magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» VI. ÉVFOLYAM - 2000. 2. (20.) SZÁM - Romániai magyar magánegyetem
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Dan Oprescu

A nemzeti kisebbségek 1999-ben*

1. Általánosságok

Az 1999. esztendô a romániai nemzeti kisebbségekkel szembeni politika tekintetében a stagnálás éveként jellemezhetô. Kivételt a roma kisebbség képez, amely jelentôs elôrelépést mondhat magáénak, fôleg ha helyzetét az 1996-os novemberi választások elôtti állapotokkal vetjük össze.

Mindenekelôtt vegyük sorba e stagnálás elemeit:

- a kisebbségvédelem jelenleg érvényben levô rendszerének kialakítását az 1990 és 1995 közötti Iliescu-korszak kormányzatai kezdeményezték; e rendszer gyakorlatilag ugyanaz maradt napjainkig, holott az akkori idôk "politikai rendelésére" készült, a közügyeket akkor irányító csoport nézôpontjából (megemlítem, hogy e kormányzati pozícióban levô csoportnak olyan nacionalista, xenofób és izolacionista tagjai is voltak, mint az NRP vagy az RNEP);

- a jelenlegi kisebbségvédelmi rendszer alapja az a klientúra, amely a választási törvény (az 1992. június 15-i 65. sz. törvény) 4. cikkelye alapján jött létre. E törvény ugyanis lehetôvé teszi, hogy a különbözô kisebbségek civil szervezetei részt vegyenek a választásokon, és amennyiben megszerzik a pártképviselôk bejutásához szükséges átlagszavazatszám 5 százalékát, ôk is képviselôt juttathassanak be a parlament Képviselôházába;

- eredetileg e rendszert azért gondolták ki, hogy ellensúlyozza az RMDSZ törvényhozási és választási befolyását, de természetesen a bel- és külföldi propaganda céljait is jól szolgálta. 1996. novemberét követôen - amikor az RMDSZ a koalíció tagjává vált -, a magyar vezetôk felismerték, hogy: (1) a már létrejött Iliescu-rendszer megreformálása rendkívül nehéz feladat; (2) a romániai kisebbségvédelmi rendszer lényeges megreformálására fordítandó energia valószínûleg késleltetné azoknak a "korporatista" céloknak a megvalósítását, amelyekre az RMDSZ megkapta az ország magyarságának szavazatát; (3) az Iliescu-rezsim idején kialakult kliensi rendszer végsô soron nem jelent veszélyt az RMDSZ céljainak megvalósítására nézve, mivel van egy elônye, éspedig (4) az egész rendszer kis költséggel mûködik - 1999-ben például 40 milliárd lejbe került -, amely mindössze csepp a költségvetés óceánjában. Valószínû tehát, hogy e rendszer a továbbiak során is fennmarad, mivel "olcsó" és "jót tesz";

- a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa tagjainak biztosított költségvetési támogatás többek között a társulási szellem korrumpálását segíti elô, azt az egyesületi szellemet teszi tönkre, amelyrôl e tagszervezeteknek a civil társadalom részeként tanúbizonyságot kellene tenniük. Minthogy a pénzt automatikusan - amolyan "tartásdíjként" - folyósítják, e szervezetek vezetôségei nem az illetô kisebbség kulturális öröksége megôrzését szolgáló programokra és projektekre költik a pénzt - például -, hanem szervezetük megerôsítésére, méghozzá más szervezetek és egyesületek hátrányára, amelyeknek nem adatott meg az a szerencse, hogy képviselôiket a parlamentbe küldhessék;

- a "truterizmus" és a "hrebenizmus" szinte zavartalanul folytatódik, végzi bomlasztó tevékenységét. 1999 nyarán néhány országos napilap révén ismertté vált az anyanyelvi diákolimpiászok díjazottjainak külföldi (olaszországi) utazása, amelyen olyan képviselôk gyermekei is részt vettek, akik nem értek el eredményeket ezeken a versenyeken, miközben az igazi "olimpikonok" Észak-Moldvában tartózkodtak tanáraikkal;

- szemérmetlenül folytatódott az "akcióknak" csúfolt folklórfesztiválok gyakorlata, amelyeket nagy dáridók követtek;

- az úgynevezett kisebbségi sajtó jó része, amelyet az adózok pénzén, költségvetési kiutalásokból jelentetnek meg, ugyanolyan színtelen, minden szakmaiságot nélkülözô dolog, mint minden, amit a verseny kizárásával valósítanak meg.

Minden tétovasága és eredménytelensége ellenére, délkelet-európai összefüggésben vizsgálva, a romániai kisebbségek érdekében alkalmazott közpolitikák közül egyesek sikereseknek tûnnek. Egy Washington Postban 1999. július 1-én megjelent cikk szerint - melyet James Rosapepe, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete írt - országunk a "nemzeti kérdés" békés és demokratikus megoldásának példája. Még ha e cikk (akárcsak a Bill Clintontól érkezô, eltúlzott dicséretek) a romániai helyzetre a jugoszláv tragédia és a koszovói NATO-intervenció összefüggésében vonatkozik is, a mûholdak magasságából tekintve elmondható, hogy országunk tényleg olyan övezetnek tûnik, amelyben az etnikumközi konfliktusok és feszültségek a kritikus szint alatt vannak. E helyzetértékelések cinizmusa nem kerülte el a román elemzôk figyelmét, mint ahogy egyes RMDSZ-aktivistákból is kiváltotta a - minden bizonnyal alkalmi - felháborodást.

2. A magyar kisebbséggel kapcsolatos folyamatok

Természetesen a nemzeti kisebbségek rendszerének stagnálása miatti fô felelôsség elsôsorban a jelenlegi kormánykoalícióra hárul, ezen belül az RMDSZ-re súlyosbító körülményként is. Ha 1998 az az év volt, amelyben az RMDSZ megpróbálta elfogadtatni a közvéleménnyel és a politikai elittel a magyar nyelvû állami egyetem gondolatát, akkor 1999 valószínûleg az az esztendô marad, amelyben a hangsúly a közösségi javak visszaszolgáltatására helyezôdött át, fôleg ami Erdély térségét illeti.

Bármennyire taktikai kompromisszumokra kényszerült is az RMDSZ annak érdekében, hogy minél több elvárásnak eleget tegyen (köztük a madridi NATO-döntést követôen oly törékennyé vált kormánykoalícióénak), úgy gondolom, nagyon kevés mentsége van arra, hogy nem teljesítette stratégiai célját: a nemzeti kisebbségekrôl szóló törvény elfogadtatását, amely nem csak a romániai magyarok jövôjére vonatkozik, hanem mindenkiére. A kormányzási idôszak - óhatatlanul választási megfontolásoknak kitett - végére hagyva, a kisebbségi törvény tervezetének parlamenti megszavaztatásával az RMDSZ nagy kockázatot vállalt, tehát az elôrelátható kudarcot is. Csak amennyiben sikerül az RMDSZ politikusainak a rendkívül kedvezô intézményi és nemzetközi konjunktúrát kihasználniuk (például a 2001-ben esedékes EBESZ-elnökséget), és ha e tíz éve mozdíthatatlan kérdést is mozgásba tudják hozni.

Érdemes lenne egyszer szót ejteni a diszkrimináció-ellenes törvény tervezetérôl is, legalább azért, hogy megértsük azoknak a szubjektív és objektív körülményeknek a láncolatát, amelyek együttesen oda vezettek, hogy úgy léptünk be a 2000. - választási - évbe, hogy e törvénytervezet nem került a kormány és a parlament elé. Nyilván a roma népesség veszíti a legtöbbet e szavazás elmaradásából (miközben a romániai magyarság korporatista érdekei gyakorlatilag függetlenek egy ilyen törvény meglététôl). Lehet, hogy a különbözô diszkrimináció-típusok - országunk számára oly jellemzôen merész (a fajitól a szexuálisig terjedô) - keverése, mely e törvénytervezetet jellemzi, rövid távon kudarcra ítéli e nemes kezdeményezést is, fôleg most, a választási évben.

1999 egyébként az az év volt, amelyben az RMDSZ elérkezettnek látta az idôt, hogy helyettesítse a miniszterelnök mellé delegált kisebbségügyi minisztert. Az, hogy e váltást milyen mértékben határozta meg (vagy befolyásolta) az RMDSZ két "szárnya" közötti kompromisszum igénye, nem témája jelen írásunknak. Tény, hogy február óta Tokay György (aki a szervezet 25 parlamenti képviselôjének egyike) helyébe Eckstein-Kovács Péter (a 11 RMDSZ-szenátor egyike) lépett. Úgy tûnik, hogy Tokayval szemben a fô vádpont - amennyiben volt ilyen - arra vonatkozott, hogy "túlságosan úriember". Túl a kisebbségi problematika kezelési stílusának nyilvánvaló megváltozásán, némi változás a Kisebbségvédelmi Hivatal (KH) tervezô és végrehajtó személyzetének munkájában is bekövetkezett (a miniszter új tanácsost vett maga mellé, egy igazgatót leváltott és mást nevezett ki a helyébe, egyes igazgatókkal rosszabb lett az együttmûködés, másokkal viszont javult, módosult a belsô mûködési szabályzat stb.). Személy szerint úgy gondolom, hogy további változások lesznek a KH személyzetében - melyek közül egyeseket "drámaiként" fognak minôsíteni a 2000-es mérleg megvonásakor. Másrészt Tokay diszkrét nyilvánosságát Eckstein-Kovács masszív jelenléte váltotta fel a televízió képernyôjén és az írott sajtóban.

Számomra nyilvánvaló, hogy az RMDSZ a 2000. ôszi parlamenti választásokat követôen is kormányzati hatalmi pozíciókkal fog rendelkezni, minthogy mindenki egyet ért azzal, hogy ez "jót tesz" a külföld felé (még maga Bill Clinton is megdicsért bennünket ezért), itthon pedig általános vélekedéssé vált, hogy az RMDSZ politikusai példásan szerények, vagyis hogy a bukaresti központi kormányzat szintjén nagyon kevéssel beérik, és ennek ellenében nagyon fegyelmezetten szavaznak a parlamentben a koalíció mellett. Ezzel magyarázhatók a 2000-es választások valószínû gyôztesei, a TDRP, de még a Szövetség Romániáért Pártja felôl is érkezô jelzések, amelyek nagyon kedvezôknek tûnnek az RMDSZ kormányzati szerepét illetôen. Valószínû, hogy az RMDSZ a következô öt évben is kormányon marad, függetlenül attól, hogy kikbôl is áll majd a koalíció.

Ugyanakkor a helyhatósági, majd pedig parlamenti választások közeledtével elôreláthatóan keményebb lesz az RMDSZ "radikálisainak" a hangvétele, s e vonalvezetés a romániai magyarok politikájának provinciális jelleget kölcsönöz, mert a helyi autonómia megvalósítását tûzi célul ott, ahol a magyar kisebbség többséget alkot. Ennek kapcsán a "radikális" vonal a "liberálissal" került szembe, amely a bukaresti kormányban való részvételt ajánlja cserébe az RMDSZ-kérések (az egyetemi oktatás, a helyhatóság stb.) teljesítéséért. A "radikális szárny" valószínûleg azt fogja hirdetni (hogy mekkora bel- és külföldi hitellel, azt tudjuk), hogy a romániai magyarokat "üldözik", hogy eljött az ideje, hogy "elsirassuk" az erdélyi magyarságot, hogy a jelenlegi RMDSZ-vezetés "árulóvá" vált stb. Ami hasznos volt az 1990-es, 1992-es és 1996-os választópolgárok elôtt, az jó lesz 2000-ben is, fôleg azért, mert e szavazótábor emberi összetevôi változatlanok maradtak. Az RMDSZ szavazótáborát a romániai magyarság alkotja mind a mai napig, amely többször is fegyelemrôl és egységrôl tett tanúbizonyságot. Az RMDSZ igazi, "ontológiai" problémáját azonban a 2004-2005 utáni stratégia megfogalmazása jelenti majd, amikor az addig "fogoly" szavazótábor elkezd majd szórtabban, vagyis "normálisan", politikai és nem etnikai opciók alapján szavazni. Természetesen, hasonló problémák merülnek fel Románia többi pártja és politikai csoportosulása elôtt is, de sajátos formában, miközben ez az RMDSZ-t végzetesen érintheti (például úgy, hogy nem lépi át a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöböt). Ami viszont rossz lenne Romániának és egyben minden lakójának.

A következô idôszakban azonban a dolgok a maguk csendes módján mennek végbe, vagyis: a "fôurak" továbbra is üzleti ügyeikkel (valamint parlamenti újraválasztásuk megszervezésével) lesznek elfoglalva, a "radikálisok" pedig továbbra is csupán hangoskodnak (végül is, az "ifjú farkasok" már nem is annyira fiatalok, s nincsenek annyira "kiéhezve" sem, mint voltak 1990-96 között). 1999 egyébként a csalódás éve is volt az RMDSZ vezérei számára, akiket nagyon kiábrándított a Budapestrôl érkezô FIDESZ-vezetôk önmérsékletének hiánya, például az, amit a magyarság Bálványosi Tábornak nevezett ünnepsége alkalmával tanúsítottak Tusnádon. Ezzel szemben az RMDSZ "fiatal radikálisai" kezelik azokat az alapokat, amelyeket Magyarország az erdélyi magyarság rendelkezésére bocsát egy magyar nyelvû magánegyetem létesítése céljából; e tekintetben, ami a közeljövôt illeti, személy szerint optimista vagyok, mivel mindenkinek van valami nyernivalója az ügybôl, akár ideológiailag, akár politikailag vagy csupán anyagilag.

Kaptunk egy kis (inkább geopolitikai s nem gazdasági értelembe veendô) haladékot, körülbelül úgy 2010-ig, hogy ezalatt végleg elszakadjunk a "szürke" Kelettôl, s hogy csatlakozzunk az igazi Európához, a nem-csupán-térképszerûen-létezô Európához. Valószínûleg két - nemzetközileg is számottevô - tényezô lesz meghatározó: (1) egyfajta gazdasági válság és (2) Oroszország, mint ismét megerôsödô nagyhatalom (a harmadik tényezô, Kína, szintén létezik, azonban számomra egyelôre nem kiismerhetôen). Nem vagyunk felkészülve azokra az idôkre, amelyek ugrásra készen állnak.

1999-ben is mûködött a "Tôkés-paradoxon": az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, az 1989 decemberi forradalomnak és Temesvár hôsiességének stb. szimbóluma továbbra is ádáz bírálója az RMDSZ jelenlegi effektív (azaz végrehajtói jogosítványokkal rendelkezô) vezetôségének. Tôkés László a rendszer belülrôl jövô kritikájának hatékony voltát példázza; ôt nem lehet a pártból kitenni, mert akkor az megtagadná saját disszidens-antikommunista és forradalmi legitimitását, s az általa megfogalmazott - cseppet sem diszkrét - bírálatok nagyon pontosan célzottak (még akkor is, ha erôtlenek; mert ki veszi komolyan Tôkés püspököt, amikor azt mondja, Romániában üldözik a magyarságot, az a legjobb úton van afelé, hogy megszûnjön létezni stb., miközben az RMDSZ a kormánykoalíció tagja, s gyakorlatilag minden követelése teljesült). De a belülrôl való bírálat hatékonyságát az olyan politikusok, mint Victor Ciorbea, Adrian Severin vagy Radu Vasile nem értették meg, s ezért nagy politikai árat kellett fizetniük a "kívülrôl jövô bírálat" kísértéséért. Aki olyan hierarchikus politikai és adminisztratív struktúrát kíván megváltoztatni, mint amilyen egy párt, annak belül kell maradnia.

Az RMDSZ a "normalizálódás" útját járja, azaz elveszti etnikai jellegét és politikaivá válik; az RMDSZ politikaivá válásának folyamata 2005 körül zárul le, amennyiben geopolitikai térségünkben nem következik be valamilyen katasztrófa. Ma még nehéz megmondani, hogy milyen fajta párt lesz az RMDSZ öt év múlva, de komoly esélyei vannak annak, hogy inkább a jelenlegi RNEP-re, s ne a jelenlegi RMDSZ-re hasonlítson. Az RMDSZ jelenlegi választói csodálatra méltó sztoicizmust tanúsítanak az ôket képviselô politikusokkal szemben; de elôre jelezhetô, hogy a romániai magyarság jelenlegi elkötelezettsége az "ügy" mellett körülbelül szintén 2005 körül ér kritikus küszöbre. Mindenesetre, a "normalizálódás" - vagyis a politikaivá válás - útja elkerülhetetlen, és 1999-ben tapasztalhattuk is ennek néhány jelét; a szakképzett személyzet hiánya (amellyel országunk mindegyik pártja szembesül) például nem akadályozta meg az RMDSZ vezetôségét abban, hogy megszabaduljon egy olyan embertôl, mint Niculescu Antal, méghozzá olyan körülmények között, amelyeket kellô eufemizmussal is tapintatlanságként jellemezhetnék.

1999-nek a romániai magyarság szempontjából pozitív hozadéka is volt; ezek közt elsôsorban a Krónika címû, új napilap megjelenését kell megemlítenünk.

3. Közpolitikák a roma lakosság érdekeinek szolgálatában

Mindaz, amit a romániai roma problematikának neveznek, sok olyan kérdést tartalmaz, amely nemzetiségtôl függetlenül közös a többségi lakosság problémáival. De az átmenet és posztkommunizmus nehézségein túl a romák még néhány további hátrány elszenvedôi is, amelyek közt valószínûleg a diszkrimináció - és annak minden történelmi öröksége - a legsúlyosabb. Amikor "normális" lapokban is olyan, a main-stream-mel egyezô hirdetéseket találunk, mint például "Ôröket alkalmazunk, romák kizárva", vagy: "Blokklakás eladó, a lépcsôházban nincsenek cigányok", akkor ezt annak biztos jeleként kell tekintenünk, hogy nálunk az országban sok emberrel valami nagyon nincs rendben. És ezt az Európai Unió mondta meg nekünk: vigyázzatok roma honfitársaitokra, mert ôk is Románia polgárai, és sokuk helyzete még a romániai standardok szerint is elfogadhatatlan. Elôbb az Agenda 2000-ben (az Európai Bizottság jelentése az uniós tagfelvételre pályázó országokról), majd évente, a tagjelölt országok csatlakozási folyamatban elért eredményeirôl készült jelentésekben többször is megfogalmazódott, hogy a romák helyzetének számottevô javítása egyike azon kevés politikai feltételeknek, amelyeket Romániának teljesítenie kell annak érdekében, hogy jelöltsége komolyan essen a latba. Látható, hogy nemzetközi szervezeteknek kell jönniük, hogy elmondják, vigyázzunk országunk polgáraira, gyerekeinkre stb.

Véleményem szerint Romániában a romakérdés bátor és nagylelkû kezelésére csak politikai megegyezés alapján kerülhet sor (amelybôl természetesen ki kell maradniuk a szélsôséges pártoknak és csoportosulásoknak, mint például a Nagyrománia Pártnak). Egyrészt Romániában, amiként bárhol Európában, a romákat inkább a baloldali vagy középbal pártokra leadott voksok jellemzik, mert ezen pártok retorikája az, amely szociális érzékenységgel közelít a kérdésekhez (esetleg etatista-paternalista módon, ahogy a TDRP teszi); vagyis a romák szavazótábora ennek foglya, s ezt nagyon jól megértette a Ion Iliescu körüli politikai csoportosulás (nevezzék azt Nemzeti Megmentési Frontnak vagy akár a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjának). Az etatizmus, a kliensi rendszerek és - részben - a korrupció (például a jugoszláviai embargó megszegése) meglehetôsen sok romát tett gazdaggá, s ennek eredményei, a jólét, láthatók is. Újabban a Melescanu vezette Szövetség Romániáért is felismerte, milyen választási potenciált jelent a roma lakosság (amely mégis marginális tartalék; azonban szoros választási verseny esetén a roma szavazatok eldönthetik, ki legyen a gyôztes, s ki a vesztes), és néhány roma szervezet támogatásába kezdett, amelyek viszont hajlandóaknak mutatkoztak, hogy a 2000. ôszi választások jövendôbeli gyôztesei mellé szegôdjenek.

Másrészt a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó politikai csoportosulások azért foglalkoznak a roma-problematikával, mert az stratégiai céljuk - Románia nyugat-európai és euroatlanti integrációja - megvalósításának egyik feltétele. Ebbôl következôen az lenne a legjobb, ha a romakérdést sikerülne depolitizálni, függetleníteni minden pártpolitikától. Ezért úgy gondolom, hogy a romakérdésben a nemzeti stratégiát egy PHARE-program formájában lehetne a legmegfelelôbb módon megfogalmazni, amely gyakorlatilag arra kötelezne minden kormányt, hogy a romák helyzetének javítása érdekében cselekedjen, s ebbe beletartozik mindennemû hátrányos megkülönböztetés felszámolása is.

Az RO9803.01-es PHARE-programmal a román kormány a Kisebbségvédelmi Hivatal révén 2 millió eurós támogatásban részesült, amelynek célja a romák helyzetének javítására szolgáló nemzeti stratégia kidolgozása, valamint e stratégia tesztelése néhány kiválasztott program segítségével. Jelenleg a program menedzsmentjének pályáztatása folyik, s minden jel szerint 2000 márciusának közepére beindítható lesz, a kormány pedig a romakérdésben és annak közpolitikai kezelésében a legjobb romániai és külföldi szakértôkre számíthat. Valószínûleg 2000 végére elkészül az úgynevezett Fehér Könyv is, amely a kormánynak és a Roma Szervezetek Munkacsoportjának (RSZM) a romakérdés nemzeti stratégiájára vonatkozó javaslatát tartalmazza.

Az RO9803.01-es PHARE-program az eredeti ütemtervhez képest több hónappal is megkésett; a késésben viszont az a jó, hogy a projekt PHARE-támogatás nélkül is beindult, és meglehetôsen elôrehaladott állapotban van. Ami teljesen eredetivé teszi országunk eljárását, az az aktív, közvetlen partnerség, amely a kormányzati tényezôk és a civil társadalom - fôleg a roma szervezetek - között kialakult. 1999-ben több találkozóra is sor került a romániai roma szervezetek között (Mangalián, Predealon, Szebenben, Bukarestben), amelyeken megalapozták a kormánnyal való partnerség elveit, és e partnerséget a Kisebbségvédelmi Hivatal és az RSZM 1999. május 3-án írta alá. A megegyezés szerint az RSZM által delegált szakértôk a romakérdés tárcaközi bizottságának tagjaivá válnak, a különbözô minisztériumok képviselôivel azonos számarányban és ugyanolyan jogokkal. Mi több, e tárcaközi bizottságnak két társelnöke van, az egyiket a kormány nevezi ki, a másikat az RSZM. A bizottság havonta ülésezik, s a stratégia különbözô ágazati (oktatásügyi, egészségügyi, kulturális) vonatkozásait, valamint a nemzeti stratégia általános elveit vitatja meg.

A tárcaközi bizottság munkálatainak eredményeinél is fontosabb a kölcsönös bizalomnak az a szelleme, amely itt kialakult; a "kormányzatisoknak" alkalmuk volt megtapasztalni, hogy a romáknak nem csupán maximális és egyoldalú követeléseket megfogalmazó aktivistái vannak, hanem szakértôkkel is rendelkeznek a legváltozatosabb területeken, az RSZM képviselôi pedig de visu megérthették, hogy nem minden kormányhivatalnok korrupt, rasszista vagy inkompetens rosszakaró.

Közép- és Kelet-Európa más országaitól eltérôen Romániában, történelmi okokból kifolyólag, kiváló roma elitek tevékenykednek; ezt nemzetközileg is elismerték 1999 tavaszán, amikor a szociológus Nicolae Gheorghét nevezték ki a varsói EBESZ-iroda romakérdésben illetékes tanácsosává. Be kell vallanom, hogy érezhetô Nicolae Gheorghe hiánya a romániai roma mozgalomban, még akkor is, ha sokan megpróbálták kitölteni az általa hagyott ûrt. Rendkívül fontos azonban, hogy az itthoni roma vezetôk és aktivisták folytatják a kormánnyal kialakult partneri kapcsolatot, felismervén azt a történelmi lehetôséget, amelyet saját nemzeti programjuknak a kidolgozása kínált (vagyis a romakérdés nemzeti stratégiáját). Újabb bizonyítéka ez annak a politikai érettségnek, amelyre a roma elit szert tett.

Közép- és Kelet-Európa más országaiban is rendelkeznek nemzeti stratégiával a romakérdés megoldására - illetve, ezek kidolgozása folyamatban van -, azonban Románia az egyetlen ország, ahol ilyen átfogó programok a romák képviselôinek kezdeményezésére és közvetlen részvételével készülnek. És Romániában e képviselôknek a legitimitása tagadhatatlan, mert a roma szervezetek országos gyûlésein demokratikus módon választják meg ôket.

Fordította: Bakk Miklós

------------------------------

* Forrás: Sfera Politicii 2000/78. sz.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék