magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» V. ÉVFOLYAM - 1999. 2-3. (16-17.) SZÁM - A kettôs állampolgárságról
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Csapó I. József

Szabadon választott nemzeti önazonosság,
önként vállalt kettôs állampolgárság

Elismerésre méltó Tamás Sándor vitaindítója – szándékában, tartalmában egyaránt!

A kérdéskör behatárolásakor a "problémafelvetôk és a válaszadók egy részére" hivatkozva, ilyképpen közvetít: szüksége van-e vagy sem az erdélyi magyarságnak a kettôs állampolgárságra? Persze érdekelne, hogy a "másik rész" miként "közelíti meg a kérdést", az elmaradt válasz mégsem okoz hiányérzetet. Az idézett megközelítés ugyanis magában hordozza a változatot: szüksége van-e vagy sem az erdélyi magyarnak a magyar állampolgárságra is?

Ki adhat választ ezen kérdésekre?

Az illetékes az állampolgár, hiszen ô a jogalany. Csakis neki van joga arra, hogy kérelmével egy másik államhoz forduljon s kettôs vagy többes állampolgárságot megszerezzen. A másik illetékes az állam, amelyhez kérelmével fordult, mert minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ô állampolgárai!

Nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyar dönti el, hogy romániai állampolgárságát megtartja, szüksége van-e a magyar (tehát a kettôs) állampolgárságra, és csakis ô. Helyette senki másnak nincs joga sem kérnie, sem lemondania e jogállamra jellemzô intézményrôl.

Miként válaszol az állam a polgár által megfogalmazott kérésre? A belsô jogrendszerhez tartozó, valamint a nemzetközi állampolgársági jogszabályoknak megfelelôen!

Általános alapelv, s egyben a nemzetközi közjog alapelve, hogy az állampolgársági ügyek minden állam belsô joghatósága alá tartoznak. Az 1930. évi Hágai Egyezmény az Állampolgársági Jogszabályok Konfliktusáról 3. szakaszában elôírja: "minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ô állampolgárai". Az 1963. évi Egyezmény, amelyet az Európa Tanács nyitott meg aláírásra, a többes állampolgárság csökkentését szorgalmazta; I. fejezete arra a sok nyugat-európai államban akkoriban elfogadott gondolatra épült, hogy a többes állampolgárság nem kívánatos.

Az 1963 óta Európában végbemenô változás hatására az Európa Tanács úgy döntött, hogy újra megfontolja a többes állampolgárság elkerülése elvének alkalmazását, figyelembe véve, hogy az évek során több állam kívánatosnak tartotta, hogy állampolgársága megszerzését oly módon szabályozza, hogy érintetteknek lehetôvé tegye származási állampolgárságuk megtartását.

Szükségszerûvé vált tehát egy átfogó egyezmény kidolgozása, amely tartalmazza az állampolgársággal kapcsolatos kérdések minden európai állam számára megfelelô megoldásait.

1992-ben a többes állampolgársággal foglalkozó Szakértôi Bizottság elkészítette a tervezetet, amelyet átdolgozott formában Európai Egyezmény Az Állampolgárságról címmel 1995 februárjában közzétettek, majd a Jogi Együttmûködési Európai Bizottság véglegesítette szövegtervezetet 1997 májusában a Miniszterek Bizottsága elfogadta s 1997 novemberében megnyitották aláírásra.

Az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény pontosítja a meghatározásokat:

– "állampolgárság" valamely személy és egy állam közötti jogi kötelék és nem utal a személy etnikai származására;

– "többes állampolgárság" ugyanazon személy által két vagy több állampolgárság egyidejû birtoklása;

– "belsô jog" a nemzeti jogrendszer rendelkezéseinek minden típusára utal, ideértve az Alkotmányt, a törvényeket, a rendeleteket, a határozatokat, az esetjogot, a szokásjogot és gyakorlatot, valamint a kötelezô érvényû nemzetközi dokumentumokból származó szabályokat.

Fentiekkel kapcsolatban néhány megjegyzés, amely az Egyezményhez csatolt Magyarázó Jelentésben megfogalmazódott. Az állampolgárság egy személy és az állam közötti jogviszony, amely nem utal a személy etnikai származására – olyan megállapítás, amely jelzi, hogy a "nationality" és a "citizenship" szóhasználat az állampolgárság vonatkozásában szinonimának tekinthetô. Ugyanis: az Egyezmény angol nyelvû címében és szövegében az "állampolgárság" a "nationality" kifejezéssel jelenik meg, amely például "nationalitate" fordításban "nemzetiséget" jelent. Érdekesség, hogy az Egyezmény francia nyelvû szövegében már nem a "nationalité", hanem a "ressortissants" kifejezést használják. Ám a romániai útlevélbôl eltûnt a "cetãtenie = állampolgár" minôsítés, helyette használják a "nationalitate – nationality – nationalité" fogalmakat, tehát eltûnt a "nationalitate – nemzetiség" mint a nemzeti hovatartozás megjelenítôje.

Számunkra, romániai magyar nemzetiségûek számára tehát kiemelt fontosságú az Egyezmény értelmezô jelentése: romániai állampolgárságunk a román állammal való jogi kötelékünk és nem "etnikai származásunk", tehát nemzeti hovatartozásunk meghatározója. Ily módon a többes állampolgárság, amely magában foglalja a kettôs állampolgárságot, két vagy több állam és a polgár közötti jogi kötelék anélkül, hogy bármi módon befolyásolná a szabadon választott önazonosságot és a nemzeti hovatartozást.

Az állampolgárságra vonatkozó általános alapelvek utalnak az állam illetékességére, a személyre, akinek joga van az állampolgárságra, a hontalanság elkerülésére, az állampolgárságtól való megfosztás tiltására, a diszkriminációmentességre.

Az állam illetékessége, az Egyezmény 3. szakasza szerint, kiemelt fontosságú: minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ô állampolgárai; az erre vonatkozó törvényt más államok kötelesek elfogadni, amennyiben összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal és az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel. Igaz ugyan, hogy az Egyezmény 7. szakasza értelmében az aláíró állam rendelkezhet belsô jogában az állampolgársági törvény erejénél fogva (ex lege) történô elvesztésérôl, ha állampolgára önkéntesen megszerzi egy másik állam állampolgárságát. Az alapelv azonban a 4. szakasz c) betûje szerint az, hogy a személyt önkényesen nem lehet megfosztani állampolgárságától, s a többes állampolgársággal foglalkozó V. fejezetben a 16. szakasz ilyképpen rendelkezik: egy aláíró állam egy másik állampolgárságról való lemondást vagy annak elvesztését nem tekintheti állampolgársága megszerzése vagy megtartása feltételének, amennyiben az ilyen lemondás vagy elvesztés nem lehetséges vagy méltányosan nem követelhetô!

A Magyarázó Jelentés szerint az állampolgárság politikai okokból való megvonását önkényesnek kellene tekinteni, tehát a 4. szakasz c) betûjében elôírtakat lehetne alkalmazni! A 7. szakaszban feltüntetettek, tehát az állampolgárság aláíró állam kezdeményezése alapján való elvesztése is éppen azon alapvetô változás szellemében értelmezendô, amely bekövetkezett az 1963. évi Egyezménytôl, amely szerint aláíró államok kötelesek voltak rendelkezni az állampolgárság elvesztésérôl, ha az illetô személy önkéntesen megszerzett egy másik állampolgárságot, az 1997. évi Egyezményig eltelt idôszakban, s amely szerint aláíró államnak választási lehetôsége van! A 15. szakasz pedig világossá teszi, hogy az államok szabadon engedélyezhetik a többes állampolgárságot, s a 16. szakasz azt kívánja biztosítani, hogy senkit ne akadályozzanak meg egy állampolgárság megszerzésében vagy megtartásában. A méltánytalan, tényszerû vagy jogi követelmények meglétét mindig azon aláíró állam illetékes hatóságainak kell vizsgálnia, amelynek állampolgárságáért a személy folyamodik!

Ami pedig a kettôs, illetve a többes állampolgársághoz fûzôdô jogokat és kötelességeket illeti, az Egyezmény 17. szakasza értelmében a többes állampolgárságúaknak azon aláíró állam területén, ahol laknak, azonos eljárásban kell részesülniük, mint a csak egyetlen állampolgársággal rendelkezôknek – például a szavazati jog, a tulajdonszerzés vagy a katonai kötelezettség tekintetében.

Katonai kötelezettség többes állampolgárság esetén?! A kérdés megoldatlanságára jó néhányan hivatkoznak, s vészhelyzetet is sugallnak. Az Egyezmény VII. fejezete rendelkezik e területen. A 21. szakasz értelmében két vagy több aláíró állam kötelezô katonai szolgálatát köteles teljesíteni, s ezen elôírás módozatait az érintett államok közötti külön megállapodások határozhatják meg! A katonai kötelezettséget az állampolgár rendszerint ott teljesíti, amely államban folyamatosan tartózkodik! De a szabad választás lehetôsége – adott!

A kettôs, illetve többes állampolgárság tehát ma már Európai Egyezményben szabályozott, jogállamokban gyakorlattá vált intézmény.

Az állam illetékességérôl szólva, elemezzük a polgár illetékességét is. Miként lehet állampolgárságot megszerezni? Az Egyezmény 6. szakasza részletesen foglalkozik a szabályokkal. Elôírja például, hogy minden aláíró állam köteles belsô jogában rendelkezni arról, hogy személyek a törvény erejénél fogva (ex lege) szerezzenek állampolgárságot: gyermekek, akiknek szülei a gyermek születésének idôpontjában az aláíró állam állampolgárai; gyermekek, akik az aláíró állam területén születtek. Rendelkezik a honosításról, a házastársak és gyermekeik jogállásáról, a hontalanok és az elismert menekültek sorsáról. Ezen utóbbi esetekben az állampolgárság elnyerése a személy kérésére történik! Az Egyezmény 10. szakasza értelmében minden aláíró állam köteles biztosítani, hogy az állampolgárságának megszerzéséhez, megtartásához, elveszté-séhez, újramegszerzéséhez vagy igazolásához kapcsolódó kérelmeket méltányos határidôn belül dolgozzák fel. A kérelem benyújtása a személy joga, tehát az állampolgárság elnyerése a személy kérelmére és az illetékes állam belsô joga, valamint az elfogadott nemzetközi jogszabályok szerint történik!

Sajátos a helyzet az állami jogutódlás és az állampolgárság összefüggésében. Az 1978. évi Bécsi Egyezmény az "államok jogutódlását" úgy határozza meg, mint az egyik állam másik által történô helyettesítését az adott terület nemzetközi kapcsolataiért viselt felelôsség tekintetében. E rendelkezések célja, hogy egy adott régióban élô személyek ne kerüljenek kedvezôtlen helyzetbe a területi változások miatt.

Egyezmény 18. szakaszának értelmében, állami jogutódlás esetén, aláíró államok az állampolgárság megadásáról vagy megtagadásáról szóló döntések során kötelesek figyelembe venni, többek között, az érintett személy akaratát, területi származását, államhoz fûzôdô valódi és tényleges kapcsolatát. E téren tiszteletben kell tartani a jogállamiság alapelveit – írja az Egyezmény. De miként lehet értelmezni a jogállamiság fogalmát? A Magyarázó Jelentés szerint, a jogállamiság alapvetô ismérvei közé tartozik: a döntéseket szilárd jogalapon hozzák meg; a jogszabály védi az állampolgár jogait és szabadságát (nem csupán az állam érdekeit), s elôremutató, hogy az egyén cselekedetei következményeit elôre láthassa, értelmezése pedig csakis abban a szellemben szülessen, amelyben azt meghozták. Ami pedig a "területi származás" kifejezést illeti, az arra a területre vonatkozik, ahol az illetô személy, illetve szülei vagy nagyszülei születtek.

E rendelkezéseket elemezve érzek késztetést, hogy hivatkozzam egy 80 évvel ezelôtti egyezményre, 1919. december 9-én született meg a Párizsi Egyezmény a Kisebbségekrôl a Társult Hatalmak és Románia között. Akkor a francia nyelvû szövegben feltüntetett "ressortissants" kifejezést "supusi", "alattvalók" fogalommá tették az Egyezmény román nyelvû szövegében, s az érintetteknek teljes egyenlôséget, szabad anyanyelvhasználatot, anyanyelven önálló és önigazoló oktatási, vallási, társadalmi, mûvelôdési, gazdasági intézményeket, Erdélyben a székely és szász közösségeknek a vallásra és az oktatásra kiterjedô területi autonómiát ígértek!

Az erdélyi (romániai) magyar nemzeti közösség ôshonos, ragaszkodik szülôföldjéhez, tudomásul veszi állami hovatartozását, s ugyanakkor a magyar nemzethez tartozónak is vallja magát! E közösség tagjai Románia állampolgárai.

A Román Állampolgárság Törvénye (1991/21-es számú) elôírja, hogy az állampolgárságot kérésre is el lehet nyerni, a feltételek nem tiltják a kettôs vagy többes állampolgárságot, s a román állampolgárság visszaszerzése akkor is lehetséges, ha valaki másik állam állampolgára és állandó lakhelye nincs Romániában!

Számtalan olyan személy él az országban, akinek kettôs vagy többes állampolgársága van. Ezek jó része nemzeti hovatartozás alapján részesült kedvezô eljárásban, például a moldvai állampolgárok, vagy azok a román állampolgárok, akik horvát származásukért lettek horvát állampolgárokká is és kapták meg a horvát államtól az útlevelet! Tehát éppen Romániában élnek olyan személyek, akik a nemzeti hovatartozás alapján kaptak Romániában vagy más államban állampolgárságot. De ez alól a Német Szövetségi Köztársaság sem kivétel, s egyre több állam készül olyképpen módosítani a belsô jogot, hogy bizonyos feltételek teljesítésével szorosabb köteléket létesítsen az "anyaország" és a nemzethez tartozást, a sajátos nemzeti önazonosságot magáénak valló személy között!

A nemzeti hovatartozás alapján elnyerhetô kettôs állampolgárság vagy a nemzethez kötôdés egyéb formája tehát nem utópia, hanem valóság – igaz, egyelôre nem számunkra!

A megoldást a magyar nemzeti közösségek tagjai számára is minél hamarabb meg kellene találni – ha nemzetben akarunk gondolkodni! Magyarországnak, belsô jogrendjét megfelelôképpen módosítva, a lehetô leggyorsabban ki kellene dolgoznia azt a feltételrendszert és azt a jogi szabályozást, amely alkalmas a nemzethez kötôdés, az anyaországhoz kötôdés megjelenítésére oly módon, hogy a magyar nemzetiségût szülôföldjén való megmaradásra is serkentse!

Aztán döntse el a polgár – és senki más helyette –, akar-e élni a lehetôséggel, turistaként akar-e Magyarországra látogatni, vagy nemzetéhez erôs kötelékkel kötôdve, otthonának érezheti anyaországát anélkül, hogy feladná szülôföldhöz való ragaszkodását?!


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék