magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 3. (21.) SZÁM - Szórványstratégia - nemzetstratégia
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


dr. Schneller Károly

Szórványok és szigetek sorsa
Kolozs vármegyében*

VI.

a) Mielôtt1 a különbözô lélekszámkategóriákba sorozható magyar településeket rendre elemeznôk, röviden tartsunk szemlét azon községek felett, amelyekben nem volt magyar életnek nyoma. Ezek száma 1880-ban 21, 1890-ben 16, 1900-ban 9, 1910-ben 14. E községek apadása, vagyis a szórványosodás nem feltétlen öröm és megnyugvás , aminthogy a magyar színt nélkülözô községeknek a századforduló után észlelt szaporodása sem jelent feltétlen bajt, ha közben a komolyabb magyar erôpontok megnyugtatóan fejlôdtek. Természetesen meghökkent bennünket az a tény, hogy az 1930-as román népszámlálás szerint már 36-ra emelkedett azoknak a Kolozs megyei községeknek a száma, amelyekben senki sem vallotta magát magyarnak. Ez a nagy infláció azonban fôleg arra vezethetô vissza, hogy foglalkozásuknál fogva szórványtelepülôknek tekinthetô és a falvakban erôs fogyatkozást is mutató zsidók nagy többsége felcserélte magyar anyanyelvét - a jiddisre. Emellett tény az is, hogy ahol 2-3 keresztyén magyar volt, ott egy-egy haláleset vagy elköltözés a kis magyar szórvány halálát is jelentette, mert az odaköltözés régebben érvényesülô indítékai megszûntek. (Vasúti ôr, útkaparó, erdôkerülô stb. nem kerülhetett ki a magyarok soraiból.) Érdekes azonban, hogy az 1910-30 közt észlelt nagy ritkulása az apró magyar szórványoknak (ami a 0 magyart mutató községek megszaporodásának hátterében áll) nem új tünet, hanem csak gyorsított változata annak, ami 1900-1910 közt már megkezdôdött. Az eladdig szinte mindenütt terjeszkedô magyarságon akkor mutatkoztak már a megfáradás jelei; bár a parányi pszeudoszórványok nem túlságosan alkalmasak az ilyen tételek felállítására, márcsak azért sem, mivel a falusi s jórészt a magyart anyanyelvéül valló zsidóságnak a nagyobb központok felé való integrálódása már az elsô világháború elôtt megkezdôdött. Tény azonban, hogy míg az eredetileg (1880) a magyar szót teljesen nélkülözô 21 községben 1890-ig 75-re, majd 1900-ban 179-re emelkedett a magyarok száma, addig 1910-ben a magyarság e 21 községben már csak 95 fôt számlált. Ugyanezen községekben az 1930-as román népszámlálás már csak 50 magyart talált. Az 1880-1890 közt létesülô új szórványok (az eredetileg 21 magyar nélküli község közül e 10 év alatt 13-ban létesült magyar szórvány s viszont 8 községben megszûnt az eredetileg fennállott kis magyar szórvány) sorsát is érdemes figyelemmel kísérni. A semmibôl lett 75 (1890) magyar további 10 év alatt 127-re növekedett (1900), hogy azután 1910-ig 60-ra s végül 1930-ig 28-ra zsugorodjék számuk. Nincs sok bizalom és reménység az ilyen hullámzásban! 1900-1910 közt már több a megszûnt (8), mint a keletkezett új (3) szórvány. Részletvizsgálat számára hálás téma volna a szórványkeletkezés és megszûnés kérdése. Azonban a megye magyarságának az életútján e parányi számok - kicsi ôrházak, de nem hosszabb megállást igénylô stációk.

b) Valóban nagy figyelmet igénylô szórványkategória az, amelyben a magyarok száma a legelsô (1880) felvétel szerint 51-100 közt ingadozott. Itt a magyarság túlnyomó része törzsökös, a földdel vagy a földesúrral eljegyzett magyar. Az egyedüli Almásszentmihály az, amelyben a zsidóság még e kategóriában sem súlytalan. Pl. 1910-ben a zsidóság átlagos anyanyelvi megoszlását alapul vevô becslés szerint e kategória magyarságának kb. 15%-ára emelkedett. A túlnyomó rész mégis törzsökös magyar. És tipikus szórványmagyar. A vizsgálati idôtartam kezdetén (1880) csak 3, a végén meg éppen csak 2 községben haladta meg a magyarság percentuális aránya a 20-at s közülük is csak Bábonyban a 30-at. Feltétlen kisebbségben volt s maradt a magyarság e kategóriában. Csupa szórvány!

E magyar szórványok teljesen hiányoznak a Kalotaszeg egy részét magába záró bánffyhunyadi, valamint a gyalúi járásban. Néhány ilyen községet találunk a magyarságnak immár inkább csak romjait ôrzô hidalmási járásban; zömük a Mezôségen helyezkedik el.

A telepítéssel tömített Kolozskarát természetesen le kell számítanunk e csoportból. E nélkül a mérleg az 51-100 magyart számláló községekben a következô:

A 29 község
magyarsága

Az illetô községcsoport
népességének %-ában

Lélekszámváltozás

1880

2186

11,57

1880-1890

+

10,4

1890

2413

11,28

1890-1900

+

7,8

1900

2602

11,18

1900-1910

-

6,9

1910

2422

9,54

1910-1930

-

23,7

1930

1849

6,52

     

Eddigi vizsgálataink legaggasztóbb számai. A régi békés idôkben sem közelítette meg itt a szaporodás a megyei átlagos mértéket (48% helyett csak 11%!). Sôt az utolsó magyar periódusban már kifejezett fogyás volt észlelhetô. A tendencia félreismerhetetlenül rossz volt: + 10,
+ 8, - 7. Szinte az a meglepô, hogy a román népszámlálás nem produkált még sokkal nagyobb zuhanást. A vármegyei magyarság szaporodási kulcsa szerint a 2186 magyarnak 1910-ig 3236-ra kellett volna felnövekednie. A becsülhetô hiány 814, szemben a 236 fônyi tényleges szaporodással. A várható szaporodásnak kb. 77%-a elveszett.

Felmerülhet itt az a kérdés, hogy talán a mezôségi magyarság természetes szaporodása sokkal kedvezôtlenebb a románságénál; esetleg sajátos osztályhelyzete, különállása miatt. E magyarázati lehetôség eloszlatása céljából megvizsgáltuk a Mezôség 8 magyar többségû községének egykori népmozgalmát (Magyarszovát, Mezôkeszü, Mezôköbölkút, Vajdakamarás, Visa, Kisfülpös, Tancs és Dedrádszéplak). E 8 község születési aránya 1901-1910 közt pontosan olyan kedvezôen magas, mint a 4 mezôségi járásé (39,3 ezrelék), s mivel a halandóság itt valamivel alacsonyabb, végeredményben a mezôségi 12,4 ezrelékes születési többlettel szemben a magyar községekbe 13,2 ezrelék, tehát még valamivel kedvezôbb is a természetes szaporulat. Nem valószínû tehát, hogy az egészséges szaporodási viszonyokat mutató magyar erôpontokat övezô kisebb szórványokban a magyarság termékenysége lett volna nagyon fogyatékos.

Már a századforduló elôtt is többi község akadt e csoportban, amelyben a magyarságnak nem csak számaránya, de abszolút száma is fokozatosan lemorzsolódott. Az arányszám azonban - mivel közben a falvak egésze elég egészséges szaporulatot mutatott - gyors hanyatlásnak indult. Néhol maga az abszolút szám is ijesztôen esett. Felsôzsukon 84-rôl 47-re, Hosszúmacskáson 77-rôl 45-re, Kolozsbóson 98-ról 69-re, Korpádon idôközi ingadozásokkal 91-rôl 55-re. Tévedés elkerülése végett hangsúlyozzuk, hogy ez a régi magyar világban volt így. A végeredményeket áttekintve azt találjuk, hogy 1910-ig 29 község közül 23-ban csökkent és csak 6-ban javult a magyarság arányszáma. Hogy végsô soron az abszolút számok némi emelkedést mutatnak, azt elsôsorban Kissármásnak lehet köszönni, ahol a magyarság létszáma 63-ról 155-re emelkedett s a növekedés még a román világ elsô periódusában is folytatódott 1910-ig. Egyébként mindenütt tespedés, vagy éppen szétporlás. Az üde oázisok e terméketlen sivatagban: Légen és Mezôszentmihály.

Minek tulajdonítható e nagy szétmállás? Egyetlen magyarázattal nehéz szolgálni. Ha valaki az asszimilációt említi: nyilván féligazságot mond. Igaz, hogy elképesztô tények szólnak errôl. Van egy névlista, amely ugyan nem Kolozs megyei, de szolnok-dobokai adat, s amelyet Szathmáry Lajos fôügyész úr bocsátott rendelkezésemre.2 Egyetlen járásnak, a népes désinek a községeirôl végezték el a beható elemzést. Több száz magyar családi név, akiknek viselôi nem tudnak magyarul! E nevek jó részén azonban - Kelemen Lajos szerint - nem lehet elindulni, mivel pl. az iparos foglalkozást jelentô nevek - a kezdetlegesebb mûveltségû és differenciálatlan gazdasági viszonyok közt élô románságnál kezdetben nem lévén meg az ipar fogalmához fûzött elnevezések tömege - a magyarból kölcsönöztettek. Ezenfelül - miként ugyancsak Kelemen Lajos szívességébôl sikerült megtudnom - a gúnynevek egy része is a magyarból ment át anélkül, hogy azok névviselôi szükségképpen magyarok lettek volna valamikor. A földesúrról is sokat neveztek el, nem beszélvén a magyar helynevû községekrôl; a vezetéknevek használata a románoknál különben is jóval késôbb kezdôdött. Viszont nem kétes, hogy a névgyûjteményben vannak kifejezetten magyar eredésûek, amelyeknek viselôi tehát magyarok voltak.

Azt, hogy a szórványos elhelyezkedés kedvez az asszimilációnak, nem szükséges közelebb bizonyítani. Kivált kedvez ottan, ahol az egyház és az iskola nem jut el a csekély magyarságot egybefoglaló közigazgatási egységig, s ahol állami iskola nem ôrködik a fiatal nemzedék fölött. Az asszimilálódás elôfeltételei azért is kedvezôek, mert - miként a nyelvismereti statisztika jól megérôsítette a közismert tényt - a román anyanyelvûek közt feltûnôen kevesebben tanultak meg magyarul, mint amennyien a magyarok közül románul. Áll ez már a régi, világháború elôtti idôkre is. Egybeállítottuk az erdélyi vármegyéket s azt találtuk, hogy a székely vármegyéktôl eltekintve, a magyarság soraiból általában négyszer, de pl. Alsófehérben, Szolnok-Dobokában és Hunyadban hatszor, Beszterce-Naszódban meg éppen tízszer többen tudtak 1910-ben románul, mint amennyien a románok közül magyarul. Érvényes a tétel még akkor is, ha az eltérô tömegekre is figyelemmel vagyunk, vagyis ha feltételezzük azt, hogy a különbözô nemzetiségek egymáshoz viszonyított tömegeivel diszparallel változik a nyelvtudás. Megállapíthatjuk, hogy nem arányosan, hanem azon felül is nagy a románság nyelvismeretbeli elmaradása és a magyarság nyelvi alkalmazkodása. Pl. Alsófehérben a románok száma 4,4-szer nagyobb a magyarokénál, de a románul tudó magyarok hányadosa 6,3-szorta nagyobb a magyarul tudó románokhoz mérten. S így van ez jóformán az egész Erdélyben. Így volt ez akkor, amidôn az iskola és a katonaság állítólag magyarosított. Így volt ez Kolozsban is, ahol a románság száma két és félszerese a magyarságénak, de 3,2-szer többen tudtak a magyarok közül románul, mint megfordítva. Nyilván végzetesen másképpen alakulnak e számok ott, ahol - miként a tárgyalt szórványtípusokban - a magyarság sokkal inferiorisabb szerepet tölt be, a lakosságnak alig egy tizedét tevén ki.3 A nemzetiségileg vegyes házasságokkal kapcsolatos térvesztés közismert példái arról tanúskodnak, hogy az asszimiláció egyik bôven buzgó forrását itt lehet keresni. Minél kisebb a számarány, annál nagyobb a valószínûsége a vegyes házasságnak. Ott, ahol nincs református vagy katolikus lelkész, s ahol a nagyobb birtokosokban nincs elég tartás és ellenôrzés, ott az elkallódásnak és szétmállásnak szálláscsinálója lehetett a vegyes házasság.

Mégis, ha csak az asszimilációt kellene, vagyis lehetne okolnunk, akkor mivel magyarázhatnók azt, hogy a 80-as években még jelentôs volt az 51-100 közti magyar lelket magába foglaló szórványnépesség szaporodása, s hogy a századfordulóig sem állott meg egészen a növekedés s csak azóta mutatkozik, igaz, hogy elég bántó élességgel?! Alighanem összefüggésben van ez azzal a folyamattal, hogy a mezôségi közbirtokos réteg épp a századforduló körüli idôktôl kezdve vált meg elég nagy mértékben birtokától. Nagyon változatos, de a nemzeti érdekek szempontjából egyaránt súlyos károkat jelentô okokból. Ismét a Tokaji-féle forrásmunkára hivatkozunk. Egyedül Kolozs megyében 102 birtok volt a magyarság tiszta vesztesége és a románság nyereségeként elkönyvelt birtokok komplexuma 17 364 holdat tett ki 10 év alatt. A vevôk többnyire román kisgazdák vagy ügyvédek, néha maga az Albina Bank volt. A birtokforgalom s ezzel a területvesztés a legbántóbban éppen a Mezôségen és a Mezôséggel határos Szamos völgyén jelentkezett.

Érdemes itt a részletekbe merülve legalább néhány számot kiragadni. Csupa régi adat, amely épp ezért még jobban fájhat. Jóformán Kolozsvár vonzókörében, Felsôzsukon a békeidôs emberöltô alatt 84-rôl 47-re szállt le a magyarok száma. 100 lakosból a lustrum elején 16,9, a végén már csak 9,0 volt magyar. Hosszúmacskáson (Borsa és Fejérd közt) 77-rôl 45-re (14,7%-8,2%), Kolozsbóson 98-ról 69-re (14,0%-7,2%), Kolozskorpádon 91-rôl 55-re ( 17,2 %-7,9 %) esett a magyarok száma. Mezôdomb, Nádaskóród, Fûzkút magyarságának a térvesztése megközelítôleg ugyanakkora. Nem is annyira a Mezôségen, mint inkább a Mezôség kapujában volt baj. Értve alatta a Kolozsvár-Rôd-Ajton-Kolozs-Borsa-Diós-Magyarszentpál-Kolozsvár közti, önmagába visszatérô szabálytalan kört. E vidék fontossága azért nagy, mivel úgy délkeleti, mint keleti irányban pillére volna a kalotaszegi magyarságot és Kolozsvárt - Kolozson keresztül - egyrészt a tordai magyarsággal összekötô, másrészt a Mezôség le nem becsülendô magyar erôpontjainak közvetítésével a Székelyfölddel egybekötô telepítési vonalnak, az összekötô korridornak. Kolozsvár kisugárzó erejét is rossz megvilágításba helyezi, de a hídfôállás tartásába vetett hitünket is ingathatja az alábbi eredmény, amely a szorosabb értelemben vett hídfônek tekinthetô községeket4 (amelyekhez hozzá kellene venni a Torda megyei Bányabükköt és Pusztaszentmártont is) összegezve vizsgálja, hogy 1880-1910, majd 1910-1930 közt hogyan módosult e községek együttesében a magyarok száma.

 

A hídfô
községeinek népszáma

Ebbôl
magyar

%

 

A községek népszámának szaporodása

A magyar anyanyelvûek

%-ban

1880

14 955

4139

27,7

1880-1890

+

18,9

+

21,0

1890

17 783

5009

28,2

1890-1900

+

8,5

+

10,2

1900

19 302

5519

28,6

1900-1910

+

13,8

+

10,5

1910

21 964

6100

27,7

1910-1930

+

12,1

-

16,3

1930

24 611

5106

20,5

 

+

     

 

A magyarság eleinte egy árnyalattal jobban szaporodott az össznépességnél; 1900-1910 közt már határozottan kisebb mértékben s az uralomváltás elsô évtizedében immár szakadék tátong az össznépesség szaporodása, illetve a magyarság fogyása közt. Ez az esés nagyobb a magyarság átlagos térveszteségénél, amiként már 1900-1910 közt is kifejezettebben gyengült itt a magyarság arányszáma, mint a megyei átlagban. Tanulságos a két nagy magyar focus (Györgyfalva és Kolozs) leszámításával megvizsgálni, hogy a többé-kevésbé inferioris helyzetben levô és így hozzátelepítések révén ugyancsak nagy erôsítést igénylô szórványnépesség mennyire tartja, illetve tartotta magát. A vizsgálat eredménye a következô:

 

 

 

 

A községek

lélekszáma

Ebbôl magyar

%

 

A községek

népszámának

szaporodása

A magyar

anyanyelvûek

%-ban

1880

10 465

1483

14,2

1880-1890

+

20,4

+

20,3

1890

12 609

1784

14,2

1890-1900

+

9,9

+

12,1

1900

13 855

1999

14,4

1900-1910

+

13,6

-

1,0

1910

15 739

1979

12,6

1910-1930

+

18,6

-

16,5

1930

18 651

1652

8,8

         

E fontos veszélyzónában tehát még kedvezôtlenebb az erôviszonyok alakulása, mint a két magyar többségû község bevonásával. Különösen az 1900-1910 közti meginogásra hívjuk fel a figyelmet. A megye s Erdély szíve közvetlen közelében már az elsô világháború elôtt némi effektív fogyással zárult a magyarság népességmérlege.

Visszatérve az eredetileg 51-100 magyart számláló szórvány-kategóriára, megállapíthatjuk, hogy a töretlen fejlôdés csak egészen kivételesen fordult elô. 1910-ig Mezôszentmihály és mindvégig Báld az a két mezôségi község, amelyben népszámlálásról népszámlálásra több és több magyar íratott össze. A Marosludas-Besztercei vasútvonal mentén fekvô, vasútállomással rendelkezô községek ezek. Úgy látjuk, hogy a forgalomhoz közel esô helységekben átlagosan jobb a magyarságnak a tartása. Az eldugott, a fôbb útvonalaktól is távolabb fekvô s a magyarságnak eredetileg is már kisebb súlyát mutató községekben az abszolút számok már az elsô világháború elôtt is ingadoztak - bizonyos stagnációs hajlammal. A Mezôséget kettészelô vasút mentét megvizsgáltuk és szembeállítottuk a vasút mentén fekvô községeket az attól keleti és nyugati irányban 10 kilométernyire fekvô községek csoportjaival.5 A vasút mentén a magyarság sokkal jobban tartotta magát. Attól távolabb 1930-ban 11,12%-kal kevesebb magyar íratott össze, mint 1910-ben. A vasút mentén a magyarság több mint 50%-kal megszaporodott. Igaz, hogy ez teljesen Nagysármás község érdeme. (De már nem a telepítésé, amely 1900 elôtt történt.) De Nagysármás nélkül is erôsebb a tartás. Ez esetben 1900-1930 közt ugyan van egy kicsi fogyás, de mindössze 2,7%-os, míg úgy a keleti, mint a nyugati, vasúttól távolabb fekvô vidékeken a fogyatkozás meghaladja a 10%-ot. A vasút menti 8 község közül is csak 4-ben nagyobb 1930-ban a magyarok száma, mint 1900-ban. A távolabb fekvô 23 község közül ellenben 16-ban mutatkozott a magyarság fogyása. Erôteljes szaporodás Botházától és Tusontól eltekintve sehol sem észleltetett.

A román népszámlálás 1930-ban az 51-100-as községcsoportban már csak 1849 magyart írt össze, ami az 1910-es létszámhoz (2422) mérten 573 fônyi apadást jelent. A 23,7%-os hiány már jóval kisebb, mint az elôzô, csekélyebb népszámú szórványokban konstatált fogyás. De éppen elég nagy! Még akkor is, ha tudjuk azt, hogy e községcsoportban a magyarság már 1900-1910 közt is apadt. De mindössze 6,9%-kal. A magyarság arányszáma, amely a régi békebeli emberöltô folyamán lemorzsolódott 11,57%-ról 9,54%-ig, a tíz év alatt 6,52%-ra szállott le. A legkiáltóbb térvesztéseket a jegyzetben felsorolva6, azt sem szabad említés nélkül hagynunk, hogy akadt e csoportban néhány község, amelynek magyarsága jól tartotta magát, elannyira, hogy a százalékos részesedés emelkedett. Többnyire a magyarságnak már eredetileg is jelentôsebb arányszámát feltüntetô, vagy a fôbb út- vagy vasútvonalak mentén fekvô községek ezek, amelyek közül pl. Bábonyban a magyarság képviselete a román cenzus megállapítása szerint 27,2%-ról 31,1%-ra emelkedett. Botházán a javulás még nagyobb (20,5-26,0%) s árnyalatnyi emelkedés volt még Kolozspatán és Légenben. De ezzel vége is a sornak. A két elsô helyen észlelt térfoglalás jelentôségét csökkenti az, hogy e helységek népszáma megfogyatkozott.

A tömeg nagysága és a viszontagságos idôkben tanúsított ellenállás mértéke közti kapcsolatot természetesen - miként eddig, úgy ezután is - csak úgy tudjuk tisztázni, hogyha azon községek magyarságából indulunk ki, amelyek 1910-ben számláltak 51-100 magyar anyanyelvût. 33 községben volt 1910-ben 51-100 magyar. A 31 237 lakos közül 2390 volt a magyar.7 Számuk 1930-ra 1559-re olvadt (34 512 lakos közül), ami 889 fônyi apadás mellett 36,3%-os fogyást jelent. Kétségtelenül sokkal kisebbet, mint a két elôbbi szórványkategóriáé. De a fogyás mégis súlyosabbnak bizonyul annál, aminôt az 1880-as alapról elindulva állapíthattunk meg. E régi alapon vizsgált községek közül többnél felemelkedett közben a magyarság száma a 100 fölé s itt - a nagyobb szám kedvezôbb sorsformáló befolyása miatt - már valamelyest tûrhetôbben szaporodott magyarságunk.

Ebben a kategóriában a magyarság viszonylagos súlyát is érdemes kombinációba venni. Helyenként a magyarság képviselete ugyanis már elég jelentôs. Nem mindegy az, hogy az egyébként hasonló létszámú magyarság csak 2,9%-ot (Rôd) vagy 27,2%-ot (Bábony) reprezentál. A megmaradás elméleti lehetôsége utóbbi helyen sokkal nagyobb. Kérdés, hogy a tapasztalat mit mutat? Ha azt akarjuk tisztázni, hogy a vihart keltô forgószél, amit a román földreform és az egész uralmi rendszer sovinizmusa jelentett, milyen talajú fákat tépázott meg jobban s milyeneket kevésbé, akkor a magyarság súlyának 1910-es nagyságát jelzô százalékokból kell kiindulnunk. Éspedig azon községekébôl, amelyeknek 1910-ben volt 51-100 magyar lakosa. A községeket (33) a magyarság százalékos részesedésének csökkenô rendjébe soroztuk s két csoportba osztottuk: a médiánál nagyobb (16) és kisebb, illetve (17) százalékos arányt mutató községek csoportjába.

A vizsgálat eredménye a következô:

Volt az 1910-ben 51-100 magyart számláló és a magyarságnak

 

nagyobb

kisebb

 
 

százalékát mutató községekben a magyarok száma8

együtt

1910

1252

(10,362)

1138

(20,875)

2390

1930

1017

(11,833)

542

(22,679)

1559

változás

- 235

 

- 596

 

- 831

%-ban

- 18,8%

 

- 52,3%

 

- 34,8%

Közel háromszor oly erôs a tartás, vagyis ennyiszer kisebb a térvesztés ott, ahol a magyarság viszonylagos súlya nagyobb volt. S ha igaz is, hogy az elsô oszlopba tömörülô magyarság aránylag kedvezô magatartásában nagy része volt egyetlen községnek (az erdômunkások beköltözésével közel kétszeresére felnövekedett Incselnek), másrészt enélkül is jóval kisebb (35,2%-os) lenne e községcsoport magyarjainak fogyatkozása, mint a magyarságnak eredetileg is igen csekély (7,9%-ot túl nem lépô) képviseletét mutató községeké. Hogy román fejsze a fák gyökeréig vágott, mutatja az, hogy még az elsô kategóriában is lesüllyedt a magyarság aránya 12,1%-ról 8,6%-ra, hogy azután a második oszlopba foglalt 17 községben 5,4%-ról 2,4%-ig színtelenedjék a magyar jelleg.

A viszonylagos súly és az ellenálló erô közti kapcsolat tényét természetesen nemcsak az 1910-1930 közt eltelt 20 évre kiterjedôleg vizsgáltuk. Az igazság az, hogy bizonyos összefüggés a múltban is volt. Megállapítása úgy történt, hogy az 51-100 magyart feltüntetô községek közül a magyarság nagyobb és a magyarság kisebb %-os részesedését feltüntetô községek külön vizsgált csoportjaiban megnéztük a magyarok számbeli és százalékos alakulását. Minden mesterkedés kerülése céljából úgy jártunk el, hogy a mindenkori 51-100-as magyar tömbök községeit vizsgáltuk és néztük a 10-10 éves szaporulat mértékét a magyarság súlyosabb és kevésbé súlyos képviseletével rendelkezô falu-csoportokban. Változó egységekkel dolgoztunk tehát, de mindig 51-100 magyart magába foglaló tömegekkel.

Az eredmény a következô:

Volt az 51-100 magyart feltüntetô és a magyarságnak

 

nagyobb

kisebb

 

százalékos részesedését mutató községekben
a magyarok szaporodása %-ban

1880-1890

+ 8,9

+ 12,5

1890-1900

+ 3,2

- 9,0

1900-1910

+ 6,0

+ 1,9

Csak az elsô évtizedben mutatkozik fölény az egészen szórványos települést jelentô községcsoport magyarjainak szaporodása javára. A magyarság terjeszkedésének ígéretes korszaka volt ez, amikor az eleddig egészen csekély magyarságú helyekre is jutott beköltözô, és amikor a magyar középbirtokos osztály feltehetôleg jól tartotta még föld-állományát. A két utóbbi évtizedben a várakozásnak megfelelôen ott szaporodott jobban a magyarság, ahol a községek népességének nagyobb hányadát tette. De a különbségek eltörpülnek a pusztulás két évtizedes mérlegét jelzô fenti arányszámok mellett (-18,8% és -52,3%). Hogy a szórványos település a magyarság megújulásának gátja, az a régi eredményekbôl is kitûnik (1890-1910), de hogy az állomány milyen katasztrofális gyengülése állhatott be, arra világosságot a megpróbáltatás sötét idôszaka vetített.

c) A magyarság következô települési kategóriája az, amelyikben 101-200 magyar élt együtt az 1880-as státus szerint. E lélekszám-nagyság is rendszerint elégtelen ahhoz, hogy az illetô közösség a hitéleti vagy iskolai szükségletekrôl önerejébôl gondoskodhassék.

A politikai község fajtöbbségét is inkább csak kivételesen érhette el az ily létszámú magyarság. Többnyire a kifejezett kisebbség szerepével kellett megelégedni a magyarságnak ebben a községkategóriában. Mindazonáltal két kis kalotaszegi községben (Nádasdaróc és Jákótelke) a túlnyomó, sôt - elôbbi helyen - a kizárólagos túlsúly már a magyarságé s az 1880-as státus szerint még két olyan község is volt (Farnas és a mezôségi Komlód), amelyben a magyarság az abszolút többség birtokában volt. Sajnos, e két község közül Farnason már 1890-ben, Komlódon 1910-ben elveszett a magyar többség. Nádasdaróc és Jákótelke magyarsága tehát nem szórvány, hanem sziget; sôt tulajdonképpen a kalotaszegi magyar tömb alkotó tagja. A magyarság kisebbségi helyzete a többi községekben sem olyan alárendelt, mint az elôzô kategóriában. Mégis a 25 község közül az 1880-as státus szerint 13-ban innen maradt a magyarság képviselete a 25%-on, ami a pozíciótartás esélyei szempontjából közép-erdélyi falusi viszonylatban elengedhetetlen alsó határnak látszik. 1910-ben csak 10, 1930-ban 11 községben nem érte el a magyarság az egynegyedes hányadot. 1930-ban azonban 5 községben az 1/10 alá szállt a magyarság aránya, holott 1880-ban vagy 1910-ben ilyen minoritásban sehol sem volt a magyarság.

1880-1910 közt a magyarság száma 3763-ról 5480-ra emelkedett. Ez 45,7%-os emelkedést jelent, ami csaknem eléri a magyarság megyebeli gyarapodásának átlagát (48,6%). Akadt azonban egy község (Uzdiszentpéter), amelyben a magyarság száma valószínûleg felvételtechnikai okokból - a cigányság esetenként eltérô számbavétele miatt - oly ingadozásokat mutatott (169, 209, 202, 503, 192), hogy tanácsosabbnak látszott ezt az egy falut egészen számításon kívül hagyni, ami a fenti arányszámot ugyan érintette (+38,5%-ra mérsékelvén a gyarapodás kulcsát), de még fokozottabban érvényesült a figyelmen kívül hagyás 1910-1930 közt; ekkor már a magyarság létszámváltozásának javára. A magyarság ezen csoportja a keretet képezô községek lélekszámához mérten kielégítôen fejlôdött, sôt egy emberöltô alatt a magyarság valamelyest elôretört (24,78%-ról 25,98%-ig). A fejlôdés üteme azonban korántsem megnyugtató. Ugyanaz a kép, mint eddig: 1900-ig biztató elôretörés (24,78%-ról 25,62%-ra, majd következô decenium alatt 26,49%-ra), utána megtorpanás és visszaesés.

Az átmeneti térfoglalás értékét egyébként kissé gyengíti az, hogy egyes községekben (Nagyzsombor, Apahida) a magukat magyaroknak vallók tetemes része zsidó volt. A zsidók közül pedig egyre többen vallották magukat magyar anyanyelvûeknek. 1880-1910 közt Magyarzsomborban 180-ról 265-ig szaporodott a magyarok száma, de a zsidóké is 83-ról 135-re, tehát viszonylag nagyobb mértékben. Egyes helyeken (Mezôörményes) a csekélyebb számú zsidóság még sokkal erôsebben felduzzadt (12-rôl 67-re); ez a magyarság térfoglalásának ércfedezetét rontja. Viszont tény az is, hogy 1900-tól egyes kisebb községekben a zsidóság ritkulni kezd és ez a magyarság gyengülését bizonyos fokig magyarázza s jelentôségét enyhíti.

Ami a részleteket illeti, 1880-1910 közt a magyarság töretlen térfoglalását a 25 község közül mindössze egy helyen: a feltétlenül szórványnak tekinthetô Magyarfodorházán észleltük (19,5, 21,2, 21,6, 24,8%), aminek az értékét meghatványozza az, hogy a román impérium alatt is erôteljesen folytatódott a hódítás (30,7%!). Egyébként a végsô mérleg a régi 30 esztendô alatt a községeknek nagyobb felében (15) kedvezô volt. A javulás ritkán jelentôs (5,0%-nál nagyobb) és az említett okból a nagyobb térfoglalások sokszor illuzórius értékûek (Magyarzsombor, Mezôörményes). Feltétlenül értékes azonban az amúgy is erôsen magyar Jákótelkén a 80,8%-ról 88,2%-ra emelkedô arányszám és ilyennek volna tekinthetô az ördögkeresztúri elôretörés is (28,4%-ról 35,4%-ra), ha nem kellett volna tapasztalnunk azt, hogy itt a tetôzôdés már 1890-ben bekövetkezett (40,4%) s azóta az arány következetesen esett (40,4-37,0-35,4%) és folytatódott ez a román uralom alatt is (29,6%). Intô jel, hogy a végeredmények mellett a közbeesô állomásokat s a fejlôdés irányzatát is nézzük. A veszteségek közt legjobban fájlalhatjuk Farnast és a mezôségi Komlódot. A kalotaszegi Farnason az 1880-ban 58,4%-os magyar többség egy évtized alatt 48,0%-ra esett. A következô állomásokat 46,5% és 42,0% jelzik. Érdekes, hogy a román népszámlálás tanúsága szerint a magyarság erôviszonyai a megállapodás reményével kecsegtettek (41,0%); igaz, hogy a község össznépessége s a magyarságé is fogyóban volt. Éppen újabban vált egészen vigasztalanná a magyarság pozíciója Komlódon, ahol az elsô évtizedben 53,3%-ról még 54,9%-ra emelkedett a magyarság súlya; 1900-ban még éppenhogy meghaladta a magyar elem az abszolút többséget (50,9%); 1910-ig 48,0%-ra hanyatlott az arány s 1930-ban már a meredek lejtôt a 38,6%-os arányszám jelzi. A községben levô magyar birtok eladása s a cselédségnek - részben a szomszédos Oroszfájára való - elszéledése magyarázza a szomorú esést. Oroszfáján a magyarság valóban teret foglalt a román uralom idején, ha csak szerény mértékben is (27,0-29,8%). Egyébként Oroszfája, valamint az ugyancsak mezôségi Pusztakamarás és Tuson iskolapéldák a fajok stabilitására. A magyarság kitûnôen tartja állásait, sôt pl. a felettébb idegen (román és szász) miliôban fekvô Ludvégen következetesen javít is újabban azon. Érdemes kiemelni e mezôségi községcsoportot, jeléül annak, hogy a Mezôség éppen nem a legvigasztalanabb település-területe a magyarságnak, ha van komolyabb gyökér s nem alárendelt a magyarság arányszáma.

 

 

Oroszfája

Pusztakamarás

Tuson

Ludvég

1880

28,9

26,7

16,4

20,4

1890

27,1

25,3

20,3

19,3

1900

29,1

26,9

18,5

22,1

1910

27,0

25,2

16,9

24,6

1930

29,8

25,9

18,5

26,5

A jóval kisebb magyar részesedést mutató Septéren és Aranykúton a magyarság pozíciótartása korántsem kielégítô (elôbbiben 13,7%-ról 8,8%-ra, utóbbiban meg éppen 17,1%-ról 8,8%-ra hanyatlott a magyarság). Mezôszoporon 14,7%-ról 3,2%-ra zsugorodott össze fajunk ereje. A múltban is nyilván nagy veszteségek sebeit ôrzô Borsa-vidék egyik községe (Csomafája) a magyarság súlyát csaknem következetes csökkenôben láttatja. Csomafáján a régi magyar emberöltô alatt 34,6%-ról 26,8%-ra szállott az arányszám s ez 1930-ig 2l,0%-ra romlott. A Nádas mente és a Borsa-völgye, valamint az Almás-völgye a magyar szórványok gyengébb ellenálló erejérôl tanúskodnak, mint a Mezôség hasonló számerejû és súlyú községei.

A román népszámlálás 4377 magyart talált e községcsoportban. Ez 1910-hez képest (a közben Magyarzsomborba kebelezett Kendermál
községet is figyelembe véve) 658 fônyi, összesen 13,07%-os apadást jelent. Az apadás mértéke sokkal kisebb, mint az elôzô kategóriánál (51-100). A százalékos részesedés 25,90%-ról 20,80%-ra hanyatlott. Sajnálatos és gondolkodásba ejtô eltolódás, de mégis viszonylag sokkal kisebb és megnyugtatóbb, mint az 51-100 magyart számláló kategória esése. Ha a zsidók jelentôs számát vagy szaporodását feltüntetô 3 községet (Apahida, Magyarzsombor és Mezôörményes) figyelmen kívül hagynók, akkor a magyarság erôvesztése sokkal kisebbnek bizonyulna. 6,28% az apadás és a részesedésbeli változás is 27,1%-ról 23,6%-ra mérséklôdnék.

Ha az 1910-ben 101-200 magyart számláló községekbôl indulunk ki, akkor az erôviszonyok 20 éves változása kissé több aggodalmat kelt, de még mindig sokkal megnyugtatóbb, mint a kevesebb (51-100) magyar lelket magában foglaló községek alakulása.

Volt ugyanis 1910-ben a magyarok száma e községcsoportban (a törzsmagyarsággal nem rendelkezô és bányamunkásokból álló Forgácskút figyelmen kívül hagyásával) 2901. E szám 1930-ig 2459-re apadt, ami 15,24%-os csökkenéssel egyértékû. A százalékos részesedés 17,6-ról 13,4-re hanyatlott.

A magyarságnak eredetileg nagyobb arányát feltüntetô község-csoportban a 20 éves hanyatlás (1592-1451) 141 fôt tesz ki, ami 8,8%-os apadásnak felel meg. A relatíve kisebb súlyú, gyenge magyar egységek (1309-1008) közel háromszor oly nagy mértékben (-23,0%) vértelenedtek el.

A magyarabb színezetû községcsoportban a magyarság százalékos része 24,0%-ról csak 20,5%-ra hanyatlott, míg a szétforgácsolt magyarság arányszáma 13,3%-ról 8,9%-ig, tehát viszonylag sokkal nagyobb mértékben esett.

A régi békés idôkben nem volt észlelhetô ez a jelenség. A magyarság nagyobb súlyát feltüntetô községek magyarsága ugyanis 1880-tól 1910-ig 25,1%-kal szaporodott (1991-2491), ellenben a ritkább sorokkal képviselt magyar elem 55%-kal (1603-2486) tudott gyarapodni. Elsôsorban Farnas és Komlód magyarságának a dekadenciája idézte elô azt, hogy a magyarabb színezetû községekben nem tudott lépést tartani a népnövekedés az átlaggal. Válságos idôkben azonban határozottan vért és pajzs a nagyobb numerikus súly. Ismét utalunk Apahidára és Magyarzsomborra, amely községekben a csekély súlyú magyarság ugyancsak megingott és ezzel fô részese annak, hogy a kategória alcsoportjában a magyarság oly gyengén tartotta magát (- 23,0%).

d) A magyar életnek, a megmaradásnak fokozott reményei nyílnak azon magyar községek keretében, amelyek már a vizsgálatunk tárgyát képezô kezdeti idôpontban 201-500 magyar lelket számláltak.

34 ilyen község volt 1880-ban. E községeknek valamivel több mint felében (18) a magyarság abszolút többségben volt. De többnyire a kisebb lélekszámú falvakban, úgyhogy a községkategória össznépessé-
gének nem egészen 2/5 részét (39,14%) tette a magyarság.

A 34 község közül az 1880-as felvétel szerint 7-ben nem lépte túl a magyarság aránya a 25%-ot. Ezekben a magyarság meghatározásunk szerint szórványnak tekintendô (Csucsa, Fejérd, Kolozsborsa, Szamosfalva, Magyarfráta, Katona, Teke). Ezek közül 1910-ig Szamosfalván a magyarság egy gondolattal a 25-ös határ fölé kerekedett (25,3%), Mezôerkeden a negyedrésznyi súly alá szállott, s így a szórványok és szigetek súlyviszonya 30 év alatt nem változott. Annál inkább a román uralom elsô idôszakában! Szamosfalva ismét jóval a szórványhatár alá esett (18,5%) és idekerült Mocs (33,9-21,8%), bár a jiddisekkel együtt itt még 27,2%-ot tett volna ki a magyarság s ugyancsak leszállott a sziget-kategóriából a szórványok csoportjába a magyarság Hidalmáson is.

A 11 408 magyarból 1910-ig 16 199 lett ugyan, ámde a 42,0%-os gyarapodás valamivel elmarad a megye magyarságának növekedési kulcsától (48,7%). A környezethez mérten azonban kielégítô volt a szaporodás, aminek eredménye lett az, hogy a magyarság percentuális képviselete 1910-ig 41,43%-ra emelkedett fel. Itt még az ütemre sem lehet különösebb panasz (1880: 39,14%, 1890: 39,76%, 1900: 40,93%, 1910: 41,43%).

A magyarság e községcsoportban csaknem mindenütt törzsökös réteg: birtokos, földmívelô elem. De akad mégis 3 község (Csucsa, Hidalmás és Egeres), amelyben a magyarság állományának jelentôs részét vagy a zsidóság tette (Hidalmáson többségét; Csucsán közel felét), vagy pedig a gyár és bánya jelenti a megélhetés fôalapját, s amellett a zsidóság szerepe sem jelentéktelen (Egeres). Az ilyen helységek népi összetételét egy uralmi változás erôsen befolyásolhatja, aminthogy a régi magyar világban sem lehetett egészen fenntartás nélkül elfogadni az ezen községtípusban elôálló változásokat a természetes népmozgalmi faktorok szabad játékának következményeiként. Hidalmás járási székhely is, Csucsán a magyarság egy részének a vasút és a fatelep ad kenyeret, Egeresen a magyar lakosság nagy része a gipszgyár és az elektromos erômû függvénye. Érdemes e 3 községet leszámítani. Akkor úgy találjuk, hogy 1880-1910 közt a 31 fennmaradó községnek a magyarsága 10 472-rôl 13 906-ra, tehát 32,8%-kal gyarapodott, ami lényegesen kisebb szaporulatot jelent a teljes községkategória növekedésénél. A százalékos részesedéssel azonban így sem volt baj. 40,59, 40,78. 41,60, 42,34% jelzi a magyarság elég egyenletes térfoglalását.

Természetesen a részletek néhány csalódást is hoznak, sôt az aggasztó tünetek sem hiányoznak. De több a derûs szín: 23 községben nôtt a magyarság aránya és csak 11-ben esett. Hidalmás, Csucsa és Egeres nélkül 20-ra száll le a térnyereséget elkönyvelô községek száma. 1880-1910 közt egyetlen oly község akadt, amelyben a magyarság száma abszolúte is megapadt. A mezôségi, elszigetelt fekvésû, a tordaaranyosi népbô román községektôl övezett Magyarfrátán.

A magyarság a legnagyobb térfoglalást (10%-on is felül) Kalotadámoson, Hidalmáson, Kajántón mutatta. Ezek közül csak a kalotadámosi térfoglalást becsüljük sokra (66,0%-83,6%). Hidalmáson pl. 1910-ben 727 magyar íratott össze, de 386 volt a zsidó, míg az összes keresztyén magyar egyházak hívei csak 337 lelket tettek. Itt a zsidók akkor mind magyaroknak vallották magukat; mindössze 1 német volt. Kajántón régebben éppen csakhogy stabilis magyarság 1900-1910 közt lökésszerûleg gyarapodott, de a felekezeti összetétel és a románok magyarul tudásának a változása nem adja kellô magyarázatát a hirtelen változásnak. Megnyugtató a magyarság térfoglalása a kalotaszegi Kispetrin (77,5%-86,9%) és szép - egyenletessége miatt is - a mezôségi Mezôköbölkúton (55,3-61,9%), nemkülönben az ugyancsak mezôségi Magyarpalatkán (28,1-33,2%) és Visán (59,3-66,9%), a kalotaszeg-alszegi Türén (60,1-67,1%). Ezzel szemben nyugtalanítóan dekadens volt a magyarság pozíciótartása Magyarókerekén (48,4-41,4%), Nyárszón (72,7-63,5%) és Gyerôvásárhelyen (55,7-50,1%). Kalotaszeg e 3 községe közül az elôbbinek a fekvése exponált, amennyiben ettôl nyugatra már csak román helységek következnek. Viszont Nyárszó és Gyerôvásárhely inkább magyar községek közé ékelôdik, s így a románság terjeszkedô életereje annál meglepôbb. Az említett Magyarfrátán a visszaesés (14,2-11,0%) inkább azért aggályos, mivel a hanyatlás késôbb is erôsen folytatódott (7,9%-ig), s így az eredetileg is vérszegény magyarság kifejezetten elítélt szórvánnyá degradálódott.

A román uralom félidejében tartott népszámlálás a magyarság állományát e községekben 14 997-re tette. Ez 20 év alatt 7,42%-os, az elôbbi kategóriához mérten már elég kicsiny apadásnak felelne meg. A törzsökös magyarság azonban még jobban tartotta magát. A már említett s a zsidók anyanyelvi bevallásában történt ingadozás terhét érzô Hidalmáson és Csucsán ugyanis a magyarság száma katasztrofálisan megapadt. Csucsán 437-rôl 146-ra, Hidalmáson 727-rôl 287-re. Nemcsak a zsidók okozták e papiros-veszteséget. Elköltözések, kiutasítások, kenyérvesztések is történtek. De ha e két községet, továbbá - az egyöntetû eljárás kedvéért - Egerest leszámítjuk, akkor a magyarság vesztesége (14 511-13 906) - 4,17%-ra mérséklôdik. A százalékos tagozódás terén a visszaesés nem nagy: 42,34%-ról 40,00%-ig szálló.

Az aggályos eltolódások közül ki kell emelnünk a Kalotaszegrôl az eladdig éppen ellenkezôleg kiválóan viselkedô Kalotadámost (83,6-62,4%), az eddigi irányzatba sajnosan beleilleszkedô Magyarókerekét (41,4-36,2%) és az odáig elég stabilis Sztánát (65,8-60,8%); Gyerôvásárhelyt (50,1-48,4%) és Magyarkiskapust (51,4-49,9%) inkább csak azért említjük fel, mivel a mérsékelt térvesztés e községekben az abszolút többség elvesztét is jelentette. Ha ugyan nem kellene gyanakodnunk némileg arra, hogy a népszámlálási praktikának is része volt ezen elég lehangoló eredmények elôidézésében.9 Kajántón a térvesztésnek (61,1-49,2%) nem tulajdonítunk jelentôséget az elôbb említett okból. Itt a magyarság aránya az esés ellenére magasabb, mint - az 1910-es aránytól eltekintve - bármikor volt.

Jegyezzük fel azonban azt, hogy akadt 6 község, amelyben a magyarság aránya e próbás idôszakban elôretört, ha mindjárt szerény mértékben is. Ezek közül nincs különösebb jelentôsége a csaknem színmagyar kalotaszegi Ketesden, Sárvásáron és Jegenyén a természetes ingadozási határok közt mozgó csekély térfoglalásnak. A derekas nyárszói térnyerés értékét (63,5-68,8%-ig) az rontja, hogy itt az össznépesség apadt. A Mezôség széli szépen fejlôdô Tancson a csodálatosan állandó erôviszonyok közé kedvezôen illeszkedik az 1930-as (86,5, 87,5, 85,1, 86,2 után 87,5%). Mezôköbölkúton a számra stagnáló magyarság térnyerése (61,9-63,6%) a község fekvésénél fogva örvendetes esemény, de még ennél is többet ér az, hogy a híd szerepre hivatott és parányi magyar tömbhöz (Visa, Vajdakamarás) szervesen kapcsolódó Mezôkeszün a magyarság aránya 79,4%-ról 83,8%-ig emelkedett. Itt az abszolút gyarapodás is kielégítô.

A szóban forgó magyarlétszám-kategória ellenálló erejét a szokott módon úgy is vizsgálat alá vettük, hogy az 1910-ben 201-500 magyart számláló községékben vizsgáltuk10 a magyarság útját. 34 ily község volt 1910-ben. Ezekben 11 109 magyar élt, a községcsoport lélekszámának 31,25%-a. 1930-ra 9771-re esett a magyarok száma, ami már csak 25,71%-os képviseletet jelent.11 A fogyás 1180 fô, az eredeti lélekszám 10,77%-a. Ismét kisebb érték, mint az elôbbi kategóriában észlelhetô, s így most már sorozatos bizonyságot szereztünk arról, hogy a viszontagságos idôk sebei annál viselhetôbbek voltak s a magyar élet megingása annál csekélyebb volt, minél nagyobb volt az egy-egy községben élô magyarok száma.

A viszonylagos súly és a pozíciótartás kapcsolatát most beszédesebben és szemléletesebben fejezzük ki, mivel a magyarság részesedése már súlyosabb skálájú változatokat mutat.

Azon községekben, amelyben a magyarság arányszáma

Volt magyarok

Változás

1910-1930

száma

%-os részesedése

(1910)

1910

1930

1910

1930

%-ban

           

I. 50%-

3692

3626

68,4

65,1

- 1,8

II. 25-50%

39334

3516

31,8

24,1

- 10,6

II. -25%

3383

2704

19,6

14,7

- 20,1

Az utolsó oszlop beszél! De a százalékos részesedés-számok is kivehetôleg veszélyesebben alakulnak a két alsóbb kategóriában s fôleg az utolsóban, mint a magyarság nagy súlyát mutató felsôben.

Az elôbbi táblázat egyben arról is tájékoztat, hogy a szórvány és a sziget ellenálló ereje közt milyen különbség van. A 25%-nál kisebb magyarsággal induló községeket szórványoknak tekintettük; az alábbi felsorolásból kitetszôleg nem alap nélkül.12 E községcsoportban - mint láttuk - a magyarság 20,1%-kal esett vissza. Ezzel szemben a szigeteknek, sôt részben a magyar tömb alkotó tagjaiként tekinthetô községeknek (fenti I. és II. kategória) a magyarsága csak 6,3%-kal apadt meg (7626-7142). Ha a fluktuáló bányamunkások lakóhelyét, Kissebest és a jelentôs zsidó lakosság nyelvbevallási ingadozásaival terhelt Magyarzsombort levonjuk a szigetek közül, akkor a számottevô törzsökös magyarsággal rendelkezô községek magyar eleme 3 fôvel meg is szaporodott (6855-6858), ami gyakorlatilag teljes stagnálást jelent ugyan, de mégis hol van ez a szórványok egyötödre rúgó fogyásához képest?!

---------------------------------------

* Schneller elôadása az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi szakosztályának 1943. március 17-i ülésén hangzott el. A tanulmány teljes szövege Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi szakosztályának értekezései. 3. füzetében olvasható. (Szerkesztette: dr. Martonyi János. Kolozsvár 1943.)

1 Az itt következô eredmények alapjául szolgáló számítások java részét tanársegédem: dr. Dombóy Edit egyetemi gyakornok végezte, akinek szabatos és gondos munkájáért ezúton is ôszinte köszönetet mondok.

2 Csak egy-két példát: Alparét községben a következô nevek viselôi vallották magukat román anyanyelvûeknek: Hitvány, Szûcs, Szabados, Zsellér, Kovács, Varga, Harangos, Nemes, Tatár, Vajda, Hosszú, Tálas, Jakab, Fodor, Bán, Kender, Péter, Rostás, Fülöp, Salamon, Csonkás, Bátor, Bors, Mezei, Csillag.

Alsókosály községben: Tímár, Lakatos, Veres, Kozma, Török, Zab, Hazai, Dobos, Kocsis, Deák, Haragos, Vajda, Albert, Lágy, Kolozsi, Tárca, Sebestyény, Kerezsi, Gyalai, István, Erdei, Kamarás, Zápolya, Mátyás, Kerekes, Borodi, Berki.

3 A nyelv könnyebb megtanulhatóságával szemben Tamás Lajos azon a véleményen van, hogy a román nyelv a szinonímákban s így a szókincsben éppen nem szegény. Viszont nagyon érdekes volna statisztikát vezetni arról, hogy a köznapi életben hány szót használ az átlagos magyar és az átlagos román falusi ember. Meg vagyunk gyôzôdve, hogy a tényleg használt szókincs jóval nagyobb a magyarságnál, a falusi emberek közt. Ez is egyengeti az útját annak, hogy az érintkezési nyelvvé a román alakuljon ki.

4 Ajtony, Alsózsuk, Apahida, Dezmér, Erdôfelek, Felsôzsuk, Györgyfalva, Kolozs, Kolozsbós, Kolozskorpád, Kolozspata, Nemeszsuk, Rôd, Szamosfalva, Szamosszentmiklós. E községek nagyobb része már szórvány-, illetve szigetkategóriába tartozik. Mégis e terület nemzetpolitikai - hogy ne mondjuk stratégiai - fontosságára tekintettel e községkoszorúval itt külön foglalkozunk.

5

 

Volt az össznépesség

Ebbôl magyar

A magyarság %-os része

 

1 900

1 910

1 930

1900

1910

1930

1900

1910

1930

A vasút mentén

6 831

7 939

9 876

1505

1984

2320

22,0

24,9

23,5

A vasúttól távolabb

(10 km-en belül)

19 384

20 998

22 719

3348

3332

2967

17,3

15,9

13,1

a) keletre

9 779

10 562

11 181

1829

1893

1636

18,7

17,9

14,6

b) nyugatra

9 605

10 436

11 538

1519

1439

1331

15,8

13,8

11,5

6 Borsaújfalu (8,3%-2,9%), Drág (4,1%-1,3%), Kolozsbós (7,2%-1,9%), Felsôzsuk (9,0%-4,1%), Mezôôr (7,7%-2,4%), Mezôszava (19,2%-9,2%), Nádaskóród (8,7%-1,7%), Mezôdomb (4,7%-1,9%).

7 A közben Magyarzsomborba bekebelezett Kendermál község nélkül.

8 Zárjelben a környezetet képviselô községek lélekszáma.

9 Hogy Kalotadámoson egészen bizonyosan csak ez döntött, azt a következôkbôl merjük következtetni. 1910-tôl 1930-ig a reformátusok száma 249-rôl 277-re emelkedett (+28), a gör. katolikus és gör. keletieké 149-rôl 168-ra (+19). Viszont a magyaroké 338-rôl 279-re csökkent (?), a románoké 66-ról 168-ra növekedett. Egyszerûen az történt, hogy az elmagyarosodás útján volt gör. katolikusokat visszaírták románoknak. A magyar eredésû lakosság legrosszabb esetben 62,6%-ról 62,2%-ra esett vissza. Gyerôvásárhelyen meg éppen az a helyzet, hogy a magyar vallású réteg aránya emelkedett. Itt az egyéb (cigány) anyanyelvûekkel folytattak szemre eredményes játékot. Magyarkiskapuson és Sztánán 1910-1930 közt a veszteség alighanem tényleges térvesztést jelentett. Éppen így - sôt fokozottabban - Kispetrin, ahol a visszaesés nyugtalanító volt (86,9-77,6%).

10 Az 1930-as román népszámlálási kiadványban nem szereplô Jósikafalva községet figyelmen kívül hagyva.

11 A százalékos részesedésben mutatkozó nagy süllyedés részben arra vezethetô vissza, hogy e kategóriában szerepel a Kolozsvár közelségénél fogva s repülôtere miatt igen gyorsan növekedô Szamosfalva. Népessége erôsen növelte a viszonyítás alapjául szolgáló nevezôt. Nélküle a magyarság térvesztése kevéssel mérséklôdnék (31,61%-26,27%).

12 Csucsa, Apahida, Fejérd, Kolozsborsa, Mezôörményes, Magyarfráta, Magyarkályán, Katona, Ludvég, Mezôerked.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék