magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» V. ÉVFOLYAM - 1999. 4. (18.) SZÁM - Kisebbségi magyar gazdaságpolitika
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Coltea Tibor

Mire alapozhat egy kisebbség,
ha önálló intézményrendszert kíván kiépíteni

Közhelynek számító megállapítással kezdeném: bármely kisebbségi körülmények között élô nemzeti vagy vallási közösség számára két út áll rendelkezésre, éspedig az asszimiláció vagy az önszervezôdésre épülô, tudatosan és önként vállalt kisebbségi lét megôrzése.

Vitathatatlan, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség mind történelmi tradícióiból adódóan, mind létszámát tekintve joggal igényli és reméli a fennmaradását. Ezen remény valóra válásának az egyik alapvetô feltétele azon intézmények létrehozása és hatékony működtetése, amelyek döntôen képesek befolyásolni e nemzeti kisebbség létét, közérzetét, kohézióját és jövôbeni fejlôdését.

A teljesség igénye nélkül felsorolnám az általam fontosnak tartott közösségi intézményeket:

- önálló iskolahálózat óvodától egyetemig;

- kórházak, szociális otthonok, árvaházak;

- színházak, múzeumok;

- újságok, folyóiratok, könyvkiadók;

- közösségi házak, kulturális központok, sportegyletek.

Az egyik alapvetô kérdés: ki hozza létre ezeket az intézményeket és milyen forrásból?

Racionális és jogszerű az a megközelítés, hogy a román állam hozza létre, hiszen a magyar kisebbség tagjai adófizetô polgárok, tehát számarányukkal és befizetéseikkel arányosan kellene részesülniük a költségvetési kiadásokból.

Errôl az igényrôl nem szabad lemondani, különösen ha az állami magyar nyelvű iskolahálózatról vagy magyar színházak és múzeumok létrehozásáról és működtetésérôl beszélünk. Tíz év távlatából visszatekintve egyértelműen látszik viszont, hogy naivság volt feltételezni a jelenlegi román társadalom és a mindenkori román kormányok részérôl, hogy gyors és hathatós megoldásokat fognak nyújtani a romániai magyar nemzeti közösség reális igényeire ami intézményrendszerének a kiépítését és működtetését illeti.

Ebben a kérdésben egy komoly hangsúlyeltolódásra lenne szükség, lényegesen nagyobb szerepet kellene hogy kapjon az önszervezôdés, önfenntartás, ezen intézményeknek magán és ugyanakkor közösségi jelleget adva.

Tudatosan nem említettem eddig az erdélyi magyar vállalkozásokat vagy magyar bankot. Nem hiszem, hogy egy nemzeti közösségnek kell létrehoznia a profitorientált vállalkozásokat, de igenis hiszem annak a fontosságát, hogy minél több erdélyi magyar vállalkozzon.

A társadalmi szervezetek és politikai pártok vagy egyházak által létrehozott vállalkozások kudarca szinte törvényszerű; példának okáért csak az RMDSZ által létrehozott Tulipán vállalkozásokat említem. Mi ennek az oka? Szerintem ez esetek túlnyomó részében az ilyen jellegű vállalkozások tulajdonosai két nagy hibát követnek el:

  • nem objektív és performáns szakmai kritériumok alapján nevezik ki a cég ügyvezetôit, illetve a tulajdonosi attributumokon túl beleszólnak a vállalkozások ügyvitelébe;
  • elvárják a vállalkozások ügyvezetésétôl a profitorientáltságot és hatékonyságot, ugyanakkor karitatív, részrehajló vagy szelektív magatartást igényelnek a személyzettôl, illetve a megrendelôktôl egyaránt.

Hasonló okokból nem működôképes az úgynevezett "nemzeti színű" bank, lásd a Dacia Felix Bank példáját.

A kibontakozás esélyét nem annyira az erdélyi magyar vállalkozásokban, mint inkább a minél több erdélyi magyar vállalkozóban látom. Óhatatlanul felmerül egy másik kérdés is: mi számít magyar vállalkozásnak: az a bukaresti cég, amelyet egy magyarországi jogi személy hozott létre, de nincs egy magyar nemzetiségű alkalmazottja sem, vagy az a székelyföldi többségi izraeli tulajdonban lévô nagyvállalat, amely kizárólag magyar nemzetiségű alkalmazottakat foglalkoztat, illetve az a kft, amelyet két olyan román állampolgárságú természetes személy alapított, amelyik közül az egyik magyar nemzetiségű, a másik pedig román?

A fentiekbôl óhatatlanul adódóan a kérdést másképpen kellene megközelíteni: legyen minél több erdélyi magyar vállalkozó és olyan jól képzett szakember, aki a reál szférán belül vagy kívül keresett és megbecsült munkaerôvé válhat.

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, szerintem az önálló magántulajdonban lévô romániai magyar intézmények létrehozásában és működtetésében döntô szerepe a magántôkének kell hogy legyen. Ennek két alapvetô feltétele van:

  • a romániai magyar társadalomnak minél több olyan egyénre van szüksége, aki anyagilag képes adományaival létrehozni a fent említett intézményeket, illetve befizetéseivel hozzájárul a fenntartásukhoz;
  • a romániai magyarságban erôsödjön meg az összetartozás érzése, egy bizonyos fokú önzetlenséggel párosulva, hogy áldozatot vállaljon e közösségi intézmények létrehozásáért és működtetéséért.

Az elmondottak elsôsorban a romániai magyarság nagy közösségére vonatkoznak, de nagymértékben érvényesek az erdélyi magyar faluközösségekre is.

Nem szeretném ha valaki a fentiekbôl azt a következtetést vonná le, miszerint le kéne mondani olyan külföldi forrásokról, mint magyar kormánypénzek, EU-s pályázati források vagy külföldi magánszemélyek adományai; az ilyen forrásokat inkább beruházásokra kellene fordítani.

Feltételezve, hogy az anyagi források elvben a rendelkezésükre állnak, jön a következô alapvetô kérdés: ki hozza létre és ki működtesse ezeket az intézményeket és milyen formában? Erre vonatkozólag engedjenek meg néhány észrevételt.

Óhatatlanul szükség van egy összehangoló, koordinátor szerepet betöltô, elsôsorban kulturális és kisebbségvédelmi orientációjú szervezetre; erre valószínűleg a legalkalmasabb az RMDSZ volna - leválasztva róla a politikai pártfunkciót.

Minden egyes intézmény létrehozására alapítványt kell bejegyezni: az alapítók lehetnek magánszemélyek, ha az illetô személy nagy összegű adománnyal járul hozzá az alapítvány létrehozásához, vagy olyan kisebbségi szervezetek, társaságok, egyházak, amelyeknek a felbomlási vagy megszűnési esélye kicsi. Ezen a ponton messzemenôen figyelembe kell venni a szubszidiaritás elvét.

Az egyik legfontosabb követelmény szétválasztani az alapítók személyét az intézmények vezetésére (menedzselésére) kiválasztott szakemberek személyétôl. Nagyon sok függ attól, hogy egy intézmény vezetése mennyire áll a helyzet magaslatán mind szakmai, mind emberi megközelítésben. Egy magánkórház vagy egy magánegyetem - még akkor is, ha nem kereskedelmi társaság formájában hozzák létre - profitorientáltan kell hogy működjön. Az ilyen intézményeknél - de nem csak ezek esetében - jól körülhatároltan szét kell választani a szakmai vezetést a gazdasági vezetéstôl. Egy magánkórház vagy egy magánegyetem, hogy e példáknál maradjunk, csak akkor tud hosszú távon és sikeresen működni, ha magas színvonalú szakmai szolgáltatást nyújt, de ugyanakkor biztosítja elsôsorban saját bevételbôl a működéséhez szükséges forrásokat és ezen felül beruházási alapokat is tud képezni.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék