magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» V. ÉVFOLYAM - 1999. 1. (15.) SZÁM - Külpolitika, euro-atlanti és összmagyar integráció
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Vallasek Magdolna Márta

A 118/1990 számú törvényerejû rendelet
értelmezése és alkalmazása közti eltérések
néhány erdélyi megyében,
különös tekintettel Kolozs megyére

Minden jogszabály társadalmi hatékonysága annak jogszerû alkalmazásától függ. Ennek alapja pedig a jogelméletileg minél kifogástalanabb értelmezés. Ha az értelmezést végzô szakember egyben jogalkalmazó is, az adott jogesetre vagy jogesetek csoportjára nézve, bizonyos esetben kötelezôvé teheti a jogforrásban általánosan megfogalmazott szabályt. Éppen ezért, ha félreértelmezi vagy átértelmezi a norma tartalmát, az súlyos érdeksérelemmel járhat nemcsak az érintettekre nézve, de a jogérvényesülés egészére is, sôt néha a jogállamiság és az állam egységének kérdését is felvetheti.

A 118/1990 számú törvényerejû rendelet (Decretul-lege nr. 118/1990 privind acordarea unor drepturi persoanelor persecutate din motive politice de dictatura instauratã cu începere de la 6 martie 1945, Monitorul Oficial nr. 50 din 30 martie 19901) helyes értelmezése és alkalmazása több mint százezer román állampolgár érdekeit érintette. Különösképpen kiélezôdött a jogértelmezési és alkalmazási vita a szovjet hadifogságba jutott, 1940–1944 között magyar állampolgár "észak-erdélyiek" jóvátételi jogosultságát illetôen,2 minekutána a 38/1990 számú törvény kiterjesztette az elôbbi jogforrás rendelkezéseit az elhurcoltakra és a volt szovjet hadifoglyokra is.

A következôkben az erre vonatkozó jogértelmezési és jogalkalmazási ellentmondások egy részét törekszem összefoglalni.

Amint köztudomású a jogi norma értelmezésére több egymást kiegészítô módszer ismeretes, amelyek közül a szükség szerintieket alkalmazzuk a mindenkor elérendô cél, a jogszabály helyes értelmezése érdekében.3

A nyelvtani értelmezés a norma szövegének és szövegkörnyezetének a nyelvtani szabályok szerinti vizsgálatát jelenti. A logikai értelmezés a formális logika szabályait hívja segítségül, és a jogszabályon belüli ellentmondás-mentességet vizsgálja, a jogrenddel való harmonizálását tekinti, az azonosságok és az analógiák felderítésének elôfeltétele. Például a nemzeti jogrendszereknek az eurojogrendszerhez való harmonizálásához és az euroterminológiák szükséges anyanyelvû kialakításához is ez az alapvetô módszer. A rendszertani értelmezésben a normatartalom csak más normákkal, jogintézményekkel, jogelvekkel és végsô soron a jogrendszerrel való összevetésben tárható fel. Végül pedig a történeti értelmezés a jogszabály születésének körülményeit és azokat a társadalompolitikai adottságokat elemzi, amelyek a megalkotásához vezettek.

A különbözô értelmezési módszereket, amint már említettem, egymással összefüggôen, többnyire együtt kell alkalmazni, hogy az adekvát értelmezésre vezessenek. Megjegyzendô, hogy a leggyakoribb értelmezési eredmény a megállapító (helybenhagyó) értelmezés, amikor az eredetileg feltételezett jelentéshez képest a norma más tartalommal nem bír.

Mindig kérdéses, ha az értelmezés kiterjesztô vagy megszorító szempontok szerint történik. Amint az a 118/1990-es törvényerejû rendeletet kiterjesztô 38/1990 számú törvény alkalmazásából kitûnik, mind a kiterjesztô, mind a megszorító értelmezés néha akkora veszélyt rejt magában, hogy végsô fokon a jogállamban kötelezô hatalommegoszlást vagy az államiság egységét teszi kérdésessé, amennyiben a törvényalkalmazó adminisztratív szerv vagy bíróság törvényhozói hatáskört arrogál, vagy az ország különbözô területein egymással szöges ellentétben alkalmazza ugyanazt a jogszabályt.4

A 118/1990 számú törvényerejû rendelet címében meghatározott célja, hogy "egyes jogokat biztosítson azoknak a személyeknek, akiket politikai okokból üldözött az 1945. március 6-ával berendezkedô diktatúra". Ebbe a kategóriába sorolandó minden olyan személy, akit politikai okokból szabadságvesztésre ítéltek, vagy ítélet nélkül szabadságától megfosztottak, pszichiátriai kényszerkezelésben részesítettek, kényszerlakhelyre hurcoltak vagy rendeltek.

Az ilyen állapotban eltöltött idôt úgy kell munkaviszonyban eltöltött idônek tekinteni, hogy minden esztendôt a munkában eltöltött másfél évnek kell számítani. A fenti okokból megszakított munkaidôt megszakítás nélkülinek kell tekinteni, s a munkatörvény szerinti megszakítatlan munkaidôért járó javadalmazást és egyéb kedvezményeket kell biztosítani minden jogosultnak. A törvény alá esô elhalálozott hátramaradói a nyugdíjtörvény szerinti utódlási nyugdíjra jogosultak az e törvény által elôírt kedvezményeket illetôen is (2. szakasz).

A törvény alá tartozó személyek minden üldöztetésben, szabadságvesztésben eltöltött esztendôért havi 200 lej nyugdíj- vagy fizetéspótlékra jogosultak. A kedvezményezettek ingyenes orvosi kezelésben és gyógyszerellátásban részesülnek, és lakás iránti kérelmeiket soron kívül kell elintézni (3. és 4. szakaszok).

A jogosultság megállapítására minden megyében és a fôvárosban egy-egy hattagú Különleges Bizottságot (Comisia specialã pentru aplicarea Decretului Lege nr. 118/1990 – a 118/1990 számú törvényerejû rendelet alkalmazására alakult különleges bizottság, a továbbiakban: bizottság) kell létrehozni, élén a hetedik taggal, az elnökkel, aki kötelezô módon jogász kell hogy legyen. A bizottság négy tagját a volt bebörtönzöttek szövetsége küldi ki, két tagját a megyei munkaügyi és népjóléti igazgatóság (Directia de muncã si ocrotiri sociale) nevezi ki, mivel a megszavazott nyugdíjpótlékot, járandóságokat ennek a szervnek kell kiutalnia (5. szakasz 1. és 2. bekezdés).

A megyei bizottságok munkájának összehangolása érdekében létesült egy országos hatáskörû, fôleg irányító feladattal ellátott bizottság Bukarestben. Ennek tagjai: az Igazságügyi és a Munka- és Társadalombiztosításügyi Minisztériumok egy-egy küldöttje és öt volt politikai üldözött (5. szakasz 3–6. bekezdés). Feladata a megyei bizottságok jóváhagyása volt, de a további ügyintézkedést tekintve lényegében hatáskör nélkül maradt.

A jogosultságot hivatalos aktákkal vagy ezek hiányában minden más törvényes módon lehet igazolni, például tanúkkal is. A benyújtott kérvények felôl a bizottságoknak 30 napon belül írásbeli határozatban kell döntenie. A határozat közlésétôl számított 15 napon belül akár a kérvényezô, akár a határozattal elégedetlen megyei munka és népjóléti igazgatóság jogorvoslati kérelemmel fordulhat a területileg illetékes megyei törvényszékekhez, amelyeknek a határozata jogerôs és késedelem nélkül végrehajtandó (6. szakasz).

Végül a 11. szakasz kimondja, hogy nem részesülhetnek a törvényerejû rendelet által biztosított kedvezményekben azok, akiket emberiség elleni bûncselekményekért ítéltek el, vagy valamilyen fasiszta szervezetben tevékenykedtek. (Ezek a volt vasgárdisták, kihallgatótisztek, illetve a börtönszemélyzetbôl néhányan, akiket az 1960-as évek elején nemzetközi politikai nyomásra a hadbíróság elítélt.)

Még ugyanabban az évben megszületett a törvényerejû rendelet kiegészítését szolgáló 38/1990 számú törvény is (Legea nr. 38/1990 privind extinderea prevederilor Decretului-lege nr. 118/1990 si la persoanele deportate în strãinãtate dupã 23 august 1944, Monitorul Oficial nr. 142 din 13 decembrie 1990). Ez az egyszakaszos jogforrás kiterjeszti az elôbbi rendelkezéseit mindazokra a személyekre, akiket mint katonákat a szovjet hadsereg 1944. augusztus 23-a után ejtett fogságba, vagy ez után az idôpont után mint polgári személyeket a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak.

1991. szeptember 18-án a 187. számú Hivatalos Közlönyben megjelent az 59/1991 számú törvény, amely magában foglalta a 38/1990 számú törvény szövegét és intézkedett a bizottságokban részt vevô személyek javadalmazásával kapcsolatban.

A 118/1990 számú törvényerejû rendeletet, kiegészített szöveggel, pár hónappal késôbb újrapublikálták (1991. szeptember 28, 198. számú Hivatalos Közlöny). A következô évben még született egy kiegészítô törvény, 22/1992 számmal (1992. március 18, 44. számú Hivatalos Közlöny), amely az idôközben beállt változásokra válaszolva 560 lejre emeli a jogosultak havi díját és a jövôre nézve elrendeli annak a fizetésekkel arányos mértékû emelését. (Ez az arányosítási rendelkezés az ilyen tartalmú további rendelkezéseket feleslegessé tette.)

A 118/1990-es számú törvényerejû rendeletnek, valamint kiegészítô törvényeinek alkalmazását száznegyven Kolozs megyei törvényszéki határozaton keresztül követtem nyomon. E határozatok legnagyobb részébôl levonható következtetések képezik tanulmányom alapját. Dolgozatom tárgya azonban annak a feltárása, hogy a törvényerejû rendelet végrehajtására felállított Kolozs megyei bizottság és a kolozsvári törvényszék miként értelmezte és alkalmazta ezeket a több ezer ember életét és igazságérzetét érintô jogforrásokat. Mert az osztó és kiegyenlítô igazság jelenléte és érvényesülése a jogállamiság közmeggyôzôdésben gyökerezô alapja minden civilizált társadalomban. Ennek szolgálata a jogászi etika alfája és ómegája.

A 38/1990 számú törvény alkalmazásakor a bizottságok és a megyei törvényszékek három területen hoztak vitatható döntéseket és határozatokat: a volt magyar honvédség keretében harcoló és szovjet hadifogságba esett személyekkel kapcsolatban,5 az 1956. évi magyarországi forradalom és szabadságharc kapcsán hazaárulásért elítélt magyar nemzetiségû polgári személyek esetében,6 valamint a pszichiátriai kényszerkezelés jóvátételi és munkaügyi megítélésének esetében.7 Mivel az utolsó két kategória olyan sajátos értelmezési és alkalmazási vonatkozásokat mutat, amelyek külön vizsgálat tárgyát képezhetik, a következôkben a legnagyobb tömeget jelentô, volt magyar hadseregbeli szovjet hadifoglyok jóvátételi kérdését fogom részletesen elemezni, annak a 135 iratcsomónak az alapján, amelyet a kolozsvári törvényszék irattárában áttanulmányoztam.

A felvetôdô jogértelmezési és jogalkalmazási kérdések jobb megértésének érdekében tudni kell, hogy a második világháború végével a szovjet és román csapatok az észak-erdélyi területeket is megszállták. A bevonulás alkalmával több ezer polgári személyt elhurcoltak (csak Kolozsvárról több mint ötezret). Ugyanakkor nagy tömegekben estek hadifogságba a magyar honvédségben szolgáló észak-erdélyiek is (magyarok, románok és más nemzetiségûek egyaránt).

A Romániával kötött fegyverszüneti szerzôdés százezer fônyi, volt fasisztákból álló munkaerô átadására kényszerítette a román hatóságokat. Azok pedig a saját vasgárdistáik helyett 1945 januárjában szászokat, svábokat és a Bánságban vagy Szatmár környékén élô német nevû magyarokat szedtek össze, és több mint ötven vonatszerelvény ilyen kényszermunkást küldtek ki a Szovjetunióba. Ezeket az 1960-as évektôl a Német Szövetségi Köztársaság kormánya szenvedéseikért havi kb. 250 német márkával kárpótolta. A kényszermunkára elhurcoltak között jó néhány olyan terhes nô is volt, akiknek a gyermeke a lágerben született. Az NSZK kormánya ezeknek az alanyi jogait is elismerte.

Az elhurcolt polgári személyek jogainak megítélésekor nem merültek fel nehézségek sem a 118/1990 számú törvényerejû rendelet, sem a késôbbi magyarországi kárpótlási törvény alkalmazásának kapcsán. Ezek a személyek mindhárom jogszabály alapján kapják az ôket megilletô kárpótlást.

Csak a volt magyar hadseregben harcoló és onnan szovjet hadifogságba esô személyek jóvátételi kérelmének megítélésekor alakult ki nagyfokú bizonytalanság. Észak-Erdély mai megyéi a bizottságok és törvényszékek által végzett jogértelmezést és jogalkalmazást tekintve három jól elkülöníthetô csoportba sorolhatók. Kolozs, Szatmár, Bihar és Maros megyékben a volt hadifogoly kérvényezôket a bizottságok és a fellebbezôket a megyei törvényszékek egyaránt elutasították. Máramaros, Beszterce-Naszód, Szilágy, Nagybánya és Hargita megyékben már a bizottságok elismerték és a megyei munkaügyi és népjóléti igazgatóságok helybenhagyták a törvényerejû rendelet, illetve a 38/1990 számú törvény által meghatározott jogaikat. Kovászna megyében a bizottságok határozatai ellen fellebbezô megyei munkaügyi és népjóléti igazgatóságot a törvényszék elutasította.8 Ez utóbbi esetben, a res iudicata elvének alapján, a törvényszék által megteremtett jogi precedens feleslegessé tette a további fellebbezéseket, és ettôl kezdve a volt hadifoglyok megkapták az ôket illetô jóvátételeket. Mivel nem állt módomban, hogy mind a négy megyében, ahol a magyar hadseregbôl szovjet hadifogságba esett volt magyar katonák kérvényeit elutasították, a törvényszékek irattárában utánanézzek az ottani indoklásoknak és értelmezéseknek, a Kolozs megyei eseteket azzal a feltételezéssel ismertetem, hogy a többi megyében is hasonló szemlélet alapján jártak el.

A Kolozs megyei bizottság a 118/1990 számú törvényerejû rendelet és kiegészítô törvényeinek diszkriminatórikus alkalmazásával törvénytelenségek egész sorát követte el.

Már az szembetûnô, hogy bár a kérvényezôk nagy része magyar, a bizottságnak egyetlen magyar vagy magyarul beszélô tagja sem volt. Viszont a bizottság mint kísérôt még a legközelebbi családtagot sem engedte maga elé, így az egyszerû, sokszor meglehetôsen szegény rendû magyar kérvényezôk csak szabályosan megfizetett ügyvéddel képviseltethették volna magukat. (Megjegyzem, hogy a kérvényezôk közül igen sok csak néhány vagy akár egyetlen elemi osztályt végzett!)

A bizottság csak az aktákkal bizonyított jogosultságokat ismerte el, annak ellenére, hogy a törvényerejû rendelet megengedi a bármilyen más módon való bizonyítást is.

A kérvényezôket rendszeresen és nem túlságosan udvariasan már szóban elutasították és kérvényeiket nem iktatták. Különbözô idôpontokat jelöltek meg a kihallgatásukra, amikor aztán kihallgatás nélkül elutasították ôket, vagy újabb távoli idôpontokat jelöltek meg, súlyosan megsértve mindezekkel nemcsak a közvetlenül vonatkozó jogszabályt, de az állampolgárok alkotmányosan biztosított kérvényezési jogát is.9

Számos esetben a kérvényezôt egy papírdarabon írásban értesítették, hogy mennyi nyugdíj- vagy fizetéspótlékot utaltak ki számára, de a kiutaláshoz szükséges határozatot még hónapokig nem adták ki, minek következtében a megfelelô pénzösszegek folyósítására sem kerülhetett sor.

Az iktatott kérvények megoldására elôírt 30 napos határidôt a bizottság általában nem tartotta be, a rendszerint elutasító határozatok sokszor 100–275 nap alatt születtek meg.10

A bizottság jogalkalmazási gyakorlatában elkövetett törvénytelenségek, amelyeket a fentiekben felsoroltam, nyomon követhetôek a törvényszéki fellebbezések szövegében. A magyar kérvényezôkkel szemben tanúsított diszkriminatórikus bánásmódból, amelyet a megyei RMDSZ és a helyi lapok is többször kifogásoltak, egyértelmûen tükrözôdik a bizottság hozzáállása fôleg a magyar kérvényezôk ügyeihez.

Az erôsen magyar- és általában nemzetiségellenes éllel gyakorolt jogalkalmazásra jellemzô példa, hogy több alkalommal is a bizottság teljesen törvényellenesen megváltoztatta saját korábbi határozatát, amelyben egy más elnök vezetése alatt dolgozva megadta a magyar kérvényezôket illetô jogosultságokat.11

Mindezeknél feltûnôbb jogértelmezési gyengeség, hogy határozatainak indoklásában több esetben is a bizottság nem a 118/1990 számú törvényerejû rendeletre, illetve a 38/1990 számú törvényre, hanem a 49/1991 számú törvény szövegére hivatkozik. Ez a törvény különbözô juttatásokat biztosít a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és veteránoknak, tehát teljesen más területet szabályoz, mint az említett jogforrások.

A Kolozs megyei bizottság által gyakorolt helytelen törvényalkalmazásról a magyar érdekképviseleti szervezet beadványban értesítette a Román Parlament Szenátusát és a kormányt is. Válaszában a Szenátus 12. számú szakbizottsága hangsúlyozta, hogy a bizottságoknak kötelessége a kérvényekrôl 30 napon belül dönteni,12 a román kormány nevében válaszoló Munka és Népjóléti Minisztérium pedig közölte, hogy átiratban figyelmeztette a Kolozs megyei munkaügyi és népjóléti igazgatóságot, hogy az összes hozzájuk beérkezô kérvényeket kötelesek iktatni.13

Amint az a fentiekbôl kitûnik, a 118/1990 számú törvényerejû rendelet végrehajtására felállított Kolozs megyei bizottság a legtöbb esetben nem ismerte el a volt magyar hadsereg szovjet hadifogságba esett katonáinak a jogosultságait. A következetes jogalkalmazási gyakorlat mögött álló jogértelmezési állásfoglalása részletesen megjelenik a bizottságnak a Kolozs megyei RMDSZ jogügyi szakbizottságának beadványára válaszként íródott átiratából. A bizottság elnökének (Eugen Mora) és titkárának (Gheorghe Hofner) kézjegyével ellátott, azonban iktatószám és dátum nélküli válaszlevél indoklása több jogértelmezési problémát is felvet. A bizottság érvelése szerint a törvényhozó két jól meghatározott dátumot jelöl meg, 1944. augusztus 23-át és a fegyverszünet megkötésének idôpontját (1944. szeptember 12.). Mindkét dátum azonban kizárólag Romániára és a román hadseregre vonatkozik, tehát a törvény nem alkalmazható semmilyen más ország vagy hadsereg esetében. A levél zárósoraiban megjegyzik, hogy a Szenátus politikai és emberjogi bizottságának átirata nem befolyásolja a 118/1990 számú törvényerejû rendeletnek általuk végzett értelmezését és alkalmazását.14

Azokban az esetekben, amikor a bizottság a megyei munkaügyi és népjóléti igazgatóság kérésére saját korábbi határozatait változtatta meg, indoklása arra támaszkodott, hogy az illetô kérvényezôk a magyar hadseregben szolgáltak és a román és szovjet hadseregek ellen harcoltak. Ezért a román államot megkárosítják azok a határozatok, amelyekben az említett személyeknek fizetés-, illetve nyugdíjpótlékot utalnak ki.

A bizottság mint jogalkalmazó által végzett interpretáció logikai és történelmi értelmezésnek tûnik, mivel a törvényhozó akaratára hivatkozva a saját hazai valóságát tükrözô történelmi dátumokhoz kötötte az indoklást. A logikailag és történelmileg egyaránt elfogadhatónak tûnô indoklás azonban a helyes jogértelmezést tekintve több szempontból is hiányosságokat rejt magában. Bár a jogértelmezésben amúgy is vitatott fontosságú törvényhozói akaratra hivatkozik a bizottság, mégis figyelmen kívül hagyja a Parlamentnek ebben a kérdésben kifejezett egyértelmû állásfoglalását.

1991 májusában vitatta meg a Képviselôház a 49/1991 számú veterántörvény tervezetét, amelyet a bizottság gyakran felhasznált elutasító határozatainak megindokolására. A május 21-i parlamenti ülésen Mircea Cretu képviselô javasolta, hogy a törvénytervezetbe illesszenek be egy újabb szakaszt, amely kimondja, hogy nem részesülhetnek a törvény által nyújtott juttatásokban mindazok, akik a II. világháború idején Románia ellen harcoltak. A képviselôház azonban elvetette ezt a javaslatot.15

Egyértelmû tehát, hogy helytelen volt a törvényhozói akaratra hivatkozva elutasítani a volt magyar hadsereg katonáinak kérvényeit, hiszen mikor ez a kérdés felmerült, maga a törvényhozó szerv szótöbbséggel szavazta meg, hogy nem tesz különbséget a román állampolgárok között aszerint, hogy a világháborúban melyik hadseregben szolgáltak.

A 118/1990 számú törvényerejû rendelet a törvényszékeket jelölte meg fellebbezési fórumként mindazok számára, akik a bizottságok határozataival nem voltak megelégedve. A kolozsvári elutasított ezrek közül azonban csak néhány százan éltek a törvény által biztosított fellebbezési jogukkal és fordultak jogorvoslatért a törvényszékhez.

E fellebbezések közül, mint említettem, 135-öt tanulmányoztam át. A kolozsvári törvényszéki határozatok következetesen elutasították a fellebbezôket, megerôsítve a bizottság által kiadott határozatokat. Az elutasítások szövege a legtöbb esetben még a gépelési hibák tekintetében is teljesen megegyezô. Az indoklás teljesen figyelmen kívül hagyja a 38/1990 számú törvény szövegét, annak elemzésétôl eltekint és arra hivatkozik, hogy egyrészt a fellebbezôket olyan területeken ejtették fogságba, amelyek nem álltak román közigazgatás alatt, másrészt pedig a magyar hadseregben harcoltak. Ezenkívül átveszi a bizottság indoklásait, annak minden hibájával és törvénytelenségével együtt.

Szatmár, Bihar és Maros megyékben, bár nem tanulmányoztam a törvényszéki határozatokat, valószínûnek tartom, hogy hasonló indoklásokkal utasították el a fellebbezôket. Kovászna megyében egészen sajátságosan alakult a 118/1990 számú törvényerejû rendelet végrehajtása. Az ottani bizottság, a 38/1990 sz. törvény szigorú alkalmazásával, minden esetben megadta a volt magyar hadsereg katonáinak a törvény szerint ôket megilletô fizetés-, illetve nyugdíjpótlékokat. Ezen határozatok ellen a megyei munka és népjóléti igazgatóság élt fellebbezési jogával, rámutatva, hogy a bizottság határozata törvénytelen és alaptalan, mert a kérvényezô a magyar hadseregben, vagyis az ellenséges táborban harcolt és ezért a 118/1990 törvényerejû rendelet rá nem alkalmazható. A fellebbezô szerint a világháborúban más hadseregben szolgált román állampolgárok esetében a 49/1991 számú törvény rendeleteit kell alkalmazni. (Amint említettem, éppen ennek a képviselôházi vitájában szavazták le a nem román hadseregben szolgáltak jogainak csonkítását. Lásd 15 sz. jegyzetünket.)

A kovásznai törvényszék a 3/1992 számú határozatában elutasította a fellebbezést, és megerôsítette a bizottság jóváhagyó határozatát. A dolgozatban elemzett jogszabály értelmezése szempontjából igen jelentôs ennek a törvényszéknek az indoklása, amely teljesen más jogértelmezésen alapszik.

A logikai jogértelmezés a törvényerejû rendelet szövegét veszi alapul és kimondja, hogy a 38/1990 számú törvény kiterjesztette az elôbbi rendelkezéseit az 1944. augusztus 23-a után szovjet fogságba esettekre is, nem téve különbséget aszerint, hogy a világháborúban melyik hadseregben szolgáltak az illetôk. Ezeket a jogforrásokat nem változtathatta meg a 49/1991 számú törvény, hiszen az egészen más jogalanyokra vonatkozik.16

A dolgozatomban elemzett jogforrásokat tehát a különbözô törvényalkalmazó szervek különbözô elvek szerint, más és más módon értelmezték. A helyes jogértelmezés szempontjából fontos megvizsgálnunk, hogy a törvény többféle értelmezése következtében milyen helyzet állott elô a felsorolt erdélyi megyék különbözô csoportjaiban.

Azokban a megyékben, ahol már a bizottság, majd a törvényszék elutasította a magyar hadseregbôl szovjet hadifogságba esett volt katonák kérvényeit, a jogalkalmazó szervek a leszûkítô jogértelmezést alkalmazták. Nyilvánvaló, hogy csak úgy lehetett megtagadni a magyar hadsereg volt szovjet hadifoglyaitól a kérvényezett jogaikat, ha a 38/1990 számú egyszakaszos törvény szövegébe foglalt kritériumokat kibôvítették. Ez a jogforrás azoknak a személyeknek biztosít különbözô juttatásokat, akiket 1944. augusztus 23-a után külföldre hurcoltak, vagy ez után az idôpont után szovjet hadifogságba ejtettek. Nem tesz tehát semmilyen különbséget Románia mai állampolgárai között. Az említett bizottságok és törvényszékek a jogosultság megállapításához a jogforrás szövegébôl hiányzó attribútumot vezettek be, elutasítva azoknak a személyeknek a kérvényeit, akik nem a román hadseregben szolgáltak, ezzel kizárva a törvény által nyújtott juttatásokból a jogosultak igen nagy hányadát.

A hibás interpretációs eljárás megfigyelhetô a történelmi értelmezés esetében is, hiszen a Romániát érintô történelmi dátumokra hivatkozó jogalkalmazó figyelmen kívül hagyta, hogy a törvényhozó egyértelmûen elutasította a kedvezményezettek körének ily módon való leszûkítését.

Minden interpretációs tévedés elengedhetetlenné teszi a jogállamiság kérdésének felvetését is. Napjainkban, amikor egyre-másra figyelhetôek meg jogalkalmazási különbségek, ezek az állam egységének kérdéskörét is elôtérbe helyezik. A bemutatott jogértelmezési és jogalkalmazási hibákat az egységes jogállam kérdésének szempontjából is meg kell vizsgálni.

Az alkotmány 1. szakaszának 1. bekezdése szerint Románia egységes állam.17 Az állam egységességének kérdését sokan a területi autonómiák, helyi önrendelkezések szempontjából tárgyalják. Nézetem szerint ez nem az egységes, hanem a központosított vagy kevésbé központosított állam kérdése. Az állam egységének lényege a jogegységesség, vagyis az, hogy ugyanazt a törvényt az állam minden jogalkalmazó szerve azonos módon hajtsa végre.

A tárgyalt jogforrások esetében a törvénynek megyecsoportonkénti különbözô módon való végrehajtása jogértelmezési szempontból két részre tagolta az országot. Kiélezte ezt a helyzetet a kovásznai törvényszék idézett határozata, amely homlokegyenest ellenkezô értelmezést adott a törvény alkalmazását illetôen, mint a marosvásárhelyi, kolozsvári, nagyváradi és szatmári törvényszékek gyakorlata. A Kovászna megyei törvényszéki értelmezés és jogalkalmazás betagolódik ugyan a Hargita, Szilágy, Máramaros és Beszterce-Naszód megyékben alkalmazott joggyakorlatba, de ugyanakkor indoklásában egyértelmûen szembekerül a volt magyar hadsereg szovjet hadifoglyainak jogosultságát megtagadó megyék törvényalkalmazási gyakorlatával.

Mindezekbôl a logikusan levonható következtetés az, hogy az ugyanazon törvény alapján kialakított kétféle jogalkalmazás közül csak az egyik lehet jogilag releváns, hiszen a törvény nem oszthat kétféle igazságot. Ennek a konfliktusnak a feloldása érdekében, az általánosan elfogadott joggyakorlat szerint, a legfelsôbb bíróságnak kellett volna jogegységi határozatot hoznia.

Ennek a megkeresése azonban az ügyészségek részérôl elmaradt, jóllehet az ügy széles sajtóvisszhangjának köszönhetôen tudomásuk volt róla.

A nemzetiségi érdekképviselet (Kolozs megyei RMDSZ) kezdeményezte az ügyészség értesítését, de végül attól tartva, hogy a legfelsôbb bíróság a leszûkítô értelmezést teszi magáévá, s ezáltal a kedvezményezettek jelentôs többsége elveszítené a már megadott jogokat, eltekintett a jogi kérdés felvetésétôl és a politikai egyeztetések útját választotta.

Feltehetôleg részben ennek köszönhetôen, de pontosabban meg nem határozható események következtében 1994 közepétôl azoknak a személyeknek, akik katonakönyvükkel igazolták hadifogságukat, a kolozsvári bizottság még akkor is elismerte jogosultságukat, ha mint a magyar hadsereg katonái estek szovjet hadifogságba. Addigra azonban a jogosultak egy része meghalt, özvegyeik és a többi csalódott volt magyar katona már nem élt az új lehetôséggel, így a jogosultak ezrei mégsem kapták meg az ôket illetô juttatásokat.

Dolgozatom célja azonban a törvény helyes értelmezésének bemutatása volt és annak a bizonyítása, hogy a törvényértelmezés és -alkalmazás hiányosságai milyen végletes eredményekre vezethetnek a jogállamiság megôrzésére nézve.

Az élet különbözô területein az igazág sokféle arccal és álarccal jelenhet meg elôttünk. Mégis a sokféle viszonylagos igazság és áligazságok felett léteznie kell az Igazságnak is. A jog ennek az Igazságnak árnyéka a földön. Ezt az Igazságot rögzíti és írja körül a jogszabály, amelynek értelmezése és alkalmazása a jogász számára a legfôbb kötelesség. Ma már történetileg is bizonyítottan Románia négy megyéjének (Kolozs, Maros, Szatmár, Bihar) törvényszéke a jogtól idegen szempontoktól vezérelve nemcsak néhány ezer igazságát keresô állampolgártól tagadta meg a jogorvoslatot, de kétes színbe helyezte a jogállamiságot és az állam egységességét is. Amit az említett törvényszékek bírái a Jog nevében kellett volna kimondjanak, azt végül is a végrehajtó hatalom rendelte el, vagy más politikai erôk sugallták.

Ez pedig a jog és a bírói hatalom szempontjából nemcsak erkölcsi vereség, de figyelmeztetés is: aki a jogszerû értelmezés és alkalmazás útjáról letér, önként veti alá magát más, a jogtól idegen erôknek és téveszméknek.

Melléklet

A Kolozs megyei törvényszékhez fellebbezôk neve és az ügyiratok számai:

1. Antal Stefan 561/1992
2. Abraham Gheorghe 564/1992
3. Agoston Victor 1612/1992
4. Albert Gheorghe 1681/1992
5. Bernad Zoltán 439/1992
6. Bereczky Árpád 480/1992
7. Butyka Andor 559/1992
8. Boho Dezsô 572/1992
9. Ballok Martin 574/1992
10. Bányai Ioan 575/1992
11. Bolya Vasile 789/1992
12. Balint Alexandru 790/1992
13. Bolog Tiberiu 908/1992
14. Brosz László Gyula 909/1992
15. Banyai Rozalia 910/1992
16. Borbely Iosif 911/1992
17. Betlendi István 912/1992
18. Balint Andrei 913/1992
19. Bagaméri Béla 914/1992
20. Biro Francisc 915/1992
21. Banyai Ferenc 1082/1992
22. Bangur Maria 1083/1992
23. Bujdoso Alexandru 1084/1992
24. Bene Árpád 1137/1992
25. Borbely Francisc 1237/1992
26. Bardos Martin 2121/1992
27. Csetri Alexa 239/1992
28. Csakany Ödön 916/1992
29. Csorba Janos 1743/1992
30. Csorba Janos 2300/1992
31. Darvasi Alexandru 646/1992
32. Daroczi Géza 917/1992
33. Florian Vasile 573/1992
34. Fekete Ioan 647/1992
35. Fodor Árpád 648/1992
36. Fekete Mihail 649/1992
37. Fogarasi Alexandru 918/1992
38. Fabian Alexandru 919/1992
39. Fülöp Al. Antal 920/1992
40. Fodor Stefan 1613/1992
41. Gaspar Alexandru 921/1992
42. György Lajos 651/1992
43. Gindar Iosif 1459/1992
44. Goger Sándor 1611/1992
45. Hajdu Francisc 566/1992
46. Hathazi Francisc 795/1992
47. Horvath István Gyula 796/1992
48. Halmi Gyula 797/1992
49. Hajos Conrad Vasile 922/1992
50. Hajdu Iosif 923/1992
51. Herodek Rudolf Francisc 1085/1992
52. Juhos Alexandru 650/1992
53. Juhos Marton 798/1992
54. Juhos Iosif 571/1992
55. Jakab Stefan 924/1992
56. Jakab Iosif 1320/1992
57. Korpos Francisc 563/1992
58. Kardy József 570/1992
59. Kocsis Stefan 577/1992
60. Krecsi Ferenc 652/1992
61. Kovacs Ioan 799/1992
62. Kilyen Ferencz 800/1992
63. Kocsis János 801/1992
64. Kiss Ernô 802/1992
65. Kanizsai László 925/1992
66. Kovács Varga Béla 926/1992
67. Kiss Adalbert 927/1992
68. Kacsó Stefan 1460/1992
69. Komaromi Adalbert 1508/1992
70. Koncz Francisc 1509/1992
71. Komaromy Iosif 1646/1992
72. Len Janos 556/1992
73. Lukacs Stefan 928/1992
74. Lacsi Pop Ladislau 929/1992
75. Lengyel László 1086/1992
76. Lakatos Miklós 1238/1992
77. Máté Mihály 557/1992
78. Millitz Miklós 653/1992
79. Marton Gheorghe 654/1992
80. Moritz Eugen 803/1992
81. Mezei Bela 804/1992
82. Molnar Francisc 805/1992
83. Miklos Miklos 930/1992
84. Nagy Danila 441/1992
85. Nagy Alexandru 555/1992
86. Nagy Gyula József 655/1992
87. Nagy Laszlo 806/1992
88. Nagy Clara 931/1992
89. Nagy Stefan 932/1992
90. Nagy Tibor 933/1992
91. Peter Janos Sandor 442/1992
92. Peter Ioan 934/1992
93. Paizs István 935/1992
94. Peterfi Vilhelm 1088/1992
95. Popp Ana 1745/1992
96. Ramay Attila 668/1992
97. Szekely György 438/1992
98. Szakacs Ioan 558/1992
99. Szöllös Alexandru 576/1992
100. Szöcs Francisc 656/1992
101. Szabó Francisc 657/1992
102. Sajgó Francisc 658/1992
103. Szabo Nicolae 807/1992
104. Szabo Dezideriu 808/1992
105. Szabo Stefan 809/1992
106. Szabo Gavril 810/1992
107. Szabo Ioan 811/1992
108. Szabo Iosif 812/1992
109. Szabo Károly 813/1992
110. Sajgo Iosif 936/1992
111. Solczer Iuliu Carol 1138/1992
112. Simon Béla 1090/1992
113. Szasz Francisc 1319/1992
114. Sandor Ioan 1457/1992
115. Szabo Lajos 1683/1992
116. Serestényi Stefan 1746/1992
117. Serestenyi Ioan 1747/1992
118. Seresty Stefan 2122/1992
119. Serestély Ioan 2307/1992
120. Turos Alexandru 659/1992
121. Toth Stefan 814/1992
122. Turos Iosif 937/1992
123. Turos Andrei 938/1992
124. Totszegi Ioan 939/1992
125. Tasnadi Martin 1136/1992
126. Tiron Diana Ecaterina 1961/1992
127. Ungvari Ioan 815/1992
128. Ungvari Ludovic 816/1992
129. Ungvari Lajos 1456/1992
130. Vokalec Arnold Iosif 660/1992
131. Vardai Dezideriu 940/1992
132. Varga Stefan 941/1992
133. Vass Ferenc 1092/1992
134. Varadi Alexandru 1093/1992
135. Wokalek Karoly Vilmos 1684/1992

Irodalom

1. Mackó Mária: Jogelméleti alapismeretek. Rejtjel Kiadó, Bp 1997.

2. Andrei Sida: Introducere în teoria generalã a dreptului. Univ. Crestinã "Dimitrie Cantemir, Cluj-Napoca 1997.

3. Gheorghe Bobos: Teoria generalã a dreptului. Ed. Dacia, Cluj-Napoca 1994.

4. Somló Bódog: A helyes jog elmélete. Kolozsvár 1914.

—————————————

1 Ezt és a következô jogforrásokat saját fordításomban idézem.

2 "Észak-Erdély" az a terület, amely a második bécsi döntés következtében 1940-ben került román fennhatóság alól magyar fennhatóság alá. Nagyjából a mai Szatmár, Bihar, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna, Szilágy, Beszterce-Naszód és Máramaros megyéket foglalta magában.

3 Lásd Somló Bódog: A helyes jog elmélete.

4 NB. Ha növeljük a fogalmat meghatározó elemek (attribútumok) számát, megszorító, viszont ha csökkentjük azokat, akkor kiterjesztô a fogalom értelmezése. A 118/1990 számú törvényerejû rendelet esetében elsôsorban azt vizsgáljuk, hogy a Kolozs megyei bizottság mint jogosultságot alapfokon megállapító közigazgatási szerv és a Kolozs megyei törvényszék mint fellebbezési fórum, azáltal, hogy a jogosultság megállapításához a jogforrás szövegébôl hiányzó attribútumot vezetett be, miként szûkítette le igen-igen tetemesen a kedvezményezettek körét.

5 Lásd a mellékletet.

6 A kolozsvári törvényszéken iktatott 199/1991 (Dobai István) és 337/1992 (Komáromy József) ügyiratok.

7 A kolozsvári törvényszéken iktatott 1236/1992 számú ügyirat.

8 A kovásznai törvényszék 3/1992 számú határozata (49/1992 számú ügyirat).

9 Románia alkotmánya, 47 szakasz.

10 Az 1460/1992 számú törvényszéki ügyiratból idézem a kérvényezô által a bizottsághoz benyújtott levél egy részletét: "Mindmáig nem kaptam Önöktôl írásban sem kedvezô, sem kedvezôtlen választ, habár többször is személyesen jelentem meg a bizottság elôtt. Azt a szóbeli választ kaptam, hogy még várjak. A kérvényem már 256 napja a bizottságnál van." ( Saját ford.)

11 A kolozsvári törvényszéken 1085/1992, 798/1992, 660/1992, 441/1992 számmal iktatott ügyiratok.

12 1992. január 15., 8798. számú átirat.

13 1992. február 12., 12009. számú átirat.

14 A levélnek dolgozatom szempontjából fontos részleteit saját fordításomban idézem: Bizottságunk és az Önök szervezete között létezô nézeteltérés tisztázásának érdekében, a legjobb szándéktól vezérelve, ismertetjük a következôkben az álláspontunkat a 118/1990 számú törvényerejû rendelet értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban. [...] Az említett jogforrás 1. szakaszának 2. bekezdésével kapcsolatban a kérdés másképp tevôdik fel. A törvényhozó két biztos dátumra hivatkozik, amelyek "1944. augusztus 23" és "a fegyverszünet megkötése". Ezek az idôpontok kizárólag Romániára és a román hadseregre vonatkoznak. Egyetlen más országot vagy hadsereget sem érinthet ez a két idôpont, mivel nem voltak az említett helyzetben. Következésképpen a bizottság visszautasította azoknak a személyeknek a kérvényét, akik szovjet hadifogságba estek és más hadseregben szolgáltak, mint a román hadsereg.

15 Az 1991. május 22-i 120. számú Hivatalos Közlönyben megjelent parlamenti vita vonatkozó részlete:

"Marsian Dan úr: Igen. Cresu képviselô úr javasolta a következô módosítást, amely egy új szakasz lenne: »Kivételt képeznek a törvény alól azok a román állampolgárok, akik a háborúban Románia ellen harcoltak.«.

Szavazásra bocsátom ezt a módosító javaslatot.

Ki van mellette? Kérem, számolják meg! Cresu Mircea képviselô javaslata mellett szavazott – 171. Tehát nem érte el a többséget." (Saját ford.)

16 A kovásznai törvényszék 3/1992 számú határozatának vonatkozó része: "...katonakönyvével bizonyította, hogy abban a periódusban, amelyre a kárpótlásokat megadták neki, szovjet hadifogságban volt.

Az 1990. december 3-i 38. számú egyszakaszos törvény kiterjesztette a 118/1990 számú törvényerejû rendeletet mindazokra, akiket 1944. augusztus 23-a után külföldre hurcoltak el.

Ebbe a kategóriába tartoznak azok a személyek is, akik 1944. augusztus 23-a után estek szovjet hadifogságba. A fenti jogszabályok nem tesznek semmilyen különbséget nemzetiség vagy hadsereg szerint, amelybe az adott idôszakban be voltak sorolva a késôbbi szovjet hadifoglyok.

Ezeket a jogszabályokat nem változtatta meg a 49/1991 számú törvény, mivel az a hadirokkantak, hadiözvegyek és veteránok juttatásaira vonatkozik, tehát más kategóriákra, mint a 38/1990 számú törvény." (Saját ford.)

17 "Románia nemzeti, szuverén és független, egységes és feloszthatatlan állam." "România este stat national, suveran si independent, unitar si indivizibil." Constitutia României, art. 1 (1).


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék