magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» V. ÉVFOLYAM - 1999. 1. (15.) SZÁM - Külpolitika, euro-atlanti és összmagyar integráció
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Simon Sándor

A szövetkezeti törekvések múltja és jelene

Összefoglaló

A szövetkezeti eszme kifejlôdését a kapitalizmus keletkezése váltotta ki – bár a történelem folyamán voltak különféle társulások korábban is –, ugyanis a kibontakozó egyoldalú tôkeközpontúság mellékhatásaira kínált alternatív megoldást. A szövetkezeti mozgalom bölcsôje Európa, de a világ csaknem minden részére eljutott. Megállapítható, hogy a mozgalom történelme során számos változata alakult ki. A közép- és kelet-európai országokban lezajlott szocialista politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás kimunkálta a szövetkezetek egyik különleges formáját, a termelôszövetkezeteket. Mivel a szervezôdés alulról építkezik, így a felmerülô igényekhez gyorsan és könnyen lehet kialakítani a megfelelô szervezetet és érdekeltségi rendszert. Ez egyben azt is jelentette, hogy sokféle struktúra alakult ki. A fejlett országokban a klasszikus szövetkezeti elvek mellett új, tôkeérdekeltségû elemek is beépültek a szövetkezetekbe. A szövetkezeti mozgalom legfontosabb jellemzôje, és ez adja különleges gazdasági és szociális lehetôségeit, hogy önszervezôdésre és önérdekeltségre épít.

Bevezetés

Végigtekintve az emberiség történetén, kitûnik, hogy az emberi összefogás szükségessége már a legkezdetlegesebb korok óta napjainkig jelentôs tényezôje volt a gazdasági életnek. A társaságoknak, melyek az együttmûködés minden elônyével rendelkeznek, nagy szerepük volt a mai kapitalista gazdálkodás kialakulásában. A szövetkezetek kialakulása a kapitalista társadalmi-gazdasági rendszer megszilárdulásával magyarázható. Kifejeztek egy alternatívát a tôkekoncentráció káros mellékhatásaival szemben. Mivel a mozgalom alapvetôen alulról szervezôdô, rendkívül sok változatot dolgoztak ki, valamint ezek összetett, régiónként, nemzetenként gyakran eltérô képet mutatnak. Az egyes próbálkozások dokumentálása és tudományos igényû rendszerezése még kívánnivalókat hagy maga után.

A szövetkezeti mozgalom Nyugat-Európában

Czettler Jenô (1926) Szövetkezeti ismeretek c. mûvében az akkori hazai és külföldi szövetkezetek számáról és típusairól felmérést készített. Ebbôl kiderül, hogy a mennyiséget tekintve elsô helyen állt Oroszország, azután következett: Németország, a volt Ausztria, India, Franciaország, Japán, Egyesült Államok, Svájc, Olaszország stb. Nagy-Britannia a fogyasztási szövetkezetek klasszikus hazája. A mezôgazdasági szövetkezeti mozgalom aránylag új keletû, csak a jelen század elején vett lendületet, elôbb Írországban, majd Angliában, Németország – bár elsôsorban a hitelszövetkezetek szülôföldje – szövetkezeti élete igen változatos és minden irányban való fejlettségrôl adott tanúbizonyságot. A vezetô szerep mindenesetre a mezôgazdasági szövetkezeteké volt. Franciaország Angliával ellentétben a törpeszövetkezetek hazája; ez az ország adta a mozgalomnak a munkásszövetkezeteket, a mezôgazdasági szindikátusokat, melyekben szövetkezet és gazdakör egyesül. Belgium a szocialista szövetkezés országa és egyszersmind a szövetkezeti pártoskodás színterét jelentette. Megtalálhatók voltak vörös (szociáldemokrata), fekete (klerikális falusi) és sárga (liberális polgári) szövetkezetek; említésre méltók munkaszövetkezetei. Dánia szövetkezeti élete elsôsorban a belterjes mezôgazdálkodást szolgálta. Svájcban szintén a mezôgazdasági szövetkezeti mozgalom volt a domináns. Ugyanez jellemezte Finnországot, ahol különösen a rohamos fejlôdés figyelemre méltó. Olaszország hasonlított Belgiumhoz abban, hogy a városi és falusi szövetkezés pártpolitikai ellentéteket is szült. A munkavállaló szövetkezetek itt érték el a legnagyobb eredményt. Svédország fejlettebb ipari élete és havasi gazdálkodása a fogyasztási és tejszövetkezeteknek alkalmas talaj; Norvégia Svájchoz mutatott hasonlóságot. A Balkán-államok nagyjában Németország hatása alatt álltak; ezekben különösen a Raiffeisen-rendszerû hitelszövetkezetek voltak gyakoriak; külön kell említeni Románia földbérlô szövetkezeteit, ami a birtokviszonyokban lelte magyarázatát. Az amerikai, dán és finn gazdák telefonszövetkezeteirôl, a belga gyógyszertár- és a svéd kávéház-szövetkezetekrôl, valamint a svájci hegyi tanyák vízvezeték- és a német városi háziurak szemétkifuvarozó és kéményseprô szövetkezeteirôl nem is beszélve, találunk opera- és színházszövetkezetet (London, San Francisco), mûvészszövetkezetet (Magyar Mûvészek Szövetkezete az OKH kötelékében), iskolaszövetkezetet és adófizetési szövetkezetet (Olaszországban), bútorkölcsönzô szövetkezetet (Svájcban), malária ellen védekezô szövetkezetet (Bengáliában) stb.

A szövetkezetek legfontosabb gazdasági jellemzôi

A szövetkezeti eszme megértését a nemzetközi hírû közgazdász – Ihrig Károly – gondolataira (Ihrig 1937) alapozhatjuk. A szövetkezet gazdasági lényegének feltárásához azokat a gazdasági folyamatokat célravezetô felidézni, amelyek az európai gazdaságfejlôdés liberálkapitalista idôszakában a tôketársulásokat, legfôképp a részvénytársaságokat általánossá tették, majd a tôkekoncentráció elleni küzdelem jegyében létrehozták a szövetkezeket. A kizsákmányolást az elsô szövetkezeti törekvések a munkaeszközök és a munka egyesítésével, az áru- és pénzviszonyok megszüntetésével igyekeztek felszámolni. Mind az utópisztikus (Owen, Luis Blanc), mind pedig a termelôszövetkezeti szocializmus hívei (Lassalle) feltételezték, hogy a szövetkezés alkalmas eszköze a szocialista társadalmi rend kialakításának. A termelôtôl (mezôgazdasági, ipari kistermelôk) a fogyasztóig kiépült tôkés vállalkozói láncolat (felvásárlás, feldolgozás, továbbadás) következtében mindaz a vállalkozói nyereség, amelyre a kapitalista vállalkozó szert tesz, a fogyasztó, a kistermelô és a munkás vesztesége. Függetlenül a tevékenység szervezettségétôl, valamennyi társulási formára jellemzô, hogy az mindig valamilyen forgalmi mozzanat körül alakul ki, úgy, hogy két irányban kötött ügyletek csomópontjává válik. Az ügyletek kötése egyrészt a tagokkal befelé, másrészt a nem tagokkal kifelé történik. Egy gazdasági társaságnak tulajdonosaival kötött belsô ügyletek alapvetôen a mûködéshez szükséges tôkét biztosítják, és meghatározzák a tôke alapján a részesedés mértékét és a kockázatvállalás mértékét. Kizárólagosan ettôl a tôkeérdekeltségtôl függ tehát a tulajdonos haszna a társaság mûködésébôl, és teljesen közömbös, hogy a tôkehozzájáruláson kívül tett-e valamit a nyereség növelése érdekében. A szövetkezet ugyanúgy, ahogy egy gazdasági társaság, két irányban köt ügyleteket. Egyrészt tagjaival, másrészt nem tagokkal. A nem tagokkal kötött külsô ügyletekben a szövetkezet úgy viselkedik, mint az általa kiváltott vállalkozó, vagyis minden lehetô gazdasági elôny megszerzésére törekszik. A belsô ügyleteken keresztül a szövetkezet úgy továbbítja a tagoknak a külsô ügyletekbôl származó nyereséget – a szövetkezet hiányában a vállalkozó szerzett volna meg a szervezetlen fogyasztótól, kistermelôtôl vagy munkástól –, hogy a szövetkezet tagjának mint fogyasztónak, mint termelônek csak önköltséget számít fel. Ha a külsô ügyletekben a szövetkezet költségen felüli áron adott el vagy szerzett be, tehát pénzügyi többletet gyûjtött, a többletet úgy osztja fel a tagok között, ahogyan az egyes tagok a szövetkezettôl való vásárlás, vagy a szövetkezetnek való értékesítés, vagy a szövetkezet más szolgáltatásainak igénybevétele alapján járultak hozzá a pénzügyi többlethez. A fogyasztási, ill. beszerzési szövetkezet által a tagok takarítják meg maguknak azt a nyereséget, amelyet a vállalkozó például egy elárusítóhelybe fektetett tôkéje után elvárna. A kistermelôk értékesítô szövetkezeteinek külsô ügyleteiben a tagok termékei együttesen jobb piaci alkupozíciót tudnak kivívni. A munkásszövetkezetekben a munkások munkaerejüket összevontan értékesítve szintén elônyösebb feltételekkel tudnak tárgyalni. A hitelszövetkezetben a tôke a tagoktól származik, és a szövetkezet dönt arról, hogy ki kaphat hitelt. Természetesen a tagok itt is önköltségen jutnak a hitelhez. A német és osztrák mintájú gépkörökben szintén a vállalkozói tôke nyereségigényét lehet megkerülni a – természetesen megfelelôen dokumentált és értékelt — ún. körbeszolgáltatásokkal.

Új elemek a klasszikus elvek mellett

A szövetkezetek másfélszáz éves történelme során kialakult néhány fontos ismérv, mely legfontosabban jellemzi a szövetkezeteket, valamint megkönnyíti elhatárolásukat más gazdasági szervezôdésektôl.

A szövetkezeti alapelvek:

1. önkéntesség és nyitott tagság

2. szövetkezeti demokratizmus

(1 tag – 1 szavazat)

3. korlátozott tôkekamat

4. nonprofit jelleg

(a személyes közremûködéssel arányos részesedés)

5. demokratikus nevelés és képzés

6. helyi, országos és nemzetközi közremûködés, együttmûködés

A hagyományos szövetkezeti formák átalakulása Európában napjainkban a piaci verseny egyre élesedô körülményei között felgyorsult. A korábbi együttmûködések nemzeti szintû kereteit az egységes európai piac létrejötte feloldotta. A tagsági kör és a piaci hatókör bôvülése mellett természetes, hogy a közvetlen tagi kontroll elvét egyre inkább a közvetett úton gyakorolt ellenôrzés veszi át. Különösen Írország és Nagy-Britannia szövetkezetei esetében jelenik meg az egységes értékû részjegy helyett a változó tulajdonosi arányú részvény alapján történô döntési mechanizmus, ahol már nem csupán a tagi források, hanem esetenként külsô befektetôk forrásai is bevonásra kerülnek e társasági forma jegyeit mutató szövetkezetek életébe. Ez a tendencia megjelent Ausztriában és Finnországban is. A szövetkezeti tagság piaci manôverezôkészségét fokozza az, amikor a szövetkezet leányvállalatot hozhat létre, amelybe külsô befektetôk is bevonásra kerülnek kisebbségi tôkerészesedéssel.

A sokszínû fejlôdés változatainak megemlítése mellett is kiemelendô, hogy az új formák keresése ellenére a hagyományos struktúrájú szövetkezetek meghatározóak az európai mezôgazdaságban.

Ma még nincs egységes jogi szabályozás a szövetkezeti szektor létrejöttére és mûködtetésére az EU szintjén. Ugyanakkor a szövetkezetek gazdasági, társadalmi elônyeinek és a versenyfeltételeknek egységes érvényesülése érdekében megindultak azok a törekvések, hogy a Közösségi Agrárpolitika (CAP) elônyeinek igénybevételéhez a termelôi közösségeken keresztül juthassanak hozzá a gazdálkodók (Agenda 2000). A termékre irányuló támogatások csökkentése mellett a termelôk gazdasági-szociális lehetôségeit tekintik a támogatási keretek fô meghatározójának. Ezért a termelôi közösségek egységes szabályozására (elôször a zöldség-gyümölcs szektorban), illetve a termelôi közösségek országhatárokon átnyúló rendszerét eredményezô nemzetközi szövetkezeti szervezetek kialakításának közösségi szabályozására biztató kezdeményezések történtek. Az elôbbit a zöldség-gyümölcs Termelôi Értékesítô Szervezetek (TÉSZ), az utóbbit az ún. SCE-k (Societies Cooperative Europeannes) képviselik. A TÉSZ-szervezetek létrehozását és mûködtetését az EU jelentôs mértékben hajlandó támogatni. Ennek érdekében ugyanakkor a szervezetek tagjai kötelesek az adott termékpályán a termésüket a szervezeten keresztül értékesíteni, bekapcsolódni az ellenôrzött piaci mechanizmusba, adatszolgáltatásba. Belsô szabályaikban a hagyományos szövetkezeti rendszer alapelvei érvényesülnek, ugyanakkor nyitottak a szövetkezeti együttmûködés nemzetközi dimenzióira is (amennyiben a partner azonos elveken nyugvó alapszabállyal rendelkezik). A szövetkezetek nemzetközi együttmûködésének elve érvényesül az SCE-k rendszerében is azzal, hogy az SCE lényegében társasági formát jelent, de ebben csak a szövetkezeti mozgalom nemzetközileg elismert alapelveit érvényesítô szövetkezetek lehetnek tôkebefektetô tagok.

A szövetkezeti mozgalom története Magyarországon

Czettler (1926) tanulmánya tükrözi azt a közép- és kelet-európai mentalitást, mely szerint az emberi szubjektum és ebbôl következôen a gazdasági érdekek mellett a társadalompolitika is erôteljesen meghatározza a szövetkezeti mozgalmat.

Magyarországon elôször a hitelszövetkezés alakult ki. Ennek elsô hírmondója az 1851-ben megalakult Besztercei Takarék és Kisegítô (Hitelegylet) volt. A két világháború között mûködtek a kereskedôk árubeszerzô szövetkezetei, jelentôs volt az értékesítô mozgalom is. Jelentôs számban mûködtek tejértékesítô szövetkezetek, pinceszövetkezetek, gyümölcsértékesítô és szeszfôzô szövetkezetek. A fogyasztási szövetkezetek közül a legjelentôsebb az 1949-ig mûködô Hangya volt. A II. világháború után a fogyasztási szövetkezetek Népszövetkezetek és Földmûves-szövetkezetek néven kezdtek újjászervezôdni. A kormányzat politikai nyomás hatására 1949-ben megszüntette a Hangya szövetkezeteket, a hitelszövetkezeteket, a lakásszövetkezeteket, de a diákszövetkezeteket is azok központjaival együtt. 1949-ben létrehozták a Szövetkezetek Országos Szövetségét, a SZÖVOSZ-t.

1949–1950-tôl kezdve fokozatosan elsorvadt a beszerzô, értékesítô és termelésszervezô tevékenység, és a földmûves-szövetkezetek mindinkább falusi bolthálózattá alakultak – lényegében állami begyûjtô- és ellátószervekké váltak –, és ez a tevékenységük is lényegében az állami kereskedelem kiegészítését szolgálta. A termelôszövetkezeti szervezés nem a földmûves-szövetkezetek keretében már kialakult termelési bázisokra támaszkodott, hanem kívülrôl, közvetlenül a párt és állami szervek akciójaként szervezôdött. A termelôszövetkezetek üzemi szerkezetét, szemben a kereskedelmi szövetkezetekével, az jellemzi, hogy a tagok gazdaságai közös szövetkezeti üzemben egyesülnek.

A ’90-es évek elején lezajlott rendszerváltás több tekintetben nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. Gazdasági szempontból nem alakult ki az önkéntes társulási forma, és komoly technológiai leépülés indult meg. A megszûnt szövetkezetek helyébe nem az óhajtott családi farmok léptek, hanem alkalmazottakkal dolgozó tôkés vállalkozók és "kistermelôk" tömegei. A kiváláskor a legnagyobb gond az volt, hogy a nagyüzemi vagyontárgyak (állattenyésztô telepek, szárító-tárolók, gépmûhelyek, infrastrukturális létesítmények, nagygépek) nem konvertálhatók kisvállalkozási eszközökké. Az egyéni kiválók célja legtöbbször nem az önálló gazdálkodás, hanem a kivitt vagyon mielôbbi pénzzé tétele volt.

Az elhúzódó és az agráriumot teljesen átható válság ellenére elindultak olyan alulról építkezô szervezôdések, melyekrôl elmondható, hogy a klasszikus (mostanában új típusúnak nevezett) szövetkezeti elvek alapján mûködnek. Az egyik legtipikusabb példa ilyen szervezôdésre a gépköri mozgalom. A beszerzô és értékesítô funkciót az átalakult szövetkezetek általában ellátják, így e területeken nem jelentek meg olyan markánsan az alulról induló szervezôdések. A szövetkezeti mozgalom kiszélesedését ma még több tényezô gátolja. Ezek közül egyik a gazdálkodók nem mindig pozitív szemlélete, ami azonban minden bizonnyal fôként az információ, valamint az együttmûködés elônyeire vonatkozó felismerés hiányának és talán kisebb részben a bizalmatlanságnak tudható be. A mozgalom terjedésének további – szintén meghatározó – gátja az anyagi erôforrások hiánya.

A szövetkezeti mozgalom Erdélyben

A jelenlegi Románia területi kialakulásával párhuzamosan a romániai szövetkezeti mozgalom is rendkívül összetetté vált. Ennek oka az ország egyes vidékeinek és népeinek kulturális, politikai, gazdasági és mentális különbözôsége. Mindhárom erdélyi nemzetiség, illetve kisebbség szövetkezeti mozgalmának gyökerei az Osztrák–Magyar Monarchia idejére nyúlnak vissza. Az 1876-ban elfogadott kereskedelmi törvény és az azt követô szabályozások a német és az osztrák e vonatkozású törvényhozás hatása alatt jöttek létre, és a modell kérdésében is az volt az irányadó, a Schultze–Delitsch és a Raiffeisen típusú szövetkezetek példáját követték.

E keretben indult a román nemzetiségû lakosság szövetkezeti mozgalma is. Az elsô szövetkezeti egység 1867-ben alakult Rasnari helységben, egy takarék- és hitelegyesülés formájában. Késôbb elterjedtek a népbankok és a népbanki központok. Megalakultak az elsô erdôkitermelô és fafeldolgozó, földbérlést és földvásárlást segítô, tejfeldolgozó, ipari, ásványvíz-értékesítô, nyomdai, villamos energiát értékesítô, állatbiztosítási és brikett-elôállító szövetkezetek.

A német szövetkezeti mozgalom életében jelentôs mozzanat volt, hogy 1886-ban tartották az elsô szövetkezeti kongresszust, amikor megalakult a Raiffeiseni Szövetkezetek Szövetsége. Kezdetben a földvásárlás és -elosztás volt a központi feladata ezen intézményeknek, annak meghitelezésével foglalkoztak.

A késôbbiekben, az 1800-as évek végére megjelentek Schultze–Delitzsch típusú szövetkezetek is, városközpontú tevékenységgel, termelô típusú szövetkezetek alapításával. Az elôbbi – fôként az erdélyi szászokra jellemzô – formákkal ellentétben a bánáti sváboknál a fogyasztói és a hitelszövetkezetek kerültek elôtérbe.

Erdélyben a szövetkezeti mozgalom a múlt század 80-as éveiben indult útjára. de nagyobb méretû kibontakozására a századfordulón került sor. Fodor (1995) kutatásai alapján az elsô erdélyi szövetkezet az 1882-ben alakult Marosvásárhelyi Hitelszövetkezet volt. Említésre méltó még az 1825-ben Bölöni Farkas Sándor alapította Kolozsvári Gondoskodó Társaság. Bár nincs szó szerint kijelentve, az alapszabályzatot elemezve besorolható a hitelszövetkezet kategóriába. Az elsô fogyasztási szövetkezet pedig Csíkszeredában alakult meg 1888-ban. Az I. világháborút lezáró békeszerzôdésig az erdélyi szövetkezeti törekvések ideológiailag és az állami támogatások tekintetében is szervesen illeszkedtek a magyarországi mozgalmakba.

A szövetkezeti törekvések számára nagy kihívást jelentett az 1919-es földreform során megnövekedett kisgazdaságok száma és ezek megfelelô termelôeszközökkel – illetve az ezekhez szükséges tôkével – való ellátása. Az eluralkodó fizetésképtelenséget csak súlyosbította az 1929–33-as gazdasági világválság. Az ugrásszerûen megszaporodó kisgazdaságok hiteligényét nem lehetett kielégíteni, ami magas kamatokhoz vezetett (az uzsorakamat gyakran elérte a 300%-ot is). Ezt az állapotot erôsítette a beinduló iparosodás is. Erre a problémára próbált megoldást találni a nagytôke érdekeit megkerülô hitelszövetkezeti kezdeményezés. A másik gondot az jelentette, hogy úgy városon, mint falun egyre nôtt a szegény rétegek kiszolgáltatottsága a közvetítô kereskedelemnek. Erre keresett megoldást gróf Károlyi Sándor, kinek kezdeményezésére és támogatásával 1898-ban megkezdôdött a fogyasztási szövetkezetek szervezése. E szövetkezetek Hangya néven hálózatba tömörültek. Kezdetben a Hangya az áruk felvásárlásával és a fogyasztókhoz való eljuttatásával foglalkozott. A továbbiakban a Hangya elkezdte kiterjeszteni tevékenységét más területekre is, mint a termelés, biztosítás a mezôgazdaság körében (tûz- és jégkár ellen).

Az általánosan romló gazdasági helyzetben – valamint a földreformok következtében megszaporodó kisgazdaságok miatt – sok termelô érezte hiányát a rendelkezésükre álló feldolgozó kapacitásnak. Megkezdôdött a tejszövetkezetek és egyéb ipari profilú (konzervgyár, lenfeldolgozó), gépkölcsönzô és géphasználati szövetkezetek intenzív szervezése.

A hitel, valamint a termelô és értékesítô szövetkezetek a Gazdasági Hitelszövetkezetek Szövetségében, a fogyasztási szövetkezetek pedig a Hangya központ kötelékében mûködtek a hatalomváltás után kolozsvári, illetve nagyenyedi központtal.

A szövetkezeti mozgalom keretében mûködött egy iskolaszövetkezeti hálózat elemi, közép- és felsôfokon. Az iskolai szövetkezetekben, azok boltjaiban saját gyártmányú füzeteket, saját nyomtatású tankönyveket és más ifjúsági könyveket árusítottak. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaság-tudományi Karán külön szaktárgyként szerepelt a szövetkezeti szervezés.

A mai román állam területi kialakulásával párhuzamosan fontos politikai célként merült fel az ország minél szélesebb körû egységesítése, így a szövetkezeti mozgalmak területén is. Az átalakításhoz a mintát a francia szövetkezeti mozgalom adta. Franciaországban ez erôteljes állami támogatást jelentett. Romániában a támogatások mellé erôteljes állami ellenôrzés is társult. Az így kötelezôvé váló állami felügyelet megtestesítôje az Országos Szövetkezeti Tanács volt.

A romániai szövetkezeti mozgalomra akkoriban jellemzô nemzeti elkülönülést jelzi az úgynevezett konverziós veszteségek aszimmetrikus jóváírása a román szövetkezetek javára.

Az 1929. évi román szövetkezeti törvény átalakította az addig a magyarországi jogi és szervezeti hagyományokon nyugvó kisebbségi szövetkezeti rendszert. A törvény értelmében a szövetkezetek anyagi és szellemi irányítása a "federálék" (az bukaresti INCOOP szövetkezeti központ helyi szervei), az ellenôrzés az "uniók" kezébe került. E szervezeten belül a kisebbségi szervezôdések decentralizáltan mûködhettek 1938-ig.

Az 1947. esztendôtôl fokozatosan beindult az állami irányítás elôbb burkolt, majd nyílt kiterjesztése a szövetkezeti hálózatra és az alulról építkezô, hagyományos formák felülrôl történô átszervezése. A felszámolási folyamat során a fogyasztási szövetkezetek beolvadtak az állami össz-szövetkezeti hálózatba (ICECOOP), és a szocialista tervgazdaság, az állami kézben összpontosult árualapok elosztásának eszközévé váltak. A hitelszövetkezetek hálózata a pénzügyminisztérium felügyelete és irányítása alá került. Az ipari szövetkezetek beolvadtak a kisipari termelôszövetkezetek szövetségébe (UCECOM), melyet a hajdani kisiparosok bekényszerítésével hoztak létre. Az "önkéntes" egyesülés úgy nézett ki, hogy megvonták tôlük a mûködési engedélyt, és választhattak a belépés vagy a munkanélküliség között. Így sikerült a középosztály egy tehetôs rétegét felszámolni. Az erdôkitermelô és fafeldolgozó szövetkezetek az erdôk államosításakor tûntek el, esetleg az ipari szövetkezetek vonták hatáskörükbe ôket.

E korszakban jelent meg a szocialista szövetkezetek egy új típusa, a mezôgazdasági termelôszövetkezet (CAP), ami nem más, mint a szovjet kolhoz másolata. A szövetkezet, szövetkezés fogalmak éppúgy falun, mint városon a kommunizmus fogalomrendszeréhez kötôdtek. Sokan úgy gondolták, ez egyenlôsdi, szocialista tulajdon, tervutasításos gazdaság, felülrôl jövô irányítás. Ebben nem kis szerepet játszik az, hogy az ifjúság – de még a mostani középkorúak körében is – ismeretlen a történelmi múlt, nem tudják, mit jelentett a szövetkezeti mozgalom a proletárdiktatúra beköszöntéséig, és az utána bekövetkezett fogalomtorzulásokat sem ismerik.

Az 1990-es évek eleji politikai és gazdasági változások bonyolultabbá tették a helyzetet. Új életforma megjelenését szerette volna a társadalom, de ehhez új fajta szemléletre is szükség van mind a gazdaságban, mind a politikában. A szerkezetváltást legfôképpen a magántulajdon tiszteletének és a szerzôdéses fegyelemnek hiányosságai akadályozzák. A szövetkezeti közös tulajdon felosztásával megpróbálták érvényre juttatni a tulajdonosi érdekeltséget, de a bizonyos területeken gyors és mélyreható magánosítás során olyan rendszereket is felszámoltak, melyeket nem sikerült helyettesíteni (pl. a mezôgazdasági szolgáltatások). A gazdasági és politikai átalakítás fôként jogszabályok megalkotásán alapult, de az emberek mentalitásának meghatározó jellegére nem sokan gondoltak. Ez lett az oka annak, hogy a tulajdonviszonyok megváltoztatása nem az anyagilag virágzó és politikailag plurális szociális piacgazdaságot alakította ki, hanem a nehezen átlátható helyzetben a visszaélések széles körére nyílt lehetôség.

A nehézségek ellenére megindultak törekvések, melyek az önálló gazdasági egységek közös szervezôdései bizonyos feladatokra, melyeket vagy nem képesek, vagy gazdaságosan nem tudnak önállóan megoldani. Sok gazda tudhat maga mögött egy nyugat-európai, elsôsorban szakmai kirándulást. Az ott látottak "hazai földbe ültetése" viszont nagy hozzáértést igényel. Ezt a mûveletet olyan – fôként szakmailag jól képzett – személy tudja csak elvégezni, aki tisztában van mind a piacgazdasági szövetkezeti modellek mûködésével, mind a hazai sajátosságokkal.

Következtetések, javaslatok

A tanulmány készítésének a célja a szövetkezeti mozgalom fejlôdésének, változásainak feltárása.

Megállapítható, hogy a mozgalom történelme során számos változata alakult ki. A legfontosabbak a fogyasztási-beszerzési, az értékesítési, a hitel-, a mezôgazdasági közös géphasználói, a munkavállalói, a lakás-, a földbérlô, a telefon-, a gyógyszertár-, a kávéház-, a fuvarozó, a különféle mûvész-, az iskolaszövetkezet.

A szövetkezetek legtöbb változata a kapitalista berendezkedésû európai és észak-amerikai országokban található. A közép- és kelet-európai országokban lezajlott szocialista politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás kimunkálta a szövetkezetek egyik különleges formáját, a termelôszövetkezeteket.

Mivel a szervezôdés alulról építkezik, így a felmerülô igényekhez gyorsan és könnyen lehet kialakítani a megfelelô szervezetet és érdekeltségi rendszert. Ez egyben azt is jelentette, hogy sokféle struktúra alakult ki, és ezek összetett, régiónként, nemzetenként gyakran eltérô képet mutatnak. A mozgalomhoz idôszakonként és régiónként nagy elhivatottságú szervezô egyéniségek köthetôk.

A szövetkezeti mozgalmon belül bizonyos módosulások érzékelhetôk. E tendencia fôként a fejlett országokat jellemzi, ahol a rendelkezésre álló viszonylag nagy mennyiségû tôke keresi a számára legkifizetôdôbb befektetési lehetôséget, valamint ezzel párhuzamosan a szövetkezetekben is igény merül fel a költségek finanszírozásának tôkebefektetéses megoldására. Így vannak szövetkezetek, melyek létrehoznak tôkeérdekeltségû alvállalatokat.

A volt szocialista országokban az 1990-es évek eleji gazdasági és politikai átalakulás céljainak megvalósulását sikeressé tehetné a piacgazdasági szövetkezeti modellek kialakítása, de ehhez hiányzik a megfelelô tájékozottság és üzleti tisztesség.

A jogi szabályozást vizsgálva elmondható, hogy az Európai Unióban nincs egységes szabályozás, viszont a szövetkezetek gazdasági és társadalmi szerepének hangsúlyozása markáns politikai szándékként jelenik meg. Különösen nagy jelentôsége van a szociális feszültségek kialakulásának megelôzésében, hiszen a szövetkezeti tagok önszervezôdése és önérdekeltsége lehetôséget teremt társadalmi és gazdasági pozíciójuk önerôbôl történô felemelésére.

Irodalom

Bakos László (1942): A földbérlô szövetkezetek szerepe a magyar mezôgazdaság fejlesztésében. Bp.

Cságoly Ferenc (1946): Termelô, értékesítô és hitelszövetkezetek szerepe az agrárpolitikában. Doktori disszertáció, Bp.

Czettler Jenô (1926): Szövetkezeti ismeretek.

Duka László (1932): Gróf Károlyi Sándor szerepe a szövetkezeti mozgalomban.

Erdei Ferenc (1977): Mezôgazdaság és szövetkezetek. Akadémiai, Bp.

Fodor László (1995): Adalékok az erdélyi magyar szövetkezetek történetéhez. I. Szövetkezés XVI. 1. sz. 61–82.

Guzs Ferenc (199?): Üzemszervezés a mezôgazdaságban. Erdélyi Gazda.

Hermann Nándor (193?): Részvénytársaságok és szövetkezetek gazdaságtörténeti szerepe a kapitalizmus kialakulásában. Doktori disszertáció.

Ihrig Károly (1937): Szövetkezetek a közgazdaságban. Szerzôi magánkiadás. Bp.

Kalmár Sándor (1996): A mezôgazdasági szövetkezetek érdekeltségi rendszerének változása. Gazdálkodás Bp. XL 4. szám. 42–47.

Laczó Ferenc (1991): Szövetkezeti átalakulások irányai. Szövetkezés Bp. 1991/1.

Nagy László (1978): Szövetkezeti enciklopédia. Mezôgazdasági, Bp.

Óberding József György (1938): Az erdélyi magyarság szövetkezeti mozgalma. Magyar Gazdák Szemléje XIII. évf. 2. szám. 49–73.

Simon Sándor (1994): Új típusú szövetkezési lehetôségek a magyar mezôgazdaságban. Diplomadolgozat, Gödöllô.

Süveges Márta (1991): A szövetkezet jogi formája és természete a piacgazdaságban. Szövetkezés Bp. 1991/1.

Vincze Mária (1993): Ne halasszuk el az alkalmat! Mezôgépállomások privatizációja. Erdélyi Gazda.

Wünscher Frigyes (1944): A szövetkezetek jelentôsége Gróf Tisza István agrárpolitikai törekvéseiben. Bp.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék