társadalom kihívásaira.

Ez a társadalmi átalakulás nem csak annyiban hoz gyökeresen újat, hogy társadalmi, gazdasági szerkezete teljesen megváltozik, hogy véget ér az ipari társadalom és kialakulóban van egy új társadalom. Sokkal többrôl van szó.

Az európai társadalom, ahhoz a ponthoz közeledik, amikor a gazdaság, amely eddig tôkeintenzív és munkaintenzív termelésen alapul, átadja a helyét egy olyan gazdaságnak, amely a tudás, az ismeretek és a szolgáltatások termelésén alapul. Egyre inkább elôtérbe kerül az anyagi javak termelésével és feldolgozásával szemben az információtermelés,
-feldolgozás. Maga a tudás válik a legértékesebb tôkévé.

Olyan társadalom van kialakulóban, amelyet az ismeretek, a tudás fog uralni, amelyben az egyetemek, az ott folyó oktatás és azzal szerves egységet képezô kutatás játssza majd a központi szerepet.

Romániai felsôoktatási tények

Mielôtt az egyetemi hallgatók európai számarányának elérésérôl beszélnénk, elôször (rövid- és középtávon) a romániai átlaghoz való felzárkózás feltételein kellene elgondolkozzunk.

 

A jelen (1-5 év)

Annak ellenére, hogy Románia az 1000 fôre jutó egyetemi hallgatók tekintetében az utolsók között van Európában, a romániai magyar hallgatói létszám megduplázódását jelentené ennek a romániai átlagnak az elérése is.

Köztudott, hogy az 1992-es népszámlálás adatai alapján a romániai magyar lélekszám - az 1 624 959 - az összlakosság 7,12%-át jelenti. (A nemhivatalos becslések 2,2 millióról számolnak be.)

Az 1995/1996-os tanévben az ország 17 egyetemi központjának állami egyetemein 9278, a 36 magánegyetemen pedig 2970, összesen pedig 12 248 magyar hallgató tanult, ami az összes 319 305 romániai egyetemi hallgató 3,8%-át jelentette.

Az 1997/1998-as tanévben 13 740 magyar diák tanult a romániai felsôoktatásban, ami a 329 496-os összlétszám 4,14%-át teszi ki. Egy nagyon egyszerû számításból kiderül, ahhoz, hogy a romániai magyarság lélekszámának megfelelô mértékben részesülhessen felsôoktatásban, ez a szám (329 496 ´ 7,12% =) 23 460 kell legyen.

(Egy kisebbségnek viszont - ahhoz, hogy fennmaradjon - mindig többet kell teljesítenie, azaz több és jobban képzett szakemberre van szüksége.)

A 23 460 romániai magyar diák 53,54%-a székelyföldi, illetve a Székelyföld vonzáskörzetéhez tartozik, ami egészen pontosan 12 560 hallgatót jelent.

Elképzelhetô ugyanis az is, hogy az egyetem egy bizonyos szakon, egy évfolyamon belül pl. jogon vagy politológián, az elôadásokon 25 hallgató vesz részt, és elképzelhetô az is, hogy 250. Természetesen az utóbbi esetében az egy fôre jutó költségek kisebbek lennének. Kérdés, hogy milyen mértékben lehetne hatékony, illetve magas színvonalú akkor, ha a tanár és az egyetemi hallgató között az arány nem 1/25, hanem 1/250 lenne.

Amint arra már utaltam, egy hatékony és ugyanakkor gazdaságos, teljes struktúrájú (minden egyes kart magába foglaló) egyetemnek optimálisan 6000-8000 hallgatója van. Ekkora - egészen pontosan 6679 - létszámmal mûködik például a galaci regionális egyetem is, de még folytathatnám...

Ami azt jelenti, hogy Székelyföld, a maga ( minimálisan számítva is) 12 560 potenciális egyetemi hallgatójával (és ennek a létszámnak, az európai tendenciák alapján, várható növekedésétôl eltekintve), már a jövô évtôl akár két teljes struktúrájú, párhuzamosan mûködô egyetem számára is elegendô hallgatót tud biztosítani.

Romániában jelen pillanatban 49 állami egyetem és 51 magánegyetem mûködik. A román kormány az Európai Bizottsággal való együttmûködés keretében kidolgozott regionális fejlesztési politikát tartalmazó Zöld Könyv szerint Hargita és Kovászna megye a közepesen fejlett, Maros megye pedig a fejlett megyék közé tartozik. Fontos adat ez abból a szempontból is, hogy Romániában több olyan megyében is van egyetem, amely gazdaságilag gyengébben fejlett, mint Hargita és Kovászna megye. Ilyen például Suceava és Bákó megye is.

 

A közeljövô (5-10 év)

Tudomásunk szerint (Kötô József, Tonk Sándor: A romániai magyar felsôoktatási hálózat telepítési tervezete. RMDSZ 1998.) a román kormány elfogadott stratégiai célkitûzései között szerepel, hogy már a 2002/2003-as tanévben, a 18-24 év közötti romániai népesség 30%-a valamelyik állami vagy magánegyetemnek legyen a hallgatója. Ez a terv amennyiben megvalósul, az 1992-es népszámlálási adatok alapján, mintegy 40 000 magyar hallgatót jelent a 2002/2003-as tanévre, azaz romániai standardok szerint négy év múlva Székelyföldnek 20 000 egyetemi hallgatója kellene legyen (25/1000 lakos). Ez a szám háromszor nagyobb, mint amekkora szükséges és elégséges ahhoz, hogy egy egyetem gazdaságosan mûködhessen.

A 2002/2003-as tanévtôl még csupán 4 év választ el! Az egyetem- alapítás (és ebben a tekintetben a kihelyezett fôiskolai tagozatok akkreditációja sem kivétel) hosszú folyamat. Szerencsés esetben is az akkreditáció 8-10 év.

A 20 000 potenciális egyetemi hallgatóval kapcsolatban elméletileg felmerülhet az a kifogás, hogy nem lennének mind alkalmasak az egyetemi képzésben való részvételre, hogy Székelyföldön nem tudna ennyi fiatal sikeresen felvételizni az egyetemre, hogy csak egy részük felelne meg az egyetemi oktatás követelményeinek stb. Ezt a kérdést két részre bontanám.

Egy rendelkezésemre álló adat szerint (Magyar Professzorok Világtanácsa - Javaslat a magyar kormánynak. 1998, kézirat) Magyarországon például a középiskolák 40%-ából évek óta nem került be felvételivel az egyetemre senki. Anélkül, hogy a kérdés részleteit elemeznénk, azt hiszem, hogy már önmagában ez az adat is azt bizonyítja, hogy mennyire fontos az egyetemi oktatás szempontjából a középiskolai oktatás színvonala. Továbbmenve, az is kérdés lehet, hogy jelen pillanatban a romániai magyar társadalomban a 18-20 év közötti fiataloknak hány százaléka végzett egyáltalán középiskolát. Azaz megtörténhetne, hogy a székelyföldi középiskolai oktatás az átlagosnál gyengébb legyen, és ennek megfelelôen a ténylegesen számba vehetô potenciális egyetemi hallgatói létszám pedig lényegesen kisebb, mint amekkorát a demográfiai adatok alapján százalékarányosan ki lehet számítani. Széles körû szociológiai felmérések kimutatták (Kvantum), hogy a romániai magyar társadalomban és ezen belül a Székelyföldön is a középiskolai oktatásban való részvétel az átlagnál lényegesen nagyobb.

A legutóbbi országos szinten egységes középiskolai érettségin a legjobb eredményeket éppen itt, a székelyföldi megyékben értek el a diákok. Következésképpen, a székelyföldi középiskolai oktatás mind a részvétel, mind pedig a színvonal tekintetében jobb a romániai átlagnál.

A kérdésnek a második része pedig, úgy gondolom, hogy tulajdonképpen nem is kérdéses. Semmilyen jel nem utal arra, és nem is megalapozható feltételezés az, hogy általában a székelyföldi fiatalok kevésbé lennének intelligensek és/vagy szorgalmasak, mint a többi romániai román fiatal, vagy bármelyik európai régió bármilyen nemzetiségû fiatalja.

Az oktatás minôsége

Ugyancsak a közvéleménykutatási felmérésbôl derül ki, hogy a megkérdezettek mindenekelôtt attól tartanak, hogy a létrehozandó felsôoktatási intézmény nem fog tudni megfelelô színvonalú oktatást biztosítani, azaz igencsak erôteljes igény van az oktatás magas színvonala iránt, nem egyszerûen egy könnyen megszerezhetô diploma lehetôségét várják a leendô egyetemtôl.

Ez a tény is azt indokolja, hogy a létesítendô felsôoktatási intézmény kialakításakor minden más kritériummal szemben elsôbbséget kell élvezzen az oktatás magas színvonalának a biztosítása.

A felsôoktatási intézményekben folyó oktatás minôségnek van néhány egészen konkrét ismérve. Ilyen például a kutatás és a doktorandusképzés. Ebben a tekintetben a romániai akkreditációs törvény és a Kárpát-medencei magyar professzorok álláspontja teljes mértékben megegyezik. A román akkreditációs törvény, illetve az ennek alapján készült akkreditációs útmutató (Consiliul National de Evaluare Academica - Evaluarea Academica a Institutiilor de Învatamânt Superior - Buc. 1996. 13.) szerint a rövid idôtartalmú felsôoktatás feladata csupán az oktatásra szorítkozik, miközben a hosszú idôtartamú felsôoktatási intézményeken kutatás is folyik. Ezt erôsíti meg a magyar professzorok véleménye is (Ajánlások a magyar kormánynak - kézirat), amely leszögezni: a fôiskolák sajátossága az, hogy az egyetemektôl eltérô feladatokból és a nagyobb oktatási terhelésbôl adódóan a tudományos követelmények teljesítése nem, vagy csak szûkebb oktatói körtôl várható el, ami a pályázati források elnyerése szempontjából is hátrányos. Eredményes kutatómunka nélkül pedig nem lehet színvonalas oktatói munkát folytatni.

Ehhez kapcsolódik szorosan a doktori képzés szervezésének a joga is, ugyanis ezt külön akkreditáltatni kell, és az a felsôoktatási intézmény, és azon belül minden egyes szak külön, az eredményes kutatómunka és magas színvonalú oktatás elismeréseként nyerheti el ezt a jogot. Éppen ezért elmondható, hogy egy felsôoktatási intézményben folyó oktatás színvonalának egyik alapvetô és kézzelfogható ismérve az, hogy az adott intézmény rendelkezik-e, ha igen, milyen szakon, akkreditált doktori képzési programmal.

Tanári kar, utánpótlás, doktorandusképzés

Csak színvonalas oktatást biztosítani tudó felsôoktatási intézményt érdemes létrehozni. Az oktatás színvonalát mindenekelôtt a tanári kar határozza meg. Éppen ezért a legfontosabb feladat azoknak a magyar egyetemi tanároknak a felkutatása, akik hajlandók lennének a székelyföldi felsôoktatási intézményben tanítani.4

A felsôoktatási intézmény beindításához és mûködtetéséhez szükséges tanári kar összeállítása mellett a második legfontosabb és legsürgôsebb feladat az utánpótlásról való gondoskodás. Székelyföld az elkövetkezô 10-15 év alatt egy teljesen új, fiatal szakemberekbôl álló egyetemi tanári kart kell kiépítsen.

A romániai magyarságnak minimálisan számolva is 2500-3000 (tudományos címmel, fokozattal rendelkezô) egyetemi oktatóra lenne szüksége a 2003/2004-es tanévre (jelen pillanatban van 330 egyetemi oktató, akiknek jelentôs része nyugdíjas vagy nyugdíjkorhatár elôtt áll), ezen belül Székelyföldnek 1000-1500 egyetemi oktatóra lenne szüksége.

A jelenleg létezô kereteken túlmenô, azt kiegészítô doktorandus-képzés támogatására lenne szükség, amelynek elsôrendû célja a legtehetségesebb székelyföldi fiatalok (nyugat-európai, magyarországi és romániai) egyetemeken való doktorálásának a támogatása, egy külön e célt szolgáló ösztöndíjalap létrehozása.5 Különös figyelmet érdemelne annak a lehetôségnek a megteremtése, hogy évente legalább 5-10 székelyföldi fiatalt el tudjunk küldeni nyugat-európai egyetemekre doktorálni. Ez nagymértékben hozzájárulhatna ahhoz, hogy egy európai oktatást biztosító és (ami szintén nagyon fontos) az európai egyetemekkel élô kapcsolatban levô oktatási intézmény alakulhasson ki. A Magyar Professzorok Világtanácsa messzemenôen támogatja ezt az elképzelést is. Segít feltérképezni azokat a nyugat-európai egyetemeken tanító professzorokat, akik doktorálni kívánó fiatalokat fogadnak. Ebben nem csupán saját erôforrásainkra hagyatkozhatunk. Számos nyugat-európai doktorandusi ösztöndíjpályázati lehetôség van, amit már többen ki is használtak. Erdélyben egyébként annak, hogy nyugat-európai egyetemekre küldjük a legtehetségesebb fiataljainkat, több évszázados hagyományai vannak. Már a 13. századtól kezdôdôen az erdélyi fiatalok egy része nyugat-európai oktatási intézményekben, egyetemeken végezte tanulmányait. Közülük nagyon sokat ismerünk ma is. A legismertebb persze Apáczai Csere János. Ezt a hagyományt kellene felújítani.

Társadalmi igény

Közvéleménykutatási felmérésekkel is igazolt tény, hogy a Csíki-medencében, de az egész Székelyföldön rendkívül nagy társadalmi igény van a felsôoktatás iránt. A megkérdezettek túlnyomó többsége, beleértve a helyi társadalmi elitet is, támogatja a "helyi", illetve a székelyföldi felsôoktatási intézményhálózat gondolatát.

Olyan erôs és sokszínû társadalmi igényrôl van szó - ezt a tényt a KAM-RAKK a felmérés során ki is mutatta és kiemelendô fontosságúnak tartotta -, amelynek csak töredékét lehet egy-két fôiskolai szakkal kielégíteni.

Székelyföldi és a romániai magyar felsôoktatás

A székelyföldi felsôoktatás fejlesztésének alapvetô kérdése nem az, hogy szükség van-e egyetemre vagy nincs, hanem az, hogy a romániai magyar felsôoktatás hálózata miként épül fel, hogy a hálózat hány egyetembôl tevôdik össze. A kisebbségi helyzet sajátosságának az eredménye, hogy hosszú idôn keresztül a romániai magyarság nem tudott másban gondolkozni, mint a kolozsvári székhelyû magyar tannyelvû állami finanszírozású önálló egyetem újraindításán. Az a tény, hogy nem sikerült a román kormánnyal elfogadtatni ezen egyetem újraindításának jogosságát, azt a meggyôzôdést erôsítette meg, hogy nem lehet és nem szabad többen, másban is gondolkodni.

Tekintettel arra, hogy a 2-2,2 milliós romániai magyarság nem egy viszonylag kis területen él, elkerülhetetlenné vált a felsôoktatás fejlesztési és telepítési tervezete elkészítésekor a romániai magyarság földrajzi tagolódásának megfelelô koncepció kialakítása. A 3,3 milliós belgiumi vallonok ugyanakkora területen élnek, mind Székelyföld, de itt sem egy, hanem kilenc egyetem mûködik.

További viszonyítási alapként szolgálhat az a tény is, hogy Erdély (Partiummal együtt 103 000 km2) ugyanakkora, mint Hollandia (34 225 km2), Belgium (30 507 km2) és Svájc (41 229 km2) együttvéve.

A romániai magyar felsôoktatás-politikai irodalomban az erdélyi magyarság földrajzi tagolódása általában a következôképpen van felvázolva (ez nagy vonalakban meg is felel a valóságnak):

Székelyföldön - Hargita, Kovászna és Maros megyében 720 000 magyar él, az erdélyi magyarság 45%-a,

Partiumban (Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Arad, Temes, Krassó-Szörény megyék) 570 000 magyar (36%),

Közép- és Dél-Erdélyben (Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Hunyad, Szeben, Brassó megyék) 310 000 magyar él (19%).

Ezt a vázlatot kiegészíteném azzal, hogy:

1. Ez a vázlat az 1992-es népszámlálás adatai alapján készült, a felsôoktatási intézmény tervezésekor viszont a reális adatokat kell figyelembe venni, hiszen mindenki számára közismertek a népszámláláskor elkövetett hamisítások, azaz számolni kell annak az eshetôségével is, hogy a romániai magyarság 2 milliós közösség, és hogy a legnagyobb torzítások éppen Közép- és Dél-Erdélyben és a Partiumban voltak.

2. Figyelembe kell venni továbbá azt is, hogy a székelyföldi egyetem vonzáskörzetéhez fog tartozni a mintegy 100 000 magyar ajkú moldvai csángó, és a Brassó megyei magyarság is. (A Brassó megyei magyarság a Székelyföldhöz kötôdik, nemcsak a földrajzi közelség, de a személyes, családi kapcsolatok-gyökerek folytán is.)

A három országnyi területen élô erdélyi magyarságnak minden felsôoktatással kapcsolatos igényének egyetlen egy egyetem nem tud megfelelni, még akkor sem, ha ez a centralista koncepció kiegészül a kihelyezett fôiskolai tagozatok gondolatával.

A Kolozsvári Állami Magyar Egyetem (A "Bolyai Egyetem") 20 000 egyetemi hallgató befogadására volt tervezve. Már ebbôl is látszik, hogy nélkülözhetetlen a kolozsvári székhelyû központi universitas mellett regionális egyetemek létrehozása Partiumban és Székelyföldön. Csupán 4 év múlva (!!) a romániai magyarságnak 40 000 egyetemi hallgatóra lesz szüksége ahhoz, hogy fel tudjon zárkóznia a romániai átlaghoz, abban az esetben, ha a népszámlálási adatokkal számolunk, és ha nem vesszük figyelembe azt a lemaradást, ami évtizedeken keresztül felhalmozódott, sem pedig azt, hogy egy kisebbség ahhoz, hogy fennmaradjon, többet kell teljesítsen, mint a többség.

A fenti tények ismeretében érthetôvé válik, hogy az RMDSZ felsôoktatáspolitikai koncepciójában változás történt, hogy az egy központú, egyetlen egyetembôl álló romániai magyar felsôoktatási rendszer gondolatát felváltotta a decentralizált, a regionális egyetemeknek is helyet adó, azok létrehozását szorgalmazó és támogató koncepció.

Ezt bizonyítja:

- az RMDSZ ÜE oktatási alelnöke, Béres András által készített tanulmány (Javaslat az erdélyi magyar felsôoktatás bôvítésére. Marosvásárhely. 1996. szept. 3.), amely kifejti, hogy az erdélyi magyar felsôoktatás fejlesztése terén elôtérbe kell állítani a Sulyok István Református Fôiskola önálló partiumi egyetemmé való fejlesztése mellett a székelyföldi hálózatszerûen telepítendô alapítványi egyetem létrehozásának gondolatát;

- a romániai magyar egyetemi oktatók marosvásárhelyi fórumának Állásfoglalása (1996. november 9.), amely megerôsíti a Béres András úr javaslatát, hozzáfûzve, hogy "szükségesnek tartja az erdélyi magyar nyelvû felsôoktatási hálózat sürgôs bôvítését";

- az RMDSZ V. Kongresszusa alkalmából bemutatott RMDSZ Kormánykoalíciós Cselekvési Prioritásai, amelyek között szerepel a székelyföldi és a partiumi felsôoktatási intézmények létrehozása és támogatása;

- az RMDSZ ÜE által 1998. szeptember 1-én kiadott tanulmány (Kötô József, Tonk Sándor: A romániai magyar felsôoktatási hálózat telepítési tervezete), amely szintén kihangsúlyozza, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Tudományegyetem, a romániai magyarság központi universitasa mellett még szükség lesz regionális egyetemek létrehozására is, a két, legtöbb magyar lakossal rendelkezô térségben, a Székelyföld és a Partium területén.

Következtetés

Biztosítani kell a romániai és ezen belül a székelyföldi magyar fiataloknak az esélyegyenlôséget a felsôoktatásban, egyetemi és egyetem utáni képzésben való részvétel tekintetében. A régió modernizációjának legközvetlenebb és leghatékonyabb módja a humán erôforrásfejlesztés, és ezen belül is az oktatás fejlesztése (minél több fiatalnak minél magasabb szintû ismeretekhez és azok felfrissítéséhez való hozzáférhetôségének a biztosítása).

Senki sem vonhatja kétségbe azt, ami már egy évszázaddal ezelôtt az ipari társadalomban is érvényes volt, hogy egyszerûen elképzelhetetlen egy régió gazdasági, társadalmi és kulturális-szellemi fejlôdése olyan korszerû egyetem nélkül, ahol ne folyna kutatással egybekötött magas szintû oktatás.

Természetesen ez hatványozottan - ha ezt egyáltalán lehet tovább fokozni - igaz az új, a kialakulóban levô tudásközpontú társadalomban, a 21. század küszöbén.

Összegzés

- az Európai Unióban minden 300 000 lakosra jut egy egyetem;

- Európai Uniós számítások szerint egy hatékonyan és gazdaságosan mûködô egyetemnek 6-8000 egyetemi hallgatója van;

- az U-nak az 1994/95-ös tanévben 11,7 millió egyetemi hallgatója és 346,1 millió lakosa volt, ami azt jelenti, Székelyföldnek 30 420 egyetemi hallgatóra lesz szüksége, ha fel akar zárkózni Európához;

- Romániában az 1995/96-os tanévben 12 248 magyar hallgató volt, ami az összesen 319 305 romániai egyetemi hallgató 3,8%-át jelentette, miközben Románia lakosságának 7,1% magyar nemzetiségû, és ez a részarány annak ellenére ilyen alacsony, hogy Székelyföldön a középiskolai oktatásban való részvétel az átlagosnál magasabb, és hogy a legutóbbi egységes országos érettségin is éppen Hargita, Kovászna és Maros megyében érték el a legjobb eredményeket ;

- 1990-1996 között az egyetemet végzett fiataloknak mindössze 31,5%-a végezte anyanyelvén a tanulmányait;

- éppen a hátrányos megkülönböztetésnek köszönhetôen a magyar nemzetiségûek körében a felsôfokú végzettséggel rendelkezôk száma nagyon alacsony, 3,6%, az országos 5,1%-kal szemben, Hargita megyében ez az arány még rosszabb, 2,36%;

- Székelyföldön olyan - közvéleménykutatások által is kimutatott - széles körû és erôteljes társadalmi igény van a felsôoktatási intézmények iránt, amit nem lehet egy-két fôiskolai szakkal kielégíteni;

- az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az egyedül járható út az, amit a finnországi svédek (300 000 fôs közösség) választottak még nyolcvan évvel ezelôtt, létrehozták és önerôbôl fenntartották az egyetemet, majd kiharcolták azt, hogy az állam átvegye az egyetem finanszírozását (nagyon sokan nem tudják, hogy nem nagyon távoli múlt eseménye, hogy a finn állam felvállalta a turkui svéd egyetem finanszírozását);

- Romániában jelen pillanatban 51 magánegyetem és 49 állami egyetem van;

- a romániai magyar közösség viszonylatában is van követhetô példa, a nagyváradi Sulyok István Református Felsôoktatási Intézményrôl van szó (a Fôiskola megnevezés használata félrevezetô és nem felel meg a valóságnak). Ez az intézmény 1990-ben kezdte meg mûködését. Már több szakkal átjutott az akkreditáció elsô szakaszán. Ebben az évben is 4 egyetemi szintû képzési szak és 3 fôiskola szintû képzési szak indult;

- egy egyetem alapítása hosszú folyamat, az akkreditáción való átjuttatása szerencsés esetben is 8-10 év, és hogy a magyar egyetemi oktatók (tudományos címmel és fokozattal rendelkezôk) 80%-a a következô tíz évben nyugdíjba vonul;

- a 21. század a "Tudásközpontú társadalom" évszázada lesz, olyan társadalom, amelyben a központi szerepet az egyetem játssza, ahol a kutatással egybekötött magas szintû képzés folyik;

- egyszerûen elképzelhetetlen a régió gazdasági, társadalmi és kulturális fejlôdése magas színvonalú korszerû egyetem nélkül.

A Székelyföldi Egyetem létesítése új szakok indításával és már mûködô kihelyezett tagozatok letelepítésével valósítható meg.

Elsô évben csupán 2-3 szak indítását tervezzük. Olyan szakokra kell gondolni, amelyek már szerepelnek a Romániában akkreditált szakok listáján.

A következô években ezek körét szélesíteni lehetne a már mûködô intézmény keretén belül. Ezt, valamint annak eldöntését, hogy konkrétan milyen földrajzi telepítésben kell felépüljön ez az intézmény, széles körû egyeztetés kell megelôzze.

A jelenleg még érvényben levô 36-os Kormányrendelet, és ami még fontosabb, a kormányrendeletet leváltó új oktatási törvény képviselôházi változata (amely egyébként a romániai magyarság szempontjából a legrosszabb változat) is lehetôvé teszi, illetve megengedi az önálló magyar tannyelvû egyetem alapítását, az utóbbi - és ez a mérvadó - csupán abban az esetben, ha ez az egyetem magánegyetem.

Éppen ezért az intézmény alapítványi egyetemként mûködne. Az alapítványt a székelyföldi (megyei és helyi) önkormányzatok konzorciuma tartja fenn.

Az intézmény neve: Székelyföldi Egyetem - Univeritate Siculorum.

---------------------------------------

1 Tonk Sándor: Romániai magyar magánegyetem (Magyar Kisebbség, 2000/1.) 1. kérdés: "...Az ok, ami vitát gerjeszt, az abban a kérdésben rejlik, hogy az önálló magyar egyetem állami vagy magánegyetem legyen, avagy mindkettô. Egy egyetem legyen vagy több..." 2. kérdés: "... Érdekes módon, ameddig csak a román politikai akarat ellenállásával kellett szembenézni, addig az erdélyi magyar közvélemény lehetségesnek, megvalósíthatónak fogadta el a magánegyetem gondolatát. Az 1990-es változások után készült elsô tervek, melyek az önálló magyar Bolyai Egyetem helyreállítását körvonalazták, mint lehetséges változatot kezelték az anyaországi, a külföldi magyarság támogatásával létesítendô magánegyetem alapítását.

Amióta a Magyar Köztársaság kormánya bejelentette, hogy költségvetési támogatással kívánja támogatni a romániai magyar nyelvû egyetemi oktatást, egy önálló magyar egyetem megalapítását pártolja, megnôtt a terv ellenzôinek, illetve azoknak a száma, akik bizalmatlanul tekintenek egy ilyen megoldásra. Ennek eloszlatása érdekében tisztáznunk kell az egyetem kapcsán felmerülô néhány alapvetôen fontos kérdést."

2 1998-ban, amikor ez a tanulmány készült, Kolumbán Gábor volt a megyei önkormányzat elnöke.

3 Az a kérdés, hogy a létrehozandó felsôoktatási intézmény fôiskola vagy egyetem legyen, nagyon leegyszerûsödik, ha elôször elolvassuk az érvényben levô román oktatási törvényt, illetve a 36-os Kormányrendeletet. A fent említett törvény értelmében a Fôiskola (román elnevezése : Colegiu Universitar) minden esetben egy egyetemen belül van megszervezve és ennek alá van rendelve. (Art. 62 - 1. "Învatamântul universitar de scurta durata este de 3 ani, ..., si este organizat în colegii universitare, în cadrul institutiilor de învatamânt superior de lunga durata") A törvény értelmében ugyanis a fôiskola és az önálló intézmény fogalma összeegyeztethetetlen. Következésképpen esélye sem lenne annak, hogy egy önálló fôiskolát akkreditáltatni lehessen, hiszen ilyen intézmény a román törvények értelmében nem létezik. Az új oktatási törvény képviselôházi és szenátusi változata sem módosítja az ide vonatkozó cikkelyt. Éppen ezért a létesítendô intézménynek egyetemi szintû képzést biztosítani tudó felsôoktatási intézménynek kell lennie.

4 Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha évente 50 székelyföldi fiatal nyerne felvételt a magyarországi doktori képzésre, akkor 2008-ra elérhetô lenne az 500 doktori címmel rendelkezô egyetemi oktatói szám, hogyha beszámítjuk azokat is, akik az elmúlt nyolc évben már doktoráltak, maga a doktori cím megszerzése ugyanis szerencsés esetben is 8-10 év. Jelen pillanatban Magyarország évente 50 doktorandusi ösztöndíjas számára biztosít csupán keretet a határon túli magyarok számára, ebbôl 22 jut Erdélynek. Ez nyilván megközelítôleg sem elegendô. Nem véletlen, hogy a Magyar Professzorok Világtanácsa is javasolta a magyar kormánynak, hogy ezt a számot emeljék fel 100-ra.

5 Azáltal viszont, hogy sikerült felvenni a kapcsolatot a Magyar Professzorok Világtanácsának elnökével, dr. Kecskés Mihály professzor úrral, és hogy az MPV készségesen támogatja a székelyföldi felsôoktatás kiépítésének gondolatát, és hogy ennek megfelelôen elvállalta annak az egyébként eléggé kilátástalan feladatnak a teljesítését, hogy gondoskodjon a kiépítendô intézmény számára a megfelelô számú és nemzetközileg ismert magyar professzorokról, katedrára való ajánlásáról, elhárult a legnagyobb akadály a székelyföldi felsôoktatási intézmény mielôbbi beindítása és a mindenki által igényelt magas színvonal biztosítása elôl.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék